P-35 PRV-10 P-12
1:72, Z+Z
No.72001;72002;72005
Pintér György - Múzeumi krimik
Már a lokátortechnológia hajnalán nyilvánvalóvá vált a tény, miszerint az eltérő szerkezetű gépek felderítési hatásfoka, zavarási érzékenysége/érzéketlensége, felderítési távolsága eltérő.
Célszerűnek tűnt több, különböző tulajdonságú lokátor egy telephelyen történő alkalmazása.A légtér ellenőrzését több ilyen telephely rendszerbe kacsolásával biztosítják, ahol a telephelyek által ellenőrzőt területek valamennyire átfedik egymást.Ettől független a különféle tűzvezető lokátorok elhelyezése ( ezen eszközök nem szerepelnek a jelen írásban).
A hálózatban telepítésnek több előnye van.A rendszerből kiesett telepek szerepét más, szomszédos telepek vehetik át (kellő sűrűségű telepítés esetén),a területre behatoló folyamatosan követhető.
Ezen rendszerek hasonló elvek alapján épültek szerte a világban.A volt Varsói Szerződés eszközparkját a Szovjetunió adta.Az alkalmazott típusok a általában a következők voltak: P35/37 és P12/18 távol felderítő; PRV-10/11/12/13 magasságmérő;P-14/15 alacsony felderítő lokátorok.
Ezen típusok egy része ma is szolgálatban áll.
A P-35 (Drenázs) lokátor a Varsói Szerződés és Szovjetunió, valamit egyes arab országok távolfelderítő lokátora volt ebben az időben. A lokátor centiméteres hullámhosszon dolgozott, ez nagyon jó felderítő képességet jelentett. Nagy hibája viszont az volt, hogy a különféle tereptárgyak (állócélok) zavarták.
A lokátor párban dolgozott a PRV magasságmérő lokátorral, mert a P-35 csak ferde távolságot mért.
Az antennák 15 fokos szögben mozgathatók függőleges irányban. Magaslatra helyezték telepítéskor, ez lehetett természetes, v mesterséges. Ennek a telepítésnek két oka van, az egyik az állócélok lehetőség szerinti kizárására, a másik a Föld görbületéből adódó árnyék csökkentése (A rádióhullámok kizárólag egyenes vonalban terjednek). Amennyiben mesterséges dombra van telepítve akkor általában a dombban van elhelyezve a kezelő fülke egy erősített fedezékben.
A PRV-10 lokátort (és utódait) szintén dombra helyezték.
A P-35 doboza puha kartonból készült, a fedelén trópusi környezetben látható a lokátor. A dobozt kinyitva találunk benne egy zacskónyi műgyanta alkatrészt, 2 nagyobb és egy kisebb maratott lapot, egy A/4-es formátumú összeállítási útmutatót és egy kisméretű átlátszó műanyag lapot. Ez utóbbi nálam hiányzott.
Szükségünk lesz még kb 15 cm hosszú 0,8 mm-es és kb. 60 cm 0,5 mm-es réz huzalra, ami viszont nincs a készletben. A réz drótokat érdemes lángban kilágyítani mert ezután könnyebb vele dolgozni.
A készlet matricát nem, viszont 2 db festési rajzot tartalmaz, ami felejtős. A rajzon festékkódok nincsenek, csak a színek megnevezései (szürke sárga zöld). Az öntött részek nagyon szép kivitelűek, a maratott lapok kissé vastagnak tűnnek, de anyaguk puha, könnyen megmunkálhatók.
A műszerkocsit 6 nagyobb, 2 kisebb, és pár maratott alkatrészből készíthetjük el. A gyanta alkatrészek meglehetősen vastag csonkon vannak a leválasztásuk nem egyszerű. Én egy köszörűt vetetettem be a nagyoláshoz, a finom csiszolás 400-as papírral történt.
A kocsi összeállítása során az éleknél jelentős mennyiségű tömítést kellett használni. Nálam a pillanatragacs+ durakril keverék vált be. A felesleges tömítés csiszolása során a finom hegesztési varratok sajnos eltűntek, ezeket 0,05 mm-es rézhuzallal pótoltam. A tetőn lévő kopoltyúkat lecseréltem, műszaki rajzlapból készültekre. Lehet, a kabint kedvezőbb lett volna 2 részből készíteni (oldalfalak, tető és az alsó rész) mert ekkor a finom részletek nem tűntek volna el...
A talp ötletes, kerekeken guruló megoldású, kiegészítve 4 db talppal. Ezekből kettő kihajtható. A talp gyanta részeinek öntése nagyon szép, részletes. A vonórudat, a talpak hajtókarjait, és a talpak tányérjait maratásból kapjuk. Kiegészítésképp be kell vetni a rézhuzalt is.
A biztos tartás érdekében a talpszárakat érdemes csapolni. A kerekek és a talaj között minimális hézagnak kell lennie, mert a talpakkal van a lokátor kiszintezve.
Az antennák tartó szerkezeteinek összeállítása viszonylag egyszerű, köszönhető a jól megtervezett alkatrészeknek. A felső antenna tartószerkezetének az összeállítása már bonyolultabb. Szőrözősebb makettezők a vázszerkezet egyes részeit lecserélhetik 0,8 mm-es rézhuzalra, de a maratott rész is élethű. A vázszerkezet műszerkocsira történő illesztése során feltétlenül használjuk ki a maratáson található csapokat. Ez erősebbé teszi a rögzítést. Én 0,8 mm-es fúróval fúrtam ki a csapok helyét , többszöri száraz próba után.
Az antennák középső, merevítő részét műgyantából készítették el. Ez az egyik esetben hosszabb volt mint az antenna maratott része. Középre pozicionálás után a két széléről a felesleges részeket fűrész és csiszoló papír segítségével távolítottam el.
Az alsó antenna sugárzójának helyzetét rosszul adják meg a referencia fotókkal összehasonlítva.
Az összeállítási rajzon lévőnél hátrébb, az antenna felé található a helyes pozíció. Ide a kisebbik sugárzót kell beépíteni. Az összeállítási rajzon a sugárzóból induló vezetékek helyzete is rossz. A sugárzóból 4 db vezeték fut először függőlegesen lefelé az antenna alsó részéhez, majd vízszintesen az antenna mögé, majd az antenna mögött felfelé a műszerkocsi tetején lévő kopoltyúkba. Mivel ezek védőcsövek, ezért a hajlításokat feltétlenül ívesen kell elkészíteni! Érdemes sablont készíteni a pontos munkához. A beépítésnél az egész egységet egy műanyag dobozra ideiglenesen Blu Tac-kal rögzítettem.
A védőcsöveket a beépítés után vágtam méretre, mivel a hajlítások pontos hosszát, az esetleges elhajlásokból eredő méret változásokat nem lehet előre kiszámolni.
A felső antenna elkészítése és beépítése már "rutinból" ment, annak ellenére, hogy ezen a saját-idegen felismerő rendszer (NRZ) antennája is rajta van. Az NRZ antennát lecseréltem saját gyártásúra, mert a készletben lévő csak messziről hasonlított az igazira.
Itt a kábelezés befűzése igényelt némi ügyeskedést. A kábelezés védőcsövei a már említett 0,5-ös rézhuzalból készültek.
A Magyar Honvédségnél rendszeresített lokátorok egyszínű zöldek voltak,de ennek a színnek számtalan árnyalata létezett. Az egész lokátor festését Tamiya XF-58 Olive Green-nel végeztem. Olyan hatást szerettem volna elérni mintha a kabin régebbi míg az antenna új lenne. Ennek érdekében némi rozsda pigment került ide-oda. A kabin ajtaján lévő ablak X-1-es fényes fekete színű lett. A kerekek gumijai matt fekete a felnik XF-58 színre lettek festve.
folyt köv
Célszerűnek tűnt több, különböző tulajdonságú lokátor egy telephelyen történő alkalmazása.A légtér ellenőrzését több ilyen telephely rendszerbe kacsolásával biztosítják, ahol a telephelyek által ellenőrzőt területek valamennyire átfedik egymást.Ettől független a különféle tűzvezető lokátorok elhelyezése ( ezen eszközök nem szerepelnek a jelen írásban).
A hálózatban telepítésnek több előnye van.A rendszerből kiesett telepek szerepét más, szomszédos telepek vehetik át (kellő sűrűségű telepítés esetén),a területre behatoló folyamatosan követhető.
Ezen rendszerek hasonló elvek alapján épültek szerte a világban.A volt Varsói Szerződés eszközparkját a Szovjetunió adta.Az alkalmazott típusok a általában a következők voltak: P35/37 és P12/18 távol felderítő; PRV-10/11/12/13 magasságmérő;P-14/15 alacsony felderítő lokátorok.
Ezen típusok egy része ma is szolgálatban áll.
A P-35 (Drenázs) lokátor a Varsói Szerződés és Szovjetunió, valamit egyes arab országok távolfelderítő lokátora volt ebben az időben. A lokátor centiméteres hullámhosszon dolgozott, ez nagyon jó felderítő képességet jelentett. Nagy hibája viszont az volt, hogy a különféle tereptárgyak (állócélok) zavarták.
A lokátor párban dolgozott a PRV magasságmérő lokátorral, mert a P-35 csak ferde távolságot mért.
Az antennák 15 fokos szögben mozgathatók függőleges irányban. Magaslatra helyezték telepítéskor, ez lehetett természetes, v mesterséges. Ennek a telepítésnek két oka van, az egyik az állócélok lehetőség szerinti kizárására, a másik a Föld görbületéből adódó árnyék csökkentése (A rádióhullámok kizárólag egyenes vonalban terjednek). Amennyiben mesterséges dombra van telepítve akkor általában a dombban van elhelyezve a kezelő fülke egy erősített fedezékben.
A PRV-10 lokátort (és utódait) szintén dombra helyezték.
A P-35 doboza puha kartonból készült, a fedelén trópusi környezetben látható a lokátor. A dobozt kinyitva találunk benne egy zacskónyi műgyanta alkatrészt, 2 nagyobb és egy kisebb maratott lapot, egy A/4-es formátumú összeállítási útmutatót és egy kisméretű átlátszó műanyag lapot. Ez utóbbi nálam hiányzott.
Szükségünk lesz még kb 15 cm hosszú 0,8 mm-es és kb. 60 cm 0,5 mm-es réz huzalra, ami viszont nincs a készletben. A réz drótokat érdemes lángban kilágyítani mert ezután könnyebb vele dolgozni.
A készlet matricát nem, viszont 2 db festési rajzot tartalmaz, ami felejtős. A rajzon festékkódok nincsenek, csak a színek megnevezései (szürke sárga zöld). Az öntött részek nagyon szép kivitelűek, a maratott lapok kissé vastagnak tűnnek, de anyaguk puha, könnyen megmunkálhatók.
A műszerkocsit 6 nagyobb, 2 kisebb, és pár maratott alkatrészből készíthetjük el. A gyanta alkatrészek meglehetősen vastag csonkon vannak a leválasztásuk nem egyszerű. Én egy köszörűt vetetettem be a nagyoláshoz, a finom csiszolás 400-as papírral történt.
A kocsi összeállítása során az éleknél jelentős mennyiségű tömítést kellett használni. Nálam a pillanatragacs+ durakril keverék vált be. A felesleges tömítés csiszolása során a finom hegesztési varratok sajnos eltűntek, ezeket 0,05 mm-es rézhuzallal pótoltam. A tetőn lévő kopoltyúkat lecseréltem, műszaki rajzlapból készültekre. Lehet, a kabint kedvezőbb lett volna 2 részből készíteni (oldalfalak, tető és az alsó rész) mert ekkor a finom részletek nem tűntek volna el...
A talp ötletes, kerekeken guruló megoldású, kiegészítve 4 db talppal. Ezekből kettő kihajtható. A talp gyanta részeinek öntése nagyon szép, részletes. A vonórudat, a talpak hajtókarjait, és a talpak tányérjait maratásból kapjuk. Kiegészítésképp be kell vetni a rézhuzalt is.
A biztos tartás érdekében a talpszárakat érdemes csapolni. A kerekek és a talaj között minimális hézagnak kell lennie, mert a talpakkal van a lokátor kiszintezve.
Az antennák tartó szerkezeteinek összeállítása viszonylag egyszerű, köszönhető a jól megtervezett alkatrészeknek. A felső antenna tartószerkezetének az összeállítása már bonyolultabb. Szőrözősebb makettezők a vázszerkezet egyes részeit lecserélhetik 0,8 mm-es rézhuzalra, de a maratott rész is élethű. A vázszerkezet műszerkocsira történő illesztése során feltétlenül használjuk ki a maratáson található csapokat. Ez erősebbé teszi a rögzítést. Én 0,8 mm-es fúróval fúrtam ki a csapok helyét , többszöri száraz próba után.
Az antennák középső, merevítő részét műgyantából készítették el. Ez az egyik esetben hosszabb volt mint az antenna maratott része. Középre pozicionálás után a két széléről a felesleges részeket fűrész és csiszoló papír segítségével távolítottam el.
Az alsó antenna sugárzójának helyzetét rosszul adják meg a referencia fotókkal összehasonlítva.
Az összeállítási rajzon lévőnél hátrébb, az antenna felé található a helyes pozíció. Ide a kisebbik sugárzót kell beépíteni. Az összeállítási rajzon a sugárzóból induló vezetékek helyzete is rossz. A sugárzóból 4 db vezeték fut először függőlegesen lefelé az antenna alsó részéhez, majd vízszintesen az antenna mögé, majd az antenna mögött felfelé a műszerkocsi tetején lévő kopoltyúkba. Mivel ezek védőcsövek, ezért a hajlításokat feltétlenül ívesen kell elkészíteni! Érdemes sablont készíteni a pontos munkához. A beépítésnél az egész egységet egy műanyag dobozra ideiglenesen Blu Tac-kal rögzítettem.
A védőcsöveket a beépítés után vágtam méretre, mivel a hajlítások pontos hosszát, az esetleges elhajlásokból eredő méret változásokat nem lehet előre kiszámolni.
A felső antenna elkészítése és beépítése már "rutinból" ment, annak ellenére, hogy ezen a saját-idegen felismerő rendszer (NRZ) antennája is rajta van. Az NRZ antennát lecseréltem saját gyártásúra, mert a készletben lévő csak messziről hasonlított az igazira.
Itt a kábelezés befűzése igényelt némi ügyeskedést. A kábelezés védőcsövei a már említett 0,5-ös rézhuzalból készültek.
A Magyar Honvédségnél rendszeresített lokátorok egyszínű zöldek voltak,de ennek a színnek számtalan árnyalata létezett. Az egész lokátor festését Tamiya XF-58 Olive Green-nel végeztem. Olyan hatást szerettem volna elérni mintha a kabin régebbi míg az antenna új lenne. Ennek érdekében némi rozsda pigment került ide-oda. A kabin ajtaján lévő ablak X-1-es fényes fekete színű lett. A kerekek gumijai matt fekete a felnik XF-58 színre lettek festve.
folyt köv
|
|
doboz
|
|
|
alkatrészek
|
|
|
maratás
|
|
|
összeállítás01
|
|
|
összeállítás02
|
|
|
műszerkocsi antenna nélkül
|
|
|
műszerkocsi antenna nélkül02
|
|
|
festés előtt 01
|
|
|
festés előtt 02
|
|
|
első sugárzó
|
|
|
talp
|
|
|
Radar_System_Hemus_2004_Bulgaria_01
|
|
|
imagecrw73331rz6
|
2008.12.30.
Utolsó módosítás: 2010.10.12.
Utolsó módosítás: 2010.10.12.