Kedves Kollégák, egy számomra nagyon fontos típussal készültem el még 2024 áprilisában, hadd osszam meg most itt is Veletek. Ez a beszámoló sokkal személyesebb lesz, mint a korábbiak, két jelentős okból is. Nagyjából 14-16 évesen ezt a típust (pontosabban a C altípusát, az M akkor még nem repült) bámultam a debreceni vénkerti panelház ablakából minden repülési napon, amikor a város körül repülték iskolaköreiket, kezemben egy nagyon gyengécske, PVC-csövekből házilag tákolt monokulárral, messziről. Vagy a 4-es busz végállomásánál, a reptér kerítése mellett – közelről. Elképesztő élmény volt, mikor napszálltakor a géppár tőlem alig 200 méterre forszázst kapcsolt, az infrahangok a belsőmet rezgették, és a négy lila fénykarika nekifutott, majd felugrott az égbe! Képzeljétek el ezt a futópálya tengelyén állva, pontosan a gépek mögül nézve, miközben a hajtóművek által keltett forró levegő elmossa a futópálya és a gépek fényeit! Vagy amikor a betonkerítés mellett, az út töltésén álltam, fölöttem alig pár méterre siklott be a leszállni készülő gép. Az alapjárati fordulatszámon morgó hajtómű és főként a gép sárkánya körül áramló levegő hangja tette végzetesen bevésődötté az élményt. Ezzel már végleg elvesztem. Többször visszamentem oda, néha a kerítés mellett bámulva (a buszfordítónál már nem zárt beton-, hanem drótkerítés volt, bár onnan párszor elzavartak a repülőtérrel szomszédos magyar radarállomás őrei), máskor pedig a buszvégállomás (fordító) közepén álló egyik fára felmászva, gondosan „álcázva” magam, a kis távcsövemmel és egy vázlatfüzettel felszerelkezve próbáltam megörökíteni a látványt, a gépet. Napokig bújtam a Megyei Könyvtár olvasótermében elérhető nyugati újságok számait, hogy vajon milyen típus lehet ez a hatalmas, fehér és világosszürke gépmadár, mert szemben a közismert MiG-ekkel, erről nagyon kevés, lényegében semmi információ nem volt elérhető akkoriban, 1982 környékén. Már nem tudom, melyik lapban találtam meg azt a hozzám hasonlóan deres halántékúaknak ismerős korabeli oldalnézeti színes rajzot, ami csak emlékeztetett a valódi gépre, de az alapján végre be tudtam azonosítani: ez a Szu–24 „Fencer”. Ez alapozta meg tehát a kapcsolatom ezzel a repülővel. (A típust kivonták Debrecenből, az utolsó évekre MiG–27-esek vették át a helyüket.) A másik jelentős ok pedig egy nagyszerű emlék. Mikor 2010-ben a Trumpeter kiadta a típus makettjét, teljesen elalélva a hírtől vágyakoztam rá, az akkori anyagi helyzetem miatt elenyésző eséllyel. Mindenkinek ismerős lehet az az érzés, mikor már végre megjelent, és karnyújtásnyira van az áhított repülő 48-as makettje, de most nem engedheted meg magadnak… Hosszú, mély férfisóhajok… Tudva, mennyire elvarázsolt ez a gép pihés állú koromban (a fenti történeteket talán ezerszer is elmeséltem neki), Pintér „Pintair” Árpi barátom egyszer csak egy debreceni látogatása során beállított, és a szobámba érve egy huncut félmosollyal a kezembe nyomott egy csomagot, azzal, hogy „nesze”. (Ugye fel tudjátok idézni a hangját ilyenkor? :DDD) Életemben nem voltam még olyan boldog egy papírdobozba csomagolt műanyaghalmaztól! Óóó, szent egek, itt a gép, amire annyira vágytam! Köszönöm, barátom! Ahogy látjátok is, ettől a pillanattól már csak alig 14 év választotta el azt a másik pillanatot, amikor is elkészült a gép. Igen, a szokásos halogatás ennek az oka, amit annyira jól ismertek (kivéve az, aki ettől a lelki gáttól nem korlátolt, szerencsés kevesek egyike – születése óta): „Ez annyira szép és fontos makett, hogy majd akkor kezdek neki, amikor majd már olyan szépen tudok építeni / festeni / koszolni stb., ahogy ezt a képzeletem megkívánja. Majd akkor állok neki, amikor minden kiegészítőt megszereztem hozzá, mert ez a makett megkívánja… stb.” Ennyi év tapasztalata után csak annyit tudok javasolni, hogy ne halogassátok az építést, ez csak egy makett. Készítsétek el, ahogy tudjátok, és örüljetek neki teljes szívből, és hadd örüljön az örömötöknek a barátotok is. Sajnálom, nagyon sajnálom, hogy már nem láthattad az elkészültét, barátom! … Az építés során persze szembesültem azzal, hogy a Trumpeter itt-ott „kerekített” a makett tervezésénél, a neten erről számos helyen lehet olvasni: nem pontos a hajtóműkiömlő és környéke, nem áll jó szögben a kabintól kezdve az orrszekció, nem tökéletes a hajtóműbeömlők formája stb. Szóval persze, olvastam ezeket, de nem tartozom a szegecsszámlálók kasztjába, a kisebb eltéréseket simán át tudom vészelni lábon, és némi dilemmázás után túl tudok lépni a házilag nem könnyen javítható problémákon. Ezen típusnál meg a fentiekben taglalt lelki megalapozottság úgyis felülír lényegében mindent. A makett nagyon jól megközelíti az igazit, ha ránézek, ott érzem magam ismét a drótkerítés tövében, a fűben ücsörögve. És nekem ennyi elég is. Az Aires kabin (gyártója hírneve ellenére) rendben illett a helyére, és festését követően igazán látványos lett. Úgy gondoltam, hogy behúzott (parkolóállású) szárnymechanizációval készítem el ezt a makettet, nyilazott szárnyállással tetszik igazán. Az orrész és a törzs összeillesztésénél végeztem el az egyetlen komolyabb korrekciót: a két elem közé egy felül mintegy 2 mm-es, lefelé fokozatosan nullára vékonyodó sztirolcsíkot ragasztottam, ezzel létrehozva a gép orrszekciójának valóshoz közelítő lógását. Nem nagy munka, ennyit érdemes rááldozni, és a gép alakjának karakterét valóban befolyásolja ez a kis javítás. A makett teljes méretében tekintélyt parancsoló, hossza pitotcsővel már 46 cm-t is meghaladja. Érdekes módon a festés kiválasztása sok időbe telt, sokat kerestem olyan valós példány fotóját, amit szeretnék majd belőle megépíteni. Ehhez az elképesztően sok variációs lehetőséget nyújtó Begemot matricakészlet volt segítségemre – pontosabban hátráltatta a döntésemet, mert olyan sok változatot adott, hogy a választást már inkább megnehezítette. Finnyás népek ezek a makettezők: olyan gépet kerestem, amin a szárnytőn lévő áramlásterelő lemez csak lefelé, a pilon felé nyúlik, azon felül nem, valamint a törzs hátsó részére két oldalt nincs felszerelve a zavarótöltet-vető hosszú téglateste. Nekem mindkettő elrontja kicsit ennek a gépnek az alakját. Valamint olyat kerestem, aminek a festése még a régebbi sémát követi: a belépőélek mindenhol fehérek. Ki is választottam egy, a függőlegesén sast ábrázoló felfestéssel rendelkező példányt. Hajrá hát, fessünk! A festés előtt az alapozás egy sima szürke Mr. Hobby Mr. Finishing Surfacer 1500 Gray-jel történt, a szokásomnak megfelelően. Korábban már utaltam rá, hogy újabban már nem készítek előárnyékolást, így ennél a gépnél is így jártam el. A festéshez az MRP festékeit használtam, az alsó törtfehérrel kezdve, majd a testen és a belépőéleken Blu Tack-os, az orrkúp éles vonalánál maszkolószalagos maszkolás után felvittem a szürke alapszínt is. Mindkét színt kevertem, így a pontos arányokat és komponenseket már nem tudom megmondani: a fehér nem titánfehér, tompítottam rajta, a szürke bázisául pedig az FS 36375-öt használtam fel, nagyon picit eltolva a kopottasabb, fakultabb, molekulányit sárgásabb árnyalat felé. Utána pedig jött mindkét fő szín modulálása, az alapszín sötétített és világosított, nagyon hígított árnyalataival, alacsony levegőnyomással, 0,2-es dűznivel, fényképek alapján. A cél egy használt, de jól karbantartott, nem lerottyant gép ábrázolása volt. Az orrkúp radomrészének (és az egyéb rádióburkolatoknak) más fehér árnyalata van, arra egy sárgásabb-szürkésebb fehéret fújtam. Nem harcias nagymadarat szerettem volna készíteni, így függesztmény nem került rá, de a nagyon jellegzetes, talán 3000 literes póttartályok felkerülnek rá (ezt már korábban előkészítettem, 1×2 mm-es neodímium mágneseket építettem a pilon és a póttank megfelelő részeibe a modularitás érdekében), így azok szintén megkapták a gép alsó részének törtfehér színét. Csak a festését követően vettem észre, hogy a Szu–24-esen használt szárnypóttartályok négy vezérsíkja közül a felfelé álló kettő nem olyan magasságú, mint az alsók. Kifejezetten látható hiba, és sajnos nem festés előtt korrigáltam. Hát akkor utána, elő a fűrészt. A korrekció után némi minimális javítófestés, és ezek is készen vannak. A GX-112-es fényes lakk után jött a matricázás a Begemot ívekről kiválasztott jelzésekkel és a stencilekkel. Elsőként a fülesbaglyot ábrázoló egyéni jelzést raktam fel, és milyen szerencsém volt ezzel! Ugyanis a bagoly nem volt jó. A madarat ábrázoló matrica ugyanis másfélszer akkora és sokkal harsányabb színű volt, mint a referenciafotón látott eredeti. A bagoly tehát még levehető volt, ezt is tettem. Szerencsém volt, de az eddig kiváló pontosságáról megismert Begemot meglepett ezzel a hibával. Sokkal odafigyelőbb munkáikkal találkoztam eddig. Viszont a korábban említett kiválasztási dilemma elölről kezdődött, és a már megépített konfiguráció végképp behatárolta a lehetőségeimet. Mivel a további kutatásaim során kiderítettem, hogy a baglyot (filin) egy 2009-es gyakorlaton mutatott kiváló teljesítményéért kapta a gép, így maradtam a fehér 05-ös oldalszám mellett, a kiérdemelt madár előtti időszakból. Nem olyan szép piros oldalszámos ugyan, mint amilyennek eredetileg szerettem volna, de a végén megtetszett ez is. Ez egy ’90-es évek legvégi állapot, az emlékeim szerint. A panelvonalak befolyatása a színek egy-egy sötétebb árnyalatával, a Tamiya Panel Line anyagaival történt, visszatörlése pedig white spirittel. Erre a felületre vittem fel az időjárási és használati effekteket, nem túlzó mennyiségben, ehhez különféle Abteilung olajokat használtam, a pontos igazításukhoz pedig szintén white spirit volt segítségemre. Még nagyon felhígított alapszínnel fakítottam egy kicsit a felvitt és a felületen túl hangsúlyos színes jelzéseken. A zárólakkozás nagyon kevés GX-112 fényes és főleg GX-113 matt lakk keverékével történt – a gép matt ugyan, de nem krétamatt –, és jöhetett a végszerelés. A gép mellé készítettem el a három pilótafigurát, a kilencvenes évek stílusában felöltözve, barna bőr sevretkában. A festésük főként AK Real Color festékekkel, ecsettel történt. A vájtszeműek kiszúrhatják, hogy a pilotcsikok G nadrágban vannak. És ez bizony nem autentikus, ugyanis a vadászbombázó pilóták a szovjet–orosz légierőben ebben a korszakban nem viselték azt, nekik nem kellett. De egyébként az Aerobonus figurák olyan jók és szépek, hogy elengedhetetlen volt, hogy a gép mellé rakjam őket. A szokásosnál egy kicsit nagyobb méretű a színes nyomtatással készült orosz betonállóhely, amire felfestettem a két fehér ovális jelet a hajtóművek beömlői alá. Az alap matt lakkozása után irány a május végi verőfényben fürdő terasz, és a fotók is elkészültek. Közel 14 év után a vitrinembe került a nekem egyik legfontosabb repülőgép. Még egyszer köszönöm Neked, barátom!

A repülőgép

Szu–24M, Sn: 1041628, White 05.

A makett és a felhasznált kiegészítők adatai

• makett: Szu–24M, Trumpeter No. 02835
• gyanta kabin: Aires No. 4509
• gyanta futóaknák: Aires No. 4507
• kerekek: Reskit RS48-0097
• pitot: Master Model AM-48-123
• matrica: Begemot 48-019
• stencilek: Begemot 48-020
• alapozó: Mr. Hobby Mr. Finishing Surfacer 1500 Gray
• festékek: MRP 038 és 097, a fémszínek Alclad
• lakkok: Mr. Hobby GX-112 és 113
• panelvonalak: Tamiya Panel Line Accent Color sorozat
• kosz és használati nyomok: Abteilung olajfestékek
• a makett elkészítésének éve: 2024

Források

https://www.jetphotos.com/aircraft/Sukhoi+Su-24M+Fencer+D https://www.scalemates.com/topics/topic.php?id=4796 https://www.net-maquettes.com/pictures/sukhoi-su-24%D0%BC-fencer-walkaround/ https://airforce.ru/?s=%D0%A1%D1%83-24%D0%9C https://new.scalemodels.ru/search/?query=%D0%A1%D1%83-24%D0%9C

A küzdelmes kezdés

Bekerült a kabin

...és színeket is kapott

A törzs egyben, a betoldás jól látható

Látnom kellett, hogyan néz majd ki

Festés közben alapozón, a fehér részek felkerültek

Az orrszekció maszkolása

Panelezés

A matricák felkerülnek

Panelvonalak befolyatása

Némi koszolás

Végszerelés

A pilóták festése

Alapot is készítettem

2026.02.19.

Burai István

Értékeld a cikket! ?

A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció

Szólj hozzá! ?

Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció