Ha felteszem magamnak azt a kérdést, hogy melyik repülőt kedvelem leginkább, akkor bizony könnyen úgy járok, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. És ez még egy elég ártatlan hasonlat volt, ennél pikánsabb is eszembe jutott.
Ám ha mégis választani kellene, akkor a kísérleti gépek állnak hozzám legközelebb. Az ezekkel a gépekkel együtt járó mérnöki, műszaki, és bizony emberi kockázatok felvállalása. És az a hősi korszak, amikor ez volt a természetes. Aki nem ismerné, szeretettel ajánlom ehelyütt Tom Wolfe Az igazak című regényének első három fejezetét - meg egyébként az egész könyvet. Chuck Yeager égi mauzóleuma kerozinnal tartósította örök időkre azokat az érdemeket, amelyeket ő és berepülőpilóta társai azokban az évtizedekben kivívtak.
A ‘70-es években a Német Szövetségi Köztársaság műhelyeiben is folytak azok a fejlesztések, amelyeknek a célja a harcigépek manőverező képességének drasztikus javítása volt. Annak a programnak, amelynek eredményeképp elkészült az F-104G CCV prototípus, az volt az elsődleges célja, hogy a mesterséges instabilitást és a már digitális fly-by-wire rendszer működését vizsgálja. Azt akarták bizonyítani, hogy egy instabil repülőgép jobb manőverezőképességre képes, ha számítógépes rendszer segíti az irányítást. A CCV a repüléstechnikában a Control Configured Vehicle kifejezés rövidítése.
A kísérletekhez nem egy újonnan gyártott típust, hanem egy létező, szériagyártású Lockheed F-104G Starfighter-t (gyári száma: 683D-7132) használtak fel, amelyet a Német Légierő (Luftwaffe) bocsátott a kutatási program rendelkezésére. Az átépítés és a tesztek az MBB (Messerschmitt-Bölkow-Blohm) irányításával zajlottak.
A gép eredeti katonai lajstromszáma 23+91 volt. Később, a kísérleti fázisok során megkapta a kísérleti gépekre jellemző 98+36 jelzést.
Már a levegőben
A legszembetűnőbb módosítás a közvetlenül a pilótafülke mögé, a törzs felső részére szerelt kacsaszárny (canard) volt. Ez a felület valójában egy módosított F-104-es vízszintes vezérsík volt.
Az instabilitás érdekében a gépen a súlypontot jelentősen eltolták, áthelyezték. A mérnökök mintegy 600 kg ólomsúly elhelyezésével a gép súlypontját hátratolták, amíg az el nem érte a jelentős, 20%-os negatív stabilitási értéket. A módosított gép természetesen csak a többszörösen biztosított, analóg és digitális elemeket is tartalmazó fly-by-wire rendszer segítségével maradt irányítható, ahol nincs közvetlen mechanikus kapcsolat a botkormány és a kormányfelületek között. A CCV technológiával az F-104G képes volt olyan manőverekre, amelyekre a szériagépek nem: például az állásszög változtatása nélkül tudott emelkedni vagy süllyedni (közvetlen erőhatás-vezérlés).
Első felszállására 1976. december 16-án került sor, a repülési tesztek egészen 1984-ig tartottak. A program során több mint 100 sikeres tesztrepülést hajtottak végre a Manching-i repülőtéren. A gép túlélte a rendkívül veszélyes tesztrepüléseket, és ma is megtekinthető Németországban, a Wehrtechnische Studiensammlung Koblenz kiállításán.
Az építés alapja a Hasegawa 2012-es kiadású kitje, amely a 2000-ben megjelent, idén már 26 éves szerszámmal készített bázis F-104-es kit alkatrészeit, valamint az átalakításhoz szükséges, részben műgyanta alkatrészeket tartalmazza. Továbbá sajnos az ősi és következetes Hasegawa-bushidó szellemében eddigre már elöregedett, nagyon megsárgult, egyébként is elképesztő vastag, így lényegében használhatatlan matricákat. Ami azért egy egyetlen példányban épült kísérleti gép makettjénél elég hátrányos helyzetet teremt.
A makett nem tartalmazta a CCV átépítés során némileg megváltozott műszerfal-változatot, így annak elkészítése házi módszerekkel történt, a felhasznált Eduard színes kabinmaratás mellett.
Készül a kabin és a futóaknák
A kabin elkészülte után az egyébként nagyon szép, részletes felületi kidolgozású makett összeépítése gyerekjáték, nem okozott problémát. Emlékeim szerint csak pár, nem túl optimális helyen lévő kilökőtüske-nyom eltüntetésére volt szükség. A kacsa vezérsík műgyantából készült tartókonzolja és a szintén műgyanta anyagú, felülre, a törzs középrészére kerülő két műszerkonténer (talán ez ihlette későbbiekben az illeszkedő póttartályok kialakítását a modern negyedik generációs gépeknél?), valamint a törzs végére illesztendő ólomsúly gyanta alkatrészek illeszkedése nem tökéletes, mindegyiken szükséges volt igazítani a felhelyezés előtt. A készletet kiegészítettem még az Eduard Brassin F-104-eshez készített kiömlő készletével, sokat dob a maketten.
Sárkány egyben
A festést nem is kicsi kutatómunka előzte meg. A konkrét repülőgép tehát a 23+91 lajstromszámú, addig a német légierőnél használt példány átépítésével született. A gép eredeti festését döntő részben megtartották, a standard német légierős szabvány szerinti festési sémát, színeket viselte továbbra is. Ám ennek a festési sémának az alsó színe kérdéses volt. A szín neve “silbergrau”, azaz ezüstszürke (RAL 7001). A szín egyes, német légierős Starfighter-eket ábrázoló fotókon határozottan matt (jellegű) fémszín, szinte matt alumínium, más képeken pedig ezüstös árnyalatú, de nem fémes világos szürke.
Még Németországban élő barátomat is megkértem arra, hogy ha Koblenz-ben jár, nézze meg nekem a múzeumban ezt az alsó színt a konkrét gépen, mert máshogy nem jutunk az igazság birtokába.
Magam arra jutottam végül, hogy a silbergrau szín szürke alapanyagához talán valóban adagoltak némi alumíniumport, és az így felhordott festék a használat során tényleg kikophatott annyira, hogy ténylegesen alu-szerű felületet mutatott.
A múzeumban készült képek, valamint az AK Real Color éppen erre kiadott, Luftwaffe Colors 1960S-1970S Set-néven az alkalmazott színeket tartalmazó készlete alapján végül az ezüstszürke lett a makettre felkerült szín, azaz az AK készletében lévő színeket használtam fel, azt fogadtam el autentikusnak. A festés máskülönben nem tartalmazott különlegességet, hacsak az éles határvonalakkal rendelkező kamuflázs eléréséhez szükséges maszkolást, és a hajtómű beömlők maszkolását nem számítjuk annak. Talán még a Leuchtorange – Luminous Orange (RAL 2005) területek felfestése említésre méltó: itt egy vékony fehér alapozást követően fújtam fel a színt, máskülönben nem működött volna.
Kamó fent, és fehér alapozás, ahova szükséges
Feltűnhet talán, hogy nem az egyébként favorizált MRP festékeimet használtam ehhez a géphez, hanem a második helyezett AK Real Color sorozata -a nyomozás során autentikusnak ítélt - színeit. Ez egy lacquer típusú festék, hígítás után tulajdonságaiban közel áll az MRP-hez, és nagyon hasonlóan kezelhető. Nagyon tudom ajánlani, ha nem lenne MRP, akkor ez lenne a preferált festéktípusom. Sőt, több helyen írtam már, hogy az MRP színeit gyakran az AK Real Color festékével keverem, igazítom a megfelelő árnyalatra, vagy épp teszem testesebbé, ha éppen arra van szükség. A festék hígításához az AK Real Colors High Compatibility Thinner-t, vagy az univerzális csodahígítót (amit már hallottam úgy nevezni: az angyalok könnye), a Mr. Color Leveling Thinner-t ajánlom.
Fent van az összes szín
A matricázáshoz szükséges fényes lakkozás természetesen itt is Mr. Color GX-112 volt, szokás szerint Mr. Color Leveling Thinner-rel jelentősen, legalább 5:1 arányban felhígítva, két vékony rétegben felhordva. (Hadd szúrjak ide egy friss, nem ezen a gépen, de nemrégiben szerzett tapasztalatot: az ilyenformán felhordott lakk pár perc alatt fogásbiztosra szárad, így általában két részletben le tudok lakkozni egy gépet, fogást váltva a két terület között. A konkrét esetben a gépet annak lakkozását követően egy teljesen, légmentesen zárható műanyag tárolódobozba raktam, a por és szöszök elkerülése érdekében. Talán egy óra múlva, ellenőrizendő a lakkozás eredményét, meglepődve tapasztaltam, hogy a makett teljes felületén ragad! Tehát a zárt térben a hígító gőze képes volt visszalágyítani a korábban felhordott, és fogásbiztosra száradt lakkréteget is! Nem csak a maketten, hanem a dobozban tárolt minden, akár napokkal korábban lakkozott alkatrészen is. Tehát hagyjuk a GX lakkot átszellőzve száradni inkább, majd a szöszökkel külön foglalkozunk.)
Matricázás során a korábban leírtak alapján lényegében kizártam az eredetiek használatát, de egy korábbról már ismert, ám a gyakorlatban általam korábban még soha le nem tesztelt módszert azért kipróbáltam időközben: rakjuk ki a tűző napra a besárgult matricaívet. Ennek szellemében tehát mintegy egy hetes(!) kísérlet következett, erre az időre az ablak belső felületére ragasztottam az ívet, képes oldalával a nyári napsütés felé. És működik! A korábban teljesen elsárgult lakkréteg az íven ismét közel víztiszta lett. Nem azt mondom hogy tökéletes, de vállalható. És nem csak a lakk lett átlátszó, hanem a szintén sárgasággal küzdő, korábban fehér színt tartalmazó matricák fehérsége is visszatért, majdnem hibátlan lett a kezelés után. Szóval ha már nincs más választásod, ezt még kipróbálhatod, lehet hogy neked is beválik. Azért megjegyzem csendesen, hogy a módszer eredményességének tartósságára még nincsenek nagy mintán alapuló, megbízható adatok… De akár még jó is lehet, és a Mr. Color GX-112-113 UV védő lakkjaival fedve lehet, hogy tartós lesz az eredmény. De ez csak 10-20 év után derül majd ki, attól tartok. Megjegyzés a végére: a cikk írásakor a még mindig meglévő eredeti matricaívet visszakerestem, és megnéztem, hogy a három évvel ezelőtti kísérlet eredménye azóta változott-e, és örömmel mondhatom, hogy nem sárgult vissza az eltelt idő alatt! Nyilván zárt dobozban, sötét helyen volt tárolva, de ez azért némi bizakodásra adhat okot - ha minden más megoldás kiesett.
Az eredmény ellenére tehát elengedtem a gyári matrica felhasználását, a jelzéseket kevés kivétellel más matricalapról, a stencileket pedig egy nagyon ajánlható DACO ívről használtam fel. Az a kevés kivétel a gép törzsén lévő referenciapont jelzések, és a CCV felirat a függőlegesen. Ezeket nem tudtam más íven lévő jelzésekkel kiváltani. A referenciapontok esetében egy gyors döntés: akkor felfújjuk. A maszkok kézi elkészítése után ez már gyorsan ment, felkerültek a törzsre. A CCV felirat az egyetlen, ami az eredeti Hasegawa matricaívről származik.
A vékony DACO stencilek viszont gyönyörűek, csodálatosan felfeküdtek a felületre, a sok apró felületi részlet, szegecsek ellenére. És bár több, mint 200 került fel pár nap alatt, a gépen nagyon jól néz ki a sok apró felirat - megérte a sok munkát.
A matricák is a helyükön
A makett a különlegesség faktor megléte okán is nagyon ajánlható, és a típura vágyóknak különösen jó hír, hogy nem kell a nagyon ritka Hasegawa kiadásra vadászni, a Kinetic hamarosan kiadja ezt a különlegességet a saját, Gold sorozatú kitjére alapozva.
A konkrét repülőgép adatlapja
F-104G CCV, gyári szám: 683D-7132, lastromszám: 23+91 (eredeti), 98+36 (kísérleti)
A makett és a felhasznált kiegészítők adatai
- makett: F-104G Starfighter CCV, Hasegawa No.09961, 1/48 https://www.scalemates.com/kits/hasegawa-09961-f-104g-starfighter-ccv--129300
- matrica, stencilek: DACO Products Astra Decals ASD-4817 1:48 German Air Force (T)F-104G Starfighter Data - Stencilling
- kabin: Eduard FE375 F-104G Starfighter self adhesive színes fémmaratás
- kiömlő: Eduard Brassin No.648175 F-104 exhaust nozzle late
- alapozó: MRP Fine Surface Primer gray
- festékek: AK Interactive RCS053 Luftwaffe Colors 1960S-1970S Set (silbergrau RAL 7001 RC210, basaltgrau RAL 7012 RC 212, gelboliv (late) RAL 6014 RC087, leuchtorange RAL 2005 RC207)
- lakkok: Mr. Hobby GX-112 és 113
- panelvonal befolyatás: Tamiya Panel Line Accent Color sorozat
- elkészítés éve: 2023
Források
https://de.wikipedia.org/wiki/Lockheed_F-104_G_CCV
https://www.916-starfighter.de/Historie_CCV-F-104G.pdf
https://www.916-starfighter.de/Gallery/gallery_sp_10.htm
https://www.916-starfighter.de/F-104CCV_ClassicAircraft,ZeitlerAndreas_2012.pdf
https://www.916-starfighter.de/F104_CCV_MA.2013.05_magaz.pdf
https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Lockheed_MBB_F-104G_CCV_at_the_Wehrtechnische_Studiensammlung_Koblenz
https://www.jetphotos.com/aircraft/manufacturer/Lockheed/serial/8100
https://www.youtube.com/watch?v=uvnokBE2NVI
https://www.youtube.com/watch?v=I14ah4zsBbM