Pintér György - Múzeumi krimik
A Névából kihúzott KV-1 után, már kerestem a KV-2-t. Megtaláltam. A Trumpeter zseniálisan elkészített készlete volt az alap, az 1942 tavaszát bemutatni szándékozó dioráma-félémhez.
1940 tél végén a szovjetek összeszedtek a harci gázon kívül mindent, amivel legyőzhették a területüket „agresszívan védelmező” és a Szovjetunió biztonságát fenyegető finneket. Ebbe az arzenálba sorolódott a szokatlanul nagy kaliberű löveggel ellátott KV-2, melyet a Mannerheim-vonal erődjeinek feltörésére szántak. Valójában nem is harckocsi, hanem inkább tűztámogató „pre-rohamlöveg” volt ez a csaknem négy méter magas monstrum. De nevezzünk harckocsinak, a békesség kedvéért. A magasra sikerült lövegtorony remek célpontja volt az ellenséges tüzérségnek. Nagyméretű, osztott lőszeréből is mindössze 36 darabot vitt magával. Mindezek ellenére viszonylag kevés esett az ellenséges páncélosok áldozatául. A többséget műszaki hiba, elfogyott üzemanyag illetve repülőbomba miatt esett ki a harcból.
A németek is bevetették korábbi gazdáik ellen a zsákmányolt KV-2-ket.Sőt létezik olyan fotó, amelyen derék honvédeink feszítenek egy ilyen társaságában, ha jól emlékszem.
A jármű egyik fő gyártóhelye Leningrád volt. Itt is előfordult, hogy a gyárból kimenő harckocsik szinte azonnal a fronton voltak, amely város szélén húzódott. Pár évvel később megismerkedhetett a világ az ISZU-152-vel, mely a KV-2 eredeti szerepében harcolt a háború végéig sőt aztán is.
Nos, az akció sikerült. A légi- és tengeri deszantok, a távolsági bombázók, a korábbinál jobban felkészített gyalogság és a harckocsik áttörték a Mannerheim-vonalat s ezzel eldőlt a „Téli-háború”. A második menetben, amit a finnek "folytatólagos háborúnak", a szovjetek Nagy Honvédő Háborúnak neveznek,újra bevetésre került a "nagy torkú" KV. Többek között Leningrád térségében.
A makett összerakása, már-már az álom-makettezés kategóriája. Jól illeszkedő, szépen kidolgozott alkatrészek lapulnak gondos csomagolásban a makett fotójával ellátott dobozban. A meghajtókerekeket ügyesen készítették el. Nem is lehet rosszul összerakni őket. Az illeszkedések jók, sorjával nem találkoztam. A festésben a szovjet KV-2-k nem okoznak komoly fejtörést. Zöldek és kész. Persze a dolog nem ennyire egyszerű. Mindenki, aki harckocsikat látott már, tudja, hogy a festés fakul, kopik, a felületek szennyeződnek, olajjal, sárral, adott esetben rozsdával. Az ostromlott Leningrádban igazán nem a külcsín volt a lényeg. Komoly feladat a Trumpikhoz adott lágy szalag-lánctalp fémszerűvé varázslása.
A torony /kazamata?/ oldala kínálta magát felirat elhelyezésére. A szovjet tankokon gyakran előfordultak lelkesítő feliratok. Ilyen az „Üsd a fasiszta hódítókat!” is. Nos, ez a felirat nem szerepelt a kapott matricaíven. Így magam álltam neki. Átlátszó matricalapot raktam a nyomatóba. Erre, zöld alapon fehér feliratot készítettem, kinyomtattam, majd lelakkoztam. Persze az én kis „mezei” nyomtatóm nem tud fehéret nyomtatni. Ezért azt a felületet, ahová az elkészített matricámat szántam, fehérre festettem. Erre jött a zöld alapon átlátszó felirat.
Hátra volt a leningrádi utcarészlet. Triplex kartonból készítettem el. Az esőcsatorna öntőkeret-darab volt. A falra felragasztottam, egy plakátot, mely a népfelkelésbe való belépésre buzdított az ostrom első szakaszában. Radírgumiból vágtam apró téglaalakokat. Készítettem valami felszaggatott villamosvágány-szerűt, de nem tetszik. Ki fogom cserélni.