Ezennel csatlakozom Mekett nagyszerű és korszak- valamint típusfüggetlen
felhívásához a magyar témájú makettek bemutatását illetően.
MiG-21PF
1:48 Eduard
Mindig próbatétel egy ismert, népszerű gép makettjének készítéséről írni, mert némi kockázatokat rejt a publikáció kritikája. A vájtszemű, a típus minden porcikáját ismerő kollégák könnyedén szétszedik az ember állításait, munkájának eredményét. Ám publikáló ezen vakmerősége nélkül nem nagyon fér hozzá olyan ismeretekhez a kezdő, a típussal ismerkedő, vagy éppen a hobbit valóban hobbi szinten művelni szándékozó szaktárs, ami érdekelné, vagy amire szüksége lenne. Ezúton is biztatom a szakértő kollégákat szakismereteik rendszerezésére és önzetlen megosztására, szüksége van ennek a közösségnek a pótolhatatlan tudásotokra!
Tehát a fentiek szellemében mutatom be a pár éve, 2022-ben elkészített MiG-21PF típusú 1:48-as makettemet nektek.
Egy korai, az 1964-es magyarországi átvételhez és szolgálatba állításhoz közeli állapotot szerettem volna megjeleníteni a maketten, ennek megfelelően készültem az információgyűjtéssel, valamint a részletek kidolgozásával.
Az építés nem sok gondot jelentett, azt hiszem mindenki gyanítja, hogy a hozzá vezető kutatómunka, valamint a festés volt a nehézség ebben a projektben. Elképesztő mértékben hiányzik az eredeti dokumentáció ehhez a típushoz, itthon lényegében minden megsemmisült - hadd használjam ezt az általános alanyt, pedig ezen történés mögött konkrét emberek konkrét döntése áll...
Sajnos már az oroszoknál is nagyon kevés anyag lelhető fel az altípusról, a hosszas keresgélések az orosz oldalakon is többnyire eredménytelenek voltak. A nyilvánvalóan kétségbeejtő helyzet megoldásában, a kezdeti anyaggyűjtésben, majd a folyamatos konzultációk során a segítségével elévülhetetlen érdemeket szerzett Búzás Gábor. Nagyon köszönöm Búza a baráti segítségedet!
Egy volt pilóta barátom elmondása alapján ez a gép repült a legszebben az összes altípus közül, mert a tolóerő/tömeg aránya ennek nagyon jó volt. Imádta vele a földközeli útvonalrepülést.
A 408-as oldalszámú MiG-21PF rövid története
- A repülőgép a „76-os gyártmány” (izgyelije 76) típusjelzésű szériába tartozott, gyártási száma: 760408.
- Érkezés: 1964-ben érkezett Magyarországra az első 12 darabos MiG-21PF szállítmány részeként.
- Szolgálati hely: Elsőként a pápai 47. Vadászrepülő Ezrednél állt szolgálatba. Az 1960-as évek végén a PF-flotta egy részét (köztük vélhetően a 408-ast is) átcsoportosították a taszári 31. Kapos Harcászati Repülőezredhez, mivel Pápán 1971-től megkezdődött az újabb MiG-21MF típusok átvétele.
- Üzemeltetés: Pályafutása során végig aktív maradt, nem szenvedett súlyos balesetet (ellentétben több sorstársával, például a 406-ossal vagy a 407-essel).
- Kivonás: A gépet 1987-ben vonták ki a hadrendből, amikor a PF altípusok üzemideje lejárt és a modernebb változatok (MF és bisz) teljesen átvették a feladatkörüket.
- Utóélet: A selejtezést követően a gép sorsa különlegesen alakult. Míg sok társát szétvágták vagy hazai múzeumba került, a 408-ast eladták az Amerikai Egyesült Államokba. Jelenleg a Wright-Patterson légibázis USAF Múzeumában van.
Ennél többet nem írok a típusról, csak az építéshez szükséges minimális szinten, mégpedig éppen a változatos és megmásíthatatlan szakmai vélemények, megdönthetetlen ítéletek elkerülése érdekében. Ha bárkinek szüksége van bármelyik általam felhasznált információra, keressen meg bátran az email címemen, szívesen megosztom a korlátozott tudásbázisomat vele. De mindenkit arra bátorítok, hogy hozzám hasonlóan próbáljon meg lehetőség szerint elsődleges forrástól tájékozódni, a típusokkal dolgozott kollégák szívesen segítenek - mert nekik ez szívügyük is.
A cél tehát: a magyar légierő jelzésével, nem sokkal az átvételt követő állapot megjelenítése. Ennek megfelelően natúr fém, átlátszó lakkozással, orosz „szögletes” oldalszámokkal, eredeti orosz futóakna, kabin- és katapultfestéssel.
Az építés egy Eduard Overtrees kit felhasználásával kezdődött, amihez Eduard Bassin gyanta kabint, valami régi (talán szintén Eduard) gyanta futóaknákat, és Master pitotcsövet használtam még.
A gyönyörű Braassin kabin, gyanta futóaknák
Elképesztően szerettem a tökéletesen illeszkedő, ám kifejezetten komplikált Brassin kabin elkészítését, csak ajánlani tudom, minden cseh koronát megért. A festésekor egy enyhén kékes árnyalatú középszürkét kevertem ki és használtam, akárcsak a futómű aknáknál. Eredeti forrásdokumentum híján hosszas egyeztetések után Búzával arra jutottunk ugyanis, hogy ez lehetett a legvalószínűbb gyártáskori szín. Végül szintén hosszas tanakodás után ezt a színt kapta meg a katapultülés váza is. Az ülés bőrbevonatú fejtámlájának és lábelfogóinak a színe után sokáig kutattunk, de sajnos nem volt egységes az információ: találtunk fotót világosszürke és sötétbarna színűre is, egészen biztosan előfordult mindkét változat a hazai gépeken. Végül közel a pénzfeldobás magabiztosságával a szürke mellett döntöttem.
Kabin a helyén
Az ülés és a műszerfal
A futószárak világosabb szürkék lettek, ebben sikerült fotók alapján is megállapodnunk, míg a futóaknák szintén a kékes árnyalatú középszürkét kapták.
Futószárak készen
Főfutó aknája
És az orrfutó aknája
A makett precíz kialakítása semmilyen nehézséget nem tartogatott, emlékeim szerint teljesen problémamentes építés volt. Öröm az Eduard 21-esét építeni.
A festés bemutatása előtt hadd idézzem ide tanult PG-s kollégánk, Búza rövid ismertetőjét a PF szállításkori színeiről:
„A megérkezéskor a gépek az eredeti alumínium színben pompáztak, amit lakk-réteg fedett. Ezüsttel festve csak a vegyileg maratott és nagy magnézium tartalmú anyagból készült lemezek voltak, a gerinc rész a függőleges vezérsík főtartó oszlopáig, a szárnyon alul-felül az üzemanyag tartályok borítólemezei, illetve a vízszintes vezérsík a főtartó előtti részen, kivéve a belépőélt.
A felségjel az orosz csillagba festett fehér gyűrűben zöld kör. A fehér gyűrű külső része érinti a csillag fehér szegélyét. Az oldalszám szögletes, piros, fehér szegéllyel.
A mach-kúp és az antennákat takaró műanyag elemek, a pótvezérsík első része közép zöldek.
A vízszintes vezérsík, oldalkormány, csűrő és a fékszárny kilépő éle és a vízszintes vezérsíkon lévő flatter-súly piros. A szívócsatorna belépő éle és eloxált barna. A fúvócső borítólemeze égett acél színű.
A műszerfal matt fekete, középen vastag fehér csíkkal, az oldalfalak szürkék. A futószárak középszürkék. A gépeken a feliratok orosz nyelvűek, a tájékoztatók feketék, az utasítók és figyelmeztetők pirosak. A belső terek festése ó-arany színű.”
Ismered azt az érzést, amikor elkap a lendület, és úgy érzed, hogy minden sínen van, szárnyalsz a teljes siker felé? Na akkor kezdj el gyanakodni, akkorra már meglesett Murphy, és számíthatsz rá, hogy már kidolgozott egy tervet a tiéd felborítására…
A fémes felület ellenére is teljesen problémamentesnek ígérkezett festés már a kezdetén elhozta ezt az „élményt”: Az évek óta használt, minden körülmények között bevált, tökéletes Alclad fényes fekete alapozóm elfogyott, így egy újat vettem belőle. És azt felhordva a 21-esre, NEM SZÁRADT meg a felületen egy hét alatt sem! Utánanézve, több fórumban panaszkodtak erre a jelenségre, úgy tűnik, hogy NÉHÁNY szállítmány hibás lehetett. Aki tehát ezzel fog dolgozni, ajánlom, hogy próbafújással ellenőrizze, hogy szárad-e egyáltalán.
Nem maradt más, mint az óvatos felcsiszolás (ne felejtsük, hogy észter bázisú a festék, tehát a műanyaggal reakcióba lép, így a „letörölgetés”, mint megoldás nem kerülhetett szóba), ami ugye egy ragadós felület esetében nem igazán mókás. Meg egyébként sem.
Szívbaj után a felcsiszolás
A külalakra gyönyörű, ám ragadós masszától való sikeres megszabadulás után a Mr. Color GX 2 fényes fekete alapozója volt a megoldás, azóta csak ezt használom a fémszínek alá. Szerencsére ezt követően az Alclad festékei szokás szerint rendben működtek, az eltérő árnyalatú panelek maszkolása (amit azért alkaron gyengített maszkoló szalagokkal végeztem, biztos ami biztos) sem bántotta a festést, amit itt szükséges is volt megcsinálni. Mégpedig mert szállításkor ez a gép alapvetően natúr fém felületű volt, amit a gyárban egy átlátszó fényes lakkal védtek le, ennek megfelelően egyes panelek eltérő árnyalattal rendelkeztek (lásd itt Búza fentebbi ismertetőjét ismét).
Ne felejtsük itt el, hogy a későbbi, első felújításon átesett gépek esetében már lakkba kevert alumíniumpor felfestésével egységes felszínt kaptak a gépek, azok esetében a panelek elkülönítése nem kell.
Az első Alclad rétegek fent
A mach-kúp és az antennákat takaró műanyag elemek, a pótvezérsík első része Búzával való konzultáció eredményeként nem a ma használatos orosz fűzöld, hanem annál sokkal sötétebb méregzöld színt kapott.
Fémes felület esetében mindig kockázat és megoldandó probléma a fémfestés megvédése a megfelelő lakkal, anélkül, hogy elveszítenénk a már felkerült festékek fémes jelleget. Ebben az esetben viszonylag könnyű dolgom volt, mivel ugye az orosz gyárból fényes lakkozott fémfelülettel jött ki a gép, „csak” ezt kellett reprodukálni. Ennek megfelelően olyat kellett választanom, ami „nem bántja” a felvitt Alclad fémszíneket, és szép egyenletes felszínt ad. Erre tökéletes választás a Humbrol Clear akril lakkja. Tudjátok, ez az a lakk, ami lényegében a híres Future képességeivel rendelkezik, csak talán még annál is tisztább akril. Szóval ha akár a kabintetőkre is jó, akkor itt nekem tökéletesen meg fog felelni. Nem is okozott csalódást, valóban tökéletes felületet biztosított a matricázáshoz.
Amihez Zsilák Pali barátomtól kapott, kisszériás egyedi gyártású matricaívet használtam, ami nem lehetett vastagabb 3 molekulányinál a tapasztalatok szerint. A végeredményt tekintve ez előny, de minden tudásomra szükség volt ahhoz, hogy ne szakadjanak darabokra már a rápillantástól is.
Matricaív
Ha jól emlékszem, talán csak az egyik csillag egy ágát kellett már a felületen egymáshoz illeszteni a csillag testével. Sikerült, a javítás nem látszik.
A stencilek felrakásánál (ill. már a matricalap kiválasztásánál) ne felejtsük el, hogy a szállításkori állapotban a gépen a feliratok orosz nyelvűek, a tájékoztató feliratok feketék, a figyelmeztető és utasító feliratok pirosak. Ehhez a Begemot szintén szuper minőségű macricáit használtam fel.
Stencilek
Az Ammo-Mig lágyító és feszítő folyadékokra a matricák jól reagáltak, nem robbantak atomjaikra.
Az orosz stílusú szögletes számok felkerülése után egy réteg Humbrol Clear akril lakk került fel, védendő a matricákat.
Némi maszkolás után felfújtam a piros merev trimmeket a szárnyakra és vezérsíkokra - pár kép alapján sikerült azonosítani, hogy ezen biztosan fel voltak festve - és piros lett a vízszintes vezérsíkon lévő flatter-súly is.
És a trimmek is felfestve
A panelvonalak szolid befolyatása következett, hadd hangsúlyozzam itt is: nem feketével, hanem egy középszürke árnyalattal.
A végszerelés már nem tartalmazott meglepetést, és a típusra jellemző korai, RSz-2USz (K-5MSz) vezetősugaras irányítású rakéta is felkerült a makettre (a PF még nem hordozott csöves fegyvert, nem is véletlenül becézték akkoriban békegalambnak), mást a gép vonalainak megtartása érdekében nem is terveztem rárakni.
A függesztmény is felkerült
Nagyon időszerű volt már egy magyar 21-est készíteni, és azt a bizonyos alapozót leszámítva az építés teljesen problémamentes volt. Az Eduard 2011-es megjelenésű 48-as MiG-21-es sorozata tagjaival már mindenki találkozott, de aki még nem, annak nagyon ajánlhatom ezt a generációt. A PF készlete nem hordoz általam ismert nyilvánvaló hibákat (lásd például az MF - bis szívócsatorna belépő alakjának problematikája), gondtalanul nagyon szép makett építhető belőle.
A konkrét repülőgép adatlapja
MiG-21PF, oldalszám: 408, gyári szám: 760408
A makett és a felhasznált kiegészítők adatai
- makett: MiG-21PF Eduard No.8244X Overtrees 1:48
https://www.scalemates.com/kits/eduard-8244x-mig-21pf--947596
- kabin: Eduard EDU648144 1:48 Brassin MiG-21PF Fishbed Interior Set
- pitot: Master Model MAS-AM-48-064 MiG-21 PF/PFM (Fishbed D F) pitot tube
- kerekek: Eduard Brassin 648026 MiG-21 wheels
- kiömlő, GSF: MiG-21PF/ PFM - Exhaust Nozzle, Eduard Brassin No 648117
- stencil feliratok: Begemot 48-003
- alapozó: Alclad II 305 gloss black base, majd Mr. Color GX2 gloss ueno black
- festékek: Alclad fémszínek
- lakk: Humbrol Clear
- panelvonal befolyatás: Tamiya Panel Line Accent Color sorozat
- A makett elkészülte: 2022
Források
https://real.mtak.hu/98381/1/HT_2018-6_cikk-16.pdf
https://www.reptar.hu/repulogepeink/mig-21pf-76-os-sugarhajtasu-vadaszrepulogep.html
https://www.repulomuzeum.hu/ARCHFOTO/MiG-21PF.htm
https://www.repulomuzeum.hu/Leltar/Leltarfotok/1512.htm
https://hunavia.freeweb.hu/TYPE/MiG-21%20base/MiG-21_base_index.htm
https://hunavia.freeweb.hu/AVIATION%20MUSEUM/SZOLNOK/SZOLNOKHuAFMUSEUMMiG21PF406/index.html
https://www.avia-info.hu/talalat.php?Ujtipus=1200
https://makettekeswg.blogspot.com/2023/06/693-mig-21pf-szolnok-2018-22.html