Grumman F6F-3 Hellcat
1:48, Eduard
No.8221 (2008)
Pintér György - Múzeumi krimik
Azt hiszem ezt a típust egyetlen, a repüléssel csak kicsit is foglalkozó embernek nem kell bemutatnom. Mégis írnék néhány szót a gépről: az amerikai hadvezetést még a háborúba lépés előtt foglalkoztatták az európai hadszíntéren folyó események, különös tekintettel a légi harcok erőviszonyaira. Nyilvánvalóvá vált, hogy hamarosan új és a jelenleg rendszerben álló típusokhoz képest nagyobb teljesítményű vadászgépekre lesz szükség.
Nem volt ez másképp a haditengerészetnél sem, ahol a Pearl Harbornál lezajlott japán támadás rávilágított a haditengerészeti légierő technikai hátrányára. Ekkor a Grumman gyár mérnökeinek tervezőasztalán már egy merőben új, robosztus felépítésű vadászgép tervei kezdtek körvonalazódni, ez volt a később "Zero gyilkosként" hírhedté vált F6F Hellcat.
A prototípus első repülésére 1942 július 30.- án került sor, a gép pedig '43 elején került ki a csapatokhoz. Az F4F wildcat leváltására tervezett gép teljesen új konstrukció volt, mintegy 60%- al nehezebb volt elődjénél. Bár sosem volt kifejezetten gyors és agilis vadász, mégis született csatarepülőnek számított, melynek sikere a 6db 50-es kaliberű géppuskában és a 2000 LE teljesítményű Pratt& Whitney R-2800 csillagmotorban rejlett. Mindemellett könnyen gyártható és könnyen repülhető gép volt kellő páncélvédettséggel, így a kezdő pilótáknak minden esélyük megvolt, hogy túléljék az első bevetésüket. Bár a háború vége felé megjelent japán vadászgépek már teljesítményben felülmúlták, ekkorra Japánnak már sem elegendő nyersanyag sem pedig elegendő képzett pilóta nem állt rendelkezésére a légifölény visszaszerzésére.
A Hellcat utolsó példányai 1945 novemberében hagyták el a gyártósort, majd a háború lezárását követően saját riválisával a Corsairrel ellentétben végleg kivonták az aktív szolgálatból.
A makett: mivel ez a kedvenc típusom, sokat gondolkodtam, hogy az idősebb Hasegawa, vagy a friss Eduard készletét építsem- e meg. Végül ez utóbbi mellett döntöttem. Összességében bár nem egy rossz minőségű makett, én egy picivel többet vártam. A felületi kidolgozás nagyon szép, különösen a törzs jellegzetes szelvényezettségét sikerült nagyon jól visszaadni, valamint a motorburkolat beömlőinek formáját is jobban eltalálták a Hasegawa- hoz képest, az apróbb alkatrészek minősége, a motor, futómű, légcsavar sokkal jobbak a japán készletben.
Az építést a pilótafülkével kezdtem, amely a mellékelt maratott rézlap ellenére is elég szegényes kidolgozású. A jobb és bal oldal kezelőszervei teljesen hiányoznak, nem megfelelő a hátlap és az ülés kidolgozottsága. Ezért én felhasználtam az Eduard FE-411 lapot is, mellyel pótolhatók az említett hiányosságok. A kabin a szokásos interior green árnyalatot kapta, majd némi koptatás és koszolás után beragasztottam a törzsfélbe. Ezek összeragasztása előtt már csak a hátratekintő ablakokat, és a mögöttük lévő merevítőket kell a helyükre illeszteni. Utóbbiakat vékony sztirollapól alakítottam ki.
Az összeállítás visszelévő része problémamentes volt, az illesztések megfelelők, bár a motorburkolat elemeinek illesztése nem volt éppen egyszerű feladat. Itt annyi módosítást végeztem, hogy kinyitva csináltam meg a hűtőzsalukat. Érdekes, hogy a gyártó valamennyi kormányfelületet külön adja, szükségtelenül megbonyolítva ezzel az építést, ugyanakkor a féklapok kidolgozásáról már megfeledkeztek, ami azért nehezen megbocsátható egy 2008- ban kiadott makettnél.
Minimális tömítgetés és csiszolás után következett a festés. Most festettem először szórópisztollyal, így minden lépést leteszteltem egy régi makettemen. Mivel a gép alja fehér színű, így az egész makettet lefújtam Gunze MR. Base White 1000 alapozóval. Ezt követően a panelvonalakat előárnyékoltam feketével, majd jöhetett az alsó fehér szín, amelyet Gunze mr. color matt fehérrel fújtam. Erről a festékről csak jót mondhatok: kiválóan fed, gyorsan szárad, így nagyon jól lehet vele dolgozni az előárnyékolt felületen.
A felső intermediate blue és navy blue árnyalat már szokásos gunze vízbázisú akril. A haditengerészeti gépekre jellemző kifakult, megviselt festést több lépcsőben, az alapszínek nagyon híg világosított, illetve sötétített keverékeivel próbáltam elérni. Fényes lakkozás után jöhetett a matricázás. Szerencsére az Eduard kiváló minőségű matricákat mellékel a készlethez, melyek öt gépre elegendő jelzést biztosítanak. Én hosszas vívódás után Alex Vraciu 19- es oldalszámú gépe mellett döntöttem. Szerencsére a matricák jól reagáltak a Gunze lágyító folyadékra, de sok türelem kellett a felrakásukhoz, különösen a törzs csillagai izzasztottak meg rendesen. A matricák száradását követően két vékony réteg vallejo matt lakk zárta a festést.
Legvégül a motort és a futóművet készítettem el. A motor kidolgozottsága szerintem kifejezetten gyenge, a légcsavar forgattyúsházról teljesen hiányoznak a csavarok, ráadásul a légcsavartengely furata sincs teljesen középen. A gyújtáskábeleket mellékelik maratásból, én inkább rézdrót felhasználásával készítettem el őket. Magának a légcsavarnak a formája is teljesen rossz: a lapátok túl szélesek és az agy is a 20 évvel ezelőtti makettek színvonalát idézi. Én fel sem használtam, helyette az Ultracast műgyanta gyártmányát építettem be.
A futóműnél a fékcsövet vékony rézdrótból készítettem el, a kerekek a CMK műgyanta termékei.
Végszó: összességében nem egy rossz makett az Eduard Hellcat, a fotomaratás, kabintető maszk és a szép matricalap kétségkívül növelik értékét, de az ember egy teljesen új fejlesztésű makettől mégis valahogy többet várna. Mindenképpen tervezek még építeni egy F6F-5- öst is, de az minden bizonnyal a Hasegawa gyártmánya lesz.
Nem volt ez másképp a haditengerészetnél sem, ahol a Pearl Harbornál lezajlott japán támadás rávilágított a haditengerészeti légierő technikai hátrányára. Ekkor a Grumman gyár mérnökeinek tervezőasztalán már egy merőben új, robosztus felépítésű vadászgép tervei kezdtek körvonalazódni, ez volt a később "Zero gyilkosként" hírhedté vált F6F Hellcat.
A prototípus első repülésére 1942 július 30.- án került sor, a gép pedig '43 elején került ki a csapatokhoz. Az F4F wildcat leváltására tervezett gép teljesen új konstrukció volt, mintegy 60%- al nehezebb volt elődjénél. Bár sosem volt kifejezetten gyors és agilis vadász, mégis született csatarepülőnek számított, melynek sikere a 6db 50-es kaliberű géppuskában és a 2000 LE teljesítményű Pratt& Whitney R-2800 csillagmotorban rejlett. Mindemellett könnyen gyártható és könnyen repülhető gép volt kellő páncélvédettséggel, így a kezdő pilótáknak minden esélyük megvolt, hogy túléljék az első bevetésüket. Bár a háború vége felé megjelent japán vadászgépek már teljesítményben felülmúlták, ekkorra Japánnak már sem elegendő nyersanyag sem pedig elegendő képzett pilóta nem állt rendelkezésére a légifölény visszaszerzésére.
A Hellcat utolsó példányai 1945 novemberében hagyták el a gyártósort, majd a háború lezárását követően saját riválisával a Corsairrel ellentétben végleg kivonták az aktív szolgálatból.
A makett: mivel ez a kedvenc típusom, sokat gondolkodtam, hogy az idősebb Hasegawa, vagy a friss Eduard készletét építsem- e meg. Végül ez utóbbi mellett döntöttem. Összességében bár nem egy rossz minőségű makett, én egy picivel többet vártam. A felületi kidolgozás nagyon szép, különösen a törzs jellegzetes szelvényezettségét sikerült nagyon jól visszaadni, valamint a motorburkolat beömlőinek formáját is jobban eltalálták a Hasegawa- hoz képest, az apróbb alkatrészek minősége, a motor, futómű, légcsavar sokkal jobbak a japán készletben.
Az építést a pilótafülkével kezdtem, amely a mellékelt maratott rézlap ellenére is elég szegényes kidolgozású. A jobb és bal oldal kezelőszervei teljesen hiányoznak, nem megfelelő a hátlap és az ülés kidolgozottsága. Ezért én felhasználtam az Eduard FE-411 lapot is, mellyel pótolhatók az említett hiányosságok. A kabin a szokásos interior green árnyalatot kapta, majd némi koptatás és koszolás után beragasztottam a törzsfélbe. Ezek összeragasztása előtt már csak a hátratekintő ablakokat, és a mögöttük lévő merevítőket kell a helyükre illeszteni. Utóbbiakat vékony sztirollapól alakítottam ki.
Az összeállítás visszelévő része problémamentes volt, az illesztések megfelelők, bár a motorburkolat elemeinek illesztése nem volt éppen egyszerű feladat. Itt annyi módosítást végeztem, hogy kinyitva csináltam meg a hűtőzsalukat. Érdekes, hogy a gyártó valamennyi kormányfelületet külön adja, szükségtelenül megbonyolítva ezzel az építést, ugyanakkor a féklapok kidolgozásáról már megfeledkeztek, ami azért nehezen megbocsátható egy 2008- ban kiadott makettnél.
Minimális tömítgetés és csiszolás után következett a festés. Most festettem először szórópisztollyal, így minden lépést leteszteltem egy régi makettemen. Mivel a gép alja fehér színű, így az egész makettet lefújtam Gunze MR. Base White 1000 alapozóval. Ezt követően a panelvonalakat előárnyékoltam feketével, majd jöhetett az alsó fehér szín, amelyet Gunze mr. color matt fehérrel fújtam. Erről a festékről csak jót mondhatok: kiválóan fed, gyorsan szárad, így nagyon jól lehet vele dolgozni az előárnyékolt felületen.
A felső intermediate blue és navy blue árnyalat már szokásos gunze vízbázisú akril. A haditengerészeti gépekre jellemző kifakult, megviselt festést több lépcsőben, az alapszínek nagyon híg világosított, illetve sötétített keverékeivel próbáltam elérni. Fényes lakkozás után jöhetett a matricázás. Szerencsére az Eduard kiváló minőségű matricákat mellékel a készlethez, melyek öt gépre elegendő jelzést biztosítanak. Én hosszas vívódás után Alex Vraciu 19- es oldalszámú gépe mellett döntöttem. Szerencsére a matricák jól reagáltak a Gunze lágyító folyadékra, de sok türelem kellett a felrakásukhoz, különösen a törzs csillagai izzasztottak meg rendesen. A matricák száradását követően két vékony réteg vallejo matt lakk zárta a festést.
Legvégül a motort és a futóművet készítettem el. A motor kidolgozottsága szerintem kifejezetten gyenge, a légcsavar forgattyúsházról teljesen hiányoznak a csavarok, ráadásul a légcsavartengely furata sincs teljesen középen. A gyújtáskábeleket mellékelik maratásból, én inkább rézdrót felhasználásával készítettem el őket. Magának a légcsavarnak a formája is teljesen rossz: a lapátok túl szélesek és az agy is a 20 évvel ezelőtti makettek színvonalát idézi. Én fel sem használtam, helyette az Ultracast műgyanta gyártmányát építettem be.
A futóműnél a fékcsövet vékony rézdrótból készítettem el, a kerekek a CMK műgyanta termékei.
Végszó: összességében nem egy rossz makett az Eduard Hellcat, a fotomaratás, kabintető maszk és a szép matricalap kétségkívül növelik értékét, de az ember egy teljesen új fejlesztésű makettől mégis valahogy többet várna. Mindenképpen tervezek még építeni egy F6F-5- öst is, de az minden bizonnyal a Hasegawa gyártmánya lesz.
|
|
CIMG4717
|
|
|
CIMG00028
|
|
|
CIMG00029
|
|
|
CIMG4718
|
|
|
CIMG4719
|
|
|
CIMG4721
|
|
|
CIMG4722
|
|
|
CIMG4723
|
|
|
CIMG4724
|
|
|
CIMG4725
|
|
|
CIMG4732
|
|
|
CIMG4733
|
|
|
CIMG4739
|
|
|
CIMG4735
|
|
|
CIMG4736
|
|
|
CIMG4744
|
2011.04.03.
Utolsó módosítás: 2011.04.20.
Utolsó módosítás: 2011.04.20.