30,5 cm M.11/16 Belagerungsmörser (Skoda 30,5 cm Haubitze)
1:72, Planet Models
No.MV121
Pintér György - Múzeumi krimik
Az első világháború egyik ikonikus fegyverének fejlesztése 1907-ben indult a csehországi Skoda műveknél, kifejezetten a kiépülő észak-olasz erődrendszerek leküzdésére. A tervekkel 1908-ra készültek el, melyek alapján megindult a prototípus építése. Ez a következő évben el is készült, ám a felmerülő technikai problémák megoldása elhúzódott, így az első próbákra csak 1911 tavaszán kerülhetett sor a felixdorfi lőtéren. A végső teszteket 1912-ben a hajmáskéri telepen ejtették meg, ezt követően a típust - kemény politikai huzavonák közepette - "30,5cm Belagerungsmörser M.11" néven rendszeresítette a K.u.K. hadsereg.
A háború kezdetéig 24 darab készült el belőle, ezeket a szerb és az orosz fronton alkalmazták, de leghíresebb bevetésük alighanem a belga erődrendszerek szétrombolása volt a nyugati fronton 1914 nyarán. Mivel a löveg nagyszerűen bevált, a gyártás tovább folytatódott: az alapváltozatból összesen 44 darab épült meg, majd áttértek a fejlesztett M.11/16 típusra, melyből a háború végéig még 28 darab került a csapatokhoz. Ezzel párhuzamosan folyt az utódtípus, a 30,5cm M.16 fejlesztése-gyártása is, ebből a háború végéig 29 példány került leszállításra, így a prototípussal együtt összesen 101 darab "harmincésfeles" készült el (érdekesség: a 101. mozsár - egy M.16 - a fegyverletételkor épp a győri lőtéren volt tesztelésen, és már nem jutott ki a frontra).
A fegyver története persze nem ért véget a monarchia bukásával, a túlélő példányokon a győztes utódállamok (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia) és Olaszország osztozkodtak, sőt, a Skodánál a megmaradt alkatrészekből még összeszereltek pár darabot a csehszlovák hadsereg számára. A második világégésben is szerepet kapott: a csehektől és a jugoszlávoktól zsákmányolt példányok a Wehrmachtot erősítették, többek között Leningrád vagy Szevasztopol ostrománál.
Az M.11 mozsarakból mára csak három maradt fenn, ezeket az olaszországi Roveretoban, a belgrádi Kalemegdan-erődben, vagy Bukaresten csodálhatjuk meg (a belgrádi különösen értékes, mert nemcsak a löveg, hanem a talp-, és a csőkocsi is ki van állítva. Az utód M.16-ból csak egy darabról tudunk, ez a bukaresti hadtörténeti múzeumban van. Fényképek tanúsága szerint az 1943-1948 közötti moszkvai zsákmánykiállításon is szerepelt legalább 2 darab M.16 löveg, de ezek alighanem a kohóban végezték, mert egyik orosz múzeumban sem lelni nyomukat).
Csak távirati stílusban: telepített állapotban a tömege kb. 22.800 kg, a cső hosszúsága 3.050 mm, űrmérete 305 mm. Zár: vízszintesen mozgó ékzár, a bölcsőben a fék a cső felett, a helyretoló szerkezet alatta található. Oldalirányzási szög +/-60 fok (120 fok), függőleges irányzás M.11: +40/-70 fok, M.11/16: +40/-75fok között lehetséges. Lövedéktípustól függően 290-380 kg tömegű "malacait" maximálisan 9.600-11.000 m távolságra képes eljuttatni (a csőtorkolati sebesség szintén a lövedéktípustól és az adagolt lőportöltet mennyiségétől függően változott). Tűzgyorsasága ideális esetben, képzett legénységgel 4-5 percenként 1 lövés. A löveg szállítása nagyobb távon vasúton, közúton gépi vontatással, 3 egységre bontva (külön a cső, külön a lövegtalp és a bölcső, és külön a talp-ágyazat), speciális hordkocsikon történt.
Telepítési ideje a lövegenként 14 fős legénységnek az első kapavágástól a tűzkész állapotig kb. 5-6 óra volt - ezt a M.11/16-nál az ágyazat és a lövegtalp átalakításával 3-4 órára csökkentették (fagyott talaj esetén egész napos munka is lehetett). Ez mai szemmel (a 4-5percenkénti 1 lövéses tűzgyorsasággal együtt) nevetségesnek tűnhet, de a XX. század elején egy ekkora fegyvernél elég jónak számított.
A telepítés menete dióhéjban:
1. az ágyazatgödör kiásása
2. az ágyazat telepítése
3. a lövegtalp ráemelése-szerelése a talp-ágyazatra
4. a cső belehúzása és rögzítése a bölcsőbe
5. végszerelés: a fék-helyretoló ellenőrzése, a lövegtávcső, az irányzókerekek, a taposólemezek és a lőszerbeemelő tálca felszerelése
Közben ki kellett építeni a lőszerlerakatot, a lőszer-hordkocsik (általában deszkapallókból álló) pályáját a lerakattól a lövegig, a legénységi-, és a tiszti (távíró-) fedezéket stb., stb., stb. - volt tehát meló bőven, mire egy ilyen lövegnél neki lehetett állni a töltésnek-irányzásnak az első lövés leadása előtt…
A magyar tüzérek már a nagy háború alatt megismerkedhettek a típussal, ugyanis a hajmáskéri tüzérlaktanyában intenzíven folyt a kiképzés ezekre a mozsarakra is, és természetesen magyar nemzetiségű katonák is kerültek az ezekkel a fegyverekkel felszerelt alakulatokba.
Aztán 1920 tavaszán egy jelentősebb fegyverzetvásárlási akció keretében 46 darab egyéb löveg mellett 4 darab "harmincésfeles" mozsár is érkezett Németországból hazánkba. Mivel a háború végét és az azt követő zűrzavart idehaza is túlélte épségben egy példány, így a Magyar Királyi Honvédség birtokába összesen 5 darab ilyen kaliberű eszköz jutott (érdekesség, hogy 1919-ben a budapesti Vilmos főherceg (akkor épp Engels) laktanyában is tároltak egy M.16 csövet, erről bővebb infót nem tudtam szerezni sajnos).
A trianoni rendelkezések értelmében Magyarország nem gyárthatott és nem tarthatott 10,5 cm-nél nagyobb űrméretű tüzérségi eszközt, ezért ezeket a lövegeket is rejteni kellett (még a belső használatú dokumentumokban is: a típus fedőneve "10cm 14/d M tarack" volt). Ebből következően egészen 1927-ig, a közvetlen antant ellenőrzés megszűntéig a típuson mind a kiképzés, mind a karbantartás szünetelt, ami igen megviselte a fegyverek állapotát: egy 1932-es jelentés szerint az 5 darab lövegből csak egy volt használható, a többi sürgős felújításra, főleg béléscső-cserére szorult, ám erre a munkára ekkor a magyar ipar nem volt felkészülve.
A hatalmas rombolóerejű fegyverekre azonban égetően szükség volt, mivel a csehszlovák, román és jugoszláv utódállamok egyaránt erődrendszerek kiépítésével kívánták megvédeni a Magyarországtól 1919-20-ban megszerzett területeiket, és ezen erődrendszerek leküzdése a meglévő közepes (15 cm 14M, vagy 15 cm 31M) lövegekkel nem volt megoldható (ugyanebből a megfontolásból rendszeresítették az olasz 21 cm nehéz tarackokat is).
Az 5 darab - nagy erőfeszítések árán működőképes állapotba hozott - mozsarat végül az 1938-as bledi fegyverzetegyenjogúsági egyezmény megkötése után felállított, ún. "fővezérségközvetlen" 101. és 102. nehéz tüzérosztályokba osztották be, ezekben 1-1 ilyen löveg alkotott 1-1 üteget.
Harci bevetésre csak egyszer kerültek, mert bár 1940 szeptemberében nagy tetszést aratva (már a 103. nehéz tüzérosztályba összevonva) még felvonultak az erdélyi revíziós díszszemléken, de sem a Jugoszlávia elleni, sem az 1941-es szovjet hadjáratban nem vettek részt. 4 löveget (alighanem a 4 darab M.11/16-ot a 151-154. nehéz mozsárütegekkel) 1942 decemberében kiszállítottak a doni frontra, ahol az Uriv-i hídfővel szemben lettek bevetve, de az 1943 január-februári nagy szovjet offenzíva során mind elveszett (érdekesség: egy fennmaradt fénykép szerint a hídfőcsatákról elhíresült Sztorozsevojétól nem messze nyugatra fekvő Masztyugino falu határában még 1945-ben is ott rozsdásodott az egyik ex-magyar mozsár csöve a hordkocsiján…)
(Külön köszönet Elnar fórumtársnak, amiért felhívta a figyelmemet a 2. magyar hadsereg megmaradt dokumentumaira, melyek alapján pontosítani lehetett a mozsarak Don-kanyarbéli szereplését!)
A 35 gyanta és 20 darab fotomaratott alkatrészt tartalmazó készlet a cseh Planet Models égisze alatt jelent meg még a 2010-es években. A kit minősége pazar, gyönyörű, részletes, és amennyire meg tudom állapítani, léptékhelyes is. Maga a készlet a kezdeti, M.11 változatot mintázza, így aki esetleg 2. világháborús magyart szeretne építeni, pár részletet át kell rajta alakítania (ezekről később). Az összerakási útmutató a gyártótól megszokott, "csehesen" szófukar, nem árt archív felvételeket tanulmányozni egy-egy részlet tisztázásához. A doboz nemcsak magát a komplett löveget tartalmazza, hanem a lőszer-hordkocsit is. A lőszerfeladó tálcánál válaszhatunk, hogy olyat építünk be, amelyen egy "malac" is rajta van, vagy egy üreset. További variációs lehetőség még a lövegtávcső védőpajzsa, ezt mind gyanta, mind fotomaratott alkatrészekből is megkapjuk (de akár teljesen el is hagyhatjuk, mert sokszor nem szerelték fel).
Hátránya a készletnek, hogy a lövegtalp egybe van öntve a talp-ágyazattal, így oldalirányú kitéréssel nem építhető meg a löveg, csak a függőleges irányzást lehet bemutatni.
Bár a kevés alkatrésznek köszönhetően az építés akár gyors és egyszerű is lehetne, azért van pár dolog, amire nem árt odafigyelni. Először is: a gyanta alkatrészeknek a csonkokról való levágásánál kell vigyáznunk, ugyanis a kit "poliuretán" anyaga nagyon rideg és törékeny, a vékonyabb alkatrészek könnyen elpattanhatnak. Mivel gyanta, így ragasztásuk csak pillanatragasztóval lehetséges (javasolt gél ragasztót használni, hogy legyen időnk megfelelően pozícionálni az alkatrészeket). Az első nehézség mindjárt a lövegcső és a csőfar összeszerelésénél adódhat, ugyanis mindkét alkatrész a csonkhoz a ragasztási felületénél csatlakozik, ennek levágása és megfelelő lecsiszolása nagy odafigyelést igényel, hogy aztán megfelelően illeszkedjenek!
A következő problémát magamnak okoztam, mivel a Magyar Királyi Honvédség egyik lövegét szerettem volna elkészíteni, ehhez pedig át kell alakítani az alsó lövegtalp szárainak végeit. Többszöri próbálkozás után végül mindkét talpszárvéget tövig levágtam-lecsiszoltam, majd a képek alapján sztirolból újragyártottam.
Az útmutatóval ellentétben a cső+bölcső kombót csak a festés után pattintottam be a lövegtalpba, az irányzógép forgató kerekeivel és a lövegtávcsővel ugyanígy jártam el. Ez utóbbinál sajnos a gyártó elmismásolta kicsit a dolgokat, ugyanis a fotomaratott alkatrészből adott irányzóműszer nem egészen úgy néz ki, mint a valóságban (például az aljáról lespórolták a tartóvasát is - érdekes módon az útmutatón pedig látszik is - ezt sztirolból pótolni kell, nélküle az egész alkatrész a levegőben lógna). Nagyobb is a kelleténél, ezért végül teljesen újat szkreccseltem fotók alapján. Szintén pótolni illik a löveg töltésekor használt taposólemezek jellegzetes tartórúdjait, ezeket húzott szálból készítettem el.
A kis lőszer-hordkocsi pikk-pakk összeállt, csak a kerekek küllői közötti gyanta-hártya kivésésénél kellett jobban odafigyelni. A kerekek amúgy sajnos az én készletemben elég erősen deformáltak voltak, forróvizes hajlítgatás után is maradt bennük egy érezhető görbület.
A lőszerfeladó tálcából (amiből kapunk egy telit meg egy üreset), elkészítettem mind a kettőt, a második húzottszál-rudazatához a gyári alkatrészeket vettem mintául. Magát a tálcát nem ragasztottam rá a makettre, hanem cserélhető maradt, így az bemutatható csőfarhoz emelt és leeresztett állapotban is (ezt egyesek gyerekesnek tarthatják, de én szeretem az efféle variálhatóságot).
A magyar mozsarakról sajnos kevés fénykép maradt fenn (és ezek egy része is vontatás közben ábrázolja őket), az azonban kivehető rajtuk, hogy ezek a lövegek is megkapták a hagyományos magyartarka álcafestést, a zöld alapon sárga-barna foltozást. Magam részéről a kamót a szokásos Vallejo festékekkel oldottam meg (zöld: olive green és US dark green keveréke, barna: 70.872 chocolate brown, sárga: 70.847 dark sand). Csak a lövegtalp, a bölcső és a cső kapott foltozást, az ágyazat, a taposólemezek, a lőszer-hordkocsi sínje és az apróbb tartozékok egyszínű zöldek. A csőfarban a lövegzár és a cső belseje acélszínt kapott, az irányzógép forgató kerekeinek fogantyúi fa-barnák. A lőszerek festéséhez nagy segítség volt a nagyháború.blog egyik vonatkozó cikke (lásd a forrásoknál), az apróbb feliratokat maradék repülős stenciliekből vagdaltam össze. Vödöring gyanánt kapott a makett egy Tamiya barna panelineres befolyatást, némi szárazecsetelést, az alsóbb részekre pedig pigmentes porozást. Lepattogzódásokkal-kopásokkal-sérülésekkel csínján bántam, nem akartam nagyon "lelakni" ezt az amúgy sem agyonnyúzott löveget.
A löveg mellé a fényképezkedés erejéig odabiggyesztett katona a Caesar egyik német tüzér készletéből származik. Átalakításkor kapott egy új Zvezda-fejet, kétkomponensű gyantából a jellegzetes magyar vászon gázálarctáskát, a nadrágját és a zubbonyt átszabtam magyarosra, csizma helyett bakancsot húztam a lábára. Festéséhez dr. Tóth László: A Magyar Királyi Honvédség Egyenruhái 1926-1945 című könyvét vettem alapul, ebből próbáltam ellesni a korabeli magyar uniformis kekibarna(?) színét - több-kevesebb sikerrel.
Ortner, Christian M.: The Austro-Hungarian Artillery 1867-1918
Kovács Vilmos: A Magyar Királyi Honvédség tüzérsége 1920-1945 (in.: A Magyar tüzérség 100 éve)
Zareba, Andrzej: Chuda Emma
Illésfalvi-Szabó-Számvéber: Erdély a hadak útján
Пономарев, Александр: 305-мм мортиры «Шкода» М11 и М16. (Alexander Ponomarev: 305-mm "Skoda" Mozsár M11 és M16)
https://nagyhaboru.blog.hu/2021/11/25/a_hires_30_es_feles
https://nagyhaboru.blog.hu/2021/12/09/a_hires_30_es_feles_953
https://nagyhaboru.blog.hu/2022/10/13/a_30_es_feles_mozsar_telepitese_2_1_resz
https://nagyhaboru.blog.hu/2022/10/20/a_30_es_feles_mozsar_telepitese_2_2_resz
A háború kezdetéig 24 darab készült el belőle, ezeket a szerb és az orosz fronton alkalmazták, de leghíresebb bevetésük alighanem a belga erődrendszerek szétrombolása volt a nyugati fronton 1914 nyarán. Mivel a löveg nagyszerűen bevált, a gyártás tovább folytatódott: az alapváltozatból összesen 44 darab épült meg, majd áttértek a fejlesztett M.11/16 típusra, melyből a háború végéig még 28 darab került a csapatokhoz. Ezzel párhuzamosan folyt az utódtípus, a 30,5cm M.16 fejlesztése-gyártása is, ebből a háború végéig 29 példány került leszállításra, így a prototípussal együtt összesen 101 darab "harmincésfeles" készült el (érdekesség: a 101. mozsár - egy M.16 - a fegyverletételkor épp a győri lőtéren volt tesztelésen, és már nem jutott ki a frontra).
A 30,5cm 11.M prototípusa
A fegyver története persze nem ért véget a monarchia bukásával, a túlélő példányokon a győztes utódállamok (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia) és Olaszország osztozkodtak, sőt, a Skodánál a megmaradt alkatrészekből még összeszereltek pár darabot a csehszlovák hadsereg számára. A második világégésben is szerepet kapott: a csehektől és a jugoszlávoktól zsákmányolt példányok a Wehrmachtot erősítették, többek között Leningrád vagy Szevasztopol ostrománál.
Az M.11 mozsarakból mára csak három maradt fenn, ezeket az olaszországi Roveretoban, a belgrádi Kalemegdan-erődben, vagy Bukaresten csodálhatjuk meg (a belgrádi különösen értékes, mert nemcsak a löveg, hanem a talp-, és a csőkocsi is ki van állítva. Az utód M.16-ból csak egy darabról tudunk, ez a bukaresti hadtörténeti múzeumban van. Fényképek tanúsága szerint az 1943-1948 közötti moszkvai zsákmánykiállításon is szerepelt legalább 2 darab M.16 löveg, de ezek alighanem a kohóban végezték, mert egyik orosz múzeumban sem lelni nyomukat).
A löveg (M.11 és M.11/16) leírása
Csak távirati stílusban: telepített állapotban a tömege kb. 22.800 kg, a cső hosszúsága 3.050 mm, űrmérete 305 mm. Zár: vízszintesen mozgó ékzár, a bölcsőben a fék a cső felett, a helyretoló szerkezet alatta található. Oldalirányzási szög +/-60 fok (120 fok), függőleges irányzás M.11: +40/-70 fok, M.11/16: +40/-75fok között lehetséges. Lövedéktípustól függően 290-380 kg tömegű "malacait" maximálisan 9.600-11.000 m távolságra képes eljuttatni (a csőtorkolati sebesség szintén a lövedéktípustól és az adagolt lőportöltet mennyiségétől függően változott). Tűzgyorsasága ideális esetben, képzett legénységgel 4-5 percenként 1 lövés. A löveg szállítása nagyobb távon vasúton, közúton gépi vontatással, 3 egységre bontva (külön a cső, külön a lövegtalp és a bölcső, és külön a talp-ágyazat), speciális hordkocsikon történt.
Telepítési ideje a lövegenként 14 fős legénységnek az első kapavágástól a tűzkész állapotig kb. 5-6 óra volt - ezt a M.11/16-nál az ágyazat és a lövegtalp átalakításával 3-4 órára csökkentették (fagyott talaj esetén egész napos munka is lehetett). Ez mai szemmel (a 4-5percenkénti 1 lövéses tűzgyorsasággal együtt) nevetségesnek tűnhet, de a XX. század elején egy ekkora fegyvernél elég jónak számított.
A 30,5cm 11.M telepítésének főbb állomásai
A telepítés menete dióhéjban:
1. az ágyazatgödör kiásása
2. az ágyazat telepítése
3. a lövegtalp ráemelése-szerelése a talp-ágyazatra
4. a cső belehúzása és rögzítése a bölcsőbe
5. végszerelés: a fék-helyretoló ellenőrzése, a lövegtávcső, az irányzókerekek, a taposólemezek és a lőszerbeemelő tálca felszerelése
Közben ki kellett építeni a lőszerlerakatot, a lőszer-hordkocsik (általában deszkapallókból álló) pályáját a lerakattól a lövegig, a legénységi-, és a tiszti (távíró-) fedezéket stb., stb., stb. - volt tehát meló bőven, mire egy ilyen lövegnél neki lehetett állni a töltésnek-irányzásnak az első lövés leadása előtt…
A magyar mozsarak
A magyar tüzérek már a nagy háború alatt megismerkedhettek a típussal, ugyanis a hajmáskéri tüzérlaktanyában intenzíven folyt a kiképzés ezekre a mozsarakra is, és természetesen magyar nemzetiségű katonák is kerültek az ezekkel a fegyverekkel felszerelt alakulatokba.
Aztán 1920 tavaszán egy jelentősebb fegyverzetvásárlási akció keretében 46 darab egyéb löveg mellett 4 darab "harmincésfeles" mozsár is érkezett Németországból hazánkba. Mivel a háború végét és az azt követő zűrzavart idehaza is túlélte épségben egy példány, így a Magyar Királyi Honvédség birtokába összesen 5 darab ilyen kaliberű eszköz jutott (érdekesség, hogy 1919-ben a budapesti Vilmos főherceg (akkor épp Engels) laktanyában is tároltak egy M.16 csövet, erről bővebb infót nem tudtam szerezni sajnos).
A trianoni rendelkezések értelmében Magyarország nem gyárthatott és nem tarthatott 10,5 cm-nél nagyobb űrméretű tüzérségi eszközt, ezért ezeket a lövegeket is rejteni kellett (még a belső használatú dokumentumokban is: a típus fedőneve "10cm 14/d M tarack" volt). Ebből következően egészen 1927-ig, a közvetlen antant ellenőrzés megszűntéig a típuson mind a kiképzés, mind a karbantartás szünetelt, ami igen megviselte a fegyverek állapotát: egy 1932-es jelentés szerint az 5 darab lövegből csak egy volt használható, a többi sürgős felújításra, főleg béléscső-cserére szorult, ám erre a munkára ekkor a magyar ipar nem volt felkészülve.
A hatalmas rombolóerejű fegyverekre azonban égetően szükség volt, mivel a csehszlovák, román és jugoszláv utódállamok egyaránt erődrendszerek kiépítésével kívánták megvédeni a Magyarországtól 1919-20-ban megszerzett területeiket, és ezen erődrendszerek leküzdése a meglévő közepes (15 cm 14M, vagy 15 cm 31M) lövegekkel nem volt megoldható (ugyanebből a megfontolásból rendszeresítették az olasz 21 cm nehéz tarackokat is).
Az 5 darab - nagy erőfeszítések árán működőképes állapotba hozott - mozsarat végül az 1938-as bledi fegyverzetegyenjogúsági egyezmény megkötése után felállított, ún. "fővezérségközvetlen" 101. és 102. nehéz tüzérosztályokba osztották be, ezekben 1-1 ilyen löveg alkotott 1-1 üteget.
Harci bevetésre csak egyszer kerültek, mert bár 1940 szeptemberében nagy tetszést aratva (már a 103. nehéz tüzérosztályba összevonva) még felvonultak az erdélyi revíziós díszszemléken, de sem a Jugoszlávia elleni, sem az 1941-es szovjet hadjáratban nem vettek részt. 4 löveget (alighanem a 4 darab M.11/16-ot a 151-154. nehéz mozsárütegekkel) 1942 decemberében kiszállítottak a doni frontra, ahol az Uriv-i hídfővel szemben lettek bevetve, de az 1943 január-februári nagy szovjet offenzíva során mind elveszett (érdekesség: egy fennmaradt fénykép szerint a hídfőcsatákról elhíresült Sztorozsevojétól nem messze nyugatra fekvő Masztyugino falu határában még 1945-ben is ott rozsdásodott az egyik ex-magyar mozsár csöve a hordkocsiján…)
(Külön köszönet Elnar fórumtársnak, amiért felhívta a figyelmemet a 2. magyar hadsereg megmaradt dokumentumaira, melyek alapján pontosítani lehetett a mozsarak Don-kanyarbéli szereplését!)
A szomorú vég: egy 30,5cm 11-16.M mozsár maradványa Mastyugino határában
A makett
A 35 gyanta és 20 darab fotomaratott alkatrészt tartalmazó készlet a cseh Planet Models égisze alatt jelent meg még a 2010-es években. A kit minősége pazar, gyönyörű, részletes, és amennyire meg tudom állapítani, léptékhelyes is. Maga a készlet a kezdeti, M.11 változatot mintázza, így aki esetleg 2. világháborús magyart szeretne építeni, pár részletet át kell rajta alakítania (ezekről később). Az összerakási útmutató a gyártótól megszokott, "csehesen" szófukar, nem árt archív felvételeket tanulmányozni egy-egy részlet tisztázásához. A doboz nemcsak magát a komplett löveget tartalmazza, hanem a lőszer-hordkocsit is. A lőszerfeladó tálcánál válaszhatunk, hogy olyat építünk be, amelyen egy "malac" is rajta van, vagy egy üreset. További variációs lehetőség még a lövegtávcső védőpajzsa, ezt mind gyanta, mind fotomaratott alkatrészekből is megkapjuk (de akár teljesen el is hagyhatjuk, mert sokszor nem szerelték fel).
Hátránya a készletnek, hogy a lövegtalp egybe van öntve a talp-ágyazattal, így oldalirányú kitéréssel nem építhető meg a löveg, csak a függőleges irányzást lehet bemutatni.
Az építés
Bár a kevés alkatrésznek köszönhetően az építés akár gyors és egyszerű is lehetne, azért van pár dolog, amire nem árt odafigyelni. Először is: a gyanta alkatrészeknek a csonkokról való levágásánál kell vigyáznunk, ugyanis a kit "poliuretán" anyaga nagyon rideg és törékeny, a vékonyabb alkatrészek könnyen elpattanhatnak. Mivel gyanta, így ragasztásuk csak pillanatragasztóval lehetséges (javasolt gél ragasztót használni, hogy legyen időnk megfelelően pozícionálni az alkatrészeket). Az első nehézség mindjárt a lövegcső és a csőfar összeszerelésénél adódhat, ugyanis mindkét alkatrész a csonkhoz a ragasztási felületénél csatlakozik, ennek levágása és megfelelő lecsiszolása nagy odafigyelést igényel, hogy aztán megfelelően illeszkedjenek!
A következő problémát magamnak okoztam, mivel a Magyar Királyi Honvédség egyik lövegét szerettem volna elkészíteni, ehhez pedig át kell alakítani az alsó lövegtalp szárainak végeit. Többszöri próbálkozás után végül mindkét talpszárvéget tövig levágtam-lecsiszoltam, majd a képek alapján sztirolból újragyártottam.
30,5cm 11/16M talpszárvég átalakítása
Az útmutatóval ellentétben a cső+bölcső kombót csak a festés után pattintottam be a lövegtalpba, az irányzógép forgató kerekeivel és a lövegtávcsővel ugyanígy jártam el. Ez utóbbinál sajnos a gyártó elmismásolta kicsit a dolgokat, ugyanis a fotomaratott alkatrészből adott irányzóműszer nem egészen úgy néz ki, mint a valóságban (például az aljáról lespórolták a tartóvasát is - érdekes módon az útmutatón pedig látszik is - ezt sztirolból pótolni kell, nélküle az egész alkatrész a levegőben lógna). Nagyobb is a kelleténél, ezért végül teljesen újat szkreccseltem fotók alapján. Szintén pótolni illik a löveg töltésekor használt taposólemezek jellegzetes tartórúdjait, ezeket húzott szálból készítettem el.
A kis lőszer-hordkocsi pikk-pakk összeállt, csak a kerekek küllői közötti gyanta-hártya kivésésénél kellett jobban odafigyelni. A kerekek amúgy sajnos az én készletemben elég erősen deformáltak voltak, forróvizes hajlítgatás után is maradt bennük egy érezhető görbület.
A lőszerfeladó tálcából (amiből kapunk egy telit meg egy üreset), elkészítettem mind a kettőt, a második húzottszál-rudazatához a gyári alkatrészeket vettem mintául. Magát a tálcát nem ragasztottam rá a makettre, hanem cserélhető maradt, így az bemutatható csőfarhoz emelt és leeresztett állapotban is (ezt egyesek gyerekesnek tarthatják, de én szeretem az efféle variálhatóságot).
A festés
A magyar mozsarakról sajnos kevés fénykép maradt fenn (és ezek egy része is vontatás közben ábrázolja őket), az azonban kivehető rajtuk, hogy ezek a lövegek is megkapták a hagyományos magyartarka álcafestést, a zöld alapon sárga-barna foltozást. Magam részéről a kamót a szokásos Vallejo festékekkel oldottam meg (zöld: olive green és US dark green keveréke, barna: 70.872 chocolate brown, sárga: 70.847 dark sand). Csak a lövegtalp, a bölcső és a cső kapott foltozást, az ágyazat, a taposólemezek, a lőszer-hordkocsi sínje és az apróbb tartozékok egyszínű zöldek. A csőfarban a lövegzár és a cső belseje acélszínt kapott, az irányzógép forgató kerekeinek fogantyúi fa-barnák. A lőszerek festéséhez nagy segítség volt a nagyháború.blog egyik vonatkozó cikke (lásd a forrásoknál), az apróbb feliratokat maradék repülős stenciliekből vagdaltam össze. Vödöring gyanánt kapott a makett egy Tamiya barna panelineres befolyatást, némi szárazecsetelést, az alsóbb részekre pedig pigmentes porozást. Lepattogzódásokkal-kopásokkal-sérülésekkel csínján bántam, nem akartam nagyon "lelakni" ezt az amúgy sem agyonnyúzott löveget.
A figura
A löveg mellé a fényképezkedés erejéig odabiggyesztett katona a Caesar egyik német tüzér készletéből származik. Átalakításkor kapott egy új Zvezda-fejet, kétkomponensű gyantából a jellegzetes magyar vászon gázálarctáskát, a nadrágját és a zubbonyt átszabtam magyarosra, csizma helyett bakancsot húztam a lábára. Festéséhez dr. Tóth László: A Magyar Királyi Honvédség Egyenruhái 1926-1945 című könyvét vettem alapul, ebből próbáltam ellesni a korabeli magyar uniformis kekibarna(?) színét - több-kevesebb sikerrel.
A Caesar német tüzéréből így lesz magyar
Források
Ortner, Christian M.: The Austro-Hungarian Artillery 1867-1918
Kovács Vilmos: A Magyar Királyi Honvédség tüzérsége 1920-1945 (in.: A Magyar tüzérség 100 éve)
Zareba, Andrzej: Chuda Emma
Illésfalvi-Szabó-Számvéber: Erdély a hadak útján
Пономарев, Александр: 305-мм мортиры «Шкода» М11 и М16. (Alexander Ponomarev: 305-mm "Skoda" Mozsár M11 és M16)
https://nagyhaboru.blog.hu/2021/11/25/a_hires_30_es_feles
https://nagyhaboru.blog.hu/2021/12/09/a_hires_30_es_feles_953
https://nagyhaboru.blog.hu/2022/10/13/a_30_es_feles_mozsar_telepitese_2_1_resz
https://nagyhaboru.blog.hu/2022/10/20/a_30_es_feles_mozsar_telepitese_2_2_resz
|
|
|
|
|
A 30,5cm 11.M prototípusa
|
|
|
A 30,5cm 11.M gyártása a Skoda üzemében
|
|
|
A 30,5cm 11.M telepítésének főbb állomásai
|
|
|
A 30,5cm 11.M töltése valahol a fronton
|
|
|
Tűz! Eldördül a mozsár - ilyenkor nem volt tanácsos a közelben tartózkodni...
|
|
|
Egy 30,5cm 11.M csőkocsija és talp-kocsija vontatás közben
|
|
|
30,5cm 11.M mozsarak Hajmáskéren 1917 körül
|
|
|
Gyakorlatozás egy 30,5cm 11-16.M mozsárral már magyar színekben 1940-ben
|
|
|
Gyakorlatozás egy 30,5cm 11-16.M mozsárral már magyar színekben1940-ben
|
|
|
30,5cm 11-16M mozsár bevonulása Kolozsvárra 1940-ben
|
|
|
A szomorú vég: egy 30,5cm 11-16.M mozsár maradványa Mastyugino határában
|
|
|
30,5cm 11/16M talpszárvég átalakítása
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Át kell alakítani az alsó lövegtalp szárainak végeit
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A Caesar német tüzéréből így lesz magyar
|
2025.10.20.
Utolsó módosítás: 2025.10.23.
Utolsó módosítás: 2025.10.23.