A hazáért

Jakovlev Jak-9D

1:48, Zvezda No.4815
Korábban építettem a Zvezdától egy LaGG-3 makettet, és ez kisebb lavinát indított el, ugyanis egyre jobban érdekel az orosz téma, vásároltam tehát még másik makettet is. A Jak-9-ről készült dobozbontásos képek meggyőzőek voltak, így hát nekiláttam.
A makett csodálatos! Abszolút részletezettség, csodálatos kidolgozás. A makett építése mesébe illő módon indult, de a vége rémálomba csapott át. Komplett motort, és nagyon részletes kabint kapunk a maketthez. Én megvásároltam hozzá a Quinta stúdió kabin feljavítóját, de végül bele sem építettem. Elhatároztam, hogy bemutatom a motort, nyitott burkolattal. Ehhez minden adott volt. A belső részek alkatrészei, motor, kabin, nagyon pontosan illeszkednek, nagyon ötletesen, és precízen oldották meg a ragasztási felületeket. Ez a szekció gyorsan össze is állt. A szárnyakál kezdődtek a problémák. Az általan nem kedvel módon vannak ugyanis bontva az alkatrészek. Azért, hogy a kilépőéleket ne kelljen ragasztani, az illeszkedést máshogy oldották meg. Ezzel kettévágták a féklapot, és a szárnyak végét is levágták, teljesen érhetetlen módon. Itt hosszas tömítés, csiszolás, újra karcolás, és szegecselés következett. Mindezt azért, hogy ne a kilépőélen legyen a ragasztási felület. Szerintem teljesen értelmetlen, rengeteg plusz munkát igénylő megoldás. Pontosan követni kell a leírást, mert a makett kialakítása miatt nem mindegy, hogy mi a sorrend a törzs, szárnyak ragasztásakor. Még eddig is minden rendben volt, tökéletesen passzoltak az alkatrészek. A baj akkor kezdődött, amikor a motor burkolatát akartam a helyére ragasztani. Sem az oldalsók, sem a felső burkolat nem passzolt. Az oldalsó burkolatoknál egy kis csavarodás volt a motor tartó szerkezetében, a felső lemez pedig azért nem ment rá, mert az előzőleg beépített belső fémváz szerkezet kiszélesítette a törzset. Ekkor óvatosan szétpattintottam bizonyos ragasztásokat a vázszerkezetben, és azt próbáltam, hogy óvatosan faragok le belőle, hogy összébb menjen. Sajnos nem sikerült, mert annyira minden kapcsolódik mindennel, hogy nem lehetett csupán ezzel összébb nyomni a törzset. Az oldalsó lemezek vetemedésénél is próbáltam ügyeskedni, de ott sem tudtam eredményt elérni. Két nap kínlódás után elővettem Tamiya oldalcsípőmet, és az egész motort, belső vázszerkezetet kicsipkedtem. Így már passzolt a felső, és az oldalsó motorburkolat is. Tökéletesen. Valószínűleg az volt a baj, hogy nagyon aprólékosan lett felépítve a belső szerkezet, és nagyon kicsi, sőt gyakorlatilag nincs tűréshatár az illeszkedéseknél. Ezáltal a makett megmenekült, de a motort nem tudtam bemutatni.
A festéshez a Hataka lacquer orosz színsorát használtam. A festék kiváló minden szempontból. Nekem a színei is nagyon tetszenek. Bár azért megemlítem, hogy ezek a Hatakás csávók nagyon viccesek! A festékek üvegeiben vannak eleve golyók, megkönnyítve a felkeverést. Viszont ha felfordítom a festékesüveget, hogy cseppentsek belőle, a benne lévő golyó tökéletesen elfedi a nyílást, és nem jön semmi... A matricák tökéletesek, de a matricázó folyadék furcsa foltokat hagyott a felületen, amit nem tudtam eltüntetni, csak a lakkozás, és a koszolás segített. Ez is egy újdonság volt, még nem fordult elő ilyesmi. A koszoláshoz AK akvarell ceruzákat, olajfestéket, és a Tamiya weathering master A készletét használtam.
A végén, a kipufogók beragasztásakor döbbentem rá, hogy kivágtam a motort, azokat ugyanis a motorba kellett volna beragasztani... Igen! Káromkodtam! A légcsavar még nem volt beragasztva, ezért a mögötte lévő műanyagon faragtam egy nagy lyukat. Mindezt úgy, hogy már kész volt a teljes festés, koszolás. Ezen a lyukon benyúlva beragasztottam két sztiroldarabot. Erre ragasztottam rá a kipufogócsöveket. Így utólag nézegetve, lehet, hogy jobban kilóg, mint kellene, de ez már így marad! A bénázásom nagyon zavart, az örömmakettezésnek indult építés, a végére kínlódás lett. Ez hagyott is némi keserű szájízt bennem a makettet illetően, de ettől függetlenül a vitrinemben büszkén pózol a csapat új tagja, és ha kell harcba indul A Hazáért! Köszönet Vadász Istvánnak!
2026.04.29.
Utolsó módosítás: 2026.10.11.
Propellerfanatic
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
warbirds
2026.10.12. 07:51:04
Kár, hogy nem sikerült a terv, de vigasztaljon a tudat, hogy így is nagyon szép lett a végeredmény, gratulálok!
tyimosenko
2026.10.12. 09:37:17
Szia, gratulálok! A szokásos igényes, gyönyörű produktum. Hajt engem is, hogy építeni kellene orosz témát is. Szép gépformák, szép színkombinációk.
Ste
2026.10.12. 09:47:14
Hát kérlek, ha nem olvasom az írásod, meg nem mondanám, hogy ez egy mentett projekt, olyan szép harmonikus a végeredmény!
Mekett
2026.10.12. 12:12:28
Csúnya Jak márpedig nem létezik, de ez ettől függetlenül is nagyon szép! Különösen tetszik a finom antikolás a szárnytőnél.
Kösz, hogy bemutattad!!
G.D
2026.10.12. 16:04:59
Kár, hogy a motor nem fért bele, biztos jól nézett volna ki úgy is.
De azért így is tetszik:)
Toth_Gabor
2026.10.13. 22:41:47
A megszokott, igényes eredmény ismét!
Kár a nyűglődésért, de jó lett a mentés!
A 3D tervezés szivonala miatt az új makettek tűrése nagyon kifinomulttá vált, a belső alkotóelemenél lassan kötelező maszkolni a ragasztási felületeket. Gondolom ez a motor még ennél is bonyolultabb volt és nem lehetett szárazpróbázni.
kervil
2026.10.14. 22:46:46
Szia! Gratulálok, gyönyörű lett a makett. Sajnálom a kínlódást, de az eredmény biztosan kárpótol!
Propellerfanatic
2026.10.15. 08:45:45
Sziasztok! Köszönöm.
Időközben beszereztem a Hobby 2000 Yak-1b makettjét, ami igazából tök hasonló, repülő, mint ez. Ők az Accurate Minitaures műanyagát dobozolták újra. Na, az már számomra ideális dobozbontás. Igaz, abban nincs motor.
LP
Propellerfanatic
2026.10.15. 08:46:42
Alkatrészbontás, nem dobozbontás, bocsi.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció