Az A-12 Avenger II az amerikai haditengerészet egyik legambiciózusabb, egyben legvitatottabb projektje volt a hidegháború végén. A McDonnell Douglas és a General Dynamics közös fejlesztése egy hordozóbázisú, lopakodó csapásmérő repülőgép terve volt, amely az elöregedő A-6 Intruder flottát váltotta volna le. Igazi „black project” volt ez a program, és így magán viselte a hidegháborús korszak minden akkori jellemzőjét. A cél az volt, hogy a szubszonikus sebességtartományra (max. 930 km/h) tervezett gép képes legyen mélyen, a korabeli hordozófedélzeti gépek képességeit jelentősen meghaladó mértékben (tervezett csapásmérési távolság: ~1500 km) behatolni a szovjet légvédelem mögé. Ennek érdekében minden fegyverzetet belső fegyvertérben helyeztek el, és a gép felületét radarelnyelő anyagokkal (RAM - radar absorbent material) vonták be. Érdekes a típus történetének idővonala, így hadd osszam meg itt veletek: 1983: A kezdetek. Az amerikai haditengerészet elindítja az Advanced Tactical Aircraft (ATA) programot, hogy leváltsa az elöregedő A-6 Intruder csapásmérőket egy lopakodó, hordozófedélzeti típussal. 1988. január: A győztes kiválasztása. A Pentagon a McDonnell Douglas és a General Dynamics közös tervét választja a Northrop/Grumman/Vought trióval szemben. Aláírják a fix áras szerződést a fejlesztésre. 1990. június: Az első repedések. A mérnökök rájönnek, hogy a gép súlya messze meghaladja a terveket (kb. 30%-kal), ami kritikus hiba egy repülőgép-hordozóról üzemelő gépnél. A fejlesztési költségek elszállnak, kb. 5 milliárd dollárt költöttek el a program leállításáig. A projekt annyira titkos („black project”) volt , hogy még a haditengerészet felsőbb vezetése sem látta át a valódi technikai nehézségeket, így a problémák csak későn kerültek felszínre. 1991. január 7.: A „kivégzés”. Dick Cheney védelmi miniszter váratlanul leállítja a programot. Indoklása szerint a gyártók nem tudták teljesíteni a szerződésben vállalt feltételeket és határidőket. Ez volt az USA addigi legnagyobb hadiipari projekt-törlése. 1991–1993: A jogi csata kezdete. A kormány bepereli a gyártókat, hogy fizessék vissza a már folyósított 2 milliárd dolláros előleget. A cégek válaszul azt állítják, hogy a kormány nem osztott meg velük kritikus információkat a lopakodó technológiáról, ami hátráltatta őket. 1995: Az első ítélet. A bíróság először a gyártóknak ad igazat, mondván, a kormány jogtalanul bontott szerződést. Ez egy évtizedekig tartó fellebbezési sorozatot indított el. 2009: Legfelsőbb Bíróság. Az ügy eljut az amerikai Legfelsőbb Bíróságig, amely végül hatályon kívül helyezi a korábbi döntéseket, és visszaküldi az ügyet az alsóbb fokú bíróságokra. 2014. január: A végső megegyezés 23 évnyi pereskedés után. A Boeing (mint a McDonnell Douglas jogutódja) és a General Dynamics megegyezik a kormánnyal. Készpénz helyett technológiai fejlesztésekkel és kedvezményekkel kompenzálják a haditengerészetet (például az EA-18G Growler gépek fejlesztése során). A gép mock-up-ja, a projekt egyetlen megmaradt példánya a jelenleg is a texasi Fort Worth Aviation Museum udvarán álló életnagyságú makett, amely felújításához, restaurálásához talán éppen nemrégiben kezdtek hozzá, így a „Flying Dorito” megmaradhat az utókornak.

A mockup makettje

Amikor vagy két évtizeddel ezelőtt láttam az erről a gépről készült fotókat, nem a szépségével fogott meg, hanem a már korábbi írásaimban említett különlegességekhez való vonzódásomon keresztül az egyediségével. Természetesen be is került az „egyszer meg fogom szerezni” kategóriába. Erre az általam már elengedett 1:72-es méretarányban, aranytömb árában lehetőséget adott volna a Collect-Aire Models, akik már 1998-ban kiadták a makettjüket, vagy 2003-ban az Anigrand, vagy szintén e-körül a Planet Models a teljesen műgyanta makettjeivel. Ám 48-ban senki. Egészen 2018-ig, amikor a kínai Modelcollect nagyszerű CAD rajzok bemutatásával jelentette be a nagyközönségnek, hogy a típust elkészíti a király méretkategóriában is. Innentől már csak 7 évet kellett várni a makett tényleges megjelenésére. Ez a makett végül 2025 decemberében megjelent a hazai boltokban is, így azonnal beszereztem - egy légierős festésű változatot. A kiadótól ez a festés nem volt teljesen légből kapott gondolat: kezdetben a haditengerészet 620 darab A-12-est akart, a tengerészgyalogság 238 darabot, a légierő pedig 400 darab szárazföldi bázisú változatot fontolgatott, tehát volt realitása a Modelcollect által elképzelt, what-if festésnek. A Modelcollect már 2021-ben elkészítette és bemutatta a doboztervek grafikáit, és már akkor megjelent egy Jolly Rogers festésű változat kiadásának terve. Elrendeltetett, ilyet fogok építeni! Nem az lett végül a beszerzett makettváltozat, de a Jolly Rogers terveimről nem mondtam le, sőt, mivel a Modelcollect saját tervét eléggé bazárinak tartottam, elhatároztam hogy egy „realisztikusabb” what-if festést tervezek hozzá. És mivel a beszerzett légierős kiadás mindkét orrfutóváltozatot tartalmazta, tehát a hordozófedélzeti is benne van a dobozban, így nem kell azt átalakítani. A megrendelt makett megérkezett, és két szempontból is elámultam a doboz bontása után. Először is a méretek: ez a makett HATALMAS! Minden dimenziójában óriás. A teljes fesztávolsága ebben a méretarányban 45 cm! A szárnyszelvény vastagsága a felhajtható szárnyrésznél 2 cm! Szóval ebből csak felhajtott szárnyú változatot csinálhatok - született meg a döntés. Ám a másik ámulat oka a csalódás, amelyet az öntvények minősége, a kidolgozottság elképesztő és teljes hiánya okozott. Egyetlen molekulányi túlzás nincs abban, hogy a Modelcollect által legalább 7-8 évig tervezett, és most végre kiadott makett a 20-25 évvel ezelőtti Italeri színvonalát hozza, egyetlen gondolatnyival sem többet! Annyira erős volt a nosztalgia-faktor érzése, hogy még az alkalmazott műanyag színe és tapintása is azt az élményt adta vissza. Hát ezért kár volt ennyit ülni a terveken. Elnagyolt részletek, a felületi struktúrák erős hiánya (holott óriási felületekről beszélünk ugye…), „nagyjából jól lesz az” stílusú illesztések, felületi öntési hibák, beszívódások („majd lecsiszolják, oszt jó lesz az” hozzáállással), minősíthetetlen, katapultüléseknek szánt fotelek (közel másfélszer akkorák - nem túlzok! -, mint az eredeti gép tervein szereplő SJU-17-esek), de még az is, hogy a főfutók kerekeinek mindkét oldalára féktárcsákat és tengelyfuratot raktak a tervezők, holott a fellelhető fotók egyértelműek ebben a tekintetben is: felni van az egyik oldalukon. Az a helyzet, hogy az utóbbi években elkényeztettek bennünket a kínai gyártók a kiadott makettjeik minőségével, ezért ma már mást vár az ember egy frissen megjelent makettől. Valszószínűleg az optimista világszemléletem lehetett az oka annak, hogy arra jutottam: én ezt már csak azért is megcsinálom, ha nem is csúcsminőségre törekedve, de elfogadható színvonalon elkészítve. Így már ‘25 december elején hozzá is kezdtem a makett építéséhez. A puritán kabin minden szempontból túlméretesnek tűnik, de ez a fellelt fotók alapján nagyjából mégis reálisnak tekinthető. Az előkészített kabinteknő és a műszerfalak alapjai FS 36231 színt kaptak (MRP-100), ám ekkora teret érintetlenül hagyva nagyon felhívnánk a figyelmet arra, milyen méretű sivár sivatagot kaptunk a gyártótól. Szerencsére a tervezett what-if megközelítés szabad kezet ad számunkra - bizonyos ésszerű korlátok között. Ennek szellemében maradék 3D nyomtatott műszerfaldarabkákkal egészítettem ki a gyári kabinalkatrészeket, így elfogadható mértékre hoztam fel a kabin összetettségét. A gyári foteleket (mert katapultülésnek nevezni őket nagyon megszépítő kifejezés lenne, kanapénak nevezni meg mégiscsak snassz, holott lényegében kétszemélyes méretűek…) azonnal lecseréltem Martin-Baker Mk.14 SJU-17-es ülések saját 3D nyomtatott példányaira - ez a típus szerepelt az eredeti terveken is. A beömlők kialakítása sajnos szintén gyatra, de legalább a puha műanyag miatt pár újratömítés után formára csiszolható volt. A gyárilag adott egyenes rács alkalmatlan a fotókon látható három terelőlemez megjelenítésére, egészen sokáig tervben is volt a cseréje és a megfelelő kialakítása, de a sok hiba miatt ez már aránytalanul sok munkát adott volna, így elengedtem. De a gyári megoldást láthatónak hagyni is vétek lett volna, így - mivel egyébként is parkoló állásban lesz megépítve a gép - kapott egy-egy szkreccs beömlő takarót. A nagy sivárság némi megtörésére minden aknaajtót nyitva terveztem, és mivel a Modelcollect tervezőinek a túlhajszolt munkatempó miatt nem maradt ideje az ajtók belső felületére akármilyen struktúrát is improvizálni, (két kivétellel: a légiharc rakéták fészkének ajtajára terveztek némi, nem is rossz mintát! Csak valószínű, hogy a menedzsment meglátta, hogy erre elvertek akár 2 munkaórát is, így megtiltotta a további kreatívkodást, ezért a többi teljesen sima maradt…), ezért az ajtók belső felületére szegecselővel készítettem mintát. Készíthettem volna még azokra sztirolcsíkokból más struktúrát is, de nem törtem ScaleScriber-i magasságokba a felpimpelés területén (aki nem ismeri a srác munkásságát, annak javaslom, keressen rá. Egy szent őrült. Amit az űrsiklómakett felületével művel, az felfoghatatlan…) Eredetileg terveztem a szegecselést a makett külső felületére is (lendületben voltam, azokon a napokon szegecseltem fel egy teljes Hobbycraft 48-as CF-105-ös Arrow minden külső, hasonlóan sivár és hatalmas felületét). A fotók alapján azonban arra jutottam, hogy az alkalmazni tervezett RAM bevonat azokat úgyis eltakarta volna, tehát nem nagyon lehetett volna rajta látható szegecselés. Az elkészült mock-up-on természetesen nem volt. Festés előtt fotók illetve videó alapján még elkészítettem a felhajtható szárnyvégek belépőin lévő helyzetjelző lámpák helyét, a kialakításukhoz a már bevált és az FA-18F cikkben bemutatott színezett UV lakkos módszert fogom használni. Az alsó szín FS 36375 (az MRP-038-as festékem kifogyása miatt ezt most AK RC252-vel fújtam fel), míg a felső rész FS 36320 (MRP-097) színt kapott, az utóbbit azon a néhány helyen, ahol szükség volt rá, BluTack-es maszkolás után. Ahogy mostanában, itt sem alkalmaztam előárnyékolást, a színeket felfújásuk után különféle sötétített és világosított változatukkal fújkáltam össze (alacsony levegőnyomás és legalább 90%-os hígítás mellett), elérve a homogén felület megtörését. Megfestettem az aknaajtók belső oldalát fehérrel, majd sok maszkolással az éleit a NAVY-nál kötelezően használt pirosra. Elkészítettem a futószárakat is, szokás szerint egy kis ónhuzallal szereltem fel az élethűség érdekében. Valamint a teljesen képtelenül elrontott főfutókerekek helyett egy megfelelően átméretezett FA-18-as 3D gyanta kereket nyomtattam hozzá, ennek eredményeként a gumik élethű felületi struktúrára tettek szert, és végre valóságos felnije lett a kerekeknek. A festés igazán ezután lépett a fantáziából a megvalósulás szakaszába: Elsőként találjuk ki, hogyan lesz jól kinéző Jolly Rogers festés egy ilyen alakú gépen. Napokig forgattam a fejemben a gép képét a megoldást keresve, azt ugyanis tudtam, hogy a hatalmas felhajtható szárnyrészt (ami önmagában is akkora, mint az F-16-as teljes félszárnya!) nem fogom teljes terjedelmében feketére festeni. És arra is figyelemmel kellett lenni, hogy a felhajtás nem függőleges állásra történik, mert akkor a gép két emeletet foglalt volna el a hordozón, hanem a szárnyvégek közel 45 fokig visszahajlanak a törzs fölé, azaz a felső oldalra festett kalózjelzés parkoló állásban nem nagyon fog látszani, így a mintának - kizárólag esztétikai szempontok miatt - majd a felhajtható szárnyrész alsó oldalán is szerepelnie kell. A végül választott megoldásra az F/A-18F Super Hornet VFA-103 Jolly Rogers 75. évfordulóra 2018-ban készített festése vezetett rá: csináljunk zászló-szerű fekete felfestést! A megoldás megálmodása másnapjának reggelén a szárnyrész, az AG felirat és egy koponya beszkennelése után (ezekre itt főleg azért volt szükség, hogy a valódi arányokat lássam a szerkesztőben, és ahhoz tudjam megtervezi a zászló konturját) alig fél óra alatt sikerült is egy vállalható, megtépázott, stilizált kalózzászlót terveznem a szárnyra. Hozzá átrajzoltam és kijavítottam az AG betűjelzést, majd a koponyákat is, melyben nagyon hasznos programnak bizonyult a Silhouette vágógéphez használható ingyenes Silhouette Studio program. A próbavágás sikerült is, a maszkok a zászlóhoz és az AG-hez elkészültek, az eredetileg rendelkezésre álló koponyák már túl kis íveket tartalmaztak ehhez a vágógéphez ahhoz, hogy ebben a méretarányban festősablont tudjak hozzá csinálni, de iTom74 barátomtól kapott matricák megmentettek, és azok a koponyák nagyobbak is voltak szerencsére, így csak két plusz koponyát szerkesztettem meg, vágtam ki. A vágógépet egyébként nagyon ajánlom, Amerikában ez a kreatív háziasszonyok kütyüje, amivel egy háztartásban rengeteg kreatív dolgot meg lehet csinálni - ha valakinek ideológia kellene ahhoz, hogy miért akar megvenni egy ilyen kis gépet. Nem vicc, hidd el, ha nekik sikerül ezzel a „Welcome Home John” feliratot kivágni, akkor neked is menni fog egy felségjel. ;) A Silhouette Portrait 4-es típus egy közepes szórópisztoly áráért már itthon is megvehető, érdemes rákeresni. Ahogy a videókra is, hogy hogyan használják a mi hobbinkban ezt a gépet és programját festősablonok szerkesztésére, kivágására. A program például képes az ún. nyomkövetés funkcióra, amikor is a beszkennelt matrica adott részletét kijelölve a képrészlet kontúrját automatikusan felismeri, és így nem kell nulláról megtervezni egy összetettebb alakzatot. (Lásd itt a források között lévő példa videót.) A maszkokat transzferfólián emeltem át a felületre a pontos pozícionálás érdekében - a zászló rojtjait el kellett igazgatni. A maszk segítségével a fekete zászló mind a négy oldalra percek alatt felkerül, végül az AG jelzést fújtam fel azokra fehérrel. Az elkészült felfestésekkel elégedett voltam, simán fel is fújtam a gépre a matricázást megelőző fényes lakkot, ami aztán meglepetést okozott. A lakkozás természetesen itt is Mr. Color GX-112 volt, szokás szerint Mr. Color Leveling Thinner-rel jelentősen, legalább 5:1 arányban (vagy akár jobban) felhígítva, két vékony rétegben felhordva. Az ilyenformán felvitt lakk 10-15 perc alatt fogásbiztosra szárad, így általában két részletben le tudok lakkozni egy gépet, fogást váltva a két terület között. A konkrét esetben a gépet annak lakkozását követően egy teljesen, légmentesen zárható műanyag tárolódobozba rakom, a por és szöszök elkerülése érdekében. Talán egy óra múlva ellenőrizendő a lakkozás eredményét, meglepődve tapasztaltam, hogy a makett teljes felületén ragad! Tehát a zárt tárolódobozban a hígító gőze képes volt visszalágyítani a korábban felhordott, és fogásbiztosra száradt lakkréteget is! És nem csak a maketten, hanem a dobozban tárolt minden, már napokkal korábban lakkozott alkatrészen is. Tehát hagyjuk a GX lakkot átszellőzve száradni inkább, majd a szöszökkel külön foglalkozunk, ha szükséges egyáltalán. A törzs közepén, a kabintető mögött lévő, akkor még konvex fekete felfestéssel végül mégsem voltam elégedett, az egyébként is egy dodó madár kecsességével rendelkező gépen előnytelennek mutatkozott a kövérítő minta, így gyorsan átmaszkoltam konkáv ívvé, és visszafújtam a felső színnel a felesleges részeken. Így már sokkal jobb - dőltem hátra elégedetten… túl korán. 🙂 Hiányzott még valami, amitől egy Jolly Rogers gép igazán azzá válik: hát hol van a sárga csík a gépről? - döbbentem rá. A nagy lelkesedés túl gyorsan lendített a fekete minta elkészítésére, és nem figyeltem rendesen. Így most tripla munkát csináltam magamnak, inverz módon kellett a sárga csíkoknak megfelelő maszkolást elvégezni, holott ez a sárga korábbi felvitele után felfestett feketével sokkal gyorsabban lett volna meg. De ez van, és pár, másra már úgysem felhasználható munkaóra után végre a gép megkapta a sárga csíkokat is. Amire a szárnyvégen persze szükséges lesz fekete vékony csíkok felvitele is… csak hogy még könnyebb legyen. 🙂 Vélhetően az első prototípushoz készített kabintetőkről készített fotók alapján azok kaptak egy vöröses árnyalatú fémgőzölt bevonatot a radarsugárzás kabinból való kizárására. Ehhez elsőként az AK Real Color clear Red, Yellow és Smoke színeiből készítettem egy keveréket, és Tamiya X-20-al hígítva próbáltam felfújni a bevonatot - háromszor is. Majd töröltem le róla isopropil alkohollal, mindháromszor. Tökéletes kudarc. A töprengést követően jutottam arra, hogy az alapanyag nem alkalmas e célra, így a Tamiya akril clear festékeiből készítettem még egy keveréket, és végre azzal már közel tökéletes lett. Teljesen átlátszóvá a Future tulajdonságaival rendelkező Humbrol Clear felvitele tette. Szóval kabintető színezéséhez használjunk arra alkalmas festéket… Az érintett területek - a plusz felfestések „vállainak” finom lehúzása után - kaptak egy kis GX-112-es lakkot, így végre tényleg eljött a matricázás ideje. Ami problémamentesen zajlott, hacsak azt nem számítjuk annak, hogy menet közben találjam ki, hova és milyen jelzések kerüljenek, ill. hogy ezeket a jelzéseket meg is találjam a maradék matricaíveken. Mivel a fő matricaforrást a Meng FA-18F Jolly Rogers közel teljes maradék matricaíve jelentette - hiszen a sajátom elkészítéséhez a VF-Decals lapját használtam fel -, a mintát a tervezéshez az ehhez a géphez adott séma adta. A különféle jelzések elhelyezése kapcsán arra törekedtem, hogy a 18-ason lévő jelzésekre rímeljen, pl. ha egy jelzés a 18-ason a futóművek környékén helyezkedett el, akkor az A-12-esen is arra a területre került. Mivel a két repülő alakjában lényegében semmi közös nincs, így nem volt könnyű a matricatérkép kigondolása. Legnagyobb kérdés a nagyon jellegzetes ferde fekete-sárga matricacsík elhelyezése volt. Mivel sehol nem találtam megfelelő ferde helyet neki, majdnem el is hagytam róla, de nem hagyott nyugodni. Az a csík éppolyan elengedhetetlen része a Jolly Rogers-ségnek, mint a koponyák a fekete zászlón, így nem hagyhattam le. Végül találtam egy megfelelőnek tűnő helyet neki, a gép orrán. Nem tökéletes esztétikai megoldás, de vizuálisan talán még befogadható. Ennyi lehetőség volt ebben a hatalmas háromszögben. A rendelkezésre álló matrica nem volt elég mindenhova, eleve több jelzés kell erre a gépre, így még készítettem egy-egy sablont az ívelőlapokra kerülő 200-as jelzésre, és felfújtam azokat is. A matricákra kerülő vékony védőlakkozás után a panelvonalak befolyatása következett, erre az alapszíneknek megfelelően sötétebb árnyalatú szürke Tamiya Panel Line anyagot használtam, természetesen nem feketét. Ha valahol, itt különösen érvényes az, hogy nincsenek árkok a valódi gépeken, hogy feketével panelvonalazzunk. Mivel parancsnoki gépet készítettem, így a koszolás is csak szolid lehetett, de igyekeztem azért látható mértékben megjeleníteni azt - egy használatban lévő gép nem tud teljesen makulátlan lenni. A folyamat végét a majdnem teljesen matt zárólakk felvitele jelentette. A végszerelés sok problémát nem jelentett, a száradási idők alatt elkészült függesztmények (az AIM-120C-t nem a kitből, hanem a Meng SPS-044 számú U.S. Long/Medium-Range Air-to-Air Missiles dobozából építettem, mert a készletben a rakétához nem adtak semmilyen matricát), majd az aknaajtók és a futószárak is felkerültek a gépre. A vontató és az elektromos indító kocsi a Skunkmodels terméke, közepesnél kicsit rosszabb minőségűek, kis plusz munkával viszont elérhető velük egy vállalható végeredmény. Már csak egy megfelelően napos délután kellett a fotózáshoz, és mehettek is a makettek a vitrinbe. Érdekes projekt volt, az alapul szolgáló makett minősége miatti csalódást szerencsére a Jolly Rogers festés elkészítéséhez szükséges kreatív energiák messze kompenzálták, végül nagyon élvezetes volt elkészíteni ezt a gépet, és jól illik a kalózzászlós gépeim majdani sorába. Ezek alapján ajánlom a gépet másnak is, jól fog szórakozni az elkészítése során.

A konkrét repülőgép adatlapja

A-12 Avenger II, what-if VFA-103 AG-200 CAG bird, USS Dwight D. Eisenhower, ~szept. 2026.

A makett és a felhasznált kiegészítők adatai

• makett: A-12 Avenger II, 1/48, Modelcollect No.UA48005 https://www.scalemates.com/kits/modelcollect-ua48005-us-airforce-a-12-avenger-ii--1502971
• gyanta főfutókerekek: saját 3D nyomtatás
• maszkok: saját készítésű, Silhouette Studio segítségével
• matricák: Meng F/A-18F maradék, + baráti segítség (köszönöm iTom74!)
• alapozó: Mr. Hobby Mr. Finishing Surfacer 1500 Gray
• festékek: kabin: FS 36231 (MRP-100), alsó szín: FS 36375 (AK RC252 vagy MRP-038), felső szín: FS 36320 (MRP-097)
• lakkok: Mr. Hobby GX-112 és 113
• panelvonal befolyatás: Tamiya Panel Line Accent Color sorozat
• koszolás, olajfolyások: Abteilung olajfestékek
• a makett építésének éve: 2026.

Források

https://fortworthaviationmuseum.com/our-warbirds/a-12-avenger-ii/ https://www.secretprojects.co.uk/threads/us-navy-ata-advanced-tactical-aircraft-program-a-12-avenger-ii-its-rivals.1169/ https://babel.hathitrust.org/cgi/pt?id=pst.000019271477&seq=5 https://www.dau.edu/node/178526 https://notreally.info/transport/planes/avenger_ii/a-12/img/ https://www.youtube.com/watch?v=h3YZjSKoKcw https://www.youtube.com/watch?v=XDrHwe-dhic https://www.youtube.com/watch?v=FD86Ro25sJw https://www.youtube.com/watch?v=b9krO-YfZVA https://www.youtube.com/watch?v=DaMLLIVBiUY

A gép szerkezeti vázlata

A-12 Avenger II a Fort Worth-i repülési múzeumban

A szárnyprofil vastagsága

Alkatrészekben, tömítés közben

A kabin kiegészítése

Egy katapultülés és egy fotel

Főfutó kerekek

Futóművek készen

Látványterv, festősablon szerkesztése

Festősablon vágásra előkészítve

Festősablon kivágva

Festősablon - a koponya kivágva

A zászló felfújva

A koponya felfújása

Konkávra visszafújva

A sárga csíkok is felkerültek - utólag

Matricázás közben

Kiegészítők

2026.04.29.

Burai István

Értékeld a cikket! ?

A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció

Szólj hozzá! ?

Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció