Lockheed F-104S Starfighter

1:48, Revell, Cutting Edge, Aires, SkyDecals

Pintér György - Múzeumi krimik Már nagyon régóta terveztem megépíteni az olaszok által gyártott F-104S Starfightert. Az olasz légierő már használt Starfightereket, mielőtt maguk is gyártásba vették volna. Azonban az F-104G-k fegyverzetkapacitásával nem voltak megelégedve,és a baleseti statisztika sem volt a legjobb. A szép vonalú gép nemcsak az olaszoknál vált hírhedtté, jelentős számban veszítettek el gépeket a németek és más országok is, egy kicsit árnyalja a képet, hogy más nemzetek, mint például a norvégok ehhez képest szinte esemény nélkül üzemelték a típust. A saját véleményem az, hogy a rossz statisztikáért nem egyedül a konstrukció hibáztatható. Egyfelől a legtöbb pilóta F-86, vagy F-84-es típusról ült át az F-104-re Európában, nem elégséges kiképzés után. A két kategória között nem csak a kétszeres sebesség, hanem a kiterjedtebb műszerezettség is különbséget jelentett. Ezzel együtt az elvárások is sokkal nagyobbak voltak a gépekkel szemben. A NSZK légierejénél már nem csak minden időben, hanem alacsony magasságon is kellett repülni a géppel (a Luftwaffe összesen 110 hajózót vesztett a tipuson! Kanada pedig az összes gépének több mint felét elveszítette). A megváltozott aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkező gép amúgy is azonnal büntette a hibákat, így aztán hamar összejött a katasztrofális üzemelési mutató. Mellesleg a Magyar Néphadsereg légierejénél alkalmazott MiG-21 F-13-asnak hasonlóan rossz volt a statisztikája, a probléma messze nem szorítkozott a Starfighterre.
Az olasz vezetés tehát egyáltalán nem volt könnyű helyzetben, amikor a maradék Sabre-t és Thunderjet-et akarta leváltani. Jelentkezőből persze nem volt hiány. A légierő (AMI, Aeronautica Militare Italiana) választása az F-4C Phantomra esett. Azonban a vezetés ezt a döntést nem támogatta, elsősorban a gépek magas ára miatt, illetve azért,mert azidőtájt Olaszországban nem képeztek ki hajózókat fegyverzet operátornak,és úgy ítélték meg, hogy túl sokáig tartana a megfelelő létszámú állományt kiképezni. A Lockheed ajánlata rendkívül kedvező volt: többek között a gépet alkalmassá teszik AIM-7 Sparrow rakéták hordozására, erősebb hajtóművet építenek be, valamint az összeszerelést Olaszországban végeztetnék és még a fejlesztésbe is bevonnák az Olaszokat.
Papíron az eredmény valóban impozáns, 8 illetve 9 fegyvertartó, látóhatáron túli légiharcképesség, mindezekért csak a fedélzeti gépágyút kellett beáldozni, a vadász változatnál. Az F-104S-nek két változatát gyártották, a CI változat a vadász változat, ennél nem volt középső fegyvertartó, illetve a már említett gépágyú és a CB a támadó változat gépágyúval (! F-104S CB kép !) valamint elméletileg 9 fegyverfelfüggesztő ponttal. A valóság azonban már nem volt ennyire rózsás. A törzs alá párban tervezett pontok a FIAT cég termékei, annyira siettek vele, hogy meg sem várták a csapatpróbákat és hiánytalanul le is szállították az alakulatoknak. Csakhogy a csapatpróbák során nem győződtek meg róla, hogy az innen indított rakéták füstje nem jelent túl nagy veszélyt a hajtóműre, ezért a légierő vezetése nem engedélyezte a használatát, még bombákkal sem. Ennek ellenére számos fotón látható akár még rakétával is, de ezek mind csak a bemutatók kedvéért. Érdekes, hogy más üzemeltetők, mint pl. a spanyolok és a norvégok, használták Sidewinderekkel a törzs alatti tartókat. A potenciális fegyverzet másik negyedét pedig a hajtómű étvágya törölte, ezért aztán a készültségben, vagy őrjáraton lévő gépeken a legnépszerűbb variáció a négy üzemanyagtartály és egy-egy Sparrow és Sidewinder rakéta volt. Az export nem volt túl sikeres, mindössze Törökországnak sikerült eladni a CB verzióból.
Az AMI rengeteg energiát fordított a gép üzemeltetésébe, a személyzet kiképzésébe és ennek köszönhetően a spanyol légierő után, amely csak rövid ideig repülte a Starfightert, a legbiztonságosabb üzemeltetője lett.

A kithez, ami egy 1/48-as Revell által utángyártott Hasegawa F-104G a legnagyobb segítséget a Cutting Edge átalakító szettje adta. Többek között tartalmazza a nagyobb méretű beömlőket,a plusz pótvezérsíkokat, antennákat és fegyverfelfüggesztő pontokat, nagyon szép és pontos készlet,sok gond nincsen vele. Eleinte egy török gépet akartam, de aztán inkább egy vadász változat mellett döntöttem. Már az elején el kell döntenünk, milyen gépet akarunk építeni. A dilemma nem csak a vadász és a támadó gép között van, a legtöbb gép folyamatos korszerűsítésen esett át, melynek voltak ugyan nagyobb állomásai (ASA, ASA-M programok), de ezen felül is folyamatosan itt-ott antennák nőttek ki a gépekből. Az én választásom egy viszonylag korai példányra esett az 51 stormo – 22 gruppo állományából, Treviso állomáshellyel.
A Cutting Edge átalakító mellé még egy AIRES kabint vettem, ami nem úszhatta meg átalakítás nélkül, de alapjában véve használható. A kabin átalakítás leginkább a műszerfal árnyékolóját érintette, ezt kellett újjáépíteni elvékonyított műanyag lapból és csíkokból. A műszerfalat csak kisebb mértékben építettem át, igyekeztem optimális eredményt elérni.

A törzs hátsó részén lévő rács mögött elvékonyítottam az anyagot, jól mutat így, majdnem olyan,mintha tényleg egy rács lenne.
A Cutting Edge sajnos elsiklott a középső pótvezésíkon. Amint a képen is látszik, le kell vágni egy darabot belőle, mert az alakja más. Nem egy nagy munka, de legalább jelölhették volna. A szárny alatti tartályok egy másik gép megmaradt szárnyvégi tartályainak átalakításai. Meg kell, hogy valljam, ennél a résznél csaltam, mivel csak a tartályok szárnyait alakítottam át. A valóságban a tartály egy kicsit más alakú, de mindenképpen szerettem volna ezt a konfigurációt felrakni és nem akartam kb.5.000 forintot költeni műgyanta tartályokra.

A festés miatt sem mindegy, hogy melyik gépet építjük. Olaszország észak-déli irányban nyúl el a Földközi tenger medencéjében, ezért aztán az éghajlat a kontinentálistól a mediterránig terjed. Szívesen leírnám, hogy milyen festékeket használtam, de az a gond, hogy nem nagyon emlékszem. Az alja alumínium színű, de világosszürkét kevertem bele, mert ettől opálosnak hat, mint amilyen a gépeken. A teteje már sokkal fogósabb, aki F-104S-et akar építeni, annak azt javasolnám, hogy arról a gépről keressen fotót, amit meg akar építeni. Már néhány év után négy gép ötféle árnyalatot viselt. Délen a nap egészen világosra kifakította szürkét, északon inkább kékes lett. A zöld a szürkéhez képest kevésbé fakult, de ha ilyet építenék, használnék sárgát,az biztos, északon egész jól tartotta színét. A matricakészletért mille graczie a Sky Decals-nak, az ívük segítségével nincs olyan olasz F-104, amit ne lehetne megépíteni.

Ne sajnáljuk a koszt, ha egy AMI Starfighterről van szó, a gépek koszosabb voltak, mint egy 3 éves kiskölök a játszótér után augusztusban. A festék is kopott rendesen, főleg az orr-részen, akár bőr a csúszdán. Koszoláshoz használtam egy olcsó fogkefét (kemény legyen a sörte, inkább ez a lényeg), grafitport és némi vizet, remélem nem lett rossz,és mások is belevágnak ebbe a nagyon szép gépbe! Referenciáért,akinek szüksége van rá, keressen Paolo Maggio-ra a Google-on, aligha van nála hozáértőbb a témában, és nem hiszem, hogy van olyan, amit nem írt le valahol!