Pintér György - Múzeumi krimik
A legendák utóélete az, hogy megpróbálnak olyat alkotni, ami felülmúlja a legendát. Esetünkben az Il-2 Sturmovik volt a kiindulási alap, a szovjet csatarepülőgépek legismertebb típusa. A németek "Fekete Halál"-ként is emlegették ezt a légitankot. Persze a legendák esetében is előfordulnak túlzások. Való igaz, hogy az Il-2 sikeres gép volt, de a harcok során komoly veszteségeket könyvelhetett el. Így felismerve az Il-2-es korlátait megtervezték és viharosan gyorsan kivitelezték az utódot, az Il-10-et.
1943-ban elkezdődött egy kétüléses csatarepülőgép tervezése, ami méreteiben lehet, hogy valamivel kisebb a nagy elődnél, de jobban irányítható és erősebb fegyverzetű. Ezzel egyidőben a Szuhoj is nekifogott a saját csatagépe, a Szu-6 elkészítésének, de a hozzá tervezett motor végül nem került sorozatgyártásra, így az Il-10 maradt versenyben. A típus első repülését Kokkinakki végezte '44 áprilisában, ősszel már hadrendbe is állt. Viszonylag rövid ideig állt szolgálatban a Szovjet Légierőnél, hiszen ott egyre komolyabb szerepet kaptak a sugárhajtású gépek.
A második világháború után a koreai háborúban került még nagy számban bevetésre, ahol mint földi támadó repülőgép kócolta az ellenséges erők idegeit.
Az 1947-ben megerősített fegyverzet bevált, majd 1951-től az "M" változat került gyártásba.
Nagyobb mennyiség került a népi Kína légierejéhez, ahol nagyon hosszú ideig használták. De jutott az indonéz légierőnek is. Licenszben gyártották Csehszlovákiában, az Avia-gyárban is, itt B-33 néven futott.
A béketábor hadseregei is kaptak belőle. Így kis hazánk néphadseregét is felerősítették a "győzelem fegyvereivel". Jutott a jócskán felpumpált légierőkhöz, amelyhez 1953-ban írd és mondd 641 gép tartozott(!), a Jak-9P és a Tu-2 mellett Il-10-es és UIl-10-es csatagép is. Összesen 159 repült magyar jelzésekkel, melyek közül 14 UIL-10. 1949 és 1956 között álltak magyar szolgálatban. A csatarepülőket három ezredbe szervezték. Ezek állomáshelye Tapolca, Tác és Sármellék voltak. A három ezred gépeit az orrkúpok színezésével különböztették meg, illetve a függőleges vezérsíkra festett ezredjelzéssel. Így Tapolca gépei piros orrkúp és kiterjesztett szárnyak, Tác kék orrkúp és a felségjel alatt egy villám, Sármellék sárga orrkúp és egy bomba sziluettje felfestésével azonosíthatók. Éles bevetése az 1956-os jeges árvíz idején történt. Ekkor a dunai jégtorlaszt bombázták. Aztán ennyi. 1956 közepén kivonásra került, az akkor meglévő 109 gépes állományt szétbontották. A pilóták jó része átképzést kapott MiG-15-re. Jelenleg egy darab Il-10 sincs a különféle hazai gyűjteményekben. (Hogy aztán miért kapta a címben is szereplő "Párduc" fedőnevet, az maradjon az illetékesek titka.)
Ennek a repülőgépnek az 1:72-es makettjét készítette el a cseh gyártó. Amúgy több gyártó termékei közül is lehet válogatni. A legrégebbi a KP kísérlete, de gyártotta a Smer és a Maquette is. Ezek mellett szinte luxusnak tűnik mai alanyunk, a Fly terméke. (Ez a cég három önálló készletet jelentetett meg az Il-10-ről. Gyanítom, hogy az alkatrészek azonosak, de a matricasorok mások, hasonlóan a KP MiG-15-höz, ami gyakorlatilag ugyanaz a készlet más-más matricalappal.)
Azon túl, hogy szinte minden európai használó felségjeleivel és alapvető jelzéseivel adott mellé matricát, az alkatrészek minősége is egy felsőbb kategória a KP harminc éves készletéhez képest, ami a technikai fejlődést tekintve nem is csoda. Használható átlátszó alkatrészek mellett egy gyanta-féle feljavítást is kapunk a kipufogók látványának javításához. Az alkatrészek tiszták, megfolyás, elnyomás nem, sorja csak jelentéktelen mennyiségű.
Az építést itt is a pilótafülke berendezésével kezdtem. Szépen kidolgozott, jól illeszkedő darabok. A kapott műszerfalmatrica dob a látványon. A két törzsfél illeszkedése hibátlan. A szárnyaknál figyelni kell a pontos illesztésre. Kimaszkoltam a kabintető két alkatrészét. A nem átlátszó részeket mattították. A leírással ellentétben a futókat, a légcsavart és az antennát majd a végén rakom fel.
Bár létezik tereptarka festésű magyar gép, de ahhoz, hogy élethű legyen, kevés az az egyetlen fénykép, amit találtam. Marad a piros 02-es, piros orrkúppal, viszont ehhez nem stimmel a villám jelzés. A tapolcai ezred aranyszínű szárny jelvénye dukálna, vagy az orrkúp kék és akkor a függőleges vezérsíkra jöhet a villám. (Bár, ha HAD-vezér rajzainak hinni lehet, márpedig miért is ne, akkor a villám kék!) Meglátjuk.
A végére hagytam a légcsavart, aminek eredtije a visszaemlékezők szerint túl erős volt és a futókat, no meg az antennát. A lécsavarkúp persze piros lesz. Létezett fehér színű is, de azt a hadosztálytörzs gépein alkalmazták. Azoknak a számozása is fehér volt.
A kapott matricákból a felségjeleket használtam fel. A függőleges vezérsíkra kerülőt kettévágva raktam fel, hajszálnál vékonyabb "rést" hagyva a vezérsík és az oldalkormány találkozásánál.
Pótolnom kellett a farokrész előtt található gyűrűt – antennát – mert a műgyanta alkatrész valahogy nem került elő. Elkészítettem az antennakábelek helyét.
A HAD kínálatában megtaláltam a tapolcai ezred duplaszárnyas jelzését, a 72205-ös lapon. Persze, aki sármelléki gépet szeretne, vagy a korábbi felségjelzéses példányt, annak a 72206-osra kell beruháznia. Én egy tapolcai gép mellett döntöttem. Így a "szárnyas" ezredjelvényt, meg a hozzá való piros 4-et fogom felhasználni.
Végül felkerültek a húzott szálból készült antennadrótok is.