A rút kiskacsa

15cm s.IG.33 (Sf) auf Pz.Kpfw.I Ausf. B

1:35, Dragon No.6259 (2008)
Pintér György - Múzeumi krimik Amikor először megláttam az egyik online makettáruházban ezt a makettet, azonnal tudtam, hogy ezt muszáj lesz összeraknom.Először is azért, mert erre szokták mondani, hogy ez már annyira csúnya, hogy már szép.

Első találkozásom ezzel a gépezettel nagyon régi időkre, a Panzer General című számítógépes játékra tehető. Akkoriban még nem létezett internet, és nem lehetett pár kattintással részletes információkat kapni szinte bármiről, így csak annyit tudtam erről a "csúnyaságról", hogy ez egy olyan ágyú, ami magától megy és ettől nagyszerű.Igazából most, amikor a kezembe vehettem a makettet, akkor szembesültem vele, hogy mennyire "házibarkács" megoldás eredményeképpen született ez a fegyver.Ha nagyon nyersen akarnánk megfogalmazni, akkor ez egy igazi öszvér, ahol nem vacakoltak sokat az aprólékos tervezéssel. Ehelyett amolyan naiv gyermeki bájjal, mint ahogy egy gyerek teszi a műanyag játéklovát a matchboxára, miközben bankrablósat játszik, fogtak egy jól bevált löveget,és rátették egy lefejezett tank tetejére.

Ahogy a jármű neve is mutatja, ez egy 15 cm sIG 33, vagyis egy schweres Infanterie Geschütz nehéz gyalogsági löveg, melyet egy Panzer I B tankra szereltek. A szerelés itt tényleg nagyon-nagyon jóindulatúan nevezhető szerelésnek. A "fémkeretnél fogva odaerősítve" kifejezés helytállóbb, mivel a löveg minden, de minden tartozékát rajtahagyták a kezdve a kezelőszemélyzetet védő rostélytól a kerekekig.

A németek azért nagy precizitással nevezték el a fegyvereiket, így találunk az elnevezésben egy (Sf) jelölését is. Általában az ilyen zárójeles jelölés a fegyver zsákmányolt mivoltára utal, mit például a Panzer 38(t) t betűje, ami ott Csehországot tschechisch jelentett.Itt viszont nem ezt jelenti, mivel nem zsákmányolt a löveg Az Sf rövidítés ebben az esetben a Selbstfahrlafette, azaz önjáró löveg(talp)-at jelöli. (köszönet Számvéber kollégának a megfejtésért)

Maga a löveg a második világháborúban használt sztenderd nehéz gyalogsági löveg. A két fegyver összeépítését a lengyelországi hadjárat ihlette, ahol világossá vált, hogy a vontatott nehéz löveg nem képes lépést tartani az előrenyomulás gyorsaságával.

A kezelőket egy 13 milliméteres, hátulról nyitott lemez védte. Összesen 38 darab készült belőlük 1940 folyamán az Akett gyáraiban, melyből 36 darabot rendeltek különböző pancélos osztagokhoz.

Részt vettek a Franciaország megszállásában és a Barbarossa hadműveletben. A fegyvert 1943 közepéig használta a német hadsereg.

Maga a makett viszont ismét csalódás volt kicsit. Mivel alapvetően majdnem két teljesértékű makettről van szó, ezért elhúzódott az összerakás, de nem ez volt a csalódás oka.A csalódás a makett leírásának pontatlanságából eredt, mint az eddigi összes Dragon makettnél. Már az első lépéseknél el volt számozva a leírás. Hosszasan kellet bogarásznom a teljesen ötletszerűen számozott kereteknél azon alkatrészeket, melyeknek nem is létezett a száma.

Ez leginkább a fotómaratott alkatrészeknél csúcsosodott ki, ahol többször át kellett néznem a teljes leírást, hogy vajon az az elem, aminek más a száma, de hasonlít arra, mint amit oda kéne tennem, nem kell-e majd valahol máshová az építés folyamán.

A leírás 26 lépésből áll ugyan, de mégis sikerült olyan szögekben megmutatni a munkadarabot, hogy nagyon sok fejvakargatás után találtam meg néhány elemnek a helyét.Ezt tovább nehezítette, hogy nagyon kevés fotó lelhető fel erről a típusról az interneten.
Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy a Dragon hasonlóképpen járt el, mint a német hadsereg, vagyis volt egy Panzer I-es és egy sIG 33-as készlete, melyet ötletszerűen kiegészített pár további kerettel, hadd szenvedjen majd az, aki összerakja. Berakott például egy H keretet, amin van a fényszórók elé szánt ellenzőből kettő, de harmadik már nincs, és biztos, ami biztos, azon alkatrészeket is kékíti, vagyis "ne szereld fel", kategóriába teszi a leírás. De akkor kérdem én, miért nem három elemes, és akkor miért ne lehetett volna már hiteles?

Ennek a szedett-vedettségnek az eredménye, hogy több alkatrész maradt a dobozban, mint amennyi elfogyott, viszont amiből nem ártott volna, ha lett volna, az nem volt.
Másik ilyen hiba például a lámpa mögötti valami (valaki súgja már meg, hogy mi az, mert szégyellem, de lövésem nincs. Talán duda?) egyszerűen nem fér oda azzal a tartóval, amit a leírás ír. Egyszerűen alacsony. Kénytelen voltam húzott szállal helyettesíteni.

Másik ilyen kihívás jellegű feladat a löveg, az alváz és a löveget védő lemez felhelyezése volt. Az az elem, mely a vezető ablakát köti össze a lemez aljával,sehogy sem lett volna hozzáférhető magától a lövegtől, ha a leírás szerint javasolt legvégső fázisban akartam volna illeszteni.

A löveget tartó keretnek van műanyag és fotómaratott megfelelője is a készletben. Én a fémet választottam, viszont ez azzal járt együtt, hogy a keretre elvben felszerelendő valamit (talán antennatartó) képtelenség volt értelmesen illeszteni. Tehát vagy a műanyag keret megy fel egy passzoló fém tartókonzollal, vagy egy hitelesebbnek tűnő fém keret egy oda nem illő tartókonzollal. Én végül az egész antennatartó valami lehagyása mellett döntöttem.

Ezen bosszantó hibáktól eltekintve azért az elemek szépen kidolgozottak voltak.

Festéshez a megszokott Revell 91+9 zománc és Revell 78 páncélszürke kombinációt használtam. A rozsdás elemeknél Revell 84+37 vált be.Ezen maketten viszont az eddigi szokásomtól eltérő sarazási módszert használtam. Eddig a durva saraknál festék és fakitt keveréket alkalmaztam, viszont most matt lakk segítségével vittem fel pasztellkréta port. Én nagyon elégedett vagyok az így elért végeredménnyel.

A bemosást Gunze 66-os, Dunkel Gelb színnel csináltam. Amin még változtattam, az a magic track összerakása, amit az eddigi festés és összeállítás helyett az összeállítás és száradás utáni leszedés, egyben lefestés, majd visszahelyezéssel csináltam.

Nagy szívfájdalmam ugyanakkor, hogy a szépen kidolgozott részletek többsége a jármű felépítése miatt nem látható. Például a szépen kidolgozott páncélos belső, vagy maga a löveg, illetve a löveget a rögzítőkerethez fogató csapszegek, dehát ez ilyen,sajnos.
P1020508
P1020508
P1020470
P1020470
P1020486
P1020486
P1020509
P1020509
P1020510
P1020510
P1020511
P1020511
P1020512
P1020512
P1020516
P1020516
P1020523
P1020523
P1020530
P1020530
P1020535
P1020535
P1020520
P1020520
P1020521
P1020521
P1020525
P1020525
2013.10.26.
Utolsó módosítás: 2013.10.29.
rgyozo, Budapest
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Számvéber
2013.10.29. 07:41:46
Szia!

Jól gyanítod. :) Sf. = Selbstfahrlafette, azaz önjáró löveg(talp).

Üdv
rgyozo
2013.10.29. 08:36:49
Köszönöm, javítottam a cikket.
apuka86
2013.10.30. 08:51:10
Szia!

A lámpa mögötti valami egy Notek lámpa. Ezt használták éjszakai közlekedésnél.

Valamikor volt szó róla itt a fórumon, én a Csörömpös topic-ban bukkantam rá most, utólagos engedelmükkel bemásolom ide „Joce” és „tray” hozzászólását.

„Ha jól tudom a Notek lámpa az éjszakai mozgást segítette. Az elsőt egy "sapkával" leárnyékolták, így vezető még eleget látott, de a levegőből már nem fedezték fel őket. A hátsónál 4 ízzó volt vízszintesen ezeken a távolságot látta a sofőr az előtte haladóhoz képest. A nevét a'szem gyártójáról vagy kitalálójáról kapta.

A hátsó lámpában is csak egy izzó volt, de négy "lyuk" volt a felületen (plusz egy ötödik alattuk), és attól függően, hogy a mögötte jövő sofőr mennyire tudta megkülönböztetni a lyukakat, meg tudta becsülni, hogy milyen távolságra halad az előtte lévőtől, így tartani lehetett egy fix távolságot.
- A lámpák fénye éjszaka kb. 200 méteres magasságból már észrevehetetlen volt.

A négy zöld lámpa alatt egy piros és egy narancssárga csík volt, az egyik a szokásos lámpa, a másik a féklámpa. Ezeket csak akkor használták, ha nem tartottak ellenséges légi felderítéstől.
A lámpán egy fel-/lehajtható lemez volt, ami vagy a fölső, vagy az alsó lámpasort takarta le.
25 méternél közelebbről négy fénypont látszott, 25-35 méter távolságról két csík (egybeolvadt a 2-2 szélső, ez volt a tartandó távolság), efölött kb. 300 méterig csak egy zöld fénypontnak tűnt a lámpa.”

Plusz egy link:
http://byrden.com/panzers/lamps/NotekLights.html

Üdv:
Peti
ElGatoNegro
2013.11.04. 21:33:47
Nini! Egy Bison...a world of tanks -ba kemény meneteket mentem vele:)
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció