Messerschmitt Bf-109 K-4
1:48, Revell - Eduard - FM
Pintér György - Múzeumi krimik
1944-ben tudatosult a német vezetőkben, hogy a második világháború kimenetele számukra nem biztos, hogy szerencsésen alakul. A szövetségesek sokan voltak, jól felfegyverezve, de ami ennél is fontosabb: olyan területekkel (hátországgal) rendelkeztek, ami biztosította a katonák kiképzését és ellátását. Németországot azonban módszeresen bombázták,eleinte csak éjjel, majd később már nappal is. A repülőgépgyártás hatalmas kiesésekkel küszködött, a Luftwaffe gépállománya pedig napról-napra egyre zsugorodott.
Ebben a helyzetben hívták össze azt a tanácskozást, amely a Bf-109-es utolsó változatának, a K-sorozatnak megszületéséhez vezetett. Eleinte arról volt szó, hogy minden gyártási kapacitást az új, nagy teljesítményű gépek gyártására fordítják, de a vezetők hamar rájöttek arra, hogy mire elegendő repülőgépet készítenek,és a személyzetet kiképzik az új típusokra,addig a légierő teljesen kivérzik. A már meglévő, tömegtermelésre alkalmas típusokban (is) kellett gondolkodniuk, amelyekből két kitűnő gép is született: a BF-109K (Kurfürst – választófejedelem) és a Fw-190D (Dora).
A K-Messzer első ránézésre nagyon könnyen összekeverhető a korábbi G-10-es verzióval (ebbe a hibába én is beleestem). A külső különbségek tényleg nem nagyok: behúzható farokfutó, teljesen zárható főfutóaknák, eltérő szerelőnyílások és antennák valamint a kövérebb motorburkolat. Az újratervezett gép burkolata alatt mát jóval több különbséget találhatunk: új motor- és vázszerkezet, eltérő pilótafülke, korszerűbb rádió és más navigációs rendszerek, áttervezet üzemanyagtartályok… Az új típus teljesítményben és repülési jellemzőkben felvette a versenyt a legkorszerűbb szövetséges vadászgépekkel (P-51D, Spitfire Mk.XIV, La-7), de nem volt könnyen repülhető típus. Viszont ha egy tapasztalt pilóta ült a kormányánál, akkor halálos fegyverré vált.
Már régóta terveztem egy olyan repülőgép megépítését, amely a lehető legtöbbet mutat meg belső rendszereiből is. Választásom egy 1/48-as Revell G-10-es Messzerre esett, döntésem viszont nem bizonyult szerencsésnek. Az Eduard-maratás beszerzése még ment is valahogy, de az FM motorteret már nem lehetett kapni. Sebaj, gondoltam, nincs nagy különbség a G-10 és a K-4 változatok között, így széles mosollyal vettem birtokba a másik FM terméket.
Ezután elkövettem a már említett hibát. Megláttam az NJG-11 fehér 5+ jelű éjszakai vadászgépének rajzát, amit én G-10-ként azonosítottam. El is kezdtem a munkát: A törzsfelekről levágtam a motorburkolatokat és az oldalkormányt, majd lecsiszoltam törzsfelek belső részébe öntött eszközöket és műszereket, majd ezek helyére az FM műgyanta alkatrészei kerültek az Eduard alkatrészekkel G-10-re visszaalakítva. Az oldalfalak festése után összeragasztottam a törzset, alulról behelyeztem az összerakott, lefestett Eduard műszerfalat, végül pedig –szintén festett állapotban a kabin padló, hátlemez, ülés együttesét.Következő lépésben a tűzfalat ragasztottam a helyére.
Közben kezelésbe vettem a szárny alkatrészeit. Kivágtam a fékszárnyakat és a hűtő nyitható lemezeit. Kialakítottam a fékszárnyak elülső részeit illetve ezek fészkeit. A futóaknák oldalfalait is eltávolítottam, a könnyítéseket kifúrtam, az oldalfalakat az FM maratott alkatrészeire cseréltem. A hűtőbe maratott rácsok kerültek. Itt olyan komoly méreteltérésekkel szembesültem, hogy gyorsan tönkre is tettem kettőt belőlük, de szerencsére volt tartalék és két-két horony bemarása után a helyükre tudtam illeszteni ezeket is. Festés után összeillesztettem a két szárnyfelet, az illeszkedés itt meglehetősen katasztrófális volt, de ez valószínűleg a hűtő és a futóakna miatt volt így. Na igen, ha nem a gyártó által ajánlott maketthez használunk egy kiegészítőt…
Ezután jött a gép sárkányának összerakása. Probléma egyedül a tűzfalnál volt, de ott jókora… Az FM műgyanta alkatrész szépen illeszkedett egészen a szárny alsó részének vonaláig, de ott jó 3 mm-es rés tátongott. Nem volt más választásom, műanyaglemezből, tömítőből és pillanatragasztóból alakítottam ki a maradék részt, majd a burkolólemezekkel együtt RLM02-re festettem..
Ekkor bosszulta meg magát eddigi figyelmetlenségeim sorozata. Megtudtam, hogy nem G-10-es az általam kiszemelt gép, hanem egy K-4-es, csak rögzítve van a farokfutója és le vannak szerelve a futóakna külső burkolatai. Nem volt mese, szét kellett szednem a nagy nehezen felépített tűzfalat, át kellett alakítani a kabint, panelvonalakat kellett eltüntetni, bekarcolni, alkatrészeket kellett átfesteni, mindezt hosszú hónapok munkájával.
Amikor teljesen kész lettem (a szó mindegyik értelmében) kimaszkoltam a futóaknákat, a kabint, a –közben felragasztott- szélvédőt és a gépet lefestettem világos kékesszürke színnel. Aztán jött némi magánéleti válság, három költözés, a makettek pincékben, dobozokban, málhazsákban találtak helyet éveken keresztül.
Tavaly év végén az egyik doboz aljából került elő a félkész makett, mit ne mondjak,elég siralmas állapotban. Több alkatrész eltűnt, a kabintető összetört, a festés sérült, de nem láttam reménytelennek a dolgot, így nekiláttam újra az építésnek.
A hároméves Humbrol festéket nem sikerült levakarnom a gépről, így egy finom átcsiszolás után inkább átfestettem. Mondanom sem kell, hogy közel sem lett tökéletes. A foltokat –bevallom improvizáltam- sablon segítségével fújtam fel, amit egy réteg fényes lakkal zártam. Végre összeszerelhettem a gépet, ami egy több hetes, aprólékos folyamat volt (Azt hittem,ez volt az utolsó pofon, de tévedtem…). Ezt követte a matricázás, majd egy sötét színű, híg átködölés, amivel a felületet koszossá, ápolatlanná akartam tenni, mintha a háború végeztével senki sem foglalkozott volna a géppel. Itt jött az a bizonyos utolsó pofon: e művelet közben a felségjelzéseket (de csak azokat) a hígító tönkretette, így kezdhettem elölről ezek felhelyezését.
Végül sikerült egy utolsó, matt lakkréteget fújnom a felületekre.
Felszereltem a motorburkolatokat, a légcsavart a légcsavarkúppal és a kabintetőt. A szálantenna nylonszélból készült.
Tudom, hogy a kész makett nem lett a legszebb, de amikor a feleségem kijelentette, hogy gyönyörű, akkor bizony nagyon elérzékenyültem. Mert kell-e ennél nagyobb dicséret egy makettépítőnek?
Ebben a helyzetben hívták össze azt a tanácskozást, amely a Bf-109-es utolsó változatának, a K-sorozatnak megszületéséhez vezetett. Eleinte arról volt szó, hogy minden gyártási kapacitást az új, nagy teljesítményű gépek gyártására fordítják, de a vezetők hamar rájöttek arra, hogy mire elegendő repülőgépet készítenek,és a személyzetet kiképzik az új típusokra,addig a légierő teljesen kivérzik. A már meglévő, tömegtermelésre alkalmas típusokban (is) kellett gondolkodniuk, amelyekből két kitűnő gép is született: a BF-109K (Kurfürst – választófejedelem) és a Fw-190D (Dora).
A K-Messzer első ránézésre nagyon könnyen összekeverhető a korábbi G-10-es verzióval (ebbe a hibába én is beleestem). A külső különbségek tényleg nem nagyok: behúzható farokfutó, teljesen zárható főfutóaknák, eltérő szerelőnyílások és antennák valamint a kövérebb motorburkolat. Az újratervezett gép burkolata alatt mát jóval több különbséget találhatunk: új motor- és vázszerkezet, eltérő pilótafülke, korszerűbb rádió és más navigációs rendszerek, áttervezet üzemanyagtartályok… Az új típus teljesítményben és repülési jellemzőkben felvette a versenyt a legkorszerűbb szövetséges vadászgépekkel (P-51D, Spitfire Mk.XIV, La-7), de nem volt könnyen repülhető típus. Viszont ha egy tapasztalt pilóta ült a kormányánál, akkor halálos fegyverré vált.
Már régóta terveztem egy olyan repülőgép megépítését, amely a lehető legtöbbet mutat meg belső rendszereiből is. Választásom egy 1/48-as Revell G-10-es Messzerre esett, döntésem viszont nem bizonyult szerencsésnek. Az Eduard-maratás beszerzése még ment is valahogy, de az FM motorteret már nem lehetett kapni. Sebaj, gondoltam, nincs nagy különbség a G-10 és a K-4 változatok között, így széles mosollyal vettem birtokba a másik FM terméket.
Ezután elkövettem a már említett hibát. Megláttam az NJG-11 fehér 5+ jelű éjszakai vadászgépének rajzát, amit én G-10-ként azonosítottam. El is kezdtem a munkát: A törzsfelekről levágtam a motorburkolatokat és az oldalkormányt, majd lecsiszoltam törzsfelek belső részébe öntött eszközöket és műszereket, majd ezek helyére az FM műgyanta alkatrészei kerültek az Eduard alkatrészekkel G-10-re visszaalakítva. Az oldalfalak festése után összeragasztottam a törzset, alulról behelyeztem az összerakott, lefestett Eduard műszerfalat, végül pedig –szintén festett állapotban a kabin padló, hátlemez, ülés együttesét.Következő lépésben a tűzfalat ragasztottam a helyére.
Közben kezelésbe vettem a szárny alkatrészeit. Kivágtam a fékszárnyakat és a hűtő nyitható lemezeit. Kialakítottam a fékszárnyak elülső részeit illetve ezek fészkeit. A futóaknák oldalfalait is eltávolítottam, a könnyítéseket kifúrtam, az oldalfalakat az FM maratott alkatrészeire cseréltem. A hűtőbe maratott rácsok kerültek. Itt olyan komoly méreteltérésekkel szembesültem, hogy gyorsan tönkre is tettem kettőt belőlük, de szerencsére volt tartalék és két-két horony bemarása után a helyükre tudtam illeszteni ezeket is. Festés után összeillesztettem a két szárnyfelet, az illeszkedés itt meglehetősen katasztrófális volt, de ez valószínűleg a hűtő és a futóakna miatt volt így. Na igen, ha nem a gyártó által ajánlott maketthez használunk egy kiegészítőt…
Ezután jött a gép sárkányának összerakása. Probléma egyedül a tűzfalnál volt, de ott jókora… Az FM műgyanta alkatrész szépen illeszkedett egészen a szárny alsó részének vonaláig, de ott jó 3 mm-es rés tátongott. Nem volt más választásom, műanyaglemezből, tömítőből és pillanatragasztóból alakítottam ki a maradék részt, majd a burkolólemezekkel együtt RLM02-re festettem..
Ekkor bosszulta meg magát eddigi figyelmetlenségeim sorozata. Megtudtam, hogy nem G-10-es az általam kiszemelt gép, hanem egy K-4-es, csak rögzítve van a farokfutója és le vannak szerelve a futóakna külső burkolatai. Nem volt mese, szét kellett szednem a nagy nehezen felépített tűzfalat, át kellett alakítani a kabint, panelvonalakat kellett eltüntetni, bekarcolni, alkatrészeket kellett átfesteni, mindezt hosszú hónapok munkájával.
Amikor teljesen kész lettem (a szó mindegyik értelmében) kimaszkoltam a futóaknákat, a kabint, a –közben felragasztott- szélvédőt és a gépet lefestettem világos kékesszürke színnel. Aztán jött némi magánéleti válság, három költözés, a makettek pincékben, dobozokban, málhazsákban találtak helyet éveken keresztül.
Tavaly év végén az egyik doboz aljából került elő a félkész makett, mit ne mondjak,elég siralmas állapotban. Több alkatrész eltűnt, a kabintető összetört, a festés sérült, de nem láttam reménytelennek a dolgot, így nekiláttam újra az építésnek.
A hároméves Humbrol festéket nem sikerült levakarnom a gépről, így egy finom átcsiszolás után inkább átfestettem. Mondanom sem kell, hogy közel sem lett tökéletes. A foltokat –bevallom improvizáltam- sablon segítségével fújtam fel, amit egy réteg fényes lakkal zártam. Végre összeszerelhettem a gépet, ami egy több hetes, aprólékos folyamat volt (Azt hittem,ez volt az utolsó pofon, de tévedtem…). Ezt követte a matricázás, majd egy sötét színű, híg átködölés, amivel a felületet koszossá, ápolatlanná akartam tenni, mintha a háború végeztével senki sem foglalkozott volna a géppel. Itt jött az a bizonyos utolsó pofon: e művelet közben a felségjelzéseket (de csak azokat) a hígító tönkretette, így kezdhettem elölről ezek felhelyezését.
Végül sikerült egy utolsó, matt lakkréteget fújnom a felületekre.
Felszereltem a motorburkolatokat, a légcsavart a légcsavarkúppal és a kabintetőt. A szálantenna nylonszélból készült.
Tudom, hogy a kész makett nem lett a legszebb, de amikor a feleségem kijelentette, hogy gyönyörű, akkor bizony nagyon elérzékenyültem. Mert kell-e ennél nagyobb dicséret egy makettépítőnek?
|
|
HPIM7816
|
|
|
HPIM7850
|
|
|
HPIM7852
|
|
|
HPIM7853
|
|
|
HPIM7855
|
|
|
HPIM7856
|
|
|
HPIM7864
|
|
|
HPIM7863
|
|
|
HPIM7857
|
2010.02.08.
Utolsó módosítás: 2010.02.14.
Utolsó módosítás: 2010.02.14.