A sport élet, erő... háború - futballháború 1969-ben
Pintér György - Múzeumi krimik "A harmadik világ kis országainak egyetlen esélye van arra, hogy élénk nemzetközi érdeklődést váltsanak ki, ha vérontás mellett döntenek. Ez szomorú igazság, de így van." - Ryszard Kapuscinski

Valamikor készült egy film, aminek címe: "Minden héten háború", ami egy amerikaifoci-csapat nyűglődését mutatta be. A film 1999-ben került bemutatásra. Kemény 30 esztendővel korábban, 1969-ben azonban a "harmadik félidő" nem a szemben álló csapatok ultráinak utcai összecsapásával folytatódott, hanem valós, véres, valódi áldozatokat követelő párnapos háborúval. Ez volt a "futballháború".

1969 nyarán zajlottak az 1970-es labdarúgó világbajnokságra jutásért a meccsek. Június 27-én összecsapások zajlottak a pályán, ahol Salvador 3:2-re megverte Honduras csapatát. Az eredmény ebben az esetben - látszólagos - háborús okká vált.
A két koldusszegény, spanyol nyelvű ország, amelynek még a zászlói is hasonlatosak egymáséhoz, alapvetően nagybirtokokból álló nagyüzemi mezőgazdaságból élt. A termőföld egy része a közép-amerikai "banánköztársaságokat" valójában uraló United Fruit Company kezében volt, de a többi is egy nagybirtokos réteg tulajdona volt.
A kicsi és túlnépesedett Salvadorból százezrek keltek át a szomszédba munkát vállalni az ottani ültetvényeken. Honduras határmenti tartományaiban ötször annyi salvadori vendégmunkás robotolt - és keresményéből saját kis földet is vásárolt -, mint amennyien a hondurasiak voltak. A hondurasi vezetésnek meg kellett mutatnia, ki az okozója Honduras gondjainak. Ahogy egy klasszikus is megmondta: "A népnek ellenségképet kell mutatni, de mindig csak egyet, mert, ha egyszerre kettő van, már összezavarodik és nehezebben irányítható." (Hitler). Ezzel világossá vált, hogy ezek a migránsok "elvették a munkát" egy csomó hondurasi földnélküli paraszttól. (Lehet, hogy nem voltak nagy kék táblák?)

Mindkét országban komoly társadalmi feszültségek halmozódtak fel. Ennek hagyományos, jól bevált levezetése a nacionalista érzelmek felkorbácsolása. Így a hondurasi elnök földreformot hirdetett, eléggé sajátos módon. Nem a termőterület 80%-át kitevő nagybirtokokat osztotta ki a földnélkülieknek. Még csak nem is az észak-amerikai tröszt területét vette el. Nem! A generációk óta itt élő salvadoriak földjeit sajátították ki, megfosztva őket jogosan megszerzett vagyonkájuktól és ezeket a földeket adták nagyvonalúan a felosztásra kerülő földalapba. Egyúttal ki is utasította az idegeneket Hondurasból. Hogy ne nagyon ellenkezzenek ezek a gazdák, bekapcsolódott a lebonyolításba a "La Mancha Brava" ("Bátor Hely"?) elnevezésű félkatonai halálbrigád, amelyik leginkább a salvadoriak elűzésében, nem egyszer meggyilkolásában jeleskedett.

Ezek után jól látható, hogy messze nem a focimeccs eredménye váltotta ki a viccesnek tűnő elnevezésű háborút. "A futball segített tovább szítani a sovinizmus és az álhazafias hisztéria szellemét, ami annyira szükséges volt a háború kibontakozásához és ezáltal az oligarchiák hatalmának megerősítéséhez a két országban" - így foglalta össze a történteket Ryszard Kapuscinski lengyel újságíró.

Már július első napjaiban légtérsértésekről számolt be Salvador. A légvédelem rá is lőtt egy hondurasi gépre, majd a salvadori légierő emelte fel - második világháborús technikának számító F-4-eseit. Aztán salvadori csapatok lépték át a határt, amit hivatalosan soha nem jelöltek ki pontosan és csaptak össze a szomszéd ország fegyvereseivel, majd tüzérségi párbajban leromboltak településeket. Aztán a légierők a saját C-47-eseiket bombázóként használva megtámadták a másik fél repülőtereit, sufnituningolt bombavető berendezésekkel. A légi "csapásmérés" eléggé mérsékelt eredménye egy betört kirakat és egy beszakított födém (a bomba nem robbant!) A salvadori erők hatvan kilométerre nyomultak be Hondurasba, amikor az Amerikai Államok Szervezete tűzszüneti felhívására abbamaradtak a harcok, bár július 20-án még salvadori ejtőernyősök érkeztek megerősítésként Hondurasba. Tűzszünet ide, vagy oda a salvadoriak addig nem akartak kivonulni az általuk elfoglalt területekről, amíg a hondurasi kormány nem szavatolja az ott élő kb. 300 ezer salvadori élet- és vagyonbiztonságát. Végül július 30-án elkezdődött a megszálló csapatok kivonása.

A hadviselő felek ekkor az alábbi erőkkel rendelkeztek.

Honduras:
Létszám: 3500 fő a szárazföldi haderő létszáma (önkétes haderő) és 1200 fő a légierő
Fegyverzet: az elsővonalbeli egységeknek M1 Garand, a tartaléknak Enfield és Mauser
Légierő: 12-14 db F-4 Corsair, 5-6 db C-47, T-6 és T-28, 20 pilóta, két légibázis

Salvador:
Létszám: 4500 fő (kb. 30000 tartalékos), légierő 1000 fő
Fegyverzet: H&K G3 és M1 Garand, Mauser?
Tüzérség: 105 mm-es tarack, ill. hátrasiklás nélküli lövegek
Páncélosok: M3 Stuart és "rayos" páncélozott teherautók, bankoktól rekvirált "ninas" páncélautók
Légierő: a második világháború után gyártott, de világháborús technika alapján készült F-51 és TF-51, valamint FG-1D Corsair vadászgépek, illetve bombázóként is alkalmazott C-47. Állományában 34 pilóta volt. (1968 elején a "Fuerza Aerea Salvadoreña"-nak csak 34 képesített pilótája volt, de közülük hetet a TACA légitársasághoz osztottak be, másik kettőt a terménypor-tisztítási feladatokra - amire a FAS gyűjtött - és további egy. Kettő a DC-4M-1-gyel - 1967-ben beszerzett FAS 300 - rendszeres járatokra rendelt járatok, amelyeken homárrakományokat szállítottak Miami városába.) Egy légibázis.

Veszteségek a salvadoriak szerint: Salvador 600 fő, Honduras legalább 1500 fő.
A háborúnak valódi nyertese nem volt. Vesztesei annál inkább. Elsősorban az érintett területek civil lakossága.

források:
https://katpol.blog.hu/2009/08/11/tesco_gazdasagos_hadviseles_a_futballhaboru_40_evfordulojara
https://es.wikipedia.org/wiki/La_mancha_brava
https://www.internetmodeler.com/awn/98-july/history-2.htm

képek:
https://arsof-history.org/articles/images/v3n1_paraiso/800/map_1969_invasion.jpg
https://www.britmodeller.com/forums/index.php?/topic/235023047-the-100-hour-war-the-conflict-between-honduras-el-salvador-1969%C2%A0/
https://www.warhistoryonline.com/history/the-real-football-war.html
fw_map2
fw_map2
sw02
sw02
sw03
sw03
sw04
sw04
sw05
sw05
José_Alberto_Medrano_(_1917-1985)a_Salvadoran_general
José_Alberto_Medrano_(_1917-1985)a_Salvadoran_general
fsh_portrait
fsh_portrait
slide-b-1
slide-b-1
Honduran_refugees-640x360
Honduran_refugees-640x360
2023.12.27.
Miggyuri
Makettinfo Online Klub
Minimánia Makettépítő Kör
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
HűBérÚr
2023.12.27. 18:53:39
Nagyon jók ezek az írásaid! Köszönöm!
Miggyuri
2023.12.27. 21:43:28
Örülök! Szívesen máskor is!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció