Republic P-47D-5 Thunderbolt
1:72, Tamiya
Pintér György - Múzeumi krimik
Lehet, hogy most sokaknak a lelkébe fogok gázolni, de Nyugat- Európa fölött a döntő légicsatákat a korai Thunderboltok és Lightningok vívták a Luftwaffe ellen. Mire megjelentek a csillogó- villogó buboréktetős Mustangok, addigra a német vadászerő csak árnyéka maradt önmagának, így az újabb változatú amerikai gépeknek csak a söprögetés jutott, meg a kevés német jet hajszolása.
1944 tavaszáig eldőlt, hogy az amerikai bombázók, időnként ugyan súlyos veszteségek árán, de képesek csapást mérni a kiválasztott célpontokra, amit a német honi légvédelem nem tud megakadályozni. A tapasztalt, rutinos pilótákat megtizedelték az elkeseredett légi harcok, az újoncoknak pedig már nem volt annyi idejük, hogy tapasztalatokat gyűjthessenek.
Ezekből a harcokból alaposan kivette részét Robert S. Johnson, aki Lucky nevű gépét 1943 júniusától 1944 márciusáig repülve, győzelmei nagy részét ekkor gyűjtötte be. Összesen 27 német gép lelövése után fejezte be a háborút.
Régóta szerettem volna megépíteni ezt a gépet. Kapóra is jött a HLJ őszi akciója, amikor postaköltség nélkül lehetett rendelni. Be is gyűjtöttem a Tamiya gyönyörű P-47- sét. A Superscale matricákra az e-bayen tettem szert, ugyanígy az Eduard zoom szettjére. Minden együtt volt a munkához.
Az építés során tulajdonképpen semmi hátráltató tényező nem akadt. Csak arra kellett figyelnem, hogy a P-47 D-5 altípusra jellemző dolgok kerüljenek beépítésre. Ezért maradtak le például a szárnyak alatti tartók. A makett a ’44 januárjának megfelelő állapotot tükrözi, így felkerülhetett rá a 108 gallonos póttank. Ezek akkor már használatban voltak.
A rézalkatrészeken kívül a futószárakra, aknákba és a gyönyörű csillagmotorra került némi kábelezés.
A festés a Surfacerrel elkövetett alapozás után következett. Először az alsó szürke, majd a felső olive drab került a helyére. Ez utóbbit elég jól világosítottam, hogy ne legyen gyári friss hatása a színnek.
A fehér azonosító jelzések után fényes lakk (Future), majd a matricázás következett. Újabb lakkréteg után a panelvonalakat befolyattam az alapszín sötétebb változatával, majd ezüst ceruzával elkészültek a kopások (csak módjával), végül pasztellkréta porral a füst és koromnyomok. A végén újabb lakkréteg és a végszerelés következett.
Az egyetlen dolog, amivel nem tudtam megbarátkozni, az hogy a futóaknákban sajnos látszik a szárny- törzs illesztés vonala. Egyébként gyönyörű és könnyen építhető makett, igazi TAMIYA.
1944 tavaszáig eldőlt, hogy az amerikai bombázók, időnként ugyan súlyos veszteségek árán, de képesek csapást mérni a kiválasztott célpontokra, amit a német honi légvédelem nem tud megakadályozni. A tapasztalt, rutinos pilótákat megtizedelték az elkeseredett légi harcok, az újoncoknak pedig már nem volt annyi idejük, hogy tapasztalatokat gyűjthessenek.
Ezekből a harcokból alaposan kivette részét Robert S. Johnson, aki Lucky nevű gépét 1943 júniusától 1944 márciusáig repülve, győzelmei nagy részét ekkor gyűjtötte be. Összesen 27 német gép lelövése után fejezte be a háborút.
Régóta szerettem volna megépíteni ezt a gépet. Kapóra is jött a HLJ őszi akciója, amikor postaköltség nélkül lehetett rendelni. Be is gyűjtöttem a Tamiya gyönyörű P-47- sét. A Superscale matricákra az e-bayen tettem szert, ugyanígy az Eduard zoom szettjére. Minden együtt volt a munkához.
Az építés során tulajdonképpen semmi hátráltató tényező nem akadt. Csak arra kellett figyelnem, hogy a P-47 D-5 altípusra jellemző dolgok kerüljenek beépítésre. Ezért maradtak le például a szárnyak alatti tartók. A makett a ’44 januárjának megfelelő állapotot tükrözi, így felkerülhetett rá a 108 gallonos póttank. Ezek akkor már használatban voltak.
A rézalkatrészeken kívül a futószárakra, aknákba és a gyönyörű csillagmotorra került némi kábelezés.
A festés a Surfacerrel elkövetett alapozás után következett. Először az alsó szürke, majd a felső olive drab került a helyére. Ez utóbbit elég jól világosítottam, hogy ne legyen gyári friss hatása a színnek.
A fehér azonosító jelzések után fényes lakk (Future), majd a matricázás következett. Újabb lakkréteg után a panelvonalakat befolyattam az alapszín sötétebb változatával, majd ezüst ceruzával elkészültek a kopások (csak módjával), végül pasztellkréta porral a füst és koromnyomok. A végén újabb lakkréteg és a végszerelés következett.
Az egyetlen dolog, amivel nem tudtam megbarátkozni, az hogy a futóaknákban sajnos látszik a szárny- törzs illesztés vonala. Egyébként gyönyörű és könnyen építhető makett, igazi TAMIYA.
|
|
P1010276
|
|
|
P1010278
|
|
|
P1010281
|
|
|
P1010282
|
|
|
P1010283
|
|
|
P1010286
|
|
|
P1010289
|
|
|
P1010290
|
|
|
P1010293
|
|
|
P1010294
|
|
|
P1010295
|
|
|
P1010301
|
|
|
P1010302
|
|
|
P1010315
|
|
|
P1010320
|
|
|
P1010322
|
2010.02.02.
Utolsó módosítás: 2010.02.04.
Utolsó módosítás: 2010.02.04.