Pintér György - Múzeumi krimik
Még 1998-ban csináltam diorámákat ROMMEL AFRIKÁBAN címmel és azok között volt egy a HADIKRÓNIKÁK című újságban látott fénykép alapján készített elsősegély hely is 20x20 cm-s alapon. Egy barátom meglátta és megtetszett neki és egy fogadás során megnyerte tőlem így ez hiányzott a sorozatból.
Évekkel később úgy döntöttem pótlom a „hiányt” és csinálok egy másik elsősegély helyet. Az alap 20x30 cm farost lemezből készült, amire tapétaragasztó és Duna homok keverékéből elkészítettem a terepet. Felhelyeztem a pálmafát, bokrokat, jelzőtáblát, a köveket egyenként ragasztottam.
A figurák Dragon, TAMIYA, ITALERI szettből vannak. Kiegészítésképpen fel tettem egy Kübelwagen sebesült szállító gépkocsit is.
Kész lett a kis dio elhelyeztem a sorozatban. Barátomnak nem szóltam, de egy alkalommal meglátta, meglepődött és közölte „ ez sokkal jobb mint amit ő nyert és követelte cseréljük ki azonnal!”. Nem voltam hajlandó a cserére, ő már fűt fát igért, de hajthatatlan vagyok nem adom!
Üdv Róbert