Pintér György - Múzeumi krimik
Ezúttal nem a kétfedelű kis teherszállító repülő az AN 2, hanem a Dunai Hajógyár által gyártott AknászNaszád második kiadásáról van szó. 1956-ig gyártottak az alumíniumtestű, sekély merülésű járműből kereken 53 darabot, napjainkban még néhány szolgál a Honvédségnél.
Várakozással és izgalommal rendeltem meg, majd vettem kézbe és bontottam ki a kis dobozt, amely első és eddig egyetlen hajómat fogta magába.
Korábban készült egy dobozbontás is, az itt érhető el:
https://makettinfo.hu/Hadihajo-a-Balatontol
Talán az első teljesen gyanta makettem volt annak idején. A két A4-es oldalnyi építési útmutató szigorúan az építésre vonatkozik, arra is csak módjával, a festéshez teljes mértékben külső forrást kell igénybe venni.
A gyanta anyaga kemény, merev, de jól megmunkálható. Volt némi sorja, de olyan helyen, amivel könnyen meg lehetett birkózni. Az építés a puritánra sikerült, félig a hajótestbe süllyesztett kormányállással kezdődik, majd a fedélzet felépítésével. Ami a hajótestet illeti, én rögtön a másodikkal kezdtem. Őszinte megdöbbenésemre a készlettel érkező hajótest összességében úgy fél centivel volt rövidebb, mint a fedélzet!
Ezt meg is reklamáltam és kaptam egy másik színű gyantából készült, valamivel hosszabb testet, amelynek a tatjához hozzátoldottam még egy millimétert, az orrát meg ügyesen elcsaltam.
Túllógás elöl
Túllógás hátul
Sajnos arra már nem emlékszem, hogy az üvegezést hogyan oldottam meg pontosan, csak arra, hogy nem volt egyszerű. A fóliára nyomtatott körvonalak csak hozzávetőlegesen voltak jók. Ami még kritika tárgyát képezi, az a hajócsavarok tengelyei és az árbóc. Ezek elég csúnyák voltak ahhoz, hogy inkább injekciós tűkből elkészítsem, és ha már benne voltam a saját alkatrészek hozzáadásában, akkor a keresőfényszórót is inkább magam kiviteleztem. A testhez egy kilágyított fóliát ráhúztam egy gömbölyű végű ecsetre, a búra meg ugye fólia.
A festés során rájöttem, hogy rossz ötlet volt a szürke alapozóra fényes pirosat fújni, de ehhez pár réteget fel kellett vinni. Utána jött a felső ződ. A koszolásba direkt nem mentem bele jobban, mint egy sötétszürkés átmosás, csak egy leheletnyi fakítást tettem hozzá. A lobogókhoz, satöbbihez meg nem értek, szóval azok kimaradtak.
Biztos, hogy többet is ki lehetet hozni ebből a készletből, akár egy diorámát is köré lehet építeni, de akkor nekem ennyi volt a cél.