A Szakadár

Chevrolet 3100 step side pick up 1950

1:25, AMT
Pintér György - Múzeumi krimik Ismét elkészült egy úgynevezett "nagy fába vágom a fejszét"-makett. Szokás szerint ez is amerikai vas és ezért természetesen AMT. Az alap gépet régebben egyszer már megépítettem amolyan mexikói feelingel. A mostani vállalkozáshoz az ötletet a neten találtam.
Kezdetben csak a groupbuild gép építése előtt akartam pár trükköt kipróbálni, de aztán annyira belejöttem, hogy "igazi" vas lett belőle.

Először az alvázat faragtam meg igen erőteljesen, mivel az ötletadó gép is porig volt ültetve. Ehhez sokat kellett a futóművön alakítani, még úgy is, hogy Brúnó kollégától megkaptam ennek a makettnek a low rider kiadású alkatrészeit. Miután a futómű elérte a lehetőségei határát, következett a kaszni ültetése. A tetőt nem akartam choppolni, de a kasznit így is nyesni kellett rendesen.

Ahhoz, hogy a földig érjenek a sárvédők, a platóból, az utastérből, meg a doblemezekből kellett 5-6 mm-t lefaragni. Ez elsőre nem is tűnt olyan nagy melónak. De amikor elkezdtem összeilleszteni, akkor jött az igazi kihívás. Minden milliméternyi különbség azonnal meglátszott a kaszni állásán. Hol ferde volt, hol meg lógott vagy az eleje, vagy a hátulja.

Közben volt egy kis pihenő a Ford "bérmakett" készítése miatt. Ez a kis szünet jót is tett, mert utána "percek alatt" elkészült a kaszni összeszabása.

A festés szinte gyerekjáték volt. Az alváz és a motor grafitszürke színt kapott lakkozva.
A kaszni kiragasztás után piros motort és utasteret kapott. A tetőkárpit bársonyporozva lett. Száradás után kiragasztás megint és jött a bugyikék alapszín.
Míg ezek száradtak elkezdtem megcsinálni az utasteret. Itt csak az üléseket és a kormányt cseréltem ki.A végén kapott még egy fordszámmérőt is.

Közben a fórumon kaptam pár dicséretet a Fordra, de a plató műanyag mivolta nem tetszett pár embernek. Mivel szeretem a kihívásokat, úgy döntöttem, a Chevyn megcsinálom igazi fából. A alapanyag Tesco gazdaságos fagyipálca volt. Méretrevágás után csiszolás, majd pácolás.

A kaszni megszáradása után jött az öregítés. Ehhez először a barna rozsdafoltokat majd a fehér "alapozófoltokat" fújtam fel. Ezután a fekete kontúrcsíkokat vittem fel. Ezután visszacsiszoltam és lakkoztam fényes lakkal.

A matrica után ismét fényes lakk, aztán koszolás és a matt lakk következett.

Az összeszereléskor döbbentem rá, hogy az elején nagy nehezen befaragott V8-as motornak nincs kipufogórendszere. Nosza, elő a lomos ládát és indult a kipufogókeresés. Találtam egy régebbiről megmaradt rendszert, de az sehogy nem stimmelt erre a gépre. Ezért aztán maradt a hagyományos módszer, a jó öreg öntőkeret. Ebből meg a régi két dobjából megfaragtam a rendszert.

Röviden körülbelül így készült a "Szakadár". Remélem, elnyeri a ti tetszéseteket is.
Az alap gép
Az alap gép
alváz
alváz
ültetési próba
ültetési próba
plató alapanyag
plató alapanyag
Plató szétvágva
Plató szétvágva
deszkázva
deszkázva
belső
belső
belső 1
belső 1
alváz festve
alváz festve
bugyi kék:)
bugyi kék:)
koszolva
koszolva
matrica koszolva
matrica koszolva
erőmű
erőmű
kipufogó rendszer
kipufogó rendszer
1
1
2
2
DSC00457_átméretezve
DSC00457_átméretezve
DSC00447_átméretezve
DSC00447_átméretezve
Az ötletadó masina:)
Az ötletadó masina:)
2008.09.27.
Utolsó módosítás: 2008.10.29.
lalipapi
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
ChevyG
2008.10.03. 11:34:34
Szuper!!!!
Pdalos
2008.10.04. 09:52:34
Nagyon jól néz ki!!!
Kockabob
2009.01.11. 19:50:19
Nagyon szuper lett gratulálok.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció