A "mi autónk"

Suzuki Swift

1:43, ismeretlen
Pintér György - Múzeumi krimik A „Mi autónk” kicsinyített mása az igazi társához hasonlóan nem kapható, mert ezt sem gyártják…
Sajnos annak idején sem a makett- és modellgyártók, sem maga az autógyár nem látta meg a lehetőséget ebben a típusban, pedig az utcákon a mai napig számtalan ilyen Swift szaladgál, sokak kedvenceként, szinte családtagként kezelt autójaként.

Pár évvel ezelőtt egy lelkes makettező „kifaragta” a kisautót és készített belőle néhány próbadarabot, amit egy modellkiállításon be is mutattak, de a hírek szerint valahogy később feledésbe merült a sorozatgyártása az akkori érdektelenség miatt…
Az igazi Suzuki-hoz hasonlóan a kistestvér is végtelenül egyszerű modell lett.

A most következő két, egyébként egyforma makett igen leegyszerűsített és kevés alkatrészből összeállítható Suzuki. Az alap egy műgyanta utcai autó volt mindkét esetben, csak a gyártásukból származott kisebb-nagyobb különbség.

Az eredetileg alvázzal egybeöntött „dísztárcsás” kerekeket egy másik autó nagyobb, szélesebb és mutatósabb kerekeire cseréltem.
Az első verziónál az utastér az alváz belsejében foglalt helyet, a műszerfalat nekünk kellett beragasztanunk a helyére.
A karosszéria kicsit pontatlan, de minden megtalálható rajta (még az első ablaktörlők, az ajtókárpitok, a lámpák, a lökhárítók és a típusjelzések is), csak a tükröket kell felragasztanunk az autóra.

A második, későbbi változat több módosításon is átesett a gyártás előtt.
Az alváz és a négy kerék külön alkatrész lett, de megmaradtak az eredeti, első Suzukinál is réginek számító dísztárcsás kerekek. :o(
A teljes utastér egybe van öntve, ebbe csak a kormányt kell külön beragasztanunk.
A karosszéria öntése kicsit még pontatlanabb, formátlanabb lett és vastagabb a műgyanta anyaga is. Ezzel romlott a „Mi autónk” minősége és nehezebb lett a kaszni „beüvegezését” is elkészíteni.
Sajnos csak ilyen, kisszériás gyártású makett készült ebből a típusból...

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel nem gyártja egyik komolynak mondott modellcég sem a Swift régebbi típusát, de egy modellbörzén sikerült hosszas keresgélés után néhány ezer Forintos darabáron hozzájutnom egy elkeseredett eladótól pár ilyen autóhoz, így az utolsó kép tanulsága az lehet majd egyszer, hogy saját autómat előbb-utóbb elkészítem az eddigi összes (7, illetve már 8) dekorációjával... :o)

Mivel a Swift makett műgyanta, így a már korábban ismertetett módon készítettem elő és fényeztem le, majd ragasztottam össze az alkatrészeket.
Swift01
Swift01
Swift02
Swift02
Swift03
Swift03
Swift04
Swift04
2007.12.09.
Utolsó módosítás: 2008.01.10.
Németh Gábor (NGPETI)
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
czakójanek
2008.01.06. 19:03:09
Helló!!
Évek óta próbálok szerezni magamnak 2darab swift makettet,de sajnos sikertelenül!
Az egész bolygón kerestem már:(
A kérdésem az lenne,hogy van e Neked eladó,vagy valamilyen sablon,amiről lehetne mintát venni?!
És,ha van,akkor hogyan tudnálak elérni?
Köszi: Czakó Janek (20 354 84 94)
NGPETI
2008.04.03. 12:23:54
Szia!
Tudomásom szerint nem gyártja senki,nekem pedig pont annyi van,amiből saját autóim fognak egyszer elkészülni... :o(
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció