Pintér György - Múzeumi krimik
A huszonkilencest több gyártó is a palettájára vette, ki több, mások kevesebb sikerrel. Akik korábbtól kínálták, -hasonlóan, mint más munkák esetében- beleeshettek a pontatlanság csapdájába. Az olasz Italeri nem tartozott a sietősek közé. A 184sz. készletük igen népszerű lett a makettezők körében, nemtúl magas ára, könnyű beszerezhetősége és viszonylagos egyszerűsége folytán. Egy csere kapcsán jutottam hozzá a kissé hiányos készlethez. Hiányzott a bal főfutószár a kerékkel, valamint néhány akna ajtó.
Az 1998-as kecskeméti repülőnapon volt alkalmam látni az ünnepi díszbe öltöztetett 22sz. Mig-et. Sajnos mire a kűrjét befejezte, az eső igencsak elbánt szép ruhájával, viszont az akkori Top Gunban nagyon jó képek voltak róla.
Az én dobozomban lévő alkatrészeken sorja alig-, beszívódás egyáltalán nem volt található. A lemezillesztéseket süllyesztett vonalakkal ábrázolták, amolyan „italerisen”, néhol pontatlanul. Az építést a kabinteknővel kezdtem. A műszerfal plasztikus, a fotók szerint nem sok köze van az eredetihez. Én simára csiszoltam és szürke alapozás után megfestettem a műszereket fotókról. A katapultnak látszó fotellal sokat kellett küzdeni, mire kezdett hasonlítani a K-36-osra. Ha valaki kevesebb munkával jobbat szeretne, műgyanta másolatot tegyen gépébe. Hevederek, csövek, kapcsolók és a célzó készülék után áttértem a törzsre.
Az alsó és a felsőrész nem illeszkedik pontosan, így hát előkerült a tömítő paszta és a csiszolópapír. Az orrba némi horgászólmot ragasztottam, hogy később ne üljön le a farára. A beömlő nyílásnál és a szárnyak illesztésénél is fogyott a tömítőből. A csiszolgatások után az eltűnt paneleket újrakarcoltam, a rossz helyen lévőket pillanatragasztóval tömítettem. A függőleges vezérsíkok helyes beállítását- és egyéb részleteket újságok és saját fotóimról néztem. A hiányzó főfutószárat keretdarabból faragtam, a főfutókerekeket pedig egy KP Mig-21 készletből kölcsönöztem, egy kis csiszolgatás után. Az eredeti Italeri főfutók átmérője kisebb a kelleténél, a cserével ez a hiba megoldódott. A futószárakat és az aknákat most csak szürkére festettem, majd árnyékoltam. A hiányzó akna ajtókat vajkrémes doboztetőből vágtam ki, belsejüket szürkére festettem. A keréktárcsák középzöldek. A hajóművek kiömlőit érdemes fotókról tanulmányozni, mert igen változatos a színük. Égett, kékült, kormozódott, fehéredett árnyalatok váltogatják egymást.
Több hetes munka után izgalommal kezdtem el a festés előkészítésének. Enyhén alkoholos ruhával áttöröltem az egész felületet. A fotók összehasonlítása után, Humbrol 25 és némi fehérből kikevert kékkel fújtam le a gépem. (Ekkor még Humbrol egyfunkciós alsó üvegtartályos pisztolyom volt.) A függőleges vezérsík trikolorját és a nagyméretű felségjelzést a háton, festőszalagból készült sablonnal fújtam; fehér H34, piros H174, zöld H131 sorrendben. A sárga 60-as számokat vékony ecsettel festettem meg. A fehér csillagok következtek, melyekből 3 féle volt a gépen, (plusz az orron lévő nagy négyágú) egymáshoz képest elforgatva. Írásvetítő fóliából készítettem sablonokat és egyenként fújtam fel őket. Azt hiszem, minden harmadik után le kellett a sablonokat tisztítani a rárakódott festéktől. Ettől elég lassan haladtam, de kezdett alakot ölteni a repülőnapon látott gép.
A képeken jól látszott, hogy a szárnyak belépő éleit, a függ. vezérsík tetejét, a szárnytőrészen lévő dielektrikus paneleket, a gépágyú lángfogóját, a hajtóműkiömlő környékét, valamint a kabinkeretet és a tükröződés gátló feketét maszkolták festés előtt. Ezeken a helyeken az eredeti színek voltak láthatóak.
Matt lakkozás után, helyükre kerültek az antennák és a különféle érzékelők. A pitotcső injekciós tűből, IFF és kés antennák vajkrémes doboztetőből, állásszögadó rézlemezből, töltés kisütők húzott szálból.
Elkészülte után sokat gyönyörködtem benne- igaz, manapság is. Néhány díjat is szereztem vele külföldön és itthon egyaránt. A lényeg viszont, hogy nekem nagyon tetszik és a vitrinem egyik főhelyén kapott örök parkolóhelyet.