Pintér György - Múzeumi krimik
Ez egy régi diorámám. Az ötletet a „Tavaszi Ébredés” hadművelet adta. Láttam pár fotót a sárban elsüllyedt járművekről és egyből szerettem volna építeni egy hasonló témájú kompozíciót. A maradék alkatrészeim között véletlenül találtam egy kifeszített drótkötelet, ami még egy Academy Panzer IV-esből maradt, és így jött az ötlet, hogy egy mentést jelenítsek meg. A háború végén gyakran előfordult, hogy a benzintakarékosság jegyében egyik harckocsi a másikat vontatta. Így nem tartottam elképzelhetetlennek, hogy egy sárba ragadt harckocsit, műszaki mentőjármű hiányában, egy másik harckocsi próbáljon kiszabadítani. Az „Achtung, Jabo” készletet egy karácsonyra kaptam és velük lett majdnem teljes a dioráma. Azért írom, hogy majdnem teljes, mert lassan öt-hat éve tervezgetem, hogy még néhány figurát rakok a harckocsik mellé, de ez eddig különböző okok miatt még nem sikerült.
A dioráma témája, hogy az itt harcoló egyik nehéz-páncélvadász osztály harckocsija a fák alá húzódott, hogy a legénység könnyen tudja álcázni, ám ott a felázott talajban elsüllyedt. A következő napon arra haladó harckocsi, amely a 2. Das Reich SS-páncéloshadosztály Párduc harckocsija volt, megpróbált segíteni a vadászpárduc legénységének. A vontatás megkezdődése előtti pillanatban azonban az egyik harckocsizó észrevett egy Il-2-es Sturmovikot, amely épp támadásba lendült ellenük.
Az építés fázisaira, már nem igazán emlékszem, mint már említettem régen volt. A Vadászpárduc (Jagdpanther) az Italeri terméke és még a dioráma ötlete előtt jó pár évvel raktam össze és festettem le (Jó vastagon, mert gyerekkoromban úgy gondoltam, hogy a vastag festék az biztos jól takar.). Így ő egy nagygenerált kapott, ami az akkori tudásom szerint egész jól sikerült. A harckocsi oldalára drótból kis füleket készítettem, amibe az álcázáshoz szükséges növények rögzítését segítő drótot lehetett behúzni. A Párduc szintén Italeri termék, ott csak az egyik szerszámtartó dobozt cseréltem le, az „újat” festetlen rozsdásodott fémre festettem, amit a legénység tábori körülmények között rakott fel a korábban megrongálódott helyére. A figurák a Dragon termékei. A festésüket az útmutató szerint készítettem el.
A talaj egy hungarocell alapra került, mert így könnyen be tudtam süllyeszteni a Jagdpanthert. Maga a talaj Sulifix ragasztó és homok keveréke, amit utána lefestettem egy szürkésbarnás színre. A növények még csak most éledeznek, a fű, ami megmaradt a hó alatt, kifakult és világos, valamint elég alacsony. A fák kopaszok még. A levágott nagy fa egy dióág része. A kis fák, különböző ágak, amiket az erdőben találtam. A kerítés oszlopai bodza ágak belső puha anyagából készültek, a tartólécek gyufából, a lécek pedig falapocskákból.