Caproni Ca.311
1:72, Special Hobby
Pintér György - Múzeumi krimik
Az olasz repülőgéptípusok nagy rajongójaként a Ca-310-es megépítése után egyértelmű volt, hogy a továbbfejlesztett változatot is szeretném elkészíteni. Különösebb utánajárást nem is igényelt a dolog, hiszen két gyártó kínálatában is megtalálható a Caproni Ca.311-es típus. Az Italeri és a Special Hobby készletei közül az utóbbi gyártót választottam, mivel több extrával is felszerelték a dobozt.
Először is érdekes megoldás, hogy a teljes törzset átlátszó műanyagból készítették el, amihez külső-belső maszkolást adnak. Ennek anyaga kicsit merev ugyan, de azért használható. Egyedül az íves felületeknél válik el egy idő után, itt érdemesebb normál maszkolószalagot alkalmazni és a gyári maszkot használni sablonnak a kivágáshoz.
A további két szürke öntőkeret mellett kapunk sok műgyanta alkatrészt (motorok, kerekek, kipufogók, stb.) és egy rézlapot is (belső tér). A matricalap szépen kivitelezett, kétféle festésű olasz gépre elegendő jelzéseket kapunk.
A készlet egyébként – az átlátszó törzstől és a rézmaratástól eltekintve – teljes mértékben megegyezik az Azur Ca.310-es készletével, így az építés során több dolog is visszaköszönt a korábbi projektből.
Első lépésben a belső maszkolásokat ragasztottam a helyükre, nehogy elfelejtsem őket valami okból. A kissé merev anyag elég jól tapadt a felületre, de az igazgatástól inkább tartózkodjunk, nem szereti a sok mozgatást. Ezután elkezdtem felépíteni a belső teret: a törzsbe kerülő hosszú padlólemezre felragasztottam a merevítéseket, a bombatár réz alkatrészeit, illetve a pilótafülkébe kerülő elemeket. Néhány kezelőszervet, tartódobozt az oldalfalakra ragasztottam, majd alapoztam az elkészült részegységeket. A belső tér saját ötletből kikevert zöld színt kapott, amit aztán enyhén világosítottam és barna bemosással öregítettem a végén. Az éleket fémszínnel szárazecseteltem, hogy a kopott hatást elérjem. Elkészítettem a belső tűzoltó tartály csövezésének egy részét is, bár utólag ebből semmi sem látszik. A műszerfalat feketére festettem, a műszereket szárazecseteléssel emeltem ki, majd üveg gyanánt lakkot cseppentettem rájuk. A különféle karok, gombok fehér, piros, fekete színt kaptak. A pilóták üléseinek betétje vörösesbarna színű, az övek sötétbarnák lettek fém csatokkal. A komplett egységet ezután beragasztottam az egyik törzsfélbe és egyesítettem a törzset. Persze előtte eltávolítottam a belső maszkolásokat.
Következett a szárny alsó része, ahol a futóműgondolák és azok padlólemeze lett az első. Némi szegecselés után ezek is zöld színt, illetve barna bemosást kaptak, mint a belső tér, majd beragasztottam a lemezeket a gondolákba. A törzzsel történő egyesítés viszont elég melós lett, mert az illesztések valahogyan nem estek egybe. Elég nagy felületen kellett tömíteni, hogy a szintbeli eltéréseket is eldolgozzam, így mindez többkörös művelet volt. Ugyanígy a törzs tetején végigfutó hosszanti illesztés is igényelt némi utómunkát, de a legrosszabb hely a felső szárnyelemek töve volt. Itt egy fél tubus paszta elfogyott, mire elfogadható lett az eredmény, annyit kellett vakolni. Persze az eltűnt panelvonalak visszakarcolása sem volt egyszerű a vastag tömítőréteg miatt. Ma már epoxy gyurmával csinálnám inkább.
A sok csiszolás után következett egy ablaktisztítós fürdő, aztán a kimaszkolt üveg alkatrészek ragasztásával festésre kész állapotba került a gép. A fekete alapozás után elsőnek az alsó felület szürkéskék színét fújtam meg panelenként, utólag világosítva még kicsit a közepüket. Ezután következett a fehér törzskeret, illetve a függőleges vezérsík Savoya keresztjének fehér alapja. A felső részhez a (nekem) homoksárga alapon zöld foltozású festést választottam. Mit mondjak, ez sem volt egy egyszerű meló, de hát ezek a gépek ettől (is) szépek. Az alap homoksárga fakítása után híg zölddel szabálytalan foltokat kezdtem el felfújni a vízszintes vezérsíkoknál kezdve. Ez elég kis felület ahhoz, hogy ha elrontok valamit, akkor visszamosással gyorsan javítható. Elsőre nehéz volt, de gyorsan belejöttem a mókába. (Utólag néztem, hogy sikerült a Telenor logóját is felfújnom, valamint egy aranyos elefántbébit is.) Közben folyamatosan figyelni kellett az elpárolgó hígító pótlására, illetve a tűre száradó festék törölgetésére is. A művelet végeztével a teljes gépet fényes lakkal fedtem, majd felkerültek a matricák is.
A motorok, légcsavarok, illetve a burkolólemezek külön készültek és a matricák után kerültek a helyükre. Érdekes, hogy itt a motorburkolat rendesen illeszkedett nem úgy, mint a Ca.310-esnél. Egy matt lakkozást követően elkészült a rádióantenna, valamint bekerült a helyére a felső lövészállás kupolája is. A futószárak és a keréktárcsák fémszínűek lettek, a két irányban domborított sárvédőt viszont inkább kihagytam. Egy sík rézlapból elég nehéznek ígérkezett kivitelezni ezt a formát.
A külső maszkok leszedésekor sajnos azt vettem észre, hogy valami kosz jutott be a pilótakabinba és megtapadt az üveg belső felületén. Mivel ez eléggé látszó helyen volt, így némi szitkozódás után óvatosan lefeszítettem a kabintetőt és kitakarítottam a belső teret.
Szerencse, hogy faragasztót használtam és nem mást. Takarítás után visszatettem a tetőt, óvatosan javítottam a sérüléseket, majd a maradék festékekből ecsettel pótoltam a festést. Végeredményben szerencsére nem látszott nyoma a bontásnak. Már csak egy apró dolog maradt hátra, hogy a törzs bal oldalán lévő géppuskacsövet is befúrjam a helyére.
Ezzel a végére értem egy élvezetes építésnek, amire mindig jó szívvel emlékezem, valahányszor megállok a vitrin előtt és a szemem rátéved erre gépre.
Először is érdekes megoldás, hogy a teljes törzset átlátszó műanyagból készítették el, amihez külső-belső maszkolást adnak. Ennek anyaga kicsit merev ugyan, de azért használható. Egyedül az íves felületeknél válik el egy idő után, itt érdemesebb normál maszkolószalagot alkalmazni és a gyári maszkot használni sablonnak a kivágáshoz.
A további két szürke öntőkeret mellett kapunk sok műgyanta alkatrészt (motorok, kerekek, kipufogók, stb.) és egy rézlapot is (belső tér). A matricalap szépen kivitelezett, kétféle festésű olasz gépre elegendő jelzéseket kapunk.
A készlet egyébként – az átlátszó törzstől és a rézmaratástól eltekintve – teljes mértékben megegyezik az Azur Ca.310-es készletével, így az építés során több dolog is visszaköszönt a korábbi projektből.
Első lépésben a belső maszkolásokat ragasztottam a helyükre, nehogy elfelejtsem őket valami okból. A kissé merev anyag elég jól tapadt a felületre, de az igazgatástól inkább tartózkodjunk, nem szereti a sok mozgatást. Ezután elkezdtem felépíteni a belső teret: a törzsbe kerülő hosszú padlólemezre felragasztottam a merevítéseket, a bombatár réz alkatrészeit, illetve a pilótafülkébe kerülő elemeket. Néhány kezelőszervet, tartódobozt az oldalfalakra ragasztottam, majd alapoztam az elkészült részegységeket. A belső tér saját ötletből kikevert zöld színt kapott, amit aztán enyhén világosítottam és barna bemosással öregítettem a végén. Az éleket fémszínnel szárazecseteltem, hogy a kopott hatást elérjem. Elkészítettem a belső tűzoltó tartály csövezésének egy részét is, bár utólag ebből semmi sem látszik. A műszerfalat feketére festettem, a műszereket szárazecseteléssel emeltem ki, majd üveg gyanánt lakkot cseppentettem rájuk. A különféle karok, gombok fehér, piros, fekete színt kaptak. A pilóták üléseinek betétje vörösesbarna színű, az övek sötétbarnák lettek fém csatokkal. A komplett egységet ezután beragasztottam az egyik törzsfélbe és egyesítettem a törzset. Persze előtte eltávolítottam a belső maszkolásokat.
Következett a szárny alsó része, ahol a futóműgondolák és azok padlólemeze lett az első. Némi szegecselés után ezek is zöld színt, illetve barna bemosást kaptak, mint a belső tér, majd beragasztottam a lemezeket a gondolákba. A törzzsel történő egyesítés viszont elég melós lett, mert az illesztések valahogyan nem estek egybe. Elég nagy felületen kellett tömíteni, hogy a szintbeli eltéréseket is eldolgozzam, így mindez többkörös művelet volt. Ugyanígy a törzs tetején végigfutó hosszanti illesztés is igényelt némi utómunkát, de a legrosszabb hely a felső szárnyelemek töve volt. Itt egy fél tubus paszta elfogyott, mire elfogadható lett az eredmény, annyit kellett vakolni. Persze az eltűnt panelvonalak visszakarcolása sem volt egyszerű a vastag tömítőréteg miatt. Ma már epoxy gyurmával csinálnám inkább.
A jobb szárnytő már megvan, a bal még formálódik
A maszkolást már javítani is kellett...
A sok csiszolás után következett egy ablaktisztítós fürdő, aztán a kimaszkolt üveg alkatrészek ragasztásával festésre kész állapotba került a gép. A fekete alapozás után elsőnek az alsó felület szürkéskék színét fújtam meg panelenként, utólag világosítva még kicsit a közepüket. Ezután következett a fehér törzskeret, illetve a függőleges vezérsík Savoya keresztjének fehér alapja. A felső részhez a (nekem) homoksárga alapon zöld foltozású festést választottam. Mit mondjak, ez sem volt egy egyszerű meló, de hát ezek a gépek ettől (is) szépek. Az alap homoksárga fakítása után híg zölddel szabálytalan foltokat kezdtem el felfújni a vízszintes vezérsíkoknál kezdve. Ez elég kis felület ahhoz, hogy ha elrontok valamit, akkor visszamosással gyorsan javítható. Elsőre nehéz volt, de gyorsan belejöttem a mókába. (Utólag néztem, hogy sikerült a Telenor logóját is felfújnom, valamint egy aranyos elefántbébit is.) Közben folyamatosan figyelni kellett az elpárolgó hígító pótlására, illetve a tűre száradó festék törölgetésére is. A művelet végeztével a teljes gépet fényes lakkal fedtem, majd felkerültek a matricák is.
A motorok, légcsavarok, illetve a burkolólemezek külön készültek és a matricák után kerültek a helyükre. Érdekes, hogy itt a motorburkolat rendesen illeszkedett nem úgy, mint a Ca.310-esnél. Egy matt lakkozást követően elkészült a rádióantenna, valamint bekerült a helyére a felső lövészállás kupolája is. A futószárak és a keréktárcsák fémszínűek lettek, a két irányban domborított sárvédőt viszont inkább kihagytam. Egy sík rézlapból elég nehéznek ígérkezett kivitelezni ezt a formát.
A külső maszkok leszedésekor sajnos azt vettem észre, hogy valami kosz jutott be a pilótakabinba és megtapadt az üveg belső felületén. Mivel ez eléggé látszó helyen volt, így némi szitkozódás után óvatosan lefeszítettem a kabintetőt és kitakarítottam a belső teret.
A maszkolások leszedésekor jött a bumm! Valami forgács került a belső térbe. Szerencsére könnyen lejött a tető.
Szerencse, hogy faragasztót használtam és nem mást. Takarítás után visszatettem a tetőt, óvatosan javítottam a sérüléseket, majd a maradék festékekből ecsettel pótoltam a festést. Végeredményben szerencsére nem látszott nyoma a bontásnak. Már csak egy apró dolog maradt hátra, hogy a törzs bal oldalán lévő géppuskacsövet is befúrjam a helyére.
Ezzel a végére értem egy élvezetes építésnek, amire mindig jó szívvel emlékezem, valahányszor megállok a vitrin előtt és a szemem rátéved erre gépre.
|
|
Végeredmény
|
|
|
A belső rész késznek mondható
|
|
|
A törzsfelek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jól látszanak a javítások
|
|
|
Ez így elég szörnyen néz ki...
|
|
|
|
|
|
Az ívelt felületeken figyelni kell a maszkolóra, könnyen leválik (a kép jobb felső sarkánál például)
|
|
|
A jobb szárnytő már megvan, a bal még formálódik
|
|
|
Végre elkezdődött a festés
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A fehér részeket matrica helyett inkább festettem
|
|
|
Kéménye is lesz??! :)
|
|
|
Fakított alapfestés
|
|
|
|
|
|
Meg a sok "ződpötty"
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Azért egész jól belátni a törzsbe is
|
|
|
Tesóval együtt, olasz-magyar találkozó
|
|
|
|
|
|
|
2024.11.27.
Utolsó módosítás: 2024.12.11.
Utolsó módosítás: 2024.12.11.