Adventi makettmesék - Fiat CR. 25

Fiat CR. 25

1:72, Special Hobby No.72089
Pintér György - Múzeumi krimik A nem túl sikeres Breda Ba.88-as konkurenciájaként alkotta meg ezt a szintén kétmotoros felderítő-bombázógépet Celestino Rosatelli mérnök. A konstrukció sokkal jobb volt, mint a vetélytársa. A pilóták kedvelték, ám hiába javasolták inkább ennek a sorozatgyártását, végül nem lett belőle semmi. Mindössze néhány példány épült meg, amelyet jórészt felderítő célokra használtak, illetve VIP gépként a Róma-Berlin útvonalon közlekedő magas rangú tisztek szállítására.
A Special Hobby készletéből is egy ilyen VIP gépet építhetünk meg elsősorban, de azért tartalmazza a felderítő változat alkatrészeit is. A készletben műanyag, gyanta és vákuumhúzott alkatrészek is vannak, fémmaratást azonban nem kapunk hozzá. A gyanta alkatrészek öntése szép, bár a motorok hengereit túlzottan leegyszerűsítették és a szelepemelő rudakat is pótolni kell majd. A műanyag részegységek elég sorjásak és rücskösek, néhol még felületi öntéshibát is kell majd javítani. A panelvonalak negatívak, de kis utómunkát igényelnek. Beszívódások találhatók a keréktárcsákon, illetve kilökő tüske nyomok a belső felületeken. A matricák szépen nyomottak, jól kezelhetőnek látszanak.
Mindent összevetve erős közepes a készlet, a motorok mindenképpen megértek volna szebb kidolgozást, ha már gyantából készültek el. Emellett van egy-két logikátlanság, illetve lustaságra visszavezethető hiányosság is.

Az építés itt is a belső terek kidolgozásával kezdődött. A pilótafülke oldalfalaira öntött rácsozatban több tüskenyom is van, így ezt visszacsiszoltam az alapig, amúgy sem volt túl határozott. Maszkolószalag csíkokból, illetve húzott szálból pótoltam, majd a hátfalat és a padlót is beragasztottam az egyik törzsfélbe. Itt szerintem a botkormány és a kormánypedálok túl messze vannak a pilótaüléstől, de ebből nem sok fog látszani úgysem. A pilótafülke mögött van pár ablak, amit ki kell vágni az összeépítési utasítás alapján a megfelelő típusváltozatra jellemzően. Ha viszont ezt megtesszük, akkor keríthetünk is valami átlátszó anyagot, mert ilyen alkatrészt csak a már meglévőkhöz ad a gyártó. Mivel itt semmilyen kikönnyítés nincs, csak halvány rajzolat - és a műanyag is több mm vastag -, elég nehéz dolgunk van. Bordázatot szinte felesleges pótolni, semmi nem látszik belőle később még a felső lőállás nyitva hagyása mellett sem (a VIP változatnál ez le van lemezelve).

A kormányrúd műanyag, a "kormánykerék" viszont gyanta alkatrész, nem tudom miért, sokat nem ad az összképhez. Az ülés egész szép, de én csináltam bele ülő és hátpárnát is kétkomponensű epoxy gyurmából. A műszerfal és az oldalsó kezelőpanelek is igényeltek némi feljavítást: előbbin a műszereket mélyítettem meg kicsit jobban, utóbbiakon pár kezelőszervet, vezetéket pótoltam. A belső tér alapszíne szürkészöld lett, amit barnával folyattam be. A kezelőszervek és a műszerfal fekete, ezüsttel szárazecsetelve, az ülés pedig fémszínű vörösesbarna párnázással. A hevedereket megmaradt maratásból készítettem el.
A két törzsfél összeillesztése könnyen ment, fokozatos ragasztással pontosan lehetett egymáshoz igazítani a két felet. Tömítésre csak kevés helyen volt szükség, csiszolás után pedig pilka pengével visszakarcoltam a panelvonalakat is. Az oldalsó beszállóajtó utáni vásznazott rész megjelenítése elég gyenge, így ezt a területet megpróbáltam feljavítani. Először vékony húzott szálat fektettem hosszanti irányban a bordáknak megfelelő helyekre, majd mini fúróba fogott csiszolófejjel kicsit kimélyítettem az osztások középvonalát. Ezután íves pengével addig kapargattam a felületet, míg majdnem teljesen eltűntek a felragasztott szálak is. Ujjal végigtapintva ekkor már érezhető volt a felület hullámossága, ahogy a két borda között behorpad a vászon. Végül finom csiszolópapírral áthúztam a felületet, eltüntetve a kaparás nyomait. Arra közben azért figyeltem, hogy ne túl mély árkokat vájjak a műanyagba, mert az sem jó.

Mikor mindkét oldal készen volt, hozzáláttam az alsó szárny és törzsdarab javításához. A sorják eltávolítása után átkarcoltam kicsit a panelvonalakat, majd ellenőriztem az illeszkedést. Kis csavarodást tapasztaltam a törzshöz illeszkedő rész eleje és hátulja között, így pillanatragasztót alkalmaztam. Először az elejét ragasztottam meg, majd a hátsó részt igazítottam be megfelelően és rögzítettem. A felső szárnyfeleknél a törzshöz való illeszkedést figyeltem, a többi pontatlanságot ugyanis jóval könnyebb eltüntetni, mint ezt.

Amíg a ragasztó száradt, nekifogtam a motoroknak és a burkolatoknak. Utóbbiak két félből állnak, így a kör keresztmetszet miatt aggódtam kicsit. Hála Istennek alaptalan volt a félelmem, jó formájúak lettek a részegységek. A két motor összeállítása során a hengereket egyesével kellett a motortestbe ragasztani. Az első 14 henger beragasztása után tettem egy próbát, mert éreztem a bajt. Sajnos ezúttal nem csalt a megérzésem, a motor nem fért be a burkolatba. Gépi csiszolóval el kellett tehát a motorburkolat belső felületéből csiszolni az illeszthetőség érdekében, de ezt műanyag vastagsága bőven elbírta. Ezután a motorok első hengerein pótoltam a szelepemelő rudakat vékony rézdrótból és fémszínre fújtam őket. száradás után barnás-fekete színnel folyattam be, ami jól kiemelte a finom bordázatot.
Érdekes módon a vízszintes vezérsíkokat is két félből öntötték, így ezeket is összeragasztottam, aztán összecsiszoltam. A beállításukat négyzethálós papír előtt ellenőriztem, és drótcsapolást is építettem be. A ragasztások száradása után átcsiszoltam a teljes gépet, hogy a felületi hibák, egyenetlen illesztések eltűnjenek, majd az esetlegesen sérült panelvonalakat visszakarcoltam. A kabintető, illetve az orr rész alja vákuumhúzott alkatrész. Ezek felhelyezéséhez vízálló faragasztót használtam, majd kis tömítővel javítottam az illesztési vonalaknál. A maszkolás után a gép készen állt a festésre.

Sokat vacilláltam a megadott festési sémák között: az egyszínű olívzöld gép nem igazán tetszett, a teljesen fémszínűhöz nem éreztem elég profinak magam, a foltos festést pedig a Ba.88-ason csináltam meg nem olyan régen, elég nagy macera volt. Végül aztán a fémszínű mellett döntöttem, mert ha elrontom, akkor még lehet zöld is belőle. Legfeljebb könnyebb lesz kopott festést imitálnom. Fogtam tehát a fekete alapozót és telibe fújtam a gépet. Mivel akadt néhány felületi hiba még, így következett egy újabb csiszolási folyamat, aztán pedig az újra alapozás. Mikor mindennel elégedett voltam, akkor következhetett a feketeleves!

Az első réteg az AK white alumínium színe volt, amivel először a motorburkolatokat festettem le, hogy megnézzem milyen is lesz. Első próbálkozásnak nem lett rossz, de nagyon világosnak találtam, ezért a polírozott acélszínt vetettem be inkább. Ez már jobban tetszett, de azért a bordázott részeket, illetve a kormányfelületeket meghagytam white alumíniumnak. Ezután fényes lakkal fújtam le a gépet, majd a fehér törzskeretet és a függőleges vezérsík trikolorját festettem fel. A matricákat erre a felületre tettem fel, majd fekete panelezővel bemostam a gépet. Utolsó lépésként újabb fényes lakk következett, végül pedig beragasztottam a motorokat, légcsavarokat, futóműveket és eltávolítottam a maszkolásokat. A huzalantennát vékony gumiszálból készítettem el.

Összességében véve élvezetes – bár kissé elhúzódó – építésben volt részem és elégedetten helyeztem társai közé ezt a szép vonalú olasz gépet is.
Dobozkép
Dobozkép
A törzs vásznazását utólag alakítottam ki
A törzs vásznazását utólag alakítottam ki
A motoroknál faragni kell, különben nem férnek be a burkolatba
A motoroknál faragni kell, különben nem férnek be a burkolatba
A lemezek polírozott acél, a vásznazások white aluminium színt kaptak
A lemezek polírozott acél, a vásznazások white aluminium színt kaptak
Az orr alatti üvegezés faragasztóval került a helyére
Az orr alatti üvegezés faragasztóval került a helyére
2024.11.27.
Utolsó módosítás: 2024.12.03.
Hinel Tamás (warbirds)
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Mekett
2024.12.07. 17:59:06
Köszönjük, nagyon jó lett a vásznazás! Én biztos feladtam volna azon a ponton. :)
pmheros
2024.12.07. 20:37:37
Üdv!

Bármennyi munkát is tettél bele, megérte. Jó lett a saját vásznazás, és összeségében is nagyon tetszetős a repülőd megjelenése!

Üdv.: pmheros
warbirds
2024.12.07. 21:24:02
Köszönöm! Igazából ez volt az első fémszínű gépem, szóval volt para rendesen.
Johnie
2024.12.07. 22:37:31
Szépek ezek az olasz gépek, és az építéseddel/festéssel sikerült ezt visszaadnod.
Határozottan tetszik!
Miggyuri
2024.12.08. 05:51:18
Nem is hallottam eddig a típusról. Köszönet a cikkért és a szépen elkészített makettért.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció