Pintér György - Múzeumi krimik
Úgy érzem,a típus nem igényel különösebb bemutatást,hiszen hazánkban is szolgált,csak nem ez a változata.
Ezt a makettet az újkori makettezős korszakom első darabjaként vásároltam,hogy majd jó lesz kezdésnek.Akkor még nem tudtam,hogy azért nem is annyira egyszerű ez a készlet.Az már az építés elején kiderül,hogy kell majd használni bőven a tömítőpasztát és a csiszolópapírt,de hát nem is vártam sokat.Szóval szépen összeragasztottam,ömítettem,siszoltam mindent,majd jött a festés.
Kapott egy ezüst réteget az egész,majd utána még egyet.Ezek után a szárnyat festettem le,de valamiért nem akart olyan lenni,mint szerettem volna,így az is sokadik próbálkozásra lett olyan,amilyen.Miután ezek megvoltak,jött volna a hátsó kék festés maszkolása,de mivel nem volt megfelelő szalagom,ezért hagytam az egészet, és pihent legalább 1 évet .
Mikor újra erőt vettem magamon akkor a szárnyak kivételével mindent újrafestettem.Sajnos az ablakokat is egyesével kellet megfestenem, hiszen az első szélvédő matricája csak az egyik festéshez passzolt és az is átlátszó volt.Az oldalablakok le voltak ugyan maszkolva Maskol folyadékkal,de sajnos túl sokáig hagytam rajtuk,így nem akart mindegyikről lejönni,és amelyikről le is jött,az sem volt túl szép.Így azokat is megfestettem.
Sajnos már az elején felragasztottam a hajtóműveket,így saját magamat szívattam meg,mivel a maszkolás így sokkal nehezebb volt,de azért sikerült.
Miután kész lett a festéssel felraktam a futókat és lelakkoztam a gépet.Ezek után jött a Zvezda matricája ami egyszerre volt jó is és rossz is,hiszen pár helyen besárgult ,de legalább könnyen és gyorsan leázott,viszont nehezen akart tapadni,és sokszor hajlamos volt a szakadásra.Mivel ők gyárilag nem adnak hozzá sok ragasztanivalót,mint mondjuk a Revell,így egész hamar be is fejeztem.Ezután még kapott egy réteg lakkot és kész is lett.Igazából ezzel a készlettel úgy voltam,hogy megépítem azt,amit a dobozból lehet,és nem álltam neki antennákat farigcsálni ide-oda.
Összességében azt mondhatom,hogy ha nem szúrok ki magammal az elején a hatóművekkel,és nem ezt a festést választom,akkor nem idegeskedtem volna annyiszor,de talán így sem lett olyan rossz.