Airbus A320 WIZZAIR

Airbus A320

1:144, Revell
Pintér György - Múzeumi krimik Bevallom őszíntén, a makett már egy ideje készen van, csak a cikk váratott magára egy kicsit.

A Wizzair A320-asát azért szeretem, mert különleges festése miatt bármelyik repülőtéren azonnal ki lehet szúrni, emiatt a makett is nagyon jól mutat a polcomon.

Fontos, hogy aki tervezi ennek a gépnek a megépítését, be kell szereznie hozzá a V2500-as hajtóműveket. A mostani Revell kit, ugyanis nem tartalmazza ezeket, csak a CFM 56-osokat.
Ez nekem a régi Condoros készletből volt meg, manapság viszont nem tudom, honnan lehetne beszerezni.

Az építés eleje a szokásos dolgokkal kezdődött, nem is történt semmi extra egészen a festésig.
Itt hosszú ideig leragadtam, mivel a rózsaszín színt sehogyan sem tudtam kikeverni. Egy idő után inkább rászántam magam és egy autófestékesnél kikevertettem. Itt már azt hittem, sínen vagyok, amíg rá nem jöttem, hogy a kellő mennyiségű edző hiánya miatt a festék nem hajlandó megszáradni. Vártam egy-két napot, majd 2 hetet, de a festék ugyanúgy ragadt, mint az első nap. Ekkor szomorú elhatározásra jutottam: a törzset újraépítettem egy másik makettből. Másodjára szerencsére már hibátlanul sikerült.

Következhetett a matricázás, amit a HAD biztosított számomra némi ellenszolgáltatás fejében. Ez a matrica még az általuk gyártott verzió, mostmár csak a BOA Agency gyártyja. Sajnos szerintem a régi verzió nem 100%-os, a méretekkel van egy kis hiba, de a matrica különlegessége kárpótol minket ebben.

A végeredmény nekem nagyon tetszik, minden olyan makettezőnek ajánlom a megépítését, aki egy kis színt akar vinni a sok fehér utasgépe mellé.
01
01
02
02
03
03
04
04
05
05
06
06
2011.03.21.
viper
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Regal
2011.04.27. 08:30:08
A makett is szép de én azt kivánom neked, hogy ennek a gépnek minél előbb a jobb 1-esébe ülj!!!
Üdvözlettel,
Regal
us fighter
2011.04.27. 13:56:15
Helló a makett nagyon szép lett már csak a színe miatt is és én nem gyakran látok magyar gépet még az oldalon is max 4 van.Amúgy Regal-al egyet értek jó érzés tudni ,hogy nem csak én gondolom úgy hogy az Airbus nem airbus hanem Elb*sz.

Üdv, us fighter
Regal
2011.04.27. 15:29:52
Nem, félreértetted, ismerem a cikk szerzőjét és kivánom neki hogy a jobb első ülésből, mint elsőtiszt nézzen le Európára FL sokról....
us fighter
2011.04.27. 15:57:11
Jaaa akkor bocs
viper
2011.05.03. 13:38:34
Huu, megjelent a cikk, nem is vettem észre.
Köszönöm a jókívánságot:)

üdv
viper
Mexx
2011.06.21. 12:58:46
Nagyon szép lett én is terveztem megépíteni,már csak annak alkalmán hogy májusban ezzel(HA-LPF) géppel repültem Isztanbulba.
eagbus
2012.09.05. 08:29:40
Halihó, Revell Airbus A319-ese, (British airways-Germanwings) tartalmazza mindkét hajtóműtípust, így ha valakinek kell onnan be tudja szerezni, a 319-est meg meg lehet építeni a CFM hajtóművekkel pl Easy jet színekben.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció