AlbaHawk

Hongdu K-8P (JL-8)

1:72, Trumpeter
Pintér György - Múzeumi krimik Egy felénk nem igazán ismert típust vettem elő, ezért ejtenék róla pár szót. Kínai típussal állunk szemben, Hongdu JL-8 néven látta meg a napvilágot a '90-es évek elején. Kiképző, könnyű támadó repülőgép ez, amely erősen hasonlít a BAE Hawk-ra, az az Aero L-39-re is. Hovatovább ugyanúgy Ivcsenko AI-25 süvít bizonyos verzióiban, akár a csehszlovák típusnál, és a híresztelések szerint több száz példányt gyártottak belőle, illetve talált új otthonra Dél-Amerikában, Afrikában és Délkelet-Ázsiában egyaránt.

A festést tekintve a mellékelt pakisztáni bemutatópéldány mellett döntöttem. Szpojler: nem sikerült eltalálniuk a gyári számot.

A makett építését ezúttal nem (nem teljesen) a jól megszokott pilótafülke-szeánsszal kezdtem, hanem panelvonalak keresgélésével. A makett nagyjából alak- és mérethelyesnek tűnik, azonban a panelvonalakat vagy ötletszerűen készítették, vagy a kémeket akarhatják agyafúrt módon félrevezetni. Esetleg egy prototípust vettek alapul.
Az egész panelvonal-keresgélés és szegecsszámlálás abból pattant ki, hogy kiszúrtam a leszálló fényszórók hiányát, majd elkezdtem keresni a referenciapontokat a szárnyakon. Nem akarom bő lére ereszteni, van róla rajz, hogy mi ment félre. A leghajmeresztőbbek a főfutók aknái. A kínzóan hosszú méricskélésre, arányosításra, karcolásra, tömítésre és szegecselésre vállalkoztam, az aknák helyes elkészítésére már nem.

A pilótafülkében pedig két-két kilökőtüskenyomot helyeztek el úgy, hogy a tömítés sehogy se legyen megúszható. Egyébként meglepetésemre a műszerek kiosztása jónak tűnt, csak pár apróságot kellett pótolni, no meg kapott két Pavla katapultülést. Ezekkel később meggyűlt a bajom.

Bőszen végeztem jónéhány szárazpróbát és szerencsére komolyabb illesztési hibát nem tapasztaltam, de ahogy forgattam a készletet a kezemben, szinte mindig találtam egy oda nem illő panelvonalat. Vagy éppen nem találtam ott, ahol kellene.
Kezdődött tehát a dolog a rajzolgatással és egy nagy adag tömítőpaszta felhordásával. Revell Plastot használtam, ami sajnos hajlamos hetekkel később is zsugorodni, ez rengeteg plusz munkát adott. Pedig nagyon jól tapad, nem pereg, jól karcolható. Csak hát a fene megeszi az egészet, ha egy hónap múlva tömítheted újra az egészet, amivel garantáltan lerombolod azt is, ami amúgy jó lett.

Volt egy olyan taktikám - ezt még a Mi-8-nál kezdtem el - hogy a panelvonalak átépítését és a szegecselés nagy részét még a törzsfelek összeragasztása előtt megcsinálom. Megcsináltam továbbá a pilótafülkét, amiben azért tudtam örömet is szerezni magamnak. Habár a gyártó a Gunze H311-et adja meg, ami elvileg FS 36622 lenne, nekem valahogy nem stimmelt. Helyette Humbrol 147-et kapott, meg jó sok koptatást és koszolást.

A referenciaanyagok bogarászása közben láttam, hogy a szélvédő keretéből vagy két tucat, kb. 8-as, 12-es csavar lóg ki a fülkébe vagy két centi hosszan. Igényes...
És ha már csavaroknál tartunk, van bőven kint is kötőelem. Rögtön kétféle szegecselő is kellett. Egyrészt a régi, jól bevált Tóth Zoli-féle, másrészt valami nagyobb a gyorszáras panelekhez. Nosza, beszereztem a Trumpeter szerszámát, ami ránézésre megegyezik a Revellével. Műanyag nyél, 4 cserélhető tárcsa. Sok köszönet nem volt benne, körülbelül az esetek felében volt hajlandó egyáltalán elfordulni, és nem csak karcolni - ez a folyton beszívódó tömítésekkel nagy kaland volt.

Karcolás, és szegecselés terén egyébként a Dymo szalagra esküszöm még mindig. Van viszont, amire az sem megoldás, ez pedig a leszálló fényszórók fészkének kialakítása. Tolómérővel feljelöltem a helyüket, kis fúróval megfúrtam, majd marófejjel alakítottam ki a formát, aztán már csak simára kellett csiszolni a felületet.

Apropó csiszolás, a makett felületének jelentős részét át kellett polírozni, volt rajta valami finom kis grízesség. Meg volt még valami. A főfutók kerekein a furatok ordítóan excentrikusak. Hát mondtam cifrákat... Ide Epokittet tömködtem, aztán kiadós pihentetés után, alacsony fordulatszámon fúrtam ki újra.

Az összeragasztásnál a kotta az volt, hogy a törzsfelekbe a kabin az ülések és az elülső műszerfal nélkül került be. A törzset több lépésben ragasztottam össze, közben pedig a szárny is külön haladt. A törzshöz már a teljes szárnyat illesztettem.
Itt jegyezném meg, hogy összességében az illeszkedését jobbnak találtam, mind mondjuk az Eduard L-39-nél ebben a méretarányban.
A Trumpeter esetében sem cuppant azért össze a törzs a szárnnyal, de csak egy kisebb korrekcióra volt szükség. Kellett még tömíteni, csiszolni a beömlők illeszkedésénél és a vízszintes vezérsíkoknál is, de megintcsak nem volt vészes. Mondjuk jobb lett volna, ha egyáltalán nem kell, de hát na.

A panelvonalak korrekciója jóval több munkát igényelt, mint az illeszkedési hibák elmunkálása, még úgy is, hogy oldószeres ragasztóval dolgoztam, no meg a Revell Plastoval, amit korábban már említettem. Ezeket a hibákat kímélet nélkül előhozta a fehér alapozó.

Közben egyébként tudtak készülni más apróságok is, példának okáért az orrfutó egyenesbe húzóján pótoltam a könnyítő furatokat és elbíbelődtem a katapultülésekkel. A Pavla remekei, ugyebár. Hatalmas nagy lendülettel és örömmel jól kifestettem őket képek alapján, aztán jól nem fértek a helyükre sehogy sem. Emiatt egy időre el is akadtam. Ki kellett találni nagyon sok próbaillesztéssel, hogy lehetőleg úgy férjen be, hogy ne kelljen szétbarmolni semmit, és jó helyre is kerüljön.
Aztán, hogy előbb-utóbb ez azért csak sikerült, jöhetett az elülső műszerfal is a helyére, és a fennmaradó kis helyre még besuvasztottam a botkormányokat is.

A kabin végleges berendezését követően hagytam vagy két napot szellőzni, aztán jöhetett a kabintető. Szépen, tisztán, alaposan lezsírtalanítva, és két pár meglepetés visszapillantóval, amik egy Microdesign készletből vannak. A Microdesignnak van egy maratáslapja több tucat tükörrel, bizony.
Óvatosságból hagytam a kabintető ragasztását is kiszellőzni és csak utána jött a szélvédő. Na, hát az nem illeszkedett. A sarka belestimmelt a helyére, de a palást keskenyebbre sikerült vagy egy jó miliméterrel, így hát ott lifegett, mint egy kapcsoló. Mit lehet ilyenkor tenni?

Három lehetőség van:
1. Így hagyjuk, hátha nem veszi észre senki.
2. Kilakatoljuk valahogy.
3. Visszabontom a kabintetőt, nyitott helyzetben ragasztom fel, és akkor nem látszik majd semmi.

Én a második lehetőséget választottam, mégpedig úgy, hogy a szélvédőt a kabintetőhöz ragasztottam, és megint csak hagytam egy kicsit szellőzni, aztán az alját tömítettem a törzsnél. Nagyon szeretek átlátszó alkatrészt csiszolni, az adja a makettezés sava-borsát. De amúgy véletlenül egész jól sikerült elsőre.

Na, ez volt az a pont, amikor rácsodálkoztam, hogy elfogyott a kőművesmunka, jöhet a burkolás. Ennek úgy álltam naki, hogy először is több finomsággal felpolíroztam a teljes felületet. Túlzásba azért nem vittem, mert az alapozás Mr Base White 1000-rel történt, ez után viszont felmentem, ha jól emlékszem 2000-es finomságig.

Először a futóaknákat festettem. Miután gondosan körbemaszkoltam az aknákat, megkapták a kabin szürkéjét. A maszkolásra azért volt szükség, mert a fehér sajnos nem éppen a legjobb fedőfesték. Valamikor a hajtómű kiömlőjét is átfújtam fényes feketére, aztán végső színnek a Gunze MC213-ra esett a választás.

Két rétegben azért csak átködöltem a fehér alapozó réteget, már, rátérve a makett "rendes" színére. A fehér után jött a fekete leves. Valamiért azt hittem, hogy már csak le kell festeni aztán kész is vagyunk, de nem úgy megy ám az, hogy csak úgy besétálunk Mordorba.
Némi tépelődés után úgy döntöttem, hogy a kékkel folytatom. A képnézegetés ennél a szakasznál is állandó volt egyébként, és itt is újabb dolgokat állapítottam meg. Már eleve azt, még a készletet illetően, hogy bár a kék mintát adták matricaként, a pirosat pedig nem, inkább festettem a kéket. Alapjában véve ezt a döntést nem is bántam meg. Azonban, a minta szimmetrikus volta miatt, és azért, mert nagy ívben figyelmen kívül hagy szinte minden panelvonalat, elég nagy körültekintést igényel a maszkolószalag pontos felhelyezése.
Megállapítottam továbbá, hogy a 804-est és a többi gépet is többször átfestették, néha csak igazítottak a mintán, néha egész nagyot változtattak. A két fellelhető képen, amelyek a korai állapotát mutatják, már azokon sem egyeznek a törzs gyűrűi.
Kipróbáltam a Lidl-féle sárga maszkolószalagot, tényleg teljesen jó a makettezéshez. Egyébként valamivel gyengébbnek találtam a ragadékonyságát az amúgy több éves Tamiya szalagnál. A maszkolás nekem több napra oszlott szét, mert egyrészt így volt időm, másrészt váratlanul hosszúra nyúlt, így észrevettem, hogy a lidlös szalag azért itt-ott feljön pár nap elteltével.
Fényt derítettem arra is, hogy a Gunze Mr Colorja és a Hobby Colorja a Leveling Thinerrel hiba nélkül keverhető. Ebben nem voltam biztos, pedig lehet, hogy valaki már írta a Makettinfón is. Szóval hogy Mr. Color 5 és Hobby Color 25 kb. 8/10-9/10-es keveréke a kék. Óvatosan, több rétegben.

A kék szín megszáradása után, a maszkolást eltávolítva fedeztem fel újabb érdekességeket. Egyrészt, amikor azt hiszi az ember, hogy alaposan odanyomkodta a maszkolószalagot, akkor azért még érhetik meglepetések. Másrészt, a Gunze zöld színű folyékony maszkolója foltot hagy a fehér festéken, ugyanakkor ehhez a maketthez valami különös elánnal ragaszkodott.
Mindegy most már, mondtam magamban (ó, hogy miket mondtam még!) szépen kicsomagoltam a makettet, aztán jött a piros. Szerencsére ennek már könnyebben ment a kimaszkolása, a szárnyakon és a vízszintes vezérsíkokon találkoznak a színek, így volt mihez igazítani, a függőleges vezérsíkon pedig párhuzamos, tehát itt is volt mihez igazodni.

A világosabb és gyengébben fedő színektől haladva a sötétebb, erősebb színekig a sorban, a fekete volt a következő. Ezúttal tényleg nagyon alaposan kellett maszkolni, hogy ne ködöljön át. No, és hát ezt követték a fémszínek. A fúvóka és a hajtómű burkolatának gyorszárai rozsdamentes acélt kaptak, a pitotcső vége és a valami, amit én állásszög jeladónak vélek pedig krómezüstöt.

Ha már így megvolt a dolog, akkor ezek után jöhetett a hibák kijavítása. Itt elsősorban polírpapírhoz nyúltam. 2000-es, 2500-as finomságúval simogattam le a nem kívánt foltokat, csíkokat, festékhez csak végső esetben nyúltam.

Amikor úgy véltem, hogy falura, kabát alá már jó lesz a makett festése, jöhetett a lakkozás, majd a matricázás. El kell ismernem, egészen jól viselkedtek a matricák mind magukban, azaz nem szakadtak, nem pödrődtek, gyorsan leáztak, mind pedig a matricalágyító hatására, gyorsan belebújtak a panelvonalakba. Egyedül a függőleges vezérsíkon lévő gyári számmal gyűlt meg a gondom, ugyanis fiktív számot kapott szegényke.
Hogy hanyagságból másították-e meg, vagy az ellenség megtévesztése céljából, az nem derült ki, de nekem valahonnan elő kellett teremteni a megfelelő számsort - kétszeresen.

Először a maradékokat túrtam át, de nem jártam sikerrel. Kis töprengés után arra jutottam, hogy a még meg nem kezdett készletek matricáit is végignézem, hátha lesz valami.
Végülis egy lapot találtam megfelelő regiszterekkel, így már csak a Microscale matricalakkját kellett beszereznem. Illetve hát kaptam még ajánlatot körömlakkra, de ezt a lehetőséget inkább a fiókban hagytam egyelőre.

A Micro Liquid Decal Film jól vizsgázott, talán csak egy kezelt szám ment tönkre felhelyezés közben, de ezt akár az én hibámnak is betudhatjuk.
Matricázás után mi más is jöhetett volna, mint még egy fényes lakkréteg? Nem áztattam el vele a makettet, csak a matricákat zártam le.

Utolsó előtti mozzanatként jöhetett a koszolás. Általában tiszták ezek a gépek, azonban vannak szabályt erősítő kivételek, amikor úgy istenigazából koszosak, gyanítom, egy-egy hosszabb bemutató vége felé, vagy gyakorlónapokon. Ezek alapján úgy döntöttem, hogy csak egy visszafogott koszolást kap, jobbára csak a panelvonalakat emelem ki, meg majd ami menet közben nem jön le, azt elkenem.

A koszolás után már tényleg csak egy réteg fedőlakk hiányzott, a futóművek sallangjai a helyükre kerültek, illetve az, hogy a több ízben is elveszett, letört és elveszett, esetleg a letört, de végül megkerült jelzőkatonákat a futóműveknél felragasszam, illetve a hajtóművek beömlőit takaró lemezek (ebből egy valahol a törzsbe beleesve), és a leszálló fényszórók a helyükre kerüljenek, a helyzetjelzőket pedig felfessem.

A végén megvolt a katarzis, hogy sikerült legyőzni ezt a jámbornak tűnő szörnyeteget.
IMG_20230606_113114 (Nagy)
IMG_20230606_113114 (Nagy)
A kezdetek
A kezdetek
Szabásminta
Szabásminta
Szabásminta
Szabásminta
Szabásminta
Szabásminta
Kabinbelső festve, koptatva, koszolva.
Kabinbelső festve, koptatva, koszolva.
Kabinbelső festve, koptatva, koszolva.
Kabinbelső festve, koptatva, koszolva.
IMG_20221022_151219 (Nagy)
IMG_20221022_151219 (Nagy)
Megjött a Heller 1980-ból, és kéri vissza a pontatlanságát
Megjött a Heller 1980-ból, és kéri vissza a pontatlanságát
Illeszkedések
Illeszkedések
Törzs összeragasztva, csiszolva
Törzs összeragasztva, csiszolva
Készülés az első, ellenőrző alapozásra
Készülés az első, ellenőrző alapozásra
Alapozás után
Alapozás után
IMG_20221210_155647 (Nagy)
IMG_20221210_155647 (Nagy)
Újratömítve, újracsiszolva
Újratömítve, újracsiszolva
IMG_20230117_144204 (Nagy)
IMG_20230117_144204 (Nagy)
Apróságok
Apróságok
Katapultülések
Katapultülések
Szélvédő
Szélvédő
IMG_20230304_152115 (Nagy)
IMG_20230304_152115 (Nagy)
Maszkolás
Maszkolás
Maszkolás
Maszkolás
Itt a később
Itt a később
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
IMG_20230606_172021 (Nagy)
IMG_20230606_172021 (Nagy)
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
Elkészült, járjuk körbe!
2023.02.20.
Utolsó módosítás: 2023.06.12.
borisz
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Johnie
2023.06.16. 00:37:49
Csillagos 5-ös!
Bevallom remekül szórakoztam a cikk olvasása alatt, jókat mosolyogtam egy egy mondandód leíratán.
Dícséretes, hogy erőt vettél arra, hogy a gyártó elrontott panelvonalait a lehetőségeidhez mérten kijavítsd. Én biztosan a "jólvanazúgy" bevált rálegyintéses technikát alkalmaztam volna. Te nem hagytad magad.
Gratulálok, szép makett - jó cikk!
atika
2023.06.16. 05:47:07
Őszinte elismerésem.

Gondolkodtál már azon, hogy ha egy jó makettbe fektetnél ennyi energiát, akkor mi születne? :)
warbirds
2023.06.16. 07:40:09
Gratulálok, emberes munkát vittél végig remek végeredménnyel! És az utolsó képen igenis látszik a leszálló fényszóró izzója! :D
Folyékony maszkolóból próbáld meg az Abteilung502 Liquid Mask-ot. Nekem eddig bevált, nem hagyott még nyomot semmin.
vrauko
2023.06.16. 08:44:47
Meg vagyok elégedve.
borisz
2023.06.16. 16:13:31
Köszönöm az elismeréseket, ígérem, lesz majd tisztességes készlet is a kezeim alatt.
Mondjuk, ha ennek a szerszámát átdolgoznák, akkor beneveznék még egyre, de be kell látni, hogy ez esélytelen. Egy másik sugárhajtású kiképző van most a soron, aztán egy időre felhagyok velük. Kell valami, amivel lőni is lehet. ;)
Zoli
2023.06.21. 11:54:21
Szia,
Nagyon szép munka, gratula! Irigylem a kitartásod, ennél sokkal könnyebb maketteket is félbe szoktam hagyni...
Külön örülök a témának, ilyen típusokkal kevesen foglalkoznak, és köszönöm, hogy megosztottad!
Csak két apró észrevételem lenne. A panelvonalak befuttatása nem az igazi, néhol eltűnik, vagy szakaszos. Nem baj, ha nem akarod túlzásba vinni, de szerintem tudnál még javítani rajta, hígabb és szürkésbarnás színnel befuttatva. A másik apróság a kabintető maszkolása, ezen is tudnál még javítani utólag, akár ecsettel is, száradás után óvatosan megcsiszolva. De ezekkel együtt is nagyon jól sikerült a makett, tetszik, sok sikert a szikrához!
z
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció