Pintér György - Múzeumi krimik
Az I. világháború utolsó éveiben az angol De Havilland kifejlesztett egy felderítő-bombázó repülőgépet, ami a hangzatos DH.9 nevet kapta. Ha azt mondom, hogy viszonylag gyenge paraméterei ellenére (a saját elődjével, a DH.4-gyel szemben) elterjedt típus volt, amit repültek Chilétől Törökországig, Észtországtól Brit-Indiáig sokfelé, akkor nem mondok valótlanságot. A cári kormány licenszvásárlásra szánta el magát és rendelt 50 darabot a DH.4 változatból. A megküldött dokumentáció azonban nem volt teljes.
Közben elkészült a DH.9-es változat. Néhány példánya kivette a részét az angolok intervenciójából, amit az oroszországi polgárháború idején a "fehérek" – azaz a bolsevikok ellen harcolók – támogatására hajtottak végre. Feltűntek a gépek Caricin (későbbi Sztálingrád) egén és északon Arhangelszk környékén is. A dolog sikeressége ismert. A bolsevikok – igaz véres harcokban, ahol oldalukon egy kb. százezres magyar hadifoglyokból szervezett erő is harcolt a hazajutásért – leverték az összes ellenfelüket, pedig voltak szép számmal.
Így került a győztesek kezébe egy ilyen "angol szépség". Az ifjú Polikarpov, aki ekkor a GAZNo.1.-nek átnevezett moszkvai DUX gyár tervezési osztályának vezetője volt, elkezdte az típus "honosítását". Ez alapvetően annyiban állt a műszaki dolgok koppintásán túl, hogy az alapanyagként használt angol lucfenyő helyett szibériai fenyő felhasználási lehetőségeit számolták ki, a gazdaságosság, tartósság, szilárdság szempontjait szem előtt tartva. Ennek során átterveztek egy csomó dolgot, így a törzset, a szárnydobozt, az alsó szárny rögzítési pontjait, a pilótafülke padlóját, a motortartót, és módosult a szárnyprofil. Ebbe a típusba építették először az első szovjet repülőgépmotort, az M5-öt, ami valami sajátos ok miatt a megszólalása után is hasonlított az amerikai Liberty L-12-re. A forradalmak és a polgárháború tépázta Szovjet-Oroszországban a gyári munkások jó része vidékre menekült a városokban fellépő éhínség elől. Így nehéz volt megszervezni a repülőgépgyártást. Jött viszont a világháborút követő demobilizáció, azaz a gazdaság visszatérése hadi lábról, a béke lábra. A fölöslegessé vált eszközöket, alkatrészeket kilós áron vásárolták fel különféle gyanús vegyesvállalatok, amelyek egy dologban azonosak voltak: a kézen-közön beszerzett áruik a fiatal szovjet állam valamelyik kikötőjében bukkantak fel.
Előfordult, hogy az egyes gépek műszerfalának elrendezését megváltoztatták az aktuális pilóta igényei szerint. A gépek felfegyverzése külön kalandregény volt, hiszen az alapból fegyvertelen felderítőgépekre kellett valamiféle fedélzeti fegyvereket pakolni. Mivel a korábbi orosz gépek jó részén a bombákat úgy szemre célozva, kézzel hajigálta ki a pilótafülkéből a megfigyelő, szükség volt komolyabb bombacélzó berendezésekre, a légcsavarkörön belülről tüzelő géppuskákhoz szinkronizátorra. Próbálkoztak rádió beszerelésével, sőt "burzsuj luxusként" a pilótaülés párnázatot is kapott.
Nos, az R-1 már a polgárháború utáni évben részt vett az afgán polgárháborúban Amullah kánt támogatva, majd két évvel később a kínai polgárháborúban. Ezen alkalmakkor szovjet személyzet repülte a gépeket. Ugyanebben az évben Reza sah vetette be a gépeket az azeri és kurd felkelők ellen, majd a szovjet légierő bombázta velük a magukról megfeledkezett csecsen és ingus lázadókat. 1928-ban újabb afganisztáni fellépés következett, ekkor már afgán személyzettel. Ugyanebben az évben a türkmenisztáni és üzbég földön harcoló baszmacs osztagokat bombázták mérsékelt sikerrel. Itt töredékes adatok vannak vegyifegyverek bevetéséről is. Egy évvel később a Kelet-Kínai Vasút környékén kialakult háborúságban harcoltak a szovjet oldalon. Itt november 17-én hősiesen szétbombáztak egy kínai alakulatot, amiről később kiderült, hogy szövetséges nomádok által hajtott marhacsorda szenvedte el a légicsapást. 1932-ben a mongol puszták fölött biztosították a Népi Forradalmi Párt fennhatóságát a Sambuu "zsanzsin" és Tugzs vezette vallásos lázadók fölött, akiknek célja a korábbi, a lámák által irányított teokratikus állam visszaállítása. (A felsorolt helyszínek között több is visszaköszön a XX. és a jelen század történelméből.)
Érdekesség, hogy a típust hordozóként használták 1930-ban egyfajta szárnyas bomba indítására, de szereltek rá hátrasiklás nélküli löveget is. Ez utóbbival szerencsére csak földön álló helyzetben lőttek, mert a fellépő erők a második lövés közben szétcincálták a szárnyat. Próbálkoztak turbófeltöltővel is, 1935-ben. Bár emiatt azbeszt és acéllap borításokat kapott a gép érintett része, repülés közben így is tűz keletkezett, amit Kaverin, a gép pilótája, a sebesség növeléssel "elfújt".
Készült a típusnak úszótalpas változata is, az MR-1. Ez részt vett a Kelet-Kínai Vasút körüli harcokban, 1929-ben.
A típus a katonai felhasználáson túl kiképzési és polgári célokat is szolgált. A szovjet posta használta küldemények továbbítására. A törzs szép, hosszú felületein jól olvasható feliratok elhelyezésére is volt mód. Ezek között a "válasz-sorozat" érdekes annyira, hogy egyik változatát még a KP 1/72-es makettjéhez csomagolt matricára is odatették. "Válaszunk Chamberlain-nek!" orosz nyelvű szöveggel. De üzentek ilyen módon Daladier francia elnöknek és Őszentségének a római pápának is. (Ez utóbbit szovjet-azerbajdzsáni OSZOAVIAHIM üzente.) De létezett a "Kult-Front Harcosa" feliratú is, amit a szovjet pedagógusok újságja adományaiból építettek.
források:
https://topwar.ru/16259-istoriya-sovetskoy-aviacii-polikarpov-r-1-pervyy-seriynyy-sovetskiy-samolet.html
https://topwar.ru/uploads/posts/2012-07/1341890930_R1plane007.jpg
https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9F%D0%BE%D0%BB%D0%B8%D0%BA%D0%B0%D1%80%D0%BF%D0%BE%D0%B2_%D0%A0-1
A De Havilland DH.9 és a Polikarpov R-1
Az I. világháború utolsó éveiben az angol De Havilland kifejlesztett egy felderítő-bombázó repülőgépet, ami a hangzatos DH.9 nevet kapta. Ha azt mondom, hogy viszonylag gyenge paraméterei ellenére (a saját elődjével, a DH.4-gyel szemben) elterjedt típus volt, amit repültek Chilétől Törökországig, Észtországtól Brit-Indiáig sokfelé, akkor nem mondok valótlanságot. A cári kormány licenszvásárlásra szánta el magát és rendelt 50 darabot a DH.4 változatból. A megküldött dokumentáció azonban nem volt teljes.
Közben elkészült a DH.9-es változat. Néhány példánya kivette a részét az angolok intervenciójából, amit az oroszországi polgárháború idején a "fehérek" – azaz a bolsevikok ellen harcolók – támogatására hajtottak végre. Feltűntek a gépek Caricin (későbbi Sztálingrád) egén és északon Arhangelszk környékén is. A dolog sikeressége ismert. A bolsevikok – igaz véres harcokban, ahol oldalukon egy kb. százezres magyar hadifoglyokból szervezett erő is harcolt a hazajutásért – leverték az összes ellenfelüket, pedig voltak szép számmal.
Így került a győztesek kezébe egy ilyen "angol szépség". Az ifjú Polikarpov, aki ekkor a GAZNo.1.-nek átnevezett moszkvai DUX gyár tervezési osztályának vezetője volt, elkezdte az típus "honosítását". Ez alapvetően annyiban állt a műszaki dolgok koppintásán túl, hogy az alapanyagként használt angol lucfenyő helyett szibériai fenyő felhasználási lehetőségeit számolták ki, a gazdaságosság, tartósság, szilárdság szempontjait szem előtt tartva. Ennek során átterveztek egy csomó dolgot, így a törzset, a szárnydobozt, az alsó szárny rögzítési pontjait, a pilótafülke padlóját, a motortartót, és módosult a szárnyprofil. Ebbe a típusba építették először az első szovjet repülőgépmotort, az M5-öt, ami valami sajátos ok miatt a megszólalása után is hasonlított az amerikai Liberty L-12-re. A forradalmak és a polgárháború tépázta Szovjet-Oroszországban a gyári munkások jó része vidékre menekült a városokban fellépő éhínség elől. Így nehéz volt megszervezni a repülőgépgyártást. Jött viszont a világháborút követő demobilizáció, azaz a gazdaság visszatérése hadi lábról, a béke lábra. A fölöslegessé vált eszközöket, alkatrészeket kilós áron vásárolták fel különféle gyanús vegyesvállalatok, amelyek egy dologban azonosak voltak: a kézen-közön beszerzett áruik a fiatal szovjet állam valamelyik kikötőjében bukkantak fel.
Előfordult, hogy az egyes gépek műszerfalának elrendezését megváltoztatták az aktuális pilóta igényei szerint. A gépek felfegyverzése külön kalandregény volt, hiszen az alapból fegyvertelen felderítőgépekre kellett valamiféle fedélzeti fegyvereket pakolni. Mivel a korábbi orosz gépek jó részén a bombákat úgy szemre célozva, kézzel hajigálta ki a pilótafülkéből a megfigyelő, szükség volt komolyabb bombacélzó berendezésekre, a légcsavarkörön belülről tüzelő géppuskákhoz szinkronizátorra. Próbálkoztak rádió beszerelésével, sőt "burzsuj luxusként" a pilótaülés párnázatot is kapott.
Nos, az R-1 már a polgárháború utáni évben részt vett az afgán polgárháborúban Amullah kánt támogatva, majd két évvel később a kínai polgárháborúban. Ezen alkalmakkor szovjet személyzet repülte a gépeket. Ugyanebben az évben Reza sah vetette be a gépeket az azeri és kurd felkelők ellen, majd a szovjet légierő bombázta velük a magukról megfeledkezett csecsen és ingus lázadókat. 1928-ban újabb afganisztáni fellépés következett, ekkor már afgán személyzettel. Ugyanebben az évben a türkmenisztáni és üzbég földön harcoló baszmacs osztagokat bombázták mérsékelt sikerrel. Itt töredékes adatok vannak vegyifegyverek bevetéséről is. Egy évvel később a Kelet-Kínai Vasút környékén kialakult háborúságban harcoltak a szovjet oldalon. Itt november 17-én hősiesen szétbombáztak egy kínai alakulatot, amiről később kiderült, hogy szövetséges nomádok által hajtott marhacsorda szenvedte el a légicsapást. 1932-ben a mongol puszták fölött biztosították a Népi Forradalmi Párt fennhatóságát a Sambuu "zsanzsin" és Tugzs vezette vallásos lázadók fölött, akiknek célja a korábbi, a lámák által irányított teokratikus állam visszaállítása. (A felsorolt helyszínek között több is visszaköszön a XX. és a jelen század történelméből.)
Érdekesség, hogy a típust hordozóként használták 1930-ban egyfajta szárnyas bomba indítására, de szereltek rá hátrasiklás nélküli löveget is. Ez utóbbival szerencsére csak földön álló helyzetben lőttek, mert a fellépő erők a második lövés közben szétcincálták a szárnyat. Próbálkoztak turbófeltöltővel is, 1935-ben. Bár emiatt azbeszt és acéllap borításokat kapott a gép érintett része, repülés közben így is tűz keletkezett, amit Kaverin, a gép pilótája, a sebesség növeléssel "elfújt".
Készült a típusnak úszótalpas változata is, az MR-1. Ez részt vett a Kelet-Kínai Vasút körüli harcokban, 1929-ben.
A típus a katonai felhasználáson túl kiképzési és polgári célokat is szolgált. A szovjet posta használta küldemények továbbítására. A törzs szép, hosszú felületein jól olvasható feliratok elhelyezésére is volt mód. Ezek között a "válasz-sorozat" érdekes annyira, hogy egyik változatát még a KP 1/72-es makettjéhez csomagolt matricára is odatették. "Válaszunk Chamberlain-nek!" orosz nyelvű szöveggel. De üzentek ilyen módon Daladier francia elnöknek és Őszentségének a római pápának is. (Ez utóbbit szovjet-azerbajdzsáni OSZOAVIAHIM üzente.) De létezett a "Kult-Front Harcosa" feliratú is, amit a szovjet pedagógusok újságja adományaiból építettek.
források:
https://topwar.ru/16259-istoriya-sovetskoy-aviacii-polikarpov-r-1-pervyy-seriynyy-sovetskiy-samolet.html
https://topwar.ru/uploads/posts/2012-07/1341890930_R1plane007.jpg
https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9F%D0%BE%D0%BB%D0%B8%D0%BA%D0%B0%D1%80%D0%BF%D0%BE%D0%B2_%D0%A0-1
|
|
Polikarpov R-1
|
|
|
Az R-1 háromnézeti rajza
|
|
|
Már nem kézzel dobálták a bombákat
|
|
|
Összfegyvernemi gyakorlaton Ukrajnában
|
|
|
A kínai határra vezényelt egység
|
|
|
Az MR-1 vízi változat
|
|
|
A pápának szóló üzenet egy R-1 makettjén
|
|
|
NN'Aa és egy vöröscsillagos ököl – a frászt hozza az ellenségre
|
|
|
Az 1932-es mongóliai lázadás területe
|
2024.09.03.
Utolsó módosítás: 2024.10.30.
Utolsó módosítás: 2024.10.30.