Antonov An-26 Curl Late Version

Antonov An-26 Curl

1:72, Amodel No.72118 (2004)
Pintér György - Múzeumi krimik Az Amodel makettjeiről sokaknak nem kimondottan a csúcstechnikájú maketteknek jutnak az eszükbe. Azonban az 1:72-es 2004-ben megjelent An-26-al más a helyzet. Erre a doboztetőn megtalálható német Modellfan magazin Modell des Jahres 2004 kitüntetése ad némi sejtést...

A makett felületén szép, lehetlen vékony panelvonalakat találunk. A törzset 4 fő részre bontva kapjuk. Szerintem egy kicsit túlzás volt ennyire szétbontani (elég lett volna két félre is). Főleg úgy hogy egyetlen egy illesztést segítő "csapot" sem kapunk, továbbá az illesztési felület sem teljesen egyenes, szóval ragasztás előtt ajánlott a többszöri szárazpróba. A törzsek belseje jól kidolgozott, megtalálható bennük a belső bordázat.

A makettet elkészíthetjük nyitott rámpával is. Ebben az esetben fontos hogy szépen ki lehessen dolgozni a tehertért. Az Amodel gondoskodott róla hogy ne legyen olyan nehéz dolgunk. Ide is mellékeltek több kezelőpanelt, a lehajtható üléseket, valamint a tetőtért is elég részletesen. A tehertér padlóját nem árt egy kicsit feljavítanunk, ugyanis szegecs egy darab sincs rajta, és hát a nehéz rakományok berakását könnyítő sín is enyhén szólva sorjás volt az én példányomon. Ennek a lefaragását már egyébként megtettem, és nem is olyan nehéz mint gondoltam :) A pilótakabin, a fedélzeti mérnök helye...stb egész részletes. Azonban fontos lesz a részletképek beszerzése, ugyanis az Amodel a legelső "menüpontnál" a pilótakabin összerakásánál meg leírja hogy milyen színekkel ajánlott festeni, azonban ezután legközelebb majd csak az összeállítás vége felé a választható gépek festési útmutatóinál találkozunk ilyennel. Nekem nagyon tetszett, a maketthez mellékelik a WC-t is :) Egyébként ha akarjuk hogy ebből látsszon is valami akkor kivághatjuk az oldalajtót is, ugyanis mellékelnek egy kinyitott ajtót nyitott kilinccsel.
A kisebb alkatrészek elsőre kicsit bumfordinak tűnnek, de jobban megnézve szerintem nem azok. Csak a levágásuk nem lesz egyszerű feladat, mivel ukrán szomszédaink elég "erősen" hozzáöntötték az alkatrészeket az öntőkerethez. Továbbá kicsit túlzott lendülettel adagolták a makett elkészítéséhez a műanyagot, így időnként jó kis sorjákkal találkozhatunk. A futóművekből is kétfélét kapunk. Egy szettet megterhelt géphez, és egyet az üreshez. Nagyon tetszett az a megoldásuk, hogy a függőleges vezérsík tövében lévő piros helyzetjelző lámpához külön adják az izzót és a lámpabúrát. A kerekeket előre lapítottan kapjuk. Az áttetsző alkatrészek egyébként egész jól áttetszők.
A makett építése egyébként elég kalandos feladat lesz, ugyanis az alkatrészek számát az öntőkeretre nem írták rá, szóval azokat mindig az alkatrésztérképről kell "puskázni".
A makettet egyébként jó nagy dobozba csomagolták, ehhez képest viszont az alkatrészeket nagyon szétbontották, az alkatrészeket összesen 20 öntőkereten találjuk meg. Na jó az is igaz hogy szerencsére van belőlük bőven, ugyanis több mint 200 alkatrészből áll a makett. Ami kibontás után nagyon tetszett, hogy a két nagyobb törzsfélt tartalmazó öntőkeret kivételével az összeset egy zacskóba stócolták. Olyan púpos volt a doboz mikor megvettem mint egy teve...
Összesen 4 géphez kapunk matricát. 2 orosz, egy UN és egy ukrán géphez.
Ez a makett a késői verzió. Ha a magyar gépek közül akarunk építeni, akkor vagy megépítjük az "új" 110-est, vagy annyi teendőnk van mindösszesen hogy a jobboldali hajtóműgondola bal oldalán ki kell alakítanunk a korai változatokra jellemző beömlőt. Ez nem túl nehéz feladat, könnyen orvosolható. Egyébként Amodelék gyártották a korai verziót is.

Összességében elmondható a makettről hogy egy nagyon-nagyon jó alap, amit egy kis feljavítással (Extratech két maratást is kiadott hozzá, bár ezek mellé még bőven elfér a házi tuning) rendkívűl szép, élethű makettet építhetünk. Ehhez mindenképp szükségesek részletképek, jól használható hozzá a Kagero An-26 kiadványa. Kezdőknek azért nem ajánlom a makettet kissé bonyolult készítése miatt. Akik szeretik a légcsavaros gépeket, vagy akiket érdekel ez a gép, szerintem kihagyhatatlan makett.

Két nagyon szép makett linkje:
http://gallery.rumodelism.com/gallery/img119/m2384.shtml
http://www.aircraftresourcecenter.com/Gal3/2901-3000/Gal2987_An-26_Dedigurov/00.shtm
doboz
doboz
törzs
törzs
öntőkeret 1
öntőkeret 1
öntőkeret 2
öntőkeret 2
öntőkeret 3
öntőkeret 3
öntőkeret 5
öntőkeret 5
öntőkeret 4
öntőkeret 4
öntőkeret 6
öntőkeret 6
öntőkeret 7
öntőkeret 7
öntőkeret 8
öntőkeret 8
öntőkeret 9
öntőkeret 9
öntőkeret 10
öntőkeret 10
öntőkeret 11
öntőkeret 11
öntőkeret 12
öntőkeret 12
öntőkeret 13
öntőkeret 13
öntőkeret 14
öntőkeret 14
öntőkeret 15
öntőkeret 15
öntőkeret 16
öntőkeret 16
öntőkeret 17
öntőkeret 17
öntőkeret 18
öntőkeret 18
öntőkeret 19
öntőkeret 19
öntőkeret 20
öntőkeret 20
matrica 1
matrica 1
matrica 2
matrica 2
összeállítási útmutató 1
összeállítási útmutató 1
összeállítási útmutató 2
összeállítási útmutató 2
összeállítási útmutató 3
összeállítási útmutató 3
összeállítási útmutató 4
összeállítási útmutató 4
összeállítási útmutató 5
összeállítási útmutató 5
összeállítási útmutató 6
összeállítási útmutató 6
összeállítási útmutató 7
összeállítási útmutató 7
összeállítási útmutató 8
összeállítási útmutató 8
összeállítási útmutató 9
összeállítási útmutató 9
összeállítási útmutató 10
összeállítási útmutató 10
összeállítási útmutató 11
összeállítási útmutató 11
összeállítási útmutató 12
összeállítási útmutató 12
összeállítási útmutató 13
összeállítási útmutató 13
összeállítási útmutató 14
összeállítási útmutató 14
összeállítási útmutató 15
összeállítási útmutató 15
összeállítási útmutató 16
összeállítási útmutató 16
2007.12.21.
Utolsó módosítás: 2009.09.12.
zoli1989
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Tibor
2008.11.07. 05:19:45
Zoli!
Én most küzdök az early versionnal. Amiket leírtál, igazak. Egy-két apró kiegészítés: A törzs anyag vastagsága elég jelentős, ezért aki kivágja a személyzeti oldal ajtót, annak illik ezen a részen elvékonyítani a makett falát. A tehertér padlóját cigarettás doboz belső, alu színű papírjából kivágott "lemezek" beragasztásával javítottam fel. Sajnos a plafonról lehagyták a fehér és ibolya (kék) színű világító testeket. A tehertér daru "bumfordi" és hiányos. Sajnos nem adják a magyar katonai változatoknál meglévő, a rámpa felcsatlakozását folytató részen lévő áramlás terelőket. Az én példányomnál a pilóta kabin tető átlátszó alkatrésze nem igazán illeszkedik a törzshöz. A személyzet munkahelyeit elég alaposan kidolgoztam, de valószínűleg nem sok minden fog belőlük látszani. Az Extra Tech maratásai jól használhatóak és elég korrektek. Nos most enyit.
Gratula az ismertetődhöz, igazán korrekt.
Tibor
piratvitorla
2009.09.13. 13:19:26
Szia!
Magyar gépnél ha nem a 110-est csinálod (405,406,603,407), akkor a jobb oldali beszálló ajtón nincs körablak!
A megfigyelő (navigátor) "buborékjánál" a valóságban a hátsó áramvonalazó rész alatt megvan az első félgömb hátsó fele is; a csatlakozásnál pedig világosbarna/ fekete csík (géptől függ a színe). Én a csíkot felfestettem.
Én a 407-est csináltam a másik dobozból (early version). Majd egyszer ha sikerül lefotózni felrakom...
Sok súly kellett az orrába de úgyis leült, így a mellékelt élethű faroktámasz jól jött.
üdv
Zoli
Fruzsi
2009.10.30. 14:28:15
Szia Zoli!

Nekem az lenne a gondon,h sehol nem találtam An-26-os makettet Szegeden.A boltos azt mondta nézzek utána a neten(eddig nem sok sikerrel).Tudnál tanácsot adni hol szerezhetném be?
Megadom a mail címem is: gineapig@freemail.hu
Előre is köszönöm!
Fruzsi
zoli1989
2009.10.30. 15:52:04
Szia piratvitorla!

Köszi a körablakra a figyelmeztetést, ez elkerülte a figyelmemet.
A buborékablakról tudom hogy igaziban az valóban egy "buborék" és a mögötte levő plexi csak egy áramvonalazó rész. De ezzel én nemnagyon tudok mit kezdeni. A csatlakozást én is fogom imitálni, igaz nem festve, hanem inkább valami színre fújt maszkolószalag csíkkal.
A súlyt is köszi, figyelni fogok rá.

Én egy elfelejtett oldalszámot fogok készíteni, nagyon régi festéssel... így nekem majd faragni kell azt a beomlőt....

Fruzsi mail ment !
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció