Sd.Kfz.142 StuG III G
1:72, Italeri
No.7021 (2008)
Pintér György - Múzeumi krimik
Szeretném nektek bemutatni legújabb makettemet, az igazi klasszikusnak számító Sturmgeschütz III-at, vagy a második világháború talán legsikeresebb és legnagyobb példányszámban gyártott rohamlövegét.
Mivel én elsősorban a második világháborús tankvadászokra szeretnék főleg fókuszálni, tudtam, hogy ez egy kötelező darab, noha tudom, hogy egy rohamlövegről és nem tankvadászról beszélünk, ám szerintem mondhatjuk, hogy ennek a harci eszköznek a sikere nagyban hozzájárult a tankvadász fegyvernem megszületéséhez.
Mit is lehet hozzátenni ezen gépezet leírásához, amit már ne írt volna le, vagy mondott el valaki? Elég sokat hezitáltam, írjak-e egyáltalán cikket erről a darabról, hiszen tényleg egy olyan járműről beszélünk, ami a szinte a második világháború első pillanatától az utolsókig jelen volt a harctéren.
Megnéztem, hányan rakták össze ezt a járművet és természetesen nem lepődtem meg, amikor azt láttam, hogy pontosan ez a makett már ott van az építési leírások között.
Én inkább mégis a szerkesztőre bízom, szeretne-e még egy cikket látni erről a klasszikusról.
A járműről:
A Sturmgeschütz, vagyis a rohamlöveg koncepciója Erich von Manstein fejében született. Szerinte a gyalogság jó hasznát tudta volna venni egy olyan harci járműnek, mely elsősorban a gyalogság által nehezen leküzdhető, megerősített állásokat, mint például bunkereket, géppuskafészkeket, tűzérségi állásokat, tudja hatékonyan támadni.
Az elvárások között szerepelt, hogy a jármű lehetőleg minél olcsóbb és alacsonyabb felépítésű legyen. A mérnökök az olcsóbb előállítás miatt egy, már sorozatban gyártott tank elemeiből kívántak építkezni, így a Pz.III-as tank alvázára esett a választás. A költségek és a jármű magasságának csökkentése érdekében a forgatható lövegtornyot elhagyták és megszületett az első rohamlöveg.
A StuG III-ból összesen 10 ezer darab készült, ami rettentően nagy szám. Ezt a számmal talán csak a Pz. IV. - vagyis a német páncélos haderő gerincét alkotó tank, - vetekszik a maga 8500-as példányszámával.
A StuG III G változatot 1942-től a háború végéig gyártották, és ezalatt az idő alatt 7893 darab készült el az Alkett és a MIAG gyáraiban.
Az előző verziókhoz képes további páncélzatot kapott és egy 7 periszkópos parancsnoki kupolát. A fegyverzet kiegészült egy darab 7,92 mm-es MG 34-es géppuskával, amit az immár gyárilag felszerelt fegyverállványra lehetett fogatni, melyet pajzspáncélok vettek körül. Az újonnan rendszeresített védőpáncélzat azonban csak szemből nyújtott kielégítő védelmet, oldalról és hátulról a lövész továbbra is sebezhető maradt. A probléma végleges megoldását az 1944-ben bevezetésre kerülő – a Hetzer páncéloshoz is használt, – távirányítású géppuskaállás jelentette, amelyet a küzdőtér belsejéből lehetett vezérelni. A távirányítású rendszerből azonban csak korlátozott mennyiség állt rendelkezésre, így a StuG III-as változatainak egy része továbbra is pajzspáncéllal készült.
A gyártás folyamán további újításokat eszközöltek, úgymint a 80 mm öntött acél (Saukopf) „disznófej” lövegpajzs ami nagyobb anyagvastagságának és kialakításának köszönhetően megbízhatóbb védelmet tett lehetővé a korábban alkalmazott 50 mm-es, szögletes kivitelű lövegpajzshoz képest. 1944 elejétől kezdve megjelent a párhuzamosított géppuska, 1944 tavaszán pedig a taktikai célokat szolgáló (NbK39) típusú ködgránátvető. 1943 közepétől a rohamlövegeket Schürtzennel (kötény-páncélzattal) szerelték fel, javítva ezzel az üregestöltetű lőszerek elleni védelmet. Az 1943 és 1944 szeptembere között a StuG III-as rohamlövegeket antimagnetikus Zimmerit réteggel vonták be amely meggátolta a mágneses páncélhárító aknák feltapadását.
A makettről:
Nem az első Italeri makett, amit összerakok, és most sem okozott csalódást. Eddig nagy vonalban az Italerit a Revell mögé soroltam, de kezd megfordulni a sorrend. Az elemek szépen kidolgozottak. Két kis szépséghibával szembesültem.
Az egyik, hogy a kerekek belső oldala nem volt kidolgozva. Ezt persze megfelelő koszolással nyilván lehet kompenzálni, de azért nem bántam volna, ha mindkét irányból jól néznek ki.
A másik hiba, az az, hogy az építési leírás és az összeállítási sorrend miatt a löveget tartó elem egy kicsit hosszú, ennek következtében sajnos túl későn vettem észre, hogy a löveg távtartója magas maradt, így a löveg nem süllyeszthető vízszintes állásba. Ez - valljuk be őszintén, - szomorú, mert a rohamlöveg legfőbb szépségét, vagyis azt nem tudja így demonstrálni, miért tudták azt a harci eszközt eredményesen alkalmazni tankvadász szerepkörben is.
Jó, persze erre én is figyelhettem volna, de leírás alapján nem volt egyértelmű, hogy itt baj lesz, pedig baj lett.
Az építés ettől függetlenül simán ment.
Az alapozáshoz az eddig már jól bevált Revell 91+9 zománcot használtam. Erre jött rá hajlakkos réteg fölé a Gunze 66-os színe. Így utólag nézve a koptatást talán túlzásba vittem.
Erre jött egy olajfestékes bemosás, majd egy pasztellkrétás sarazás.
Mivel én elsősorban a második világháborús tankvadászokra szeretnék főleg fókuszálni, tudtam, hogy ez egy kötelező darab, noha tudom, hogy egy rohamlövegről és nem tankvadászról beszélünk, ám szerintem mondhatjuk, hogy ennek a harci eszköznek a sikere nagyban hozzájárult a tankvadász fegyvernem megszületéséhez.
Mit is lehet hozzátenni ezen gépezet leírásához, amit már ne írt volna le, vagy mondott el valaki? Elég sokat hezitáltam, írjak-e egyáltalán cikket erről a darabról, hiszen tényleg egy olyan járműről beszélünk, ami a szinte a második világháború első pillanatától az utolsókig jelen volt a harctéren.
Megnéztem, hányan rakták össze ezt a járművet és természetesen nem lepődtem meg, amikor azt láttam, hogy pontosan ez a makett már ott van az építési leírások között.
Én inkább mégis a szerkesztőre bízom, szeretne-e még egy cikket látni erről a klasszikusról.
A járműről:
A Sturmgeschütz, vagyis a rohamlöveg koncepciója Erich von Manstein fejében született. Szerinte a gyalogság jó hasznát tudta volna venni egy olyan harci járműnek, mely elsősorban a gyalogság által nehezen leküzdhető, megerősített állásokat, mint például bunkereket, géppuskafészkeket, tűzérségi állásokat, tudja hatékonyan támadni.
Az elvárások között szerepelt, hogy a jármű lehetőleg minél olcsóbb és alacsonyabb felépítésű legyen. A mérnökök az olcsóbb előállítás miatt egy, már sorozatban gyártott tank elemeiből kívántak építkezni, így a Pz.III-as tank alvázára esett a választás. A költségek és a jármű magasságának csökkentése érdekében a forgatható lövegtornyot elhagyták és megszületett az első rohamlöveg.
A StuG III-ból összesen 10 ezer darab készült, ami rettentően nagy szám. Ezt a számmal talán csak a Pz. IV. - vagyis a német páncélos haderő gerincét alkotó tank, - vetekszik a maga 8500-as példányszámával.
A StuG III G változatot 1942-től a háború végéig gyártották, és ezalatt az idő alatt 7893 darab készült el az Alkett és a MIAG gyáraiban.
Az előző verziókhoz képes további páncélzatot kapott és egy 7 periszkópos parancsnoki kupolát. A fegyverzet kiegészült egy darab 7,92 mm-es MG 34-es géppuskával, amit az immár gyárilag felszerelt fegyverállványra lehetett fogatni, melyet pajzspáncélok vettek körül. Az újonnan rendszeresített védőpáncélzat azonban csak szemből nyújtott kielégítő védelmet, oldalról és hátulról a lövész továbbra is sebezhető maradt. A probléma végleges megoldását az 1944-ben bevezetésre kerülő – a Hetzer páncéloshoz is használt, – távirányítású géppuskaállás jelentette, amelyet a küzdőtér belsejéből lehetett vezérelni. A távirányítású rendszerből azonban csak korlátozott mennyiség állt rendelkezésre, így a StuG III-as változatainak egy része továbbra is pajzspáncéllal készült.
A gyártás folyamán további újításokat eszközöltek, úgymint a 80 mm öntött acél (Saukopf) „disznófej” lövegpajzs ami nagyobb anyagvastagságának és kialakításának köszönhetően megbízhatóbb védelmet tett lehetővé a korábban alkalmazott 50 mm-es, szögletes kivitelű lövegpajzshoz képest. 1944 elejétől kezdve megjelent a párhuzamosított géppuska, 1944 tavaszán pedig a taktikai célokat szolgáló (NbK39) típusú ködgránátvető. 1943 közepétől a rohamlövegeket Schürtzennel (kötény-páncélzattal) szerelték fel, javítva ezzel az üregestöltetű lőszerek elleni védelmet. Az 1943 és 1944 szeptembere között a StuG III-as rohamlövegeket antimagnetikus Zimmerit réteggel vonták be amely meggátolta a mágneses páncélhárító aknák feltapadását.
A makettről:
Nem az első Italeri makett, amit összerakok, és most sem okozott csalódást. Eddig nagy vonalban az Italerit a Revell mögé soroltam, de kezd megfordulni a sorrend. Az elemek szépen kidolgozottak. Két kis szépséghibával szembesültem.
Az egyik, hogy a kerekek belső oldala nem volt kidolgozva. Ezt persze megfelelő koszolással nyilván lehet kompenzálni, de azért nem bántam volna, ha mindkét irányból jól néznek ki.
A másik hiba, az az, hogy az építési leírás és az összeállítási sorrend miatt a löveget tartó elem egy kicsit hosszú, ennek következtében sajnos túl későn vettem észre, hogy a löveg távtartója magas maradt, így a löveg nem süllyeszthető vízszintes állásba. Ez - valljuk be őszintén, - szomorú, mert a rohamlöveg legfőbb szépségét, vagyis azt nem tudja így demonstrálni, miért tudták azt a harci eszközt eredményesen alkalmazni tankvadász szerepkörben is.
Jó, persze erre én is figyelhettem volna, de leírás alapján nem volt egyértelmű, hogy itt baj lesz, pedig baj lett.
Az építés ettől függetlenül simán ment.
Az alapozáshoz az eddig már jól bevált Revell 91+9 zománcot használtam. Erre jött rá hajlakkos réteg fölé a Gunze 66-os színe. Így utólag nézve a koptatást talán túlzásba vittem.
Erre jött egy olajfestékes bemosás, majd egy pasztellkrétás sarazás.
|
|
P1020569
|
|
|
P1020570
|
|
|
P1020571
|
|
|
P1020573
|
|
|
P1020576
|
|
|
P1020578
|
|
|
P1020579
|
|
|
P1020580
|
|
|
P1020591
|
|
|
P1020593
|
2014.02.28.
Utolsó módosítás: 2014.03.01.
Utolsó módosítás: 2014.03.01.