Pintér György - Múzeumi krimik
Éveket töltöttem el különféle repülők építésével, vagy épp - a kezdeti időszakban - totális csőddé applikálásával, de ez a szenvedély alábbhagyott egy ideje és erőteljesen harcjármű fanatikussá kezdek válni.
Talán ma is a szárnyas, vagy épp forgószárnyas masinákat fabrikálnám ha egyszer az egyik nagyon jó cimborám a kezembe nem nyom egy Revell 1:72-es Famót. Csodás volt minden egyes darabja, ez már igazi kihívás volt.
Azóta megfordult 1-2 makett a kezemben, de talán az Italeri egyik dobozának a szüleményét tartanám érdemesnek arra, hogy bemutassam így elsőre. Nem tökéletes, nincs koszolva (mivel azt, még nem igazán szeretem), s vannak benne gyermeteg hibák, de ez akkor is egy Patton.
Életem egyik legrövidebb makettvásárlása volt. Amolyan Hit&Run akció keretén belül gyorsan fizettem is. Otthon kibontva, a dobozból egy csodás kit kacsingatott felém. Nyitható motortérrel kecsegtet,ami leszámítva azt, hogy a motor egy darabból áll, elég mutatós. Több tűzelvezetővel is megépíthető, persze ez attól is függ, melyik ország felségjelét szeretnénk rábiggyeszteni.
A fröccsöntés jó, sorja nagyon kevés van rajta, az alapszíne olajzöld, a lánctalp gumi, a matrica lap szegényes mennyiségű matricája ellenére 4 ország lajstromozását biztosítja. Sajnos a küzdőtér üres, de ennyiért nem bánom.
A festésnél nem igazán szeretem a Model Master 1711-es olaj zöldjét, ezért mindig egy csepp feketével és egy kis matt militari barnával keverem.
Végül az amerikai fehér csillagokat kapta meg és páncélosaim egyik kis büszkesége lett.