Mikojan-Gurjevics MiG-13
1:72, Omega Models
No.72 155
Pintér György - Múzeumi krimik
Ha az ember a MiG rövidítést látja - életkorától függően - tompa orrú, nyilazott szárnyú 9-es, 15-ös, 17-es, karcsú és hegyes orrú, delta szárnyú 21-es, esetleg 23-as, vagy éppen a hasán két jókora beömlőnyílást cipelő, dupla függőleges vezérsíkú 29-es jut eszébe. A "vájtszeműek"-nek a szép vonalvezetésű, a Moszkva légterét a "náci fenevad" bombázóitól védelmező légcsavaros. Tehát a katonai repüléssel és/vagy annak makettváltozatával foglalkozóknak mindenképpen van valami fogalma a Mikojan-Gurjevics páros munkái nyomán felröppenő repülőgépekről.
Vannak ennek a cégnek olyan gépei, amiket nem suhintott meg a világhír. Ma egy ilyen öszvér megoldású gépről, a MiG-13-ról, leánykori nevén I-250-ről lesz szó.
A II. világháború végére a légcsavaros repülőgépek elérkeztek fejleszthetőségük végső határáig. Igény mutatkozott valami másra. Jöttek a rakétameghajtásúak és megjelentek az első sugárhajtású repülőgépek. A szovjet tervekben is szerepelt valamiféle sugárhajtású motor megalkotása, de ahogy az oroszok mondják, az még "dalikó-dalikó", azaz rohadt messze volt a megvalósítástól. 1944-ben már nyilvánvaló volt, hogy a németeknek bevethető, sugárhajtású gépeik vannak, habár nem túl nagy számban és a nyugati szövetségesek is egyre közelednek a megoldáshoz. Azonnal kellett egy 800+ km/ó sebességgel repülni tudó szerkentyű. A háború elejétől kísérletezett BI-sorozat rakétahajtású gépei nem voltak eléggé gyorsak (és életképesek sem).
Végül megpróbálták a már rendelkezésre álló technikák összekötésével létrehozni az újat. Egy normál repülőgépmotor hajtotta a kezdetleges sugárhatóművet. Így jött létre egy valamivel nyolcszáz km/óra fölött teljesítő öszvér.
A típusból mindösszesen 28 darab készült, beleértve a két prototípust is. Tíz került a légierőhöz, tizenhatot kapott a haditengerészet.
Persze, ehhez a törzset is alaposan át kellett tervezni, hiszen a kompresszor működtetéséhez egy eddig nem létezett légcsatornát kellett a gépbe építeni. Végül a kívánt sebességet elérték, de a nagy sebesség hozadékai, mint a fordulókban fellépő eddig nem tapasztalt méretű G-terhelések, az alapvetően dugattyús motorra tervezett sárkányszerkezetet szétszedték.
Miközben beindult a zsákmányolt német technika figyelembe vételével, illetve az angol munkáspárti kormány jóvoltából készen kapott Rolls-Royce Nene RD-45-ös hajtómű felhasználásával elkészülhetett a MiG-15, ami már komoly, félelmetes harci eszközzé nőhette ki magát, míg a 13-as, cikkem főszereplője, eltűnt a süllyesztőben párjával, a hasonló megoldásokat alkalmazó Szu-5-tel együtt.
Nos, ennek az alig ismert gépnek az 1/72-es kicsinyítésű műgyanta makettjét adta ki az Omega Models. Az egyszerű és golyóálló jellegű dobozban, három keskeny zacsiban sárga műgyanta cuccokat, halomnyi vöröscsillagot tartalmazó matricalapot és egy fénymásolt, kétoldalas összeállítási útmutatót kapunk. A matricák mellett, ugyanebben a zacskóban felfedezhető egy húzott kabintető. Akinek esetleg nem tetszik, annak van módja újat húzni, mert a kabintető alakjában kapunk egy gyantatömböt, amire akár rá is lehetne húzni a lágyra melegített műanyaglapot. Nálam az egyik szárny letörött az öntőkeretről - és nem a kellő helyen. Ezt még javítanom kell. Ha pedig azt is megemlítem, hogy a makettet össz-vissz 22+1 számozott alkatrészből álmodta meg a gyártó, akkor túl nagy részletezésre nem kell számítani.
Mély levegő és nekifogtam. Kevés sorja mellett néha belefutottam elöntésekbe is. Ilyen volt a baloldali csatorna, amibe a kipufogósort kellett bele süllyesztenem. Kellemes másfél milliméterrel rövidebb volt, így fúrás, vágás, kapirgálás kezdődött. Ugyanígy a vízszintes vezérsíkok egyikénél, ahol igaz csak pár cseppnyi, de oda nem való műgyanta darabka akadályozta az aktuális alkatrész helyes beragasztását.
Persze ez csak kellemetlen és nem valami végzetes hiba.
Mivel a mellékelt papíron az összeállítás sorrendjéről semmit nem írnak, hát saját kútfőből kell kiokoskodni a menetrendet. Az már csak szépséghiba, az, hogy semmiféle színezésre, festésre nem kapunk semmit. A dolgot nehezíti, hogy a gépről fennmaradt fotók, pármásodperces filmfelvétel darabkák azon kívül, hogy életlenek, még fekete-fehérek is. Így hagyatkoznunk kell a doboztetőn látható rajzra, ami vagy jó, vagy nem. Mondanom sem kell, hogy a kabinbelsőről sincs információ. Van egy rajz, ami mutatja milyen volt (?) a kabin elrendezése, aztán annyi.
A matricamennyiség akár két gépre is elegendő. Azért használat előtt - ami biztos, az biztos átfújom színtelen lakkal őket. A puding próbája az evés. No, itt is áll ez a történet. A matricákon szereplő vöröscsillagok csak a fehér alappal együtt jönnek le, így, fehér négyzetben vörös csillag, ez a Magyar Tanácsköztársaság felségjele. Így előszedtem a maradékos dobozomat, ahol árválkodott egy MiG-21U-ról visszamaradt "Kondor"-os matrica. Így ezek kerültek fel a lefestett makettre.
Hátra van még egy kis koszolás, koptatás, aztán készen van.
Vannak ennek a cégnek olyan gépei, amiket nem suhintott meg a világhír. Ma egy ilyen öszvér megoldású gépről, a MiG-13-ról, leánykori nevén I-250-ről lesz szó.
A II. világháború végére a légcsavaros repülőgépek elérkeztek fejleszthetőségük végső határáig. Igény mutatkozott valami másra. Jöttek a rakétameghajtásúak és megjelentek az első sugárhajtású repülőgépek. A szovjet tervekben is szerepelt valamiféle sugárhajtású motor megalkotása, de ahogy az oroszok mondják, az még "dalikó-dalikó", azaz rohadt messze volt a megvalósítástól. 1944-ben már nyilvánvaló volt, hogy a németeknek bevethető, sugárhajtású gépeik vannak, habár nem túl nagy számban és a nyugati szövetségesek is egyre közelednek a megoldáshoz. Azonnal kellett egy 800+ km/ó sebességgel repülni tudó szerkentyű. A háború elejétől kísérletezett BI-sorozat rakétahajtású gépei nem voltak eléggé gyorsak (és életképesek sem).
Végül megpróbálták a már rendelkezésre álló technikák összekötésével létrehozni az újat. Egy normál repülőgépmotor hajtotta a kezdetleges sugárhatóművet. Így jött létre egy valamivel nyolcszáz km/óra fölött teljesítő öszvér.
A típusból mindösszesen 28 darab készült, beleértve a két prototípust is. Tíz került a légierőhöz, tizenhatot kapott a haditengerészet.
Persze, ehhez a törzset is alaposan át kellett tervezni, hiszen a kompresszor működtetéséhez egy eddig nem létezett légcsatornát kellett a gépbe építeni. Végül a kívánt sebességet elérték, de a nagy sebesség hozadékai, mint a fordulókban fellépő eddig nem tapasztalt méretű G-terhelések, az alapvetően dugattyús motorra tervezett sárkányszerkezetet szétszedték.
Miközben beindult a zsákmányolt német technika figyelembe vételével, illetve az angol munkáspárti kormány jóvoltából készen kapott Rolls-Royce Nene RD-45-ös hajtómű felhasználásával elkészülhetett a MiG-15, ami már komoly, félelmetes harci eszközzé nőhette ki magát, míg a 13-as, cikkem főszereplője, eltűnt a süllyesztőben párjával, a hasonló megoldásokat alkalmazó Szu-5-tel együtt.
Nos, ennek az alig ismert gépnek az 1/72-es kicsinyítésű műgyanta makettjét adta ki az Omega Models. Az egyszerű és golyóálló jellegű dobozban, három keskeny zacsiban sárga műgyanta cuccokat, halomnyi vöröscsillagot tartalmazó matricalapot és egy fénymásolt, kétoldalas összeállítási útmutatót kapunk. A matricák mellett, ugyanebben a zacskóban felfedezhető egy húzott kabintető. Akinek esetleg nem tetszik, annak van módja újat húzni, mert a kabintető alakjában kapunk egy gyantatömböt, amire akár rá is lehetne húzni a lágyra melegített műanyaglapot. Nálam az egyik szárny letörött az öntőkeretről - és nem a kellő helyen. Ezt még javítanom kell. Ha pedig azt is megemlítem, hogy a makettet össz-vissz 22+1 számozott alkatrészből álmodta meg a gyártó, akkor túl nagy részletezésre nem kell számítani.
Mély levegő és nekifogtam. Kevés sorja mellett néha belefutottam elöntésekbe is. Ilyen volt a baloldali csatorna, amibe a kipufogósort kellett bele süllyesztenem. Kellemes másfél milliméterrel rövidebb volt, így fúrás, vágás, kapirgálás kezdődött. Ugyanígy a vízszintes vezérsíkok egyikénél, ahol igaz csak pár cseppnyi, de oda nem való műgyanta darabka akadályozta az aktuális alkatrész helyes beragasztását.
Persze ez csak kellemetlen és nem valami végzetes hiba.
Mivel a mellékelt papíron az összeállítás sorrendjéről semmit nem írnak, hát saját kútfőből kell kiokoskodni a menetrendet. Az már csak szépséghiba, az, hogy semmiféle színezésre, festésre nem kapunk semmit. A dolgot nehezíti, hogy a gépről fennmaradt fotók, pármásodperces filmfelvétel darabkák azon kívül, hogy életlenek, még fekete-fehérek is. Így hagyatkoznunk kell a doboztetőn látható rajzra, ami vagy jó, vagy nem. Mondanom sem kell, hogy a kabinbelsőről sincs információ. Van egy rajz, ami mutatja milyen volt (?) a kabin elrendezése, aztán annyi.
A matricamennyiség akár két gépre is elegendő. Azért használat előtt - ami biztos, az biztos átfújom színtelen lakkal őket. A puding próbája az evés. No, itt is áll ez a történet. A matricákon szereplő vöröscsillagok csak a fehér alappal együtt jönnek le, így, fehér négyzetben vörös csillag, ez a Magyar Tanácsköztársaság felségjele. Így előszedtem a maradékos dobozomat, ahol árválkodott egy MiG-21U-ról visszamaradt "Kondor"-os matrica. Így ezek kerültek fel a lefestett makettre.
Hátra van még egy kis koszolás, koptatás, aztán készen van.
|
| IMG_20230531_094818 |
|
| IMG_20230531_094757 |
|
| IMG_20230531_094808 |
|
| IMG_20230603_051443 |
|
| IMG_20230603_051452 |
|
| IMG_20230603_051505 |
|
| IMG_20230603_051517 |
|
| IMG_20230603_051530 |
|
| IMG_20230603_051639 |
|
| IMG_20230606_060608 |
|
| IMG_20230606_152535 |
|
| IMG_20230606_162752 |
|
| IMG_20230606_162859 |
|
| IMG_20230619_145118… |
2023.06.01.
Utolsó módosítás: 2023.09.26.
Utolsó módosítás: 2023.09.26.