ZiSz-5/5V
1:72, AER
No.7202 (1994)
Pintér György - Múzeumi krimik
Időnként megszáll az ihlet és a szárnyasaim meg a csörömpök közötti szünetben puhatestűekkel is foglalkozom. Már évek óta ácsorgott a polcon a moldáv cég alkotása, a ZiSz-5 (Zavod imenyi Sztálina, azaz Sztálin Autógyár),amit, az autógyár fennállása 70. évfordulójára hoztak ki. A puha karton dobozra egy, vízben gázoló, minden bizonnyal az „Élet Útján”, a befagyott Ladoga jegén, Leningrádba élelmet szállító példány képe került. Erősítette az ötletet a "T-34" című orosz filmben a német páncélossal szembeszálló teherautó is, ahol rengeteg részletet lehetett látni.
Felbontva a dobozt azt kapja az elszánt makettépítő, amit várt - már, ha nem várt túl sokat. Egy minimál-art-os összeállítási rajzot, két szürke műanyagból előállított öntőkeretet összesen 37 alkatrésszel. (Ebből kijön az alap 5-ös és az 5-V változat is!) Az átlátszó alkatrészek annyira átlátszóak, hogy az enyémben nem is voltak. Jó, nem gond, mire rakja az ember félre a különféle csomagolóanyagokat, amivel a kereskedelem túlzott bőséggel ellát bennünket?
Maga az összeállítás kicsit küzdelmes. Van itt elnyomott alkatrész pl. a kerekeken akkora élek, amivel embert lehet ölni, néhány megfolyás, vastag öntőkeret-csapok. Ez utóbbiakból van bőven, ráadásul a legalkalmatlanabb helyeken. Viszont, ha sikerült mindezt letakarítani, kijavítani, bepótolni, kellemes munka veheti a kezdetét.
Nos, én az alapváltozat mellett döntöttem. „Gótikus”, lágyan hajló sárvédő, kettő darab fényszóró, fém fülke, masszív lökhárító - ellentétben a szögletes, eredtiben, lemezekből összehegesztett, sárvédővel, és fából - afféle lambériás borítású - fülkével és a spórolósan lefelezett, azaz egyetlen - a bal oldalon meghagyott fényszóróval, valamint a teljesen elhagyott első lökhárítóval, ami a „V”-változat sajátja volt az anyaghiányosabb időkben.
Az építés nem okozott gondot. Egy leharcolt pilóta-figurát lefokoztam gépkocsivezetővé és beültettem a félig leengedett ablak mögé. Snassz lett volna az üres plató, így fölpakoltam rá két hordót, egy deszkarakás-szerűséget, meg egy - áztatott papírzsepivel leponyvázott - titokzatos rakományt.
Alapnak egy poháralátétet szántam, amire gipszből alakítottam ki egy havas tájat. A matt fehér festés után jöhetett a Liedl-es UHU szórható ragasztó és a szódabikarbóna. A mélyedést, ami valójában az út, bekoszoltam egy kicsit.
Maga a járgány egy - a „bármilyen zöld”-be illő - keki színű festést kapott. Mentek rá - egy másik készletből visszamaradt (ebben nem volt!) - matricák. Egy kis matricalágyító nem ártott. Ennek száradása után, mint a valóságban, ahol egy botra tekert ronggyal kenték fel a fehér rejtőszínt, szép nagy foltokat raktam erre a zöldre. Utána már csak némi koszolás kellett, hogy következzen. Nem sok, éppen csak az „ízéért”.
Felbontva a dobozt azt kapja az elszánt makettépítő, amit várt - már, ha nem várt túl sokat. Egy minimál-art-os összeállítási rajzot, két szürke műanyagból előállított öntőkeretet összesen 37 alkatrésszel. (Ebből kijön az alap 5-ös és az 5-V változat is!) Az átlátszó alkatrészek annyira átlátszóak, hogy az enyémben nem is voltak. Jó, nem gond, mire rakja az ember félre a különféle csomagolóanyagokat, amivel a kereskedelem túlzott bőséggel ellát bennünket?
Maga az összeállítás kicsit küzdelmes. Van itt elnyomott alkatrész pl. a kerekeken akkora élek, amivel embert lehet ölni, néhány megfolyás, vastag öntőkeret-csapok. Ez utóbbiakból van bőven, ráadásul a legalkalmatlanabb helyeken. Viszont, ha sikerült mindezt letakarítani, kijavítani, bepótolni, kellemes munka veheti a kezdetét.
Nos, én az alapváltozat mellett döntöttem. „Gótikus”, lágyan hajló sárvédő, kettő darab fényszóró, fém fülke, masszív lökhárító - ellentétben a szögletes, eredtiben, lemezekből összehegesztett, sárvédővel, és fából - afféle lambériás borítású - fülkével és a spórolósan lefelezett, azaz egyetlen - a bal oldalon meghagyott fényszóróval, valamint a teljesen elhagyott első lökhárítóval, ami a „V”-változat sajátja volt az anyaghiányosabb időkben.
Az építés nem okozott gondot. Egy leharcolt pilóta-figurát lefokoztam gépkocsivezetővé és beültettem a félig leengedett ablak mögé. Snassz lett volna az üres plató, így fölpakoltam rá két hordót, egy deszkarakás-szerűséget, meg egy - áztatott papírzsepivel leponyvázott - titokzatos rakományt.
Alapnak egy poháralátétet szántam, amire gipszből alakítottam ki egy havas tájat. A matt fehér festés után jöhetett a Liedl-es UHU szórható ragasztó és a szódabikarbóna. A mélyedést, ami valójában az út, bekoszoltam egy kicsit.
Maga a járgány egy - a „bármilyen zöld”-be illő - keki színű festést kapott. Mentek rá - egy másik készletből visszamaradt (ebben nem volt!) - matricák. Egy kis matricalágyító nem ártott. Ennek száradása után, mint a valóságban, ahol egy botra tekert ronggyal kenték fel a fehér rejtőszínt, szép nagy foltokat raktam erre a zöldre. Utána már csak némi koszolás kellett, hogy következzen. Nem sok, éppen csak az „ízéért”.
|
|
zisz_5_5
|
|
|
zisz_5_4
|
|
|
zisz_5_6
|
2020.06.14.
Utolsó módosítás: 2020.09.20.
Utolsó módosítás: 2020.09.20.