Vought F4U-5 Corsair
1:72, Revell
No.04143 (2000)
Pintér György - Múzeumi krimik
Egy kis típustörténet:
Az Amerikai Haditengerészet 1938-ban kiírt egy pályázatot, melyben benyújtotta igényét egy együléses tengerészeti vadászgépre a lehető legerősebb motorral és legkönnyebb sárkányszerkezettel, amely képes repülőgéphordozóról való fel- és leszállásra. A pályázat nyertese az akkor legmodernebbnek számító Pratt and Whitney XR-2800-as csillagmotort kapta, hatalmas, négyágú légcsavarral, ami lehetővé tette az akkor páratlannak számító 716 km/h-s sebesség elérését. A legelső verzió F4U-1 néven 1942. június 25-én állt szolgálatba, bár az első gépek egészen 1944-ig földi támaszpontokon szolgáltak, csak utána kerültek a repülőgéphordozók fedélzetére, ahol a kései változatok egészen az '50-es évek közepéig repültek, mint az amerikai légierő utolsó légcsavaros, "régimódi" vadászai. Ekkor viszont már beköszöntött az új kor hajnala, és az öreg Corsair-eket hamarosan leváltották a modern, sugárhajtású vadászok. A legtöbb gépet lebontották, néhányat felújítottak a múzeumok számára, de akadt pár darab, amit egyszerűen a sorsára hagytak egy elhagyatott helyen. Méltatlan sors ez egy II. világháborús veteránnak, ami még Koreában is hősiesen harcolt, mielőtt végleg feledésbe merült. Ezért elhatároztam, hogy az évek óta a szobámban porosodó makettből egy ilyen elhagyatott, magányosan álló repülőt készítek az elfeledett hősök emlékére.
A makettről:
A dobozban igényesen becsomagolva három öntőkeretet találunk, ezekből az egyik az átlátszó alkatrészeket tartalmazza. Az összeállítási útmutató részletes (mint általában a revell maketteknek), és két festési variációt tartalmaz: az Amerikai Haditengerészet Franklin D Roosevelt nevű anyahajójának 410-es számú, illetve a tengerészgyalogság 1950. decemberében Észak-Koreában állomásozó repülőjét. Ennek megfelelően kapjuk a matricákat, amik szintén elég jó minőségűek.
Az építést a pilótafülkével kezdtem. A leírás olyan színkódokat ad meg, hogy égnek áll az ember haja, ha csak elképzeli mi lenne, ha hallgatna rá. Így eredeti fotók alapján az alapot és az oldalkonzolokat középszürkére festettem, aztán kellően összekoszoltam, és felvittem egy kis rozsdát is, főleg a pedálokhoz (kár, hogy ez egyáltalán nem látszik a kész maketten):S. A műszerfal fekete lett, a kiálló részeket fehérrel és sárgával emeltem ki, majd ezt is koszoltam. Amikor az ülésnél kikevertem a Revell által ajánlott színkeveréket, nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy nevessek, ugyanis olyan furcsa sárga szín lett az eredmény, ami a zöld üléskeret mellett úgy nézett volna ki, mint valami igénytelen gyerekkörhinta széke. Így hát az üléskeretet átfestettem sötétszürkére, maga az ülés pedig egy olajzöld színt kapott, ami a kiadós koszolás után tökéletesen illett a pilótafülkébe. Azok a képek, amik az építés kezdeti fázisában készültek sajnos elvesztek, ezért a legkorábbi képeken is a már festett, félig kész gép látható.
A pilótafülke pontosan illeszkedett a törzs belsejébe, sajnos a törzs két fele már nem volt ilyen pontos. A problémát rengeteg tömítőanyaggal, a durvább lyukakat epoxy gyantával orvosoltam. Bár a géptörzs rengeteg munkával járt, arra mégsem számítottam, ami ezután következett: a szárnyak.
A készletben a szárnyat három darabban (egy nagy alsó rész, és felül két rövid rész) kapjuk meg, lenyitott állapotban, de szerintem így rettentő unalmas. Elhatároztam hát, hogy a gépet felhajtott szárnyakkal építem meg. Első lépésben a hajtási pontoknál elvágtam az alkatrészeket, így a kezdeti három elem helyett hétből kellett összeállítani a szárnyat (hogy meg lehessen érteni, felrakok egy képet, ahol minden le lesz rajzolva). Készítenem kellett továbbá négy darab szárnybordát, amit az üresen tátongó lyukak helyére ragaszthatok. Ezt egy CD tok fekete műanyagából vágtam ki, majd a helyes alakra csiszoltam. Miután mindent öszzeragasztottam, újból csak három darabból állt a szárny: egy középkonzolból, és a két szárnyvégből. A problémák akkor kezdődtek, amikor a középkonzolt belepróbáltam a törzsbe, merthogy az illesztés (márha nevezhetjük illesztésnek) katasztrofális volt: hatalmas hézagok tátongtak mindenütt. Úgy-ahogy beragasztottam, aztán epoxy gyantával tömítettem a rések nagy részét, majd tömítőanyaggal a maradékot. Tökéletes sajnos így sem lett, ha jobban megnézzük, látszik, hogy a szárnytő és a törzs oldala nem a megfelelő szöget zárja be :S. Miután lecsiszoltam simára, újrakarcoltam a panelvonalakat egy egyszerű varrótűvel, és előkészítettem a festésre.
Kapott egy szürke alapozóréteget, aztán lefújtam sötétkékre három rétegben. Feketét nem kevertem bele, mint ahogy az le van írva, szerintem magában ez a kék pont olyan, mint az eredeti. Ezután következett az orron a jellegzetes fekete csík, ezt szintén három rétegben fújtam föl. A szárnyak szélén a kilátszó bordák olajzöld festést kaptak, majd fekete koszolást, ami a hidraulikavezetékből kiszivárgott olajat hivatott utánozni. Aztán az egész gépet rozsdássá "varázsoltam" szárazecsetléssel (főleg a panelvonalak mentén, mert itt voltak az illesztések, és ide szivároghatott víz). A futóaknák jellegzetesen fehér színt kaptak, majd alaposan "bemocskoltam" őket, így a fehér már csak foltokban látszik.
Amikor ezzel készen voltam, felragasztottam a szárnyakat, nagyon ügyelve arra, hogy megfelelő szögben álljanak, és főleg, hogy szimmetrikusak legyenek. Vékony drótból meghajtottam a féklapok hidraulikavezetékeit (merthogy ez látszott a felhajtott szárnyaknál), majd egy fülhallgató műanyag vezetékburkolatából kis csöveket vágtam. Ezek előre kerültek, ügyanis ott voltak a szárnyakat mozgató hidraulika csövei. A féklapokat mozgató rudat is drótból hajlítottam, majd beragasztottam. Utolsó lépésként vékony drótból elkészítettem azt a támasztó rudat, ami biztonsági okokból volt a szárny közepe táján, hogyha a hidraulika esetleg felmondja a szolgálatot, ne csapódjon le. Ennél részleteseben sajnos már nem tudtam megcsinálni a szárnybordákat a makett apró mérete miatt.
A futószárakat fülhallgató vezetékéből kábeletem be, ami nem kis feladat volt tekintve az alkatrészek méretét.
A kerekek két fél darabból állnak, viszonylag részletesek. Eldöntöttem, hogy az egyik kereket úgy csinálom meg, hogy úgy nézzen ki, mintha lapos lenne. Miután összeragasztottam a két fél darabot, a kerék egy részét laposra reszeltem, majdnem a felniig. Aztán epoxy gyantával fokozatosan felépítettem a lapos gumit, és hagytam egy napig száradni. Amikor megkötött az epoxy, finom csiszolópapírral kialakítottam a végleges formát, aztán lefestettem. Az eredmény minden várakozásomat felülmúlta. Mivel először csináltam ilyet, nem igazán hittem a sikerben, de a végén egészen úgy nézett ki, mintha defektes lenne.
Ezután következett a festéklepattogzás imitálása. Ezt viszonylag egyszerűen oldottam meg: a kék alapra vittem fel ecsettel az alumíniumszínű festéket. Ezután kerültek fel a matricák. Nem volt velük semmi gond, szépen lehetett velük dolgozni. Miután megszáradtak szikével egy kicsit megtéptem mindegyiket. Igyekeztem olyan hatást kelteni, mintha a festék pattogott volna le, de azért arra is ügyeltem, hogy a feliratok nagyjából olvashatóak maradjanak. Ez többé-kevésbé sikerült is. Ezután az egész gépet átfújtam vékonyan rozsda színnel, majd száradás után homokszínű festékkel "poroltam". Aztán rájöttem, hogy a matricák még így is el fognak ütni a felülettől, úgyhogy lekentem az egészet matt lakkal. Ennek az lett az eredménye, hogy a porhatású homokszínű festék elmaszálódott. Ez egy kicsit elnyomta bennem a lekesedést, de nem csüggedtem, és elkezdtem az egészet elölről. Alumínium színű festékkel koptattam, kis rozsdaszínnel halványan átfújtam, kis feketével befolyattam, homokszín, és a végén kaptam egy szörnyű állapotban lévő, korhadó romhalmazt, ami olyan kiábrándító állapotban van, hogy az alapszínt már alig lehet felismerni. Most nem úgy néz ki, ahogy eredetileg terveztem, de talán így még jobb, hogy ilyen szakadt. Így utólag visszagondolva néhány alkatrészt "leszaggathattam" volna, mondjuk egy hiányzó, vagy összegyűrődött panel biztos jól nézett volna ki, de mint mondtam, eredteileg nem akartam, hogy ilyen romos legyen. Az építés során történt egy kis baleset, leeset az asztalról, és tőből kitört a bal főfutó. Talán furán hangzik, de az ilyenkor szokásos szitkozódás elmaradt, sőt meg is örültem az eseménynek. Valamikor régen láttam egy képet egy Corsair-ről, aminek az egyik főfutója kitört, és oldalt a gép alá csuklott, ennek mintájára ragasztottam vissza a ?szerencsétlenül? járt futóművet, és így még "lehangolóbb" lett az összhatás.
A diorámaalap:
Na, ezen gondolkodtam a legtöbbet. Az alap elgondolás ugye sivatag volt, de konkrét elképzelésem nem igazán volt. Aztán eszembe jutott, hogy hurkapálcikákból a finn rönkházak mintájára egész jó keretet lehetne csinálni. Méretre is vágtam, és két téglalapot ragasztottam egymásra. Ez elég magas, és kellően dekoratív, és nem utolsó sorban nem kerül 2000 Ft-ba, mint az Obiban. Az alap alja egy dupla karton, erre kentem fel a Palma faragasztót, majd SBudget gazdaságos finom búzalisztet szitáltam rá. Amikor megszáradt a ragasztó, sötét homokszínnel lefújtam az egészet óvatosan, hogy ne sérüljön a felület. Felhelyeztem a gépet, már csak pár száraz sivatagi kórót kell gyártanom, hogy földobja egy kicsit a diót, pár olajfolt a homokba, és kész is.
Azért azt megjegyezném, hogy ez egy tanulómakett, rengeteg számomra új technikát először próbáltam ki rajta több-kevesebb sikerrel. A festés-lakkozás-matricázás sorrendet azóta kitapasztaltam, átgondoltam. Itt sajnos nem fújtam át fényes lakkal a matricázás előtt, és még számos hibát elkövettem ezen a téren, ezért a végeredmény nem igazán hasonlít az általam elképzelt repülőre, de most már így marad :)
Az Amerikai Haditengerészet 1938-ban kiírt egy pályázatot, melyben benyújtotta igényét egy együléses tengerészeti vadászgépre a lehető legerősebb motorral és legkönnyebb sárkányszerkezettel, amely képes repülőgéphordozóról való fel- és leszállásra. A pályázat nyertese az akkor legmodernebbnek számító Pratt and Whitney XR-2800-as csillagmotort kapta, hatalmas, négyágú légcsavarral, ami lehetővé tette az akkor páratlannak számító 716 km/h-s sebesség elérését. A legelső verzió F4U-1 néven 1942. június 25-én állt szolgálatba, bár az első gépek egészen 1944-ig földi támaszpontokon szolgáltak, csak utána kerültek a repülőgéphordozók fedélzetére, ahol a kései változatok egészen az '50-es évek közepéig repültek, mint az amerikai légierő utolsó légcsavaros, "régimódi" vadászai. Ekkor viszont már beköszöntött az új kor hajnala, és az öreg Corsair-eket hamarosan leváltották a modern, sugárhajtású vadászok. A legtöbb gépet lebontották, néhányat felújítottak a múzeumok számára, de akadt pár darab, amit egyszerűen a sorsára hagytak egy elhagyatott helyen. Méltatlan sors ez egy II. világháborús veteránnak, ami még Koreában is hősiesen harcolt, mielőtt végleg feledésbe merült. Ezért elhatároztam, hogy az évek óta a szobámban porosodó makettből egy ilyen elhagyatott, magányosan álló repülőt készítek az elfeledett hősök emlékére.
A makettről:
A dobozban igényesen becsomagolva három öntőkeretet találunk, ezekből az egyik az átlátszó alkatrészeket tartalmazza. Az összeállítási útmutató részletes (mint általában a revell maketteknek), és két festési variációt tartalmaz: az Amerikai Haditengerészet Franklin D Roosevelt nevű anyahajójának 410-es számú, illetve a tengerészgyalogság 1950. decemberében Észak-Koreában állomásozó repülőjét. Ennek megfelelően kapjuk a matricákat, amik szintén elég jó minőségűek.
Az építést a pilótafülkével kezdtem. A leírás olyan színkódokat ad meg, hogy égnek áll az ember haja, ha csak elképzeli mi lenne, ha hallgatna rá. Így eredeti fotók alapján az alapot és az oldalkonzolokat középszürkére festettem, aztán kellően összekoszoltam, és felvittem egy kis rozsdát is, főleg a pedálokhoz (kár, hogy ez egyáltalán nem látszik a kész maketten):S. A műszerfal fekete lett, a kiálló részeket fehérrel és sárgával emeltem ki, majd ezt is koszoltam. Amikor az ülésnél kikevertem a Revell által ajánlott színkeveréket, nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy nevessek, ugyanis olyan furcsa sárga szín lett az eredmény, ami a zöld üléskeret mellett úgy nézett volna ki, mint valami igénytelen gyerekkörhinta széke. Így hát az üléskeretet átfestettem sötétszürkére, maga az ülés pedig egy olajzöld színt kapott, ami a kiadós koszolás után tökéletesen illett a pilótafülkébe. Azok a képek, amik az építés kezdeti fázisában készültek sajnos elvesztek, ezért a legkorábbi képeken is a már festett, félig kész gép látható.
A pilótafülke pontosan illeszkedett a törzs belsejébe, sajnos a törzs két fele már nem volt ilyen pontos. A problémát rengeteg tömítőanyaggal, a durvább lyukakat epoxy gyantával orvosoltam. Bár a géptörzs rengeteg munkával járt, arra mégsem számítottam, ami ezután következett: a szárnyak.
A készletben a szárnyat három darabban (egy nagy alsó rész, és felül két rövid rész) kapjuk meg, lenyitott állapotban, de szerintem így rettentő unalmas. Elhatároztam hát, hogy a gépet felhajtott szárnyakkal építem meg. Első lépésben a hajtási pontoknál elvágtam az alkatrészeket, így a kezdeti három elem helyett hétből kellett összeállítani a szárnyat (hogy meg lehessen érteni, felrakok egy képet, ahol minden le lesz rajzolva). Készítenem kellett továbbá négy darab szárnybordát, amit az üresen tátongó lyukak helyére ragaszthatok. Ezt egy CD tok fekete műanyagából vágtam ki, majd a helyes alakra csiszoltam. Miután mindent öszzeragasztottam, újból csak három darabból állt a szárny: egy középkonzolból, és a két szárnyvégből. A problémák akkor kezdődtek, amikor a középkonzolt belepróbáltam a törzsbe, merthogy az illesztés (márha nevezhetjük illesztésnek) katasztrofális volt: hatalmas hézagok tátongtak mindenütt. Úgy-ahogy beragasztottam, aztán epoxy gyantával tömítettem a rések nagy részét, majd tömítőanyaggal a maradékot. Tökéletes sajnos így sem lett, ha jobban megnézzük, látszik, hogy a szárnytő és a törzs oldala nem a megfelelő szöget zárja be :S. Miután lecsiszoltam simára, újrakarcoltam a panelvonalakat egy egyszerű varrótűvel, és előkészítettem a festésre.
Kapott egy szürke alapozóréteget, aztán lefújtam sötétkékre három rétegben. Feketét nem kevertem bele, mint ahogy az le van írva, szerintem magában ez a kék pont olyan, mint az eredeti. Ezután következett az orron a jellegzetes fekete csík, ezt szintén három rétegben fújtam föl. A szárnyak szélén a kilátszó bordák olajzöld festést kaptak, majd fekete koszolást, ami a hidraulikavezetékből kiszivárgott olajat hivatott utánozni. Aztán az egész gépet rozsdássá "varázsoltam" szárazecsetléssel (főleg a panelvonalak mentén, mert itt voltak az illesztések, és ide szivároghatott víz). A futóaknák jellegzetesen fehér színt kaptak, majd alaposan "bemocskoltam" őket, így a fehér már csak foltokban látszik.
Amikor ezzel készen voltam, felragasztottam a szárnyakat, nagyon ügyelve arra, hogy megfelelő szögben álljanak, és főleg, hogy szimmetrikusak legyenek. Vékony drótból meghajtottam a féklapok hidraulikavezetékeit (merthogy ez látszott a felhajtott szárnyaknál), majd egy fülhallgató műanyag vezetékburkolatából kis csöveket vágtam. Ezek előre kerültek, ügyanis ott voltak a szárnyakat mozgató hidraulika csövei. A féklapokat mozgató rudat is drótból hajlítottam, majd beragasztottam. Utolsó lépésként vékony drótból elkészítettem azt a támasztó rudat, ami biztonsági okokból volt a szárny közepe táján, hogyha a hidraulika esetleg felmondja a szolgálatot, ne csapódjon le. Ennél részleteseben sajnos már nem tudtam megcsinálni a szárnybordákat a makett apró mérete miatt.
A futószárakat fülhallgató vezetékéből kábeletem be, ami nem kis feladat volt tekintve az alkatrészek méretét.
A kerekek két fél darabból állnak, viszonylag részletesek. Eldöntöttem, hogy az egyik kereket úgy csinálom meg, hogy úgy nézzen ki, mintha lapos lenne. Miután összeragasztottam a két fél darabot, a kerék egy részét laposra reszeltem, majdnem a felniig. Aztán epoxy gyantával fokozatosan felépítettem a lapos gumit, és hagytam egy napig száradni. Amikor megkötött az epoxy, finom csiszolópapírral kialakítottam a végleges formát, aztán lefestettem. Az eredmény minden várakozásomat felülmúlta. Mivel először csináltam ilyet, nem igazán hittem a sikerben, de a végén egészen úgy nézett ki, mintha defektes lenne.
Ezután következett a festéklepattogzás imitálása. Ezt viszonylag egyszerűen oldottam meg: a kék alapra vittem fel ecsettel az alumíniumszínű festéket. Ezután kerültek fel a matricák. Nem volt velük semmi gond, szépen lehetett velük dolgozni. Miután megszáradtak szikével egy kicsit megtéptem mindegyiket. Igyekeztem olyan hatást kelteni, mintha a festék pattogott volna le, de azért arra is ügyeltem, hogy a feliratok nagyjából olvashatóak maradjanak. Ez többé-kevésbé sikerült is. Ezután az egész gépet átfújtam vékonyan rozsda színnel, majd száradás után homokszínű festékkel "poroltam". Aztán rájöttem, hogy a matricák még így is el fognak ütni a felülettől, úgyhogy lekentem az egészet matt lakkal. Ennek az lett az eredménye, hogy a porhatású homokszínű festék elmaszálódott. Ez egy kicsit elnyomta bennem a lekesedést, de nem csüggedtem, és elkezdtem az egészet elölről. Alumínium színű festékkel koptattam, kis rozsdaszínnel halványan átfújtam, kis feketével befolyattam, homokszín, és a végén kaptam egy szörnyű állapotban lévő, korhadó romhalmazt, ami olyan kiábrándító állapotban van, hogy az alapszínt már alig lehet felismerni. Most nem úgy néz ki, ahogy eredetileg terveztem, de talán így még jobb, hogy ilyen szakadt. Így utólag visszagondolva néhány alkatrészt "leszaggathattam" volna, mondjuk egy hiányzó, vagy összegyűrődött panel biztos jól nézett volna ki, de mint mondtam, eredteileg nem akartam, hogy ilyen romos legyen. Az építés során történt egy kis baleset, leeset az asztalról, és tőből kitört a bal főfutó. Talán furán hangzik, de az ilyenkor szokásos szitkozódás elmaradt, sőt meg is örültem az eseménynek. Valamikor régen láttam egy képet egy Corsair-ről, aminek az egyik főfutója kitört, és oldalt a gép alá csuklott, ennek mintájára ragasztottam vissza a ?szerencsétlenül? járt futóművet, és így még "lehangolóbb" lett az összhatás.
A diorámaalap:
Na, ezen gondolkodtam a legtöbbet. Az alap elgondolás ugye sivatag volt, de konkrét elképzelésem nem igazán volt. Aztán eszembe jutott, hogy hurkapálcikákból a finn rönkházak mintájára egész jó keretet lehetne csinálni. Méretre is vágtam, és két téglalapot ragasztottam egymásra. Ez elég magas, és kellően dekoratív, és nem utolsó sorban nem kerül 2000 Ft-ba, mint az Obiban. Az alap alja egy dupla karton, erre kentem fel a Palma faragasztót, majd SBudget gazdaságos finom búzalisztet szitáltam rá. Amikor megszáradt a ragasztó, sötét homokszínnel lefújtam az egészet óvatosan, hogy ne sérüljön a felület. Felhelyeztem a gépet, már csak pár száraz sivatagi kórót kell gyártanom, hogy földobja egy kicsit a diót, pár olajfolt a homokba, és kész is.
Azért azt megjegyezném, hogy ez egy tanulómakett, rengeteg számomra új technikát először próbáltam ki rajta több-kevesebb sikerrel. A festés-lakkozás-matricázás sorrendet azóta kitapasztaltam, átgondoltam. Itt sajnos nem fújtam át fényes lakkal a matricázás előtt, és még számos hibát elkövettem ezen a téren, ezért a végeredmény nem igazán hasonlít az általam elképzelt repülőre, de most már így marad :)
|
|
DSC01310
|
|
|
Koptatva
|
|
|
17
|
|
|
A megígért kép a szárnyról
|
|
|
DSC01071
|
|
|
DSC01072
|
|
|
DSC01078
|
|
|
DSC01082
|
|
|
Már matricákkal, de még tisztán
|
|
|
Már matricázva, de még tisztán
|
|
|
Koszosan lakkozás előtt
|
|
|
DSC01113
|
|
|
DSC01115
|
|
|
Most még látszanak a matricák, de hamarosan eltűnnek.
|
|
|
DSC01120
|
|
|
DSC01123
|
|
|
DSC01124
|
|
|
DSC01127
|
|
|
DSC01128
|
|
|
DSC01129
|
|
|
DSC01131
|
|
|
Az alapon
|
|
|
DSC01308
|
|
|
DSC01313
|
|
|
DSC01315
|
2009.08.24.
Utolsó módosítás: 2011.01.27.
Utolsó módosítás: 2011.01.27.