Az utolsó szolgálat

Mikojan-Gurjevics MiG-29 Fulcrum B

1:72, Italeri No.184 (1992)
Pintér György - Múzeumi krimik Kicsit elhúzódó építés volt ennek a gépnek a készítése, továbbá a Faragóék már beelőztek a két gyönyörű gépükkel, meg az emlékek is kopnak ezért inkább csak sztorizgatni fogok.

A készletet egyszer már összeraktam 1992-ben. Akkor derült ki, hogy Kecsóra ilyenek érkeznek 1993-ban. Megjelent egy cikk valahol, talán a Top Gun-ban, az új gépek valószínű festéséről. Megvettem, megfestettem a magazin alapján, még az ékeket is. Nem volt olyan nagyon szép az eredmény, ráadásul soha nem is lettek ilyenek a gépeink. Ezért amikor felmerült a gépek korszerűsítésének gondolata én is elkészítettem a magam verzióját a rontott gépből. Lett Litening, törzs alatti bombatartó egy Tornado-ról, meg a félszárnyak alá is egy-egy plusz tartó. Csak hát ez már egy átfestés volt, a kabintető is elrepedt... Dehát ilyen a kisérleti gépek sorsa.

Aztán NATO szürke árnyalatot kaptak a nagyjavított gépek, majd azokat is kivonták. Valamikor 2014-ben vehettem az újabb készletet. Beszereztem hozzá egy HAD matricakészletet, egy régi Precíz Stúdió által gyártott gyanta ülésem meg több mint 20 éve pihent a fiókban. A matricakészletet azért választottam, mert ezen az íven ott voltak azok a számok is, amelyek az utolsó időkig repülő raj gépeihez tartoztak.

Az építést a kabinnal kezdtem. Ehhez le kellett csiszolni a gyári ülés podesztjét teljesen. Sajnos ez is kevés volt. Megcsiszoltam a gyanta ülést is, de nem lehetett jobban, mert akkor már fura lett volna. Így viszont később kiderült, hogy a deklit nem lehet teljesen lecsukni. Csak épp hogy, de ez a néhány tizedmilliméter pont nem teszi lehetővé a zárt kabintetős verzió készítését, ezért kicsit fel kellett javítani a fülkét. Képek alapján kartonból csináltam meg az oldalpaneleket, amelyekre felfestettem a műszerimitációkat. Lett drótból egy cső is, meg a HUD is feljavításra került. Kapott a radar helyére egy kis gyurmát, a pitot-csövet pedig egy méretre igazított gombostűvel pótoltam. Tudom, a tövében van egy kis deltaszárnyacska formájú merevítő az igazi gépen, de ebben a méretarányban ez nem igazán látszik, viszont a cső nem fog letörni.

A festés nem volt egyszerű. Utánajártam a felső szürke árnyalatának, beszereztem, de rettentő sötét volt. Világosítással sem tudtam kezelni a helyzetet, ezért több más színt is tettem az elegybe, mire hasonlított a képeken láthatóra. Rég volt, ezért sajnos nem emlékszem a kombinációra. Következett a lakkozás, ami felmarta az alsó Ligth Ghost Grayt-t - ha jól emlékszem a színre. Tönkrement a lakk, vettem újat, azzal jobb lett, de a szürkét újra kellett festeni. Még szerencse, hogy nem a felső szürkét érte baj, mert akkor biztos megőrültem volna. A lakkra felkerültek a HAD matricák, de nem akartak igazán ragaszkodni a felülethez. A matricafeszítő is tönkrement, hát végül az is 20 éves volt... Erre ráecseteltem (mindent ecsettel festek) a selyemfényű lakkot, majd következett a koszolás az AK panelezőjével. Elkészültek a kiömlők és az apróbb dolgok festése is. Következhettek a függesztmények. A rakétákat állítva felragasztottam egy öntőkeretre és sok réteg fehérrel átvontam őket. Majd jött a többi szín és a koszolás, felragasztás.

Röviden ennyi. Bocsi a rossz képekért, de nincs jobb felszerelésem. Lesznek még képek, csak meghaladják a limitet a méretükkel, ezeken még dolgozni kell. A memóriámért is bocsi.
Baloldalról
Baloldalról
Felülről
Felülről
Alulról
Alulról
Balhátul
Balhátul
A fara
A fara
Jobb oldal
Jobb oldal
Jobb eleje
Jobb eleje
2018.06.10.
Utolsó módosítás: 2018.07.19.
Pilota77, Pécs
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Pilota77
2018.08.27. 08:17:50
Senki nem mind a madárkámról véleményt?
Zoli
2021.12.09. 10:07:52
Szia,
Egész pofás lett a makett, az összkép jó, de látszik egy-két hiba. A tömítés, csiszolás néhol nem tökéletes vagy hiányzik, főleg a függőleges vezérsíkoknál és a szívócsatornáknál látszik. Az ecsetes festés egész jó, de pl. az orron látszik, hogy túl sűrű lehetett ott a festék, talán javítottad festés közben. A színek kifejezetten tetszenek. A makett hibáiba nem mennék bele, anno ez volt a legjobb a típusról. Ma már a pitotcső örvénykeltő lemezeit is ráöntik az alkatrészre, de a rézmaratások általában ezeket is tartalmazzák. Ha érdekel a típus és később építenél még egyet, akkor olvasd el az újabb makettek összehasonlításáról írt cikket a főoldalon, igyekeztem minden apróságra felhívni a figyelmet, de ha nem építenél másikat, ne olvasd el a cikket!
További sok sikert!
z
jammie
2022.01.23. 06:29:32
Szia.
A fotózáshoz: használj 22 -es blendét, akkor nem lesznek életlenek a közeli/távoli részek.
pmheros
2022.01.23. 11:56:27
Üdv!

(Tök jó hogy kikerült egy 2018 -as cikk a főoldal elejére, mert különben sosem veszem észre hogy létezik ez az írás.)
Örülök, hogy időnként még előkerül egy-egy újabb Italeri Mig-29 építés, mert a szememnek szerethetőbb a kiállása, mint a modernebb kínai 9.12 -esnek. (Persze messze nem hibátlan az olasz forma sem, de tényleg emészthetőbb számomra.)
Szeretem az építések hátterét, előzményeit olvasni, betekintést nyerni az építő munkájába, akár kudarcaiba is, mert ez mind segít részesévé válni a vele megesett kalandnak. Bár a cikked tényleg rövidke, az előbbiekben felsoroltakból mégis sikerült átadnod a leglényegesebbeket. Köszönöm a cikket!

Üdv.: pmheros
Szu-22
2022.01.24. 17:06:45
Szia!
Nekem kifejezetten tetszik a makett. Jó, persze ismerni a hibákat, amit az olaszok elkövettek, de egyetértek az előttem íróval, én sem láttam eddig sajnos a cikkedet, illetve az Italeri A és UB makettje sztem még ma is alkalmas nagyon is makettezésekre, és ha valakinek nem annyira lényeges néhány részlet, akkor meg egyenesen szuper.
Ha valamit jobbra akarsz, akkor azok a hajtómű kiömlők, nekem a többi elmegy. De mivel nekem is megvan és majd építem egyszer, na látod arra én sem vállalok garanciát, hogy beszerzek hozzá gyantát.
Szóval szerintem jó lett ez, ügyes!
ecsetes
2022.01.25. 17:58:03
Szia, jól sikerült!

Nekem is polcon van a készlet, most kedvet kaptam hozzá. Nem tervezek feljavítókat venni hozzá, de azért kíváncsi lennék milyen hibákra utaltatok az előzőekben. Mármint a készlet hibáira gondolok :)
Pilota77
2022.01.25. 21:22:49
Sziasztok!
Köszi mindenkinek. Igyekeztem ezzel a géppel domborítani, mert ekkor kezdtem újra a makettezést nem túl nagy intenzitással. Ez volt az utolsó kézzel festett gépem, és most tanulgatom a festékszóró használatát. Ami a hibákat illeti. Van ahol nincsenek panelvonalak, van ahol helytelenek. Pl. a gép orrán, a gépágyú környezetében. Néhol nem jól illeszkednek az alkatrészek. Van aki szerint a főfutók kerekei nem jó méretűek. Emlékeim szerint a főfutók szára nem jó szögben áll, és nem jó a hossza sem. Ha nyitott futókkal lesz megépítve a gép, ezeken érdemes módosítani. Kissé "durung" a gsf.
atika
2022.01.26. 18:32:22
Nagyon barátságos lett, gratulálok.
pmheros nagyon jól ragadta meg a készlet varázsát: "...mert a szememnek szerethetőbb a kiállása, mint a modernebb kínai 9.12 -esnek."
pmheros
2022.01.26. 20:41:52
Üdv ecsetes!

Nagyságrendileg az ezredfordulón építettem egy Italeri B -ét, és egy UB -ét Mig-29 -esből. Most, hogy felfrissítsem az emlékeimet, átnéztem pár makettinfo -ós Mig-29 építést, amiből szerencsére akad pár.
Ez alapján az itt már leírtakat megerősítve, és kiegészítve:
-A műszerfalnak nem sok köze van az eredetihez.
-A pilóta fülke belső oldalfalait nem készítette el a gyártó.
-A kabin hátfal és a biztosíték doboz is hátrébb van a kelleténél.
-A katapultülés nem igazán hasonlít a K-36-osra.
-A fülketetőnek lecsukott állapotban lesz egy kis hézaga.
-A KOLS "üvegje" nagyobb a kelleténél.
-Az eredeti Italeri főfutók átmérője kisebb a kelleténél.
-A főfutók szára függőleges, pedig előre fele kellene álljon.
-A hajtómű fúvókái rossz "alakúak".
-A fegyverfelfüggesztők kicsik.
-A kopoltyúk nyitott helyzetűek.
-(Létezik gyanta orrkúp hozzá, talán nem véletlen).
Nekem egy Trumpeter 9.12 lett elkezdve, ami nem rendelkezik az Italeri felsorolt hibáival. Ezen kijelentés alapján azt gondolhatnád, hogy a kínai jobb. De nem az! A Trumpeter törzs keresztmetszete az orrkúptól hátrafelé végig hibás, ami talán a keskenytetejű gerincben mutattja meg a legtöbbünknek magát. Ezt a törszet pedig nem lehet sem cserélni, sem javítani.
Én eddig a Zvezda -ára vártam, hogy kiadják végre a 9.12 -esüket, de hiába. Jelenleg a GWH csilantotta meg a reményt, hogy lehozzák 72 -re a 48 -asukat. Drága lesz?, igen. Drágább mint az Italeri a sok feljavítóval? kiderül. Én kivárom.

Üdv.: pmheros
ecsetes
2022.01.27. 02:16:48
Sziasztok!

Köszönöm az információkat. Még a fülke hibáira azt mondanám, hogy 1/72-ben ha csukott állapotban elkészítve a vitrinbe jó lesz, de azért látom van itt gond más is. Nem szoktam feljavítókat használni, max a házi praktikák. Még meggondolom, esetleg én is kivárok :)
Figaro
2022.05.11. 16:18:00
Szia!
Gratulálok az elkészült maketthez.
A készlet gyári hibái, és hiányosságai ellenére egy tetszetős, szép gépet építettél.
A mi gépünkbe is Precíz Stúdió gyanta ülése van és a pilótával együtt is lecsukható lett volna a dekli.
Nálad ez azért nem sikerült, mert rossz pozícióban, nagyon hátul van az ülés / makett gyártási hiba / és ezt nem javítottad ki.
Üdv.: Faragó Tamás / Figaro
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció