1:35
Pintér György - Múzeumi krimik
Bevezetés
Ennek a diorámának a története egy nyugtalannak induló éjszakán kezdődött. Rengeteget törtem a fejem, hogy a frissen beszerzett Tamiya Sherman mellé kapott bónusz figurákkal mit kezdjek, mert nem a tankhoz szántam őket. Ehhez járult, hogy még valamikor a makettező hőskoromban vettem egy Dragon amerikai ejtőernyős figurakészletet, amit elég csúnyán raktam össze, és azóta ott pihentek a tartalék alkatrészek között. Nem igazán jutott eszembe semmi arra vonatkozóan, hogy ezeket az amerikai gyalogosokat mire használhatnám, főleg azért, mert sajnáltam volna, ha csak a dobozban pihennek örök időkre. Emellett még volt egy felesleges parafatáblám, amit szintén régóta rakosgattam a szobámban.
Ám ekkor egy csöndes estén, mint valami látomás, bevillant a megoldás: a parafatábla alapon elkészített diorámán az amerikai gyalogosok betörnek egy városba, a németek pedig menekülnek előlük. Ezzel átvágtam a gordiuszi csomót. Sokat tervezgettem, milyen is legyen az elrendezés, és ekkor mértem fel, mire is van még szükségem a tervem megvalósításához. Mivel állandóan megnézem a Dragon honlapját és a figurasorokat áruló internetes áruházak kínálatát, megtaláltam amit kerestem: kétségbeesetten tüzelő német katonákat a „Korsun pocket” nevű készletben.
Azt már az elején tudtam, hogy rengeteg időmbe fog kerülni az ötlet megvalósítása és többször akarom majd abbahagyni, de ellenálltam a gonosz csábításának és végül befejeztem. Azt is kikötöttem, hogy mivel ez lesz az eddigi legnagyobb munkám, csak akkor foglalkozok vele, ha minden más korábban elkezdett makettemet befejezem előtte. Ezt is sikerült megtartanom. Különösen az motivált,hogy az Ardennek és környékén lezajlott összecsapások a kedvenc témám, ami több diorámaötletet adott és ezt a sort méltóképpen akartam elkezdeni.
Az épületek
Először a házaknak fogtam neki, mert azokhoz minden volt kis raktáramban. Mindkét épület a pincénkben talált cipősdobozból készült. Az ajtók, ablakok helyét szikével kivágtam, majd balsafa lécekből és gyufából készítettem el az ablakokat és az ajtókat. Az ablaküveg átlátszó műanyag lemez, amit régi játékok dobozaiból gyűjthetünk be. Meglepetésemre ezek annyira tiszták voltak, hogy teljesen jól be lehet látni rajtuk az épületekbe, csak én a belsejüket nem dolgoztam ki... A házak teteje, az ablak és ajtókeretek kartonpapírból, balsafa lécekből, illetve - a kisebbik ház esetén az ereszcsatorna - szívószálból készült. A cserepek egyenként felragasztott kartonpapírból készültek, bár közelebbről megnézve nem egyformák, de bevallom töredelmesen, ez nem is volt célom. Nekem úgy tűnik,így jobban visszaadja az eredeti cserepes házak hangulatát. A kisebbik ház esetén az oldalsó és a ház tetején lévő cserepek szintén szívószálból készültek. A kilincsek ólomdrótból készültek, a házszámok fehérre festett kartonpapírra kerültek fel, eredetileg egy 1:72-es Italeri Pz. IV-hez tartoznak. Hozzájuk rozsdás lefolyásokat is készítettem, mert ezeknél ez előfordul. A házak színét mindenféle kék, szürke, sárga, fehér festékből kutyultam össze, így az eredmény véletlenszerűnek hat, legalábbis nekem. Utolsó lépésként felkerültek az átlátszó öntőkeretből húzott jégcsapok is.
A figurák
Mint már mondottam volt, a figurák a tank mellé adottakból és két másik készletből származnak, egyben kifejezik a figuragyártásban végbement generációváltozásokat is. A Tamiya figurák jelentik az őskort, bár meg kell vallanom, meg voltam velük elégedve, mert a hozzájuk adott felszerelések nagyon részletesek, felveszik a versenyt a Dragon Gen 2-es készleteivel. A Dragon figurák esetében is látszik a különbség a Gen 1 és a Gen 2 készletek között, de a kontraszt már kisebb.
A két német figura képviseli az új irányvonalat és általánosságban elmondható, hogy nagyon jó minőségűek, részletesek, de van néhány hátrányuk is. Néha teljesen érthetetlen a figurák testének bontása, így jobban oda kell figyelni a szárazpróbáknál és a tömítésnél. A fej két részből építhető meg, az illesztési vonalat nem kell tömíteni, mert a ráöntött sisakszíj miatt nem látszik, de aki ennek minőségével nincs megelégedve, annak ezt nehéz eltávolítani. A felszerelésükre, a fegyvereikre viszont nem lehet panasz, ezek első osztályúak. Az ejtőernyősök is szépek, főleg úgy, hogy ezeket már korábban összeraktam, elég csúnyán, de most szétszedtem őket, lecsiszoltam és színes fotók alapján újrafestettem mindegyiket. A felszereléseiket és az arcukat is kijavítottam, mert anno még az arcukat sem festettem ki... Végezetül rézdrótból csapolást készítettem mindegyikhez és félretettem őket.
A páncélos
A Sherman nagyon közel áll a szívemhez és a számtalan alváltozatból is az M4A3 a kedvenc altípusom. Még régebben a Mega Modellben láttam egyet, de annyi tudatosság volt bennem tizenegynéhány évesen, hogy nem vettem meg, sajnáltam volna elrontani. Ahogy teltek az évek, el is felejtettem ezt a készletet, meg közben a Dragon átvette a trónt a Tamiyától harckocsigyártás terén, így nem is kerestem. De tavaly ősszel a Replicában megláttam és nem hagyhattam ott, mert ki tudja mikor került volna elém újra. Viszont, ha már megvan, akkor nagyon szépen és nem kapkodva kell elkészítenem, ezért sok fejtörés-mérlegelés után beszereztem hozzá az első maratásomat is, az Eduard 35454-es készlete személyében.
A készletnek kora ellenére csak egyetlen hibája van: a test és az alváz találkozásánál, a lánctalpak fölött egy hatalmas rés tátong, ezt el kell tüntetnünk. Miután ezen túltettük magunkat, nem lesz gond az építéssel. Nincs mérethiba, javíthatatlan részlet és a maratással is szépen feljavíthatjuk az elülső taposólemezeket, a géppuskát, a hátsó tárolóelemet, a szerszámok rögzítőit és részletezhetjük a búvónyílásokat, a tornyot. Egyedül a két elemből összeállítható lövegcső igényel némi odafigyelést. A lánctalp még gumi, de meg kell mondjam, hogy nagyon jó minőségű és felhasználóbarát. A maratás jól használható, nem sok alkatrészt kell kihagynunk és hála a tervezőknek, mellékelnek rajta számos darabot a figurák feljavításához - úgy, mint sisak, karabély-hevederek, pisztolytáska, háló a sisakokra -, bár én ezeket most nem használtam fel. Mindazonáltal hiányoltam belőle a kapaszkodókat, ezeket házilag pótoltam rézdrótból.
További házilagos pótlás volt a taposólemezek közé beépített balsafaléc, amivel a málhát támasztották meg. Ezt mellékeli műanyagból a Tamiya, de érdemes lecserélni. Az antenna szintén saját, ez húzott szál. A tank eredetijéről van egy nem túl közeli képem, de ezen is látszik, hogy a tornyon körbefutott egy odahegesztett fémhuzal, a málha rögzítésére, ezt az egyet nem készítettem el, mert a saját kézügyességemben nem bíztam, féltem, hogy tönkreteszem a tornyot. Az alapos tisztítás után következhetett a festés.
A tank színe Gunze olive drab (H 32), és a megfelelő hatás kb. a negyedik réteg után alakult ki. A lánctalp fekete, amit átködöltem világosbarnával. A végleges száradás után a harckocsi kapott egy réteg matt lakkot. Következtek a matricák. Közismert,hogy a Tamiya matricái nagyon vastagok és nagyon nehezen mattulnak. Ezért türelmes munkával körbevágtam a felségjeleket és az azonosítószámokat, hogy ezt a hatást elkerüljem. Hála Istennek sikerült.
Ezt követően jöhetett a koszolás: először MM metalizerrel megfestettem a kopásokat, de csak szolídan. Ezután MM radome tan csíkokat tettem a tank különböző pontjaira. Pár perc múlva tiszta higítóba mártott ecsettel megfestettem belőlük a lefolyásokat. Ahol olaj kerülhetett a tankra, azt a területet higított fekete festékkel „kezeltem”. Miután a koszolással végeztem, felragasztottam a málhát a tankra. (Itt jegyezném meg, hogy annyi ládát, kannát, zsákot kapunk, ami két tankhoz is elég.) A málhát egy Gunze zölddel lefestett celofán darabbal takartam le - mint ponyva, és egy vékony spárgával rögzítettem. Végül csak a ponyvát és a kötelet kicsit bepasztelleztem, hogy kopottabbnak, használtabbnak tűnjenek.
A tank sarazása a már korábban ismertetett módszerrel folyt: kb. egy teáskanál tapétaragasztóhoz tízszer ennyi vizet keverünk, majd néhány percig állni hagyjuk. Ezután újra felkeverjük és 15-20 percig félretesszük. Ekkor adunk hozzá hintőport, fekete-barna (vagy amilyet szeretnénk) pasztellport, finom homokot és jól összekeverjük. Első ránézésre nagyon vizesnek tűnik, túlságosan csillog, de mindenképpen megszárad és az eredmény garantált. A masszát egy rossz ecsettel hordtam fel a tankra és a lánctalpra.
Az alap
Mint már említettem az alap egy kb. 95 cm x 55 cm-es parafatábla, amit 4 mm széles balsafalécekkel vettem körbe, majd fapáccal festettem le. Először Palmatexxel rögzítettem a házakat, majd gipsszel töltöttem fel az alapot. Erre került a homok-barna zománcfesték keveréke. Elkészítettem a lánctalp nyomát, majd a megmaradt sármasszából tettem emellé is. A kis emelkedő alapja néhány hungarocell tömb, ezekbe állítottam a fenyőket. A fák cseresznyefa és nyírfa ágakból, valamint mohából készültek. A mohát Technocollal ragasztottam a helyére, majd Revell 65-tel fújtam le. Ahol a törzs zöld lett, azt ecsettel javítottam ki. A kisebbik ház melletti farakás cseresznyefa ágakból és balsafalécekből készült. Akartam mellé egy baltát is rakni, de nem találtam az alkatrészes dobozomban egyet sem.
A hó szódabikarbóna, amit tapétaragasztóba szórtam. Két dologra kell figyelnünk ezzel kapcsolatban.
Nr. 1: A tapétaragasztó ne legyen túl híg, mert így a szódabikarbónát elnyeli és az nem marad meg a tetején.
Nr. 2: Olyan vastag rétegben hordjuk fel a tapétaragasztót, amilyen vastag havat szeretnénk és erre figyelemmel szórjuk be szódabikarbónával. Végül felkerült a tank és a figurákat is elhelyeztem, némelyiküknek a nyomát is elkészítettem a hóban.
Befejezés
Fárasztó, de egyben örömteli is volt dolgozni ezen a diorámán, mert elégedett vagyok a végeredménnyel. Szerintem nem kell félni az ilyen nagy kihívásoktól és nagy méretű diorámáktól, mert szerintem a harcjárművek csak az ehhez hasonló alapokon mutatnak jól, másrészt nekem már nem mondanak túl sokat az önmagukban álló eszközök, így viszont egy kis dinamizmust vihetünk munkánkba.
Ennek a diorámának a története egy nyugtalannak induló éjszakán kezdődött. Rengeteget törtem a fejem, hogy a frissen beszerzett Tamiya Sherman mellé kapott bónusz figurákkal mit kezdjek, mert nem a tankhoz szántam őket. Ehhez járult, hogy még valamikor a makettező hőskoromban vettem egy Dragon amerikai ejtőernyős figurakészletet, amit elég csúnyán raktam össze, és azóta ott pihentek a tartalék alkatrészek között. Nem igazán jutott eszembe semmi arra vonatkozóan, hogy ezeket az amerikai gyalogosokat mire használhatnám, főleg azért, mert sajnáltam volna, ha csak a dobozban pihennek örök időkre. Emellett még volt egy felesleges parafatáblám, amit szintén régóta rakosgattam a szobámban.
Ám ekkor egy csöndes estén, mint valami látomás, bevillant a megoldás: a parafatábla alapon elkészített diorámán az amerikai gyalogosok betörnek egy városba, a németek pedig menekülnek előlük. Ezzel átvágtam a gordiuszi csomót. Sokat tervezgettem, milyen is legyen az elrendezés, és ekkor mértem fel, mire is van még szükségem a tervem megvalósításához. Mivel állandóan megnézem a Dragon honlapját és a figurasorokat áruló internetes áruházak kínálatát, megtaláltam amit kerestem: kétségbeesetten tüzelő német katonákat a „Korsun pocket” nevű készletben.
Azt már az elején tudtam, hogy rengeteg időmbe fog kerülni az ötlet megvalósítása és többször akarom majd abbahagyni, de ellenálltam a gonosz csábításának és végül befejeztem. Azt is kikötöttem, hogy mivel ez lesz az eddigi legnagyobb munkám, csak akkor foglalkozok vele, ha minden más korábban elkezdett makettemet befejezem előtte. Ezt is sikerült megtartanom. Különösen az motivált,hogy az Ardennek és környékén lezajlott összecsapások a kedvenc témám, ami több diorámaötletet adott és ezt a sort méltóképpen akartam elkezdeni.
Az épületek
Először a házaknak fogtam neki, mert azokhoz minden volt kis raktáramban. Mindkét épület a pincénkben talált cipősdobozból készült. Az ajtók, ablakok helyét szikével kivágtam, majd balsafa lécekből és gyufából készítettem el az ablakokat és az ajtókat. Az ablaküveg átlátszó műanyag lemez, amit régi játékok dobozaiból gyűjthetünk be. Meglepetésemre ezek annyira tiszták voltak, hogy teljesen jól be lehet látni rajtuk az épületekbe, csak én a belsejüket nem dolgoztam ki... A házak teteje, az ablak és ajtókeretek kartonpapírból, balsafa lécekből, illetve - a kisebbik ház esetén az ereszcsatorna - szívószálból készült. A cserepek egyenként felragasztott kartonpapírból készültek, bár közelebbről megnézve nem egyformák, de bevallom töredelmesen, ez nem is volt célom. Nekem úgy tűnik,így jobban visszaadja az eredeti cserepes házak hangulatát. A kisebbik ház esetén az oldalsó és a ház tetején lévő cserepek szintén szívószálból készültek. A kilincsek ólomdrótból készültek, a házszámok fehérre festett kartonpapírra kerültek fel, eredetileg egy 1:72-es Italeri Pz. IV-hez tartoznak. Hozzájuk rozsdás lefolyásokat is készítettem, mert ezeknél ez előfordul. A házak színét mindenféle kék, szürke, sárga, fehér festékből kutyultam össze, így az eredmény véletlenszerűnek hat, legalábbis nekem. Utolsó lépésként felkerültek az átlátszó öntőkeretből húzott jégcsapok is.
A figurák
Mint már mondottam volt, a figurák a tank mellé adottakból és két másik készletből származnak, egyben kifejezik a figuragyártásban végbement generációváltozásokat is. A Tamiya figurák jelentik az őskort, bár meg kell vallanom, meg voltam velük elégedve, mert a hozzájuk adott felszerelések nagyon részletesek, felveszik a versenyt a Dragon Gen 2-es készleteivel. A Dragon figurák esetében is látszik a különbség a Gen 1 és a Gen 2 készletek között, de a kontraszt már kisebb.
A két német figura képviseli az új irányvonalat és általánosságban elmondható, hogy nagyon jó minőségűek, részletesek, de van néhány hátrányuk is. Néha teljesen érthetetlen a figurák testének bontása, így jobban oda kell figyelni a szárazpróbáknál és a tömítésnél. A fej két részből építhető meg, az illesztési vonalat nem kell tömíteni, mert a ráöntött sisakszíj miatt nem látszik, de aki ennek minőségével nincs megelégedve, annak ezt nehéz eltávolítani. A felszerelésükre, a fegyvereikre viszont nem lehet panasz, ezek első osztályúak. Az ejtőernyősök is szépek, főleg úgy, hogy ezeket már korábban összeraktam, elég csúnyán, de most szétszedtem őket, lecsiszoltam és színes fotók alapján újrafestettem mindegyiket. A felszereléseiket és az arcukat is kijavítottam, mert anno még az arcukat sem festettem ki... Végezetül rézdrótból csapolást készítettem mindegyikhez és félretettem őket.
A páncélos
A Sherman nagyon közel áll a szívemhez és a számtalan alváltozatból is az M4A3 a kedvenc altípusom. Még régebben a Mega Modellben láttam egyet, de annyi tudatosság volt bennem tizenegynéhány évesen, hogy nem vettem meg, sajnáltam volna elrontani. Ahogy teltek az évek, el is felejtettem ezt a készletet, meg közben a Dragon átvette a trónt a Tamiyától harckocsigyártás terén, így nem is kerestem. De tavaly ősszel a Replicában megláttam és nem hagyhattam ott, mert ki tudja mikor került volna elém újra. Viszont, ha már megvan, akkor nagyon szépen és nem kapkodva kell elkészítenem, ezért sok fejtörés-mérlegelés után beszereztem hozzá az első maratásomat is, az Eduard 35454-es készlete személyében.
A készletnek kora ellenére csak egyetlen hibája van: a test és az alváz találkozásánál, a lánctalpak fölött egy hatalmas rés tátong, ezt el kell tüntetnünk. Miután ezen túltettük magunkat, nem lesz gond az építéssel. Nincs mérethiba, javíthatatlan részlet és a maratással is szépen feljavíthatjuk az elülső taposólemezeket, a géppuskát, a hátsó tárolóelemet, a szerszámok rögzítőit és részletezhetjük a búvónyílásokat, a tornyot. Egyedül a két elemből összeállítható lövegcső igényel némi odafigyelést. A lánctalp még gumi, de meg kell mondjam, hogy nagyon jó minőségű és felhasználóbarát. A maratás jól használható, nem sok alkatrészt kell kihagynunk és hála a tervezőknek, mellékelnek rajta számos darabot a figurák feljavításához - úgy, mint sisak, karabély-hevederek, pisztolytáska, háló a sisakokra -, bár én ezeket most nem használtam fel. Mindazonáltal hiányoltam belőle a kapaszkodókat, ezeket házilag pótoltam rézdrótból.
További házilagos pótlás volt a taposólemezek közé beépített balsafaléc, amivel a málhát támasztották meg. Ezt mellékeli műanyagból a Tamiya, de érdemes lecserélni. Az antenna szintén saját, ez húzott szál. A tank eredetijéről van egy nem túl közeli képem, de ezen is látszik, hogy a tornyon körbefutott egy odahegesztett fémhuzal, a málha rögzítésére, ezt az egyet nem készítettem el, mert a saját kézügyességemben nem bíztam, féltem, hogy tönkreteszem a tornyot. Az alapos tisztítás után következhetett a festés.
A tank színe Gunze olive drab (H 32), és a megfelelő hatás kb. a negyedik réteg után alakult ki. A lánctalp fekete, amit átködöltem világosbarnával. A végleges száradás után a harckocsi kapott egy réteg matt lakkot. Következtek a matricák. Közismert,hogy a Tamiya matricái nagyon vastagok és nagyon nehezen mattulnak. Ezért türelmes munkával körbevágtam a felségjeleket és az azonosítószámokat, hogy ezt a hatást elkerüljem. Hála Istennek sikerült.
Ezt követően jöhetett a koszolás: először MM metalizerrel megfestettem a kopásokat, de csak szolídan. Ezután MM radome tan csíkokat tettem a tank különböző pontjaira. Pár perc múlva tiszta higítóba mártott ecsettel megfestettem belőlük a lefolyásokat. Ahol olaj kerülhetett a tankra, azt a területet higított fekete festékkel „kezeltem”. Miután a koszolással végeztem, felragasztottam a málhát a tankra. (Itt jegyezném meg, hogy annyi ládát, kannát, zsákot kapunk, ami két tankhoz is elég.) A málhát egy Gunze zölddel lefestett celofán darabbal takartam le - mint ponyva, és egy vékony spárgával rögzítettem. Végül csak a ponyvát és a kötelet kicsit bepasztelleztem, hogy kopottabbnak, használtabbnak tűnjenek.
A tank sarazása a már korábban ismertetett módszerrel folyt: kb. egy teáskanál tapétaragasztóhoz tízszer ennyi vizet keverünk, majd néhány percig állni hagyjuk. Ezután újra felkeverjük és 15-20 percig félretesszük. Ekkor adunk hozzá hintőport, fekete-barna (vagy amilyet szeretnénk) pasztellport, finom homokot és jól összekeverjük. Első ránézésre nagyon vizesnek tűnik, túlságosan csillog, de mindenképpen megszárad és az eredmény garantált. A masszát egy rossz ecsettel hordtam fel a tankra és a lánctalpra.
Az alap
Mint már említettem az alap egy kb. 95 cm x 55 cm-es parafatábla, amit 4 mm széles balsafalécekkel vettem körbe, majd fapáccal festettem le. Először Palmatexxel rögzítettem a házakat, majd gipsszel töltöttem fel az alapot. Erre került a homok-barna zománcfesték keveréke. Elkészítettem a lánctalp nyomát, majd a megmaradt sármasszából tettem emellé is. A kis emelkedő alapja néhány hungarocell tömb, ezekbe állítottam a fenyőket. A fák cseresznyefa és nyírfa ágakból, valamint mohából készültek. A mohát Technocollal ragasztottam a helyére, majd Revell 65-tel fújtam le. Ahol a törzs zöld lett, azt ecsettel javítottam ki. A kisebbik ház melletti farakás cseresznyefa ágakból és balsafalécekből készült. Akartam mellé egy baltát is rakni, de nem találtam az alkatrészes dobozomban egyet sem.
A hó szódabikarbóna, amit tapétaragasztóba szórtam. Két dologra kell figyelnünk ezzel kapcsolatban.
Nr. 1: A tapétaragasztó ne legyen túl híg, mert így a szódabikarbónát elnyeli és az nem marad meg a tetején.
Nr. 2: Olyan vastag rétegben hordjuk fel a tapétaragasztót, amilyen vastag havat szeretnénk és erre figyelemmel szórjuk be szódabikarbónával. Végül felkerült a tank és a figurákat is elhelyeztem, némelyiküknek a nyomát is elkészítettem a hóban.
Befejezés
Fárasztó, de egyben örömteli is volt dolgozni ezen a diorámán, mert elégedett vagyok a végeredménnyel. Szerintem nem kell félni az ilyen nagy kihívásoktól és nagy méretű diorámáktól, mert szerintem a harcjárművek csak az ehhez hasonló alapokon mutatnak jól, másrészt nekem már nem mondanak túl sokat az önmagukban álló eszközök, így viszont egy kis dinamizmust vihetünk munkánkba.
|
| Áttörés Nr.1 |
|
| Áttörés Nr.2 |
|
| Áttörés Nr.3 |
|
| Áttörés Nr.4 |
|
| Áttörés Nr.5 |
|
| Áttörés Nr.6 |
|
| Áttörés Nr.7 |
|
| Áttörés Nr.8 |
|
| Áttörés Nr.9 |
|
| Áttörés Nr.10 |
|
| Áttörés Nr.11 |
|
| Áttörés Nr.12 |
|
| Áttörés Nr.13 |
|
| Áttörés Nr.14 |
|
| Áttörés Nr.15 |
2008.03.20.
Utolsó módosítás: 2008.03.24.
Utolsó módosítás: 2008.03.24.