Vought F4U-1 Birdcage Corsair

1:72, Tamiya No.60774

Pintér György - Múzeumi krimik Az F4U Corsair nem csak különleges formája, és tengerészeti mivolta miatt áll közel a szívemhez, hanem azért is, mert szerintem az egyik, ha nem a legnagyszerűbb gép volt a második világháborúban. Hazánkban sajnos nincs nagy kultusza a távol-keleti hadszíntér harci eszközeinek, így Corsairből sem látni sokat a makett versenyeken. Ezért gondoltam kuriózum lesz, ha megépítem régi nagy kedvencemet.
Maga a makett a Tamiya 1/72-es Warbirds sorozatának része. Ezekre jellemző, hogy gyakorlatilag az amúgy is kiváló 1/48-as testvért kicsinyítették le, így igazán magasra helyezve a lécet. Az építésről csak pár szót szólnék, mivel nagyrész problémamentesen zajlott. A kabinba beépítetem pár Eduard maratott alkatrészt (műszerfal, hevederek), valamint a motoron elkészítetem a kipufogócsöveket húzott szálból, a gyújtáskábeleket és a szelepemelőket pedig rézdrótból. Nagyjából ennyi a feljavítás a maketten. Az Eduard Zoom készlete pontos, és jól használható, bár a műszerfallal kellet kicsit bűvészkedni, mire a helyére került.
A festéshez Gunze és Tamiya színeket használtam. Miután az alapszíneket felfújtam, kimaszkoltam két nagyobb panelt a szárnyakon, amik a fotók tanulsága szerint világosabbra koptak. Ezt megfújtam, majd minden panelvonalat átködöltem nagyon sötét barnával. Ez után elhelyeztem itt-ott pár olajfolyást, és a jellemző helyeken megfestettem Humbrol krómmal a kopásokat. Nagyon vékony ecsettel dolgozzunk, és mindig figyeljük a képeket, mert hamar túlzásba esik az ember.
Matricázás előtt kapott egy réteg fényes lakkot a gép, amire igazán könnyen fel tudtam rakni a gyári jelzéseket. Választásom 1st Lieutenant Kenneth A. Walsh gépére esett, aki az első Corsair ász volt. Érdekes, hogy első légi győzelménél a Zero géppár vezérét elvétette, és kísérője lőtte azt le, de a másik Zerot Walsh már eltalálta. Ez 1943. április 1-én történt :)
A gép már az 5 légi győzelmet ábrázolja, amit ha jól tudom valamikor május második felében ért el. Máj 13-án ebből 3-at(!). Ekkor még Guadalcanalon a Fighter 1-es kisegítő reptéren állomásoztak a VMF-124-el. Innen augusztusban költöztek át Mundára. Én a guadalcanali állapotában építettem meg a gépet. Érdekes még, hogy a mindkét szárnyon a külső Browing mellé felfestettek mégegyet. Természetesen csak 6 géppuskája volt a gépnek.
Walsh augusztus 30-án B-24-eseket kísért századával egy japán reptér ellen. 50 Zero rontott rájuk, ebből 2-t lelőtt, de őt is eltalálták. Haza indult, de a motorja vacakolni kezdett, így egy előretólt kis reptéren szállt le, ahol beugrott az első repképes Corsairbe, és visszaindult a B-24-esekért. Megpróbálta megkeresni századát, mikor észrevett néhány szorongatott B-24-est. Újabb 2 Zero-t lelőtt, de megintcsak eltalálták, vízreszállt, 6 hónapon belül harmadszor. Ezért a bevetésért megkapta a Medal of Honort.
Összesen 21 győzelmet aratott (17 ebből Zero), utolsót 1945. jún. 22-én Okinawa északi része fölött, ez egy kamikaze Zero volt. Összesen 5-ször kellett kiugrania, vagy vízreszállnia.
Visszatérve a makettre, a koszolás pigmentekkel történt, amit Humbrol hígítóval fixáltam. Több fotón is megfigyelhető, hogy a fekete légcsavar erősen poros. Ez annak köszönhető, hogy a szigetek reptereit leginkább finom korall zúzalékkal burkolták. Ez hasonló port produkált, mint nálunk a mészkőzúzalékkal burkolt utak.
Mindenkinek csak ajánlani tudom a Tamiya Corsair sorozatát. Ma már elérhető az F4U-1A és az F4U-1D verzió is. Áruk valamivel magasabb a méretarányban megszokottnál, de a minőség kárpótol.