BT-7A, a "tüzérségi" harckocsi

BT-7A

1:72, UniModels No.240 (2003)

A közismert BT-7 harckocsi "tüzérségi" változata 1934-ben jelent meg az alapváltozat módosításával. A koncepció hasonló volt a brit "close support" (azaz: közeltámogató) harckocsikéhoz, ahol az angolok a "cirkáló" tankok bázisán alakítottak ki – az alapváltozaténál nagyobb löveg beépítésével – gyalogság-támogató változatot. A fejlesztés során a BT-7 kapott egy nagyobb (T-26-4 jelű) tornyot, ebbe pedig egy 76 mm-es 1927/32 mintájú löveget, amelyet egyébként az M1927 típusú ezredágyúból alakítottak ki. A nagyobb toronyhoz természetesen a kocsi toronynyílását is meg kellett növelni, illetve a belső berendezésben a lőszertároló rekeszeket is le kellett cserélni az új löveg lőszereihez. A toronyba beszereltek két 7,62 mm-es DT géppuskát is: egyet előre a löveg mellé, egyet pedig a torony hátfalába (egyes példányok kaptak még egy harmadik géppuskát is, ez a parancsnoki búvónyílásra szerelt P-40 légvédelmi toldaton kapott helyet).

BT-7A és magyar katonák valamikor 1941 nyarán

A harckocsi tömege az átalakításokkal 14,1 tonnára nőtt, ami nem rontotta különösebben a mozgékonyságot. Személyzete 3 fő maradt (vezető, lövész, parancsnok), a lőszerkészlete 50 darab ágyúlövedékből állt (plusz a géppuskák lőszere). Rádiót csak a kötelékparancsnoki kocsik kaptak, ezek a toronyra szerelt nagyméretű, jellegzetes keretantennáról messziről felismerhetőek voltak. Bár az első prototípusok már 1934 végére elkészültek, a tesztek (többek között egy súlyos balesetnek köszönhetően) elhúzódtak, így a gyártás csak 1937-ben indult el. A források ellentmondásosak az elkészült darabszámmal kapcsolatban, az orosz Wikipédia szerint 1937-38 folyamán összesen 134 darab olyan BT készült el, amelyik végül megkapta a 76 mm-es M1927/32 löveget. Annak ellenére, hogy ilyen kevés példány épült meg, a típus mégis részt vett az összes olyan háborúban, ahol szovjet csapatok harcoltak 1938 és 1941 között: ott voltak a japánok elleni mandzsúriai és mongóliai csatákban, bevetették őket a finnek ellen a téli háborúban, s természetesen megkísérelték visszaverni a tengelyhatalmak támadását a Barbarossa-hadművelet során. Érdekessége a típusnak, hogy az alap BT-5 és BT-7 tankokkal együtt legalább egy darab a magyar honvédség zsákmányául esett, sőt el is jutott Magyarországra, ahol a nagyközönség is megcsodálhatta a budapesti zsákmánykiállításon.

A makett

Az ukrán Uni Models és leányvállalata, az UMMT a 2000-es évek elejétől egy egész sorozatot szentelt a szovjet BT-harckocsiknak, az évek során megjelentették a BT-2-től (sőt, az eredeti Christie-tanktól) kezdve a BT-7A-ig és a finn BT-42-ig szinte a teljes családot. Még olyan, prototípus-szinten maradt változatokra is kiterjedt a figyelmük, mint például az RBT-5 rakétavetős, vagy a D-38 "tüzérségi" tankok. A 240-es cikkszámmal megjelent készlet igazi "multimédiás" kit: amellett, hogy a kocsitest és a futómű fröccsöntött, és mellékelik a szokásos fotomaratott alkatrészeket, a tornyot (a löveggel és a géppuskákkal együtt) műgyanta öntvényből kapjuk. (Azóta 312-es cikkszámmal megjelent egy olyan kiadás is, ahol a torony és tartozékai is fröccsöntöttek.) A készlet 190(!!!) fröccsöntött alkatrésszel "indít", ez a darabszám annak köszönhető, hogy a lánctalpat fél-szemenkénti megoldásban tálalják. Mellé kapunk még 13 fotomaratott alkatrészt is, a torony pedig (a fegyverzettel együtt) 10 műgyanta munkadarabból áll össze (plusz azok a fotomaratott darabok, amik ide jönnek). Az én készletemből sajnos hiányoztak a géppuskák, így ezeket kénytelen voltam a MiniWorld nagyszerű esztergált réz csöveivel helyettesíteni.

Az építés

A kit alapvetően nincs túlbonyolítva, az útmutatót követve és a józan eszünket használva viszonylag könnyű dolgunk is lehetne, ám aki ismeri az UM készleteit, az tudja, hogy az alkatrészek néha sajnos nagyon bumfordiak, alul-, vagy túlméretezettek, az illeszkedéseket pedig csak a legritkább esetekben segítik (megfelelően kialakított!) pozícionáló tüskék és lyukak. Így a szárazpróba gyakorlatilag minden lépésnél kötelező, de a tömítést így sem úsztam meg. Ennek ellenére a test hamar összeállt, ahogy a futómű is, bár ez leginkább annak köszönhető, hogy alapból sem egy bonyolult szerkezetről beszélünk. Ahol igazán észnél kell lenni, az a lánctalp, ugyanis a rengeteg apró szem leválasztása-sorjázása önmagában is lélekölő robotmunka, de az igazi kihívás, hogy úgy rakjuk össze végül a lánctalpat, hogy az pont kiadja a teljes ívet. Az elkészült makettem képein jól látható, hogy én meglehetősen lazára készítettem el, ennek ellenére is oldalanként 6-7 szem megmaradt! A másik (érthetetlen) hiba a motorház szellőzőrácsa, amit fotomaratva kapunk, de az alkatrész valamiért jóval nagyobb, mint kellene, viszont azt semmi sem jelzi sem az útmutatóban, se magán a rácson, hogy mekkorára is kellene szabni, hogy aztán a megfelelő formára hajtogatva pont beférjen a helyére. Sajnos én ezt a lépést nem is tudtam teljes sikerrel megugrani, a vékony rács össze-vissza hajlott-horpadt, itt-ott ki is lyukadt, de végül úgy döntöttem: jó lesz az így is! Újabb apró "tréfa" (vagy hanyagság?) a gyártótól, hogy ugyan akkurátusan jelzik a hátsó vonószemeket és beépítésüket, de a "8 R" jelű alkatrészeik a valóságban nem léteznek (illetve egy igen, de az a gyantából öntött légvédelmi géppuska dobtára)! A motorháztető nyitó fogantyúját, amit fotomaratott alkatészből kapunk, a magam részéről lecseréltem húzott szálra. A toronynál kihasználtam a tényt, hogy a parancsnoki búvónyílás-fedelet külön kapjuk, így azt nyitott állapotban rögzítettem, amihez csak el kellett vékonyítani az egyébként igen vaskos alkatrészt, és ki kellett marni a búvónyílást (magát a tornyot szerencsére üregesen öntve, két darabból kapjuk). A toronytestnél és a toronykoszorúnál szintén odafigyelést kíván az öntőcsonkok leválasztása, ráadásul az én példányom felülete tele volt buborékokkal is, amiket tömíteni-csiszolni kellett. A szintén műgyanta légvédelmi géppuska és toldata elég szépen sikerült alkatrészek, de mivel én figurát szándékoztam tenni a nyílásba, így végül ezeket nem használtam fel.

BT-7A 1:72 Unimodels

A festés

Az alapot a Hataka B251 cikkszámú (kék cimkés) 4BO zöldje adta, melyet (követve az "optimised for brush" feliratot) ecsettel hordtam fel több vékony rétegben. A napszítta fakulást Vallejo 70.881 yellow green-nel próbáltam imitálni, és ezt a színt használtam az élek szárazecseteléséhez is. A bemosás Tamiya fekete paneliner lötyivel, a festéklepattogzódások Vallejo matt feketével és szivacsos technikával illetve AK fekete filccel készültek. A szokásosnál jobban lepukkant járgányt szerettem volna készíteni, így nem fukarkodtam a leverődésekkel, bár a fényképeken sajnos nem sok jön át ezekből. A sarat/port itt is AK pigmentekkel (earth brown és sienna soil) követtem el. A kipufogók rozsdás színét a Vallejo 70.818 red leather színre feltunkolt AK track wash és némi light rust pigment adta, végül feketével kormoltam össze a csövek száját. A lánctalpak első lépésben Vallejo natural steel színt kaptak, ezt eresztettem be bőséges mennyiségű AK track wash-sal. Némi pigmenttel beporoztam, végül a futófelület éleit és a vezetőfogakat AK aluminium és dark aluminium cerkákkal koptattam meg. A géppuskák festésénél matt feketével indítottam és ezt szárazecseteltem gun metallal. A fényszórókat először kimartam egy gömbmaróval, a foncsort Revell ezüsttel festettem meg, majd üvegezés gyanánt kitöltöttem Micro Kristal Klear-rel. Sáncszerszám gyanánt két darab lapátot kapunk, ezeknél a nyél desert sand + AK wood wash, a fej natural steel egy kis pigmenttel beporozva. A maradék lánctalpszemekből 6 darabból összeraktam egy kisebb szakaszt, ezt megfelelő formára hajtogatva a bal sárhányó hátsó részére dobtam fel, ennek festésénél ugyanúgy jártam el, mint a többi lánctalpnál. (Egyébként a pót-lánctalpat a lapátokhoz hasonlóan csak a festés után tettem a helyére). Végezetül az egész makett kapott egy réteg matt lakkot, míg a fényszórók üvegét fényes-, a géppuskák csöveit és a hátsó vörös macskaszemeket pedig szatén lakkal kentem át.

A figurák

Ha már egyszer kinyitottam a tornyot, úgy voltam vele, dukál bele egy figura is! Itt viszont - a szükség nagy úr! - némi anakronizmusra kényszerültem, ugyanis a katona maga az Esci/Italeri "Warsaw Pact Troops" hidegháborús készlet harckocsizója, ami azonban némi átalakítással ("szódával") ide is elmegy. A figura eredetileg egy álló (kiabáló-integető) alak, ezért a lábait levágtam (a toronyban úgysem látszik, megvan-e az alteste), a kezéből kivettem a benne szorongatott géppisztolyt, illetve a karjai tartását is megváltoztattam. Festésénél az alapot a Vallejo 70.868 dark sea grey adta, ezt eresztettem be Tamiya fekete panelinerrel, végül világos szürkével szárazecsetelve próbáltam kiemelni a részleteket. Az arc alapja a szintén Vallejo basic skin tone, ez be lett eresztve a Tamiya kifejezetten bőrfelületek árnyékolásához kifejlesztett pink-brown "Accent color" panelezőjével, majd világos bőrszínnel szárazecsetelve adtam némi élfényt a kiálló részeknek. Végére maradt a derékszíj, ezt Vallejo red leather-rel jelenítettem meg. A kocsiparancsnok "beszélgetőtársa", a "továris podpolkovnyik" a Zvezda figurája, őt a ZiS-5V-ről írt cikkemben már bemutattam.