BZ-35 – a kenyéren és a vason túl

BZ-35

1:72, AER No.7203
Pintér György - Múzeumi krimik "Kenyérrel és vassal Kínáig" – Rejtő Jenő szerint "bizonyos Bonepárti aszt mondta". Nos anno lehet, hogy ez elég volt, de a modernebb hadseregeknél nem árt, ha a járművekhez üzemanyag is eljut. No, e szent cél érdekében építették a ZiSZ-6 teherautó bázisára a szovjetek a BZ-38 üzemanyagszállítót, póriasabban tartálykocsit. Vittek ezek aztán vizet, benzint, gázolajat a harcoló csapatok ellátására. (Létezett egy "SZ" változat, ahol a tartályt és a szivattyúrendszert átpakolták az USA-ból érkezett Studebakerre.) A tartályba nagyjából 4,5 tonna (más források szerin 3200 l) üzemanyag fért. A háború – mármint a Nagy Honvédő – idején ezek leginkább a repülőtereken teljesítettek szolgálatot. A terepen a kisebb ZiSZ-5-ök rohangáltak. A ZiSZ-6 jó alapja volt műszaki javító (PARM), fényszóró-hordozó (Z-15-4), légvédelmi géppuskás/gépágyús, sebesültszállító és még sokfajta egyéb felépítménynek. Volt féllánctalpas változata is, a ZiSZ-42. Létezett egy kisebb változata is, ez a ZiSZ-5 bázisára épült, ez volt a BZ-41.



Ennek a szépségnek, a ZiSZ-6 alapú járműnek makettjét adta ki még valamikor a 90-es években a moldáv AER cég.
Aki már épített szovjet teherautót ettől a cégtől, az ismeri ezeknek a készleteknek az előnyeit, hátrányait, hiányosságait. Ilyen hiányosság, hogy a három tengelyt magunknak kell méretre vágni valamiféle drótból. Teljesen hiányoznak az átlátszó alkatrészek. Ezek a kacatosból pótolhatók. Itt-ott kellemetlenül elhelyezett öntőcsonkok színesítik a munkát. De nagyjából ennyi, ami gond. Amúgy egy nem túl részletes, logikusan építhető makett.

A matricák több, mint gyanúsak. Itt majd ki fogom próbálni a Microscale javítófolyadékát, mert gyanítom, hogy amúgy a vízben oldódó "nessz-matricák" családját bővítenék.

Kezdésként a 11 darab kereket vettem kezelésbe. A megerősített hátsó tengelyekre összesen nyolc kerül, plusz az első kettő, no meg a pótkerék. Némi sorja, megfolyás volt, de nem sok, csak a hangulat kedvéért. Figyelni kell a beépítendő alkatrészeket, hiszen modulrendszerűek az öntőkeretek, azaz a sima ZiSZ-6 egyes alkatrészei is szerepelnek a kereteken. Válogatni kell. Ilyen például a hátsó dupla-dupla futómű körüli sárvédő/kerékdob.

Az alvázöntvényéről el kell távolítani a lökhárítót és a vonóhorgot. A tartályt egy sérülékeny kapaszkodósor veszi körül. No, itt óvatosnak kell lenni! Nekem húzott szálból kellett pótolnom az egyik letört darabot. A kevés sorja a hátsó munkaterületet megvilágító reflektornál zavaró, így el kell távolítani. Ugyanez a helyzet a jármű orrán a hűtő illeszkedésénél.

Némi kosz, némi koptatás
Némi kosz, némi koptatás


Végig kell gondolni a festés sorrendjét. Hiszen a készlet ugyan nem tartalmaz átlátszó alkatrészeket, de ezeket saját erőből illik pótolni. Vagyis maszkoljunk, vagy rakjuk be később az "üvegeket"? Én az utóbbi megoldást választottam. A zöld alap száradása után kipróbáltam a lemosható fehéret. Nem tudom. Azt hiszem, nem lett rossz.

No, a matricázásnál bevetettem a csodafegyvert, a Microscale matricamentőjét. Mit mondjak? Nem csalódtam. A legalábbis gyanús, szétesésre hajlamos matricák szépen, egyben lejöttek a papírról és kerültek a helyükre. Persze mindig vannak kivételek. A hátsó ajtó nagyméretű számai közül az egyik azért csak szétcsúszott, így azt máshonnan kellett pótolnom. Nem figyeltem eléggé. Az egyik "Tűzveszélyes" felirat elcsúszott, maga alá temetve az orosz "G" betűt. Ki kellett egészítenem. Más matricákból a leszedett helyére sikerült, bár nem nyomtalanul kijavítanom a betűhiányt.

Pigmentekkel kicsit megkoszoltam, koptattam, hogy ne olyan parádéra készülő legyen a külleme. Ezzel csaknem be is fejeztem ezt amunkát. Ami még hátra van a két szkreccs visszapillantó tükör, aztán tényleg készen van az év, nagy eséllyel utolsó makettje. Bár még van egy félig kész. Ha azt betudom fejezni, akkor nem a tartálykocsi lesz az utolsó.

A javított felirat
A javított felirat
Igazi gányolás.


Forrás



https://en.topwar.ru/156018-rasskazy-ob-oruzhii-ajerodromnye-rabotjagi.html
Dobozkép
Dobozkép
Összeállítási útmutató
Összeállítási útmutató
Alkatrészek
Alkatrészek
Matricák
Matricák
Az alváz és kerekek
Az alváz és kerekek
A tartály natúrban
A tartály natúrban
Beüvegezve
Beüvegezve
Némi kosz, némi koptatás
Némi kosz, némi koptatás
Készül a jármű
Készül a jármű
Felirat itt, felirat ott
Felirat itt, felirat ott
A betűhiányos felirat
A betűhiányos felirat
Ez itt a hibátlan felirat
Ez itt a hibátlan felirat
Más nézőpontból
Más nézőpontból
A javított felirat
A javított felirat
végleges
végleges
végleges2
végleges2
végleges 3
végleges 3
2025.12.11.
Utolsó módosítás: 2026.01.20.
Miggyuri
Makettinfo Online Klub
Minimánia Makettépítő Kör
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Yuki
2026.01.20. 07:24:43
Szép kis jármű lett én évekkel ezelőtt a katyusa változatát vettem meg a piacon pár éve a szekrényben pihen pedig már sokszor nézegettem majd kész lesz egyszer.
Miggyuri
2026.01.20. 08:23:36
Ismerem. Nálam elkészült. de cikket még nem töltöttem fel.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció