Big Mac

McDonnell Douglas (Boeing) C-17 Globemaster III

1:144, Revell No.04044 (2008)
Pintér György - Múzeumi krimik Kb. egy hónapja egy B727-est fújtam, mikor bátyusomék jöttek hozzánk. Ekkor megkérdezte tőlem, lenne-e kedvem készíteni neki valamilyen utasszállítót. Erre én természetesen igennel válaszoltam. A neten meg is rendeltem egy Boeing 737-800-ast, majd amikor a gép elkészült, rá egy hétre kedvet kaptam egy újabb madárka megépítésére. A kiszemelt áldozat a Revell C-17-ese lett.

Építés

Eddig már jópár Revell makettet elkészítettem, de egyiknél sem találkoztam annyi sorjával, mint a C-17-esnél, szinte minden darabnál. Ahogy hirtelen átfutottam az útmutatón láttam, hogy sok munka lesz vele.
A repülőt egy állványra fogom majd felszerelni, ezért a futóműveket nem kell majd megépítenem, ahogy a belteret sem, kivéve a pilótafülkét.

Az építést a pilótafülkével kezdtem. Először a (mindenhol Revell festéket használtam, úgyhogy csak a festék számát írom le) padlót és a falakat festettem le 78-assal, majd az üléseket 79, 56-tal. Mivel műszerfal nem volt, hát én festettem fel. Kis négyzeteket kihagyva lemaszkoltam a felületet, majd szürkével és feketével befestettem. A feketére szürke a szürkére fekete paneleket, gombokat festettem. Száradás után az egészet átmostam jól felhigított Vallejo fekete akril festékkel.

Száradás közben előkészítettem a törzs darabjait az összeillesztéshez. Próbálgattam összerakni és ekkor kicsit megijedtem, mert sehogy nem akart rendesen passzolni. De eszembe jutott, hogy egy-két gumit ráhúzok a törzsre és szépen egyberagad. Mikor megszáradt láttam, hogy lesz mit tömíteni, szinte mindenhova ment egy kis tömítő. Közben elkészültek a szárnyak,amiket szintén gumival fogadtam össze. A szárnyak felhejezése után lemaszkozva felragasztottam a szélvédőt, és elkezdtem dolgozni a hajtóműveken.Azokat a részeket amiket kívülről lehet látni 99 ill. 91-essel befestettem az összeillesztés előtt.A szárnyra való felhelyezés után naggyából befejeztem az építést és készen állt a madárka a festésre.


Festés

A fújást nem én végeztem hanem,az egyik barátom,ahogy az eddig is így szokott lenni(remélem már nem sokáig,és sikerül beszereznem nekem is egy fújót).Fújás közben elég sok problémába ütköztünk(azért írom többes számban mert én is ott voltam a fújáskor).Először is a festék már nagyon régi volt és tele volt megszáradt festékdarabkákkal,amitől a festékfúlyó nagyon köpködve fújt.A sok pucolgatás és papírra való próbafújás következtében kifogyott a festék,de gyorsan kikevertünk egy új adag festéket és sikerült lefújni a repülőt.Mikor megyszáradt, szomorúan nézegettük a szinek közti eltérést mivel amit másodszor kevertünk ki teljesen más árnyalatott mutatott.

Hazavittem,majd leszedtem a maszkoló fóliákat,majd elkezdtem javítani valahogy a hibát.Végül megkértem a barátomat,hogy fújja le mégegyszer az egész gépet.Le is fújta 76-al,aztán elkezdtem felfesteni a fémes részeket.Ezután már csak a matricákat helyeztem fel,amihez Agama Tensolt majd,Hypersolt használtam.Mikor minden matrica felkerült,az egész gépet átmostam ugyanazzal a fekete Vallejoval,amivel a pilótafülkét is.Utolsó munkafázis a lakkozás volt,amit én végeztem az én fújómmal,tehát végre nem kell többé megkérni a barátomat ,hogy fújja le nekem a dolgokat.A lakk Vallejo akril matt lakk.Talán már nem a lakkozás után kellet volna,de még a panelvonalakat áthúztam grafitceruzával.Fater segítségével felkerült az állványra a gép,és ezzel befejeződött a munka.
C-17
C-17
C-17
C-17
P1140045
P1140045
P1140051
P1140051
P1140041
P1140041
P1140039
P1140039
P1140049
P1140049
P1140048
P1140048
P1140043
P1140043
P1140047
P1140047
P1140053
P1140053
P1140040
P1140040
P1160893
P1160893
P1160897
P1160897
P1160899
P1160899
P1150825
P1150825
2009.06.14.
Utolsó módosítás: 2013.05.05.
Cilling Ádám (cilus), Esztergom
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
zoli1989
2009.11.13. 21:33:28
Szia!

Jó lett a makett, csak nem lett egy kicsit túl koszos ?
A képeden is látszik hogy azért nem volt ennyire koszos a C-17 Brnoban. (én is ott voltam a CIAF-on, 2006,2007,2008-ban.)
zoli1989
2009.11.13. 21:38:38
Most nézem, hogy Te szlovákiai magyar vagy, Érsekújvártól nem messze laksz. Az érsekúvári repnapokra szoktál menni? Én idén sajna nem voltam, mert pont akkor volt Zeltweg is. De tavaly voltam és nagyon tetszett :)
cilus
2009.11.14. 09:12:40
Hát szerintem az nem kosz,mivel a fotózás előtt letisztítottam.És igen szlovákiai magyar vagyok nem meszze Érsekújvártól,ezért én is el szoktam nézni a repülőnapokra.Egyébként nagyon szép lett az An-124-esed:)
zoli1989
2009.11.14. 19:41:36
A panelvonalak kihúzására értettem. Nézd csak meg a képeden. Látszik a fekete panel ?
(egyébként nem kötözködni akarok, félre ne érts :) )
cilus
2009.11.15. 10:18:00
Hát azok grafitceruza nyomai,de az olajfestékes befolytatás után eltüntek.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció