Bismarck új köntösben

Bismarck

1:1200, Revell
Pintér György - Múzeumi krimik Az oldalon többek Bismarckját láttam, úgy tűnik nem lehet a téma eléggé elcsépelt. Mások már a hajó történetéről írtak, ezért ezt a részt most kihagyom.
Csupán azzal értenék egyet, hogy valóban építettek mások is hasonló vagy jobb csatahajókat a II. világháborúban. Tervbe is vettem. hogy melyekről fogok cikket írni, reményeim szerint mindegyik nemzet egy-egy jelentősebb hajóját sikerül megépíteni (Richelieau, V. György, Uss Indianapolis, Arizona, Essex, Graf Zeppelin, Musashi stb.)

De lássuk magát a hajót!
Leginkább egy kezdőkészletre emlékeztet a Revell darabja, amit szinte ragasztás nélkül egymásba pattintva gyorsan össze is tudunk rakni.
A festésnél a nehezebbik utat követtem.Oka: a megfelelő színek eltalálása -amelyből van jó pár - mellett, a sötét és a világos színek összhatását tartottam szem előtt.

Tehát a hajó orra sötét, ezért a a mellette lévő részek világosak, középen egy kissé újra sötétebb, a hajó felépítményei világosabbak mindkettőnél.Az ágyúk kivételével mindent a helyére fixáltam a szokásos eljárás után(zsírtalanítás stb), majd Revell tömítővel eldolgoztam az apró hézagokat a hajó orrán és a tatnál. Némi csiszolás és portalanítás után az egész hajót egyszer átfújtam Tamiya As-26-al amelytől nagyon világosszürke lett az egész hajó. A szóróflakonnak ugyan van olyan hátránya, hogy oda is egy festék ahova nem kell, de kicsi felületre nagyon jó, és nem sül be, évekig eláll (amit használtam az 4 éves!)

6 óra száradást követően a hajó testére előbb felvittem Revell 06 fekete és Humbrol matt 43 szürke 4:1 arányú keverékét, így a matt feketénél egy kicsit visszafogottabb árnyalatot sikerült elérni. A hajó középső része félé haladva az alapszínre felkerült a Hobby Color 306 szürke és Humbrol 96 2:1 arányú keveréke (az ágyúk felső része is ezt a színt kapta), a hajó közepére pedig ennek a 3:1 arányú keveréke, így az álcák közti rész egy árnyalattal sötétebb.

Az álcát festettem illetve rajzoltam: előbb fekete alkoholos filccel felrajzoltam, majd mellé Testors 1742E fehérrel a fehér álcát festettem fel, ez azért volt jó, mert a fekete filccel könnyeben lehet korrigálni, mint a Testors fehérrel, ami kényes festék.
A fedélzetet Hobby Color 44 Tan színnel festettem kézzel alaposan higítva vízzel (kb. 2-3 : 1 a víz javára), mindezt 2x tettem meg.
A daruk, amelyeket a repülők kiemelésére használtak nem túl légies darabok, ezért a daru részeket levágtam és vékony rézdrótból újra megépítettem azokat.

A fedélzeten lévő horogkereszt piros része filccel lett kihúzva, a fehér rész Testors 1768E színt kapott, amelybe száradást követően fekete filccel felrazoltam a fekete keresztet.
A repülők szép darabok, alul szürkék, felül Hobby Color 26 (zöld) színt kapták.

Az árbócok közé húzott cérnára zászló jelzések kerültek.
A hajó felkerült a kulcstartóból készült fa alapra. A hullám némi tömítőből készült, ami percekig jól alakítható. A vizet Humbrol matt 56-al festettem, majd imitáltam a kéken némi fehérrel a hullámzást.
Azt hiszem elég mutatós lett a darab, és a színek is passzolnak, amelyeket elég körülményes volt kikeverni.
Bis2
Bis2
BIsmarck
BIsmarck
Bismarck
Bismarck
2012.09.21.
Utolsó módosítás: 2012.09.22.
soul
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
mercure47
2012.10.27. 19:10:56
Szia!
Szerintem égész jó lett,ahoz képest,hogy milyen kis méretarányú,nagyon jó kis íróasztal dísz lett.Én is meg építettem még régen,bár a makett kidolgozása nem a legjobb,de én kezdőként szerettem rajta dolgozni(összeragasztózni:).Azt szeretném meg kérdezni,hogy nem tudod e,hol lehet kapni még a Matchbox Indianapolist?
üdv:mercure47
soul
2012.11.18. 09:36:52
Szia Mercure!

Köszi az üzit. Sajnos az Indianapolis nem elérhető a matchboxnál, nem tudom, hogy gyárt -e acég még makettokat. Mostanában az új Revell, Hobby boss!!!! hajókat tudom ajánlani.
Minden jót!
Gábor
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció