Pintér György - Múzeumi krimik
Számomra felejthetetlen emlék volt az a televízióban látott kép, amikor pár nappal a harcok kirobbanása előtt szerb, bosnyák és horvát diákok, a szarajevói egyetem hallgatói, közösen tüntettek a bosnyák fővárosban a béke megőrzéséért. Hatalmas, az egyik járdától a másikig érő feliratot vitt az első sor. Rajta a felirat: "Немамо нафте, само крв!" azaz: "Nekünk nincs olajunk, csak vérünk van!" (A jobb érthetőség kedvéért ott volt angolul is: "We have no oil, only blood!" 1992-t írtunk ekkor.
Egy esztendővel korábban a fél világ megmozdult és szinte egymással versenyezve rohant, hogy Kuvait, a kis olajállam iraki lerohanása után, vissza/elvegye a bőséges olajforrásokat. Az eredmény ismert. A "nemzetközi közvélemény" elítélte a beavatkozást a kis olajemírség belügyeibe és elsöprő erővel tanította móresre Szaddam Husszein seregét.
Itt a szomszédban, a sötét emlékű Szarajevóban azonban más volt a helyzet. Mivel: "Немамо нафте, само крв!", esetleg "Nemamo nafte, samo krvi!”, vagy „Nemamo nafte, samo krv!" Ugye mennyire egyforma? Három nyelv, egy gondolat.
A tragédia bekövetkezett. Ugyanaz a nemzetközi közvélemény, amelynek orra előtt egykori osztály-, iskola-, munka- vagy éppen padtársak gyilkolták egymást évekig teljes lelkesedéssel és olyan kegyetlenséggel, amire egyszerűen nem lehetett épeszű magyarázat, a vállát vonogatta és széttárta a kezét. És a művelt világ ekkor annyit tett, békefenntartó csapatokat küldött. (Itt szerepeltek a Magyar Honvédség fegyverzetétől megfosztott BTR-80-asai is!) Hatékonyságukról annyit, hogy a holland békefenntartók ülősztrájkkal próbálták megakadályozni a vérfürdőt Szrebrenyicában. (Volt ilyen, nem viccelek!)
De nem ez a szomszédban lezajlott vérfürdő volt az első, ami jól meghatározható, külső érdekek mentén vívtak. Folyt a harc pár évtizeddel korábban ott is, ahol nem "csak" vérük, de olajuk is volt az ott lakóknak... és mégis!
"Egy olyan szemléltetőeszköz – egyfajta életnagyságú lómakett – amin minden lóbetegség szemmel látható megjelenési formája egy helyen látható."
No, valami ilyesmi volt az 1967 és 1970 között lezajlott biafrai (polgár?)háború is.
Kissrác koromban az esti híradó még fekete-fehér képei között a Vietnám fölött lángolva lezuhanó Phantomok mellett felpuffadt hasú, éhező afrikai gyerekek és ugyanoda valósi terepruhás katonák, lángoló kunyhók jelentek meg. És egy szó: Biafra. Hiába kerestem az országok zászlóit megmutató oldalon a világatlaszban. Volt ott kétfajta Kongó (Leopoldville és Brazzaville), meg Brazília, de Biafra nem!
No, merre is járunk? A Guineai-öböl északi partján kisebb-nagyobb államok sorakoznak. Ghana, Dahomey (ma már Benin), Togo és jelentős partszakaszt birtokol Nigéria. Ez az ország – ha akarom, mesterséges egység, hiszen három nagy és csaknem 250 kisebb nép lakja a legkülönbözőbb fejlettségi fokkal, vallással. Angol gyarmat volt jelentős kőolajforrásokkal, elsősorban a Niger folyó torkolatvidékén. A teljesen eltérő hagyományokkal, vallással rendelkező északi és déli területeket az angol közigazgatás észszerűsítése miatt vonták össze egy protektorátussá, nem törődve a fennálló különbségek hatásaival. Az északi hausza népességet egy emíren keresztül irányították. Ezzel szemben a déli terület két népe teljesen más módon fejlődött. Itt az írás-olvasás sokkal elterjedtebb volt, mint északon. Ez a megosztottság később nagy bajok forrásává vált. Ezt jelezték az 1945-ben és 1953-ban kitört véres zavargások is. "Afrika Évében", azaz 1960-ban nyerte el a függetlenségét, de a vallási megosztottság fennmaradt. Ennek értelmében az északi területeken élő, amúgy iszlám vallást követő hauszák töltik be a katonai vezetői posztokat, ami egy főképp katonák vezette országban döntő jelentőségű volt (és ma is az). A délen, az óceán partján élő jorubák és ibók nem tudtak egységes politikát folytatni.
Bár jobb helyeken az olajbevételek országokat teremtettek, itt azonban a vezető katonatisztek vagyonát növelték. A nagy olajtársaságok érdekében "politizáltak" az éppen hatalmon lévő katonai vezetők. Az ország egészében nem, hogy nem fejlődött, de leépült. Ebben a helyzetben kiéleződtek a nemzetiségi feszültségek – mondjuk szították is őket rendesen. Katonai lázadások, puccsok követték egymást, majd 1966-ban az ibók elleni pogromok következtek. Az északi területeken lakó ibók tömeges keletre menekülése komoly gondokat okozott, aminek forrásaként a helyi vezetők a központi kormányt nevezték meg.
Az olajtartomány 1967. május 30-án kikiáltotta függetlenségét Biafrai Köztársaság néven. Enugu főterén felvontak egy új színkombinációjú zászlót és Ojukwu alezredes köztársasági elnök lett. Kirobbant a biafrai háború, avagy nigériai polgárháború, ahogy tetszik.
A központi kormány blokád alá vonta a biafrai kikötőket. Minden hajót megállítottak, kivéve a nagy olajtársaságok tankereit. Amikor aztán kiderült, hogy az olajszállító hajók fizetnek a szakadár államnak, előttük is lezárult az út. A nagyhatalmak érdekes variációban álltak a küzdő felek mögé. A Szovjetunió és Nagy Britannia a nigériai központi kormány, Franciaország és Izrael Biafra mellé állt. A franciák második világháborús német kézifegyvereket szállítottak az egykori francia gyarmatokra és onnan jutottak a biafraiak kezébe. Az USA kezdetben semleges álláspontot foglalt el, amit később Nigéria javára felülbírált. A harcokba kisebb-nagyobb mértékben Franciaország, Nagy-Britannia, USA, Szovjetunió, Kína, Svédország, Csehszlovákia, Belgium, Izrael, Egyiptom, Gabon, Elefántcsontpart és Portugália avatkozott bele. Az angolok nehézfegyverzetet és hozzávaló lőszert adtak a központi kormánynak. Magyarázatként az ország egysége mellett a brit olajtársaságok érdekeinek védelmét nevezték meg. A franciák két B-25-ös, második világháborús bombázóval kedveskedtek a biafraiaknak. A blokád mellett, ami leginkább a polgári lakosságot sújtotta, ez a brit fegyverszállítás döntő volt a harcok kimenetelében.
A harcok 1967. július 6-án törtek ki, amikor a szövetségi hadsereg két oszloban tört be Biafrába. A biafrai erők ellentámadása során a szomszédos tartományban szövetségi területeket foglaltak el.
Az egymással szemben álló erők kezdetben kicsik voltak. A szövetségi hadsereg 7000 fős volt. A vele szemben álló biafrai erők összesen 230 katonával rendelkezett. Ehhez képest a nigériai erők létszáma 200 ezerre, a biafrai két zászlóalj két hadosztálynyira, majd 90 ezer főre növekedett. A szövetségi kormány MiG-17F vadászgépeket és Il-28-as bombázókat is bevetett. Ez utóbbiak egy ideig egyiptomi személyzettel repültek. A biafrai oldalon zsoldosok is részt vettek a harcokban. Gabonban öt svéd gyártmányú MFI-9B-t szereltek össze, és raktak a szárnyaik alá rakétakonténereket 2x6 68 mm-es páncéltörő rakétát. Ezeket biafrai és svéd pilóták repülték, ők alkották a Babies of Biafra repülőegységet. Később a szövetségi kormány is alkalmazott zsoldosokat, a civil célpontokat is válogatás nélkül támadó egyiptomi pilótákat lecserélték európaiakra.
Az idő a szövetségi kormánynak dolgozott. A blokád is egyre hatékonyabb volt. Éhezés és betegségek tizedelték a lakosságot.
A szövetségi haderő 1969 decemberében indította utolsó támadását a maradék Biafra ellen. A harcok Biafra kapitulációjával 1970 januárjában értek véget.
A "Sárga fél Nap" című film készült a biafrai eseményeket háttérként használva.
térkép: Eric Gaba (Sting) - Own work Background map: NGDC GSHHS and WDBII data Biafra independent state borders reference maps: UN, Matthew White, Otvaga2004, Travel-Image (originally a CIA map), Biafraland and MSN Encarta, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1454719
https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQ5Zl2vfRoPfNeYK5Dqcs-7yoDrlYtaJTHIGA&s
DW/K. Gänsler
BBC, Magnus Photos
Egy esztendővel korábban a fél világ megmozdult és szinte egymással versenyezve rohant, hogy Kuvait, a kis olajállam iraki lerohanása után, vissza/elvegye a bőséges olajforrásokat. Az eredmény ismert. A "nemzetközi közvélemény" elítélte a beavatkozást a kis olajemírség belügyeibe és elsöprő erővel tanította móresre Szaddam Husszein seregét.
Itt a szomszédban, a sötét emlékű Szarajevóban azonban más volt a helyzet. Mivel: "Немамо нафте, само крв!", esetleg "Nemamo nafte, samo krvi!”, vagy „Nemamo nafte, samo krv!" Ugye mennyire egyforma? Három nyelv, egy gondolat.
A tragédia bekövetkezett. Ugyanaz a nemzetközi közvélemény, amelynek orra előtt egykori osztály-, iskola-, munka- vagy éppen padtársak gyilkolták egymást évekig teljes lelkesedéssel és olyan kegyetlenséggel, amire egyszerűen nem lehetett épeszű magyarázat, a vállát vonogatta és széttárta a kezét. És a művelt világ ekkor annyit tett, békefenntartó csapatokat küldött. (Itt szerepeltek a Magyar Honvédség fegyverzetétől megfosztott BTR-80-asai is!) Hatékonyságukról annyit, hogy a holland békefenntartók ülősztrájkkal próbálták megakadályozni a vérfürdőt Szrebrenyicában. (Volt ilyen, nem viccelek!)
De nem ez a szomszédban lezajlott vérfürdő volt az első, ami jól meghatározható, külső érdekek mentén vívtak. Folyt a harc pár évtizeddel korábban ott is, ahol nem "csak" vérük, de olajuk is volt az ott lakóknak... és mégis!
Klinikai ló
"Egy olyan szemléltetőeszköz – egyfajta életnagyságú lómakett – amin minden lóbetegség szemmel látható megjelenési formája egy helyen látható."
No, valami ilyesmi volt az 1967 és 1970 között lezajlott biafrai (polgár?)háború is.
Kissrác koromban az esti híradó még fekete-fehér képei között a Vietnám fölött lángolva lezuhanó Phantomok mellett felpuffadt hasú, éhező afrikai gyerekek és ugyanoda valósi terepruhás katonák, lángoló kunyhók jelentek meg. És egy szó: Biafra. Hiába kerestem az országok zászlóit megmutató oldalon a világatlaszban. Volt ott kétfajta Kongó (Leopoldville és Brazzaville), meg Brazília, de Biafra nem!
No, merre is járunk? A Guineai-öböl északi partján kisebb-nagyobb államok sorakoznak. Ghana, Dahomey (ma már Benin), Togo és jelentős partszakaszt birtokol Nigéria. Ez az ország – ha akarom, mesterséges egység, hiszen három nagy és csaknem 250 kisebb nép lakja a legkülönbözőbb fejlettségi fokkal, vallással. Angol gyarmat volt jelentős kőolajforrásokkal, elsősorban a Niger folyó torkolatvidékén. A teljesen eltérő hagyományokkal, vallással rendelkező északi és déli területeket az angol közigazgatás észszerűsítése miatt vonták össze egy protektorátussá, nem törődve a fennálló különbségek hatásaival. Az északi hausza népességet egy emíren keresztül irányították. Ezzel szemben a déli terület két népe teljesen más módon fejlődött. Itt az írás-olvasás sokkal elterjedtebb volt, mint északon. Ez a megosztottság később nagy bajok forrásává vált. Ezt jelezték az 1945-ben és 1953-ban kitört véres zavargások is. "Afrika Évében", azaz 1960-ban nyerte el a függetlenségét, de a vallási megosztottság fennmaradt. Ennek értelmében az északi területeken élő, amúgy iszlám vallást követő hauszák töltik be a katonai vezetői posztokat, ami egy főképp katonák vezette országban döntő jelentőségű volt (és ma is az). A délen, az óceán partján élő jorubák és ibók nem tudtak egységes politikát folytatni.
Bár jobb helyeken az olajbevételek országokat teremtettek, itt azonban a vezető katonatisztek vagyonát növelték. A nagy olajtársaságok érdekében "politizáltak" az éppen hatalmon lévő katonai vezetők. Az ország egészében nem, hogy nem fejlődött, de leépült. Ebben a helyzetben kiéleződtek a nemzetiségi feszültségek – mondjuk szították is őket rendesen. Katonai lázadások, puccsok követték egymást, majd 1966-ban az ibók elleni pogromok következtek. Az északi területeken lakó ibók tömeges keletre menekülése komoly gondokat okozott, aminek forrásaként a helyi vezetők a központi kormányt nevezték meg.
Az olajtartomány 1967. május 30-án kikiáltotta függetlenségét Biafrai Köztársaság néven. Enugu főterén felvontak egy új színkombinációjú zászlót és Ojukwu alezredes köztársasági elnök lett. Kirobbant a biafrai háború, avagy nigériai polgárháború, ahogy tetszik.
A központi kormány blokád alá vonta a biafrai kikötőket. Minden hajót megállítottak, kivéve a nagy olajtársaságok tankereit. Amikor aztán kiderült, hogy az olajszállító hajók fizetnek a szakadár államnak, előttük is lezárult az út. A nagyhatalmak érdekes variációban álltak a küzdő felek mögé. A Szovjetunió és Nagy Britannia a nigériai központi kormány, Franciaország és Izrael Biafra mellé állt. A franciák második világháborús német kézifegyvereket szállítottak az egykori francia gyarmatokra és onnan jutottak a biafraiak kezébe. Az USA kezdetben semleges álláspontot foglalt el, amit később Nigéria javára felülbírált. A harcokba kisebb-nagyobb mértékben Franciaország, Nagy-Britannia, USA, Szovjetunió, Kína, Svédország, Csehszlovákia, Belgium, Izrael, Egyiptom, Gabon, Elefántcsontpart és Portugália avatkozott bele. Az angolok nehézfegyverzetet és hozzávaló lőszert adtak a központi kormánynak. Magyarázatként az ország egysége mellett a brit olajtársaságok érdekeinek védelmét nevezték meg. A franciák két B-25-ös, második világháborús bombázóval kedveskedtek a biafraiaknak. A blokád mellett, ami leginkább a polgári lakosságot sújtotta, ez a brit fegyverszállítás döntő volt a harcok kimenetelében.
A harcok 1967. július 6-án törtek ki, amikor a szövetségi hadsereg két oszloban tört be Biafrába. A biafrai erők ellentámadása során a szomszédos tartományban szövetségi területeket foglaltak el.
Az egymással szemben álló erők kezdetben kicsik voltak. A szövetségi hadsereg 7000 fős volt. A vele szemben álló biafrai erők összesen 230 katonával rendelkezett. Ehhez képest a nigériai erők létszáma 200 ezerre, a biafrai két zászlóalj két hadosztálynyira, majd 90 ezer főre növekedett. A szövetségi kormány MiG-17F vadászgépeket és Il-28-as bombázókat is bevetett. Ez utóbbiak egy ideig egyiptomi személyzettel repültek. A biafrai oldalon zsoldosok is részt vettek a harcokban. Gabonban öt svéd gyártmányú MFI-9B-t szereltek össze, és raktak a szárnyaik alá rakétakonténereket 2x6 68 mm-es páncéltörő rakétát. Ezeket biafrai és svéd pilóták repülték, ők alkották a Babies of Biafra repülőegységet. Később a szövetségi kormány is alkalmazott zsoldosokat, a civil célpontokat is válogatás nélkül támadó egyiptomi pilótákat lecserélték európaiakra.
Az idő a szövetségi kormánynak dolgozott. A blokád is egyre hatékonyabb volt. Éhezés és betegségek tizedelték a lakosságot.
A szövetségi haderő 1969 decemberében indította utolsó támadását a maradék Biafra ellen. A harcok Biafra kapitulációjával 1970 januárjában értek véget.
A "Sárga fél Nap" című film készült a biafrai eseményeket háttérként használva.
Források
térkép: Eric Gaba (Sting) - Own work Background map: NGDC GSHHS and WDBII data Biafra independent state borders reference maps: UN, Matthew White, Otvaga2004, Travel-Image (originally a CIA map), Biafraland and MSN Encarta, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1454719
https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQ5Zl2vfRoPfNeYK5Dqcs-7yoDrlYtaJTHIGA&s
DW/K. Gänsler
BBC, Magnus Photos
|
|
Biafra térképen
|
|
|
Biafra zászlója
|
|
|
Biafrai gyerekkatona gyakorol...
|
|
|
... amikor felnőtt, folytatta
|
|
|
Ismerős fegyverek
|
|
|
Ojukwu ezredes, a biafrai fővezér
|
|
|
Biafrai katona
|
|
|
A kormányerők Il-28 típusú bombázója
|
|
|
A szövetségi kormány MiG-17F vadászgépe
|
2024.12.24.
Utolsó módosítás: 2024.12.29.
Utolsó módosítás: 2024.12.29.