A 20-as, 30-as évek a Szovjetunióban (is) a repülés útkeresésének időszaka volt. Furánál furább kinézetű szerkezetek próbáltak a levegőbe emelkedni. Volt olyan, amelyiknek sikerült is!
Nos ezen kísérleti repülőeszközök - na jó, repülőgépek - közül ragadta meg a figyelmemet Cseranovszkij tervezte "repülő szárny" a BICs-3. Ennek 1/72-es makettjét megrendeltem az ukrán gyártótól. Találtam viszont egy izgalmasabbnak kinéző darabot, amit két 76 (80?) mm-es hátrasiklás nélküli löveggel felszerelve gondoltak majdan szolgálatba állítani a Vörös Légierőben. (Nos, ebből nem lett semmi! Az éppen kitörő NHH, azaz Nagy Honvédő Háború alaposan megakasztotta a projektet, arról nem beszélve, hogy a lövegeket tervező mérnököt elérte a sztálini "csisztka".) Ettől függetlenül érdekelt a dolog.
Aki próbálkozott már azzal, hogy makettet építsen úgy, hogy gyakorlatilag minden alkatrészt magának kell megtervezni, megalkotni, az pontosan tudja, micsoda munka ez. Ha aztán majd elkészül a makett, aminek nincs párja sehol, egyedi a világban, akkor az egy olyan érzés, ami hatására az ember kihúzza magát: "Megcsináltam!" Az adatsorok közben találtam egy olyan képet, amin ennek a BICs-17-nek egy valószínűleg soha meg nem valósult változata is látszott. Elhatároztam, hogy mind a jórészt megvalósult, mind a talán csak „what if” példányt elkészítem.
Elkezdtem az anyaggyűjtést. Bőségesebb adatsorokat - logikusan - orosz oldalakon találtam. A kapott adatok alapján kiszerkesztettem a szárnyat. (Ó, régi szép mértanórák!)
A következő feladat az, hogy végiggondoljam, miféle anyagokat tudok kisebb-nagyobb átalakítással beépíteni és mi az, amihez nem csak elgondolás, hanem valami anyag is kell. "Az igazi szobrász a nyers kőtömbben is meglátja a leendő szobrot." Na ja! "A makettező a szemetesben megtalálja az alkatrészhez szükséges alapanyagot" - ugye? Egy idő után az ember megtanul 1/72-ben (48-ban, 35-ben) gondolkodni.
Találtam néhány sztirollapot, amiből ki lehetett szabni a szárnyakat - persze a megfelelő méretezéssel. Ehhez elő kellett szednem a sok évvel ezelőtti mértanórákon tanultakat. Előbb papíron szerkesztettem. Kivágtam és ez lett a minta a sztirollapok vágásakor. Finoman bekarcoltam a képen látható panelvonalakat. Aztán elkészítettem dupla vastagra ragasztott lapokból a kormányfelületeket.
Eljött a pillanat, amikor ezeket az alkatrészeket össze kellett raknom. Közben ki kellett találnom, a törzs hogyan és miből készül. Végül egy roncs állapotú MiG-3 törzsdarabjára esett a választás. Ezt kezdtem átalakítgatni a képen szereplő formájúra. Egy sajátos motorburkolat került kialakításra formára faragott-csiszolt öntőkeretdarabokból. Persze meg kellett toldani, hogy végigérje a szárnyat és hátul egy csonkszerűség képes legyen a farokfutó - már, ha ilyesmit egy farok nélküli szerkezetnél lehet mondani - hordására.
Amiről abszolút nincs információ, az ennek a "what if" gépnek a főfutója felépítése. Logikusan egy, a Polikarpov I-16-osnál használt formában gondolkodtam, hiszen a kétharmadáig megvalósult 17-es (ez lesz a következő "szkreccselésem") is ezt a megoldást használta.
Nos, a törzs kialakítása több lépésben történt. Egyrészt a MiG-3 roncsot kellett megszabadítani minden fölösleges részétől. A hosszához toldani kellett egy másik roncs, egy P-51D darabjaiból. Ezeket összeragasztani, kitömíteni, majd összecsiszolni nem volt egyszerű feladat. Valójában nem ügyességet, inkább türelmet kívánt. A következő lépés, az összerakott - gányolt? - törzset odarögzíteni a szárny alsó felületét adó sztirol laphoz.
A szárny megkapta a féklapok mozgatásához szükséges 4-4 toldatot. A következő lépés a féklapok felragasztása. Így ez az alkatrész lassacskán összeáll. Valami ok miatt sztirol lapokat a normál, tűhegyű Revell ragasztó nem akarja megfogni. Így a szárny összerakásánál pillanatragasztó gél formátumát kellett bevetnem. Felraktam a féklapokat. Ezzel párhuzamosan, elkészítettem a törzset is.