Cseranovszkij BiCs-3

1:72, Unicraft (2000)

Pintér György - Múzeumi krimik Borisz Ivanovics szobrásznak és festőnek készült. Hogy aztán milyen úton-módon kötött ki a repülésnél, az legyen az életrajz-íróinak házi feladat. De 24 éves korában nekifogott egy csupaszárny, vagy ahogy akkor nevezték "repülő szárny" megtervezésének. Ennek lényege egy a hagyományostól eltérő repülni képes konstrukció kikísérletezése. Ennek érdekében épült meg a BiCS-3 is. A fa szerkezetű, vászonborítású gép 1926-ban emelkedett a levegőbe és olyan is előfordult, hogy egész nyolc percet a levegőben tudott maradni. Jó, a 14 LE-es motorja nem is predesztinálta világrekordokra. Maga a szerkezet tokkal-vonóval - pilóta és üzemanyag nélkül 140 kg volt, feltöltve mindennel 230. A nem túl izmos motor akár 100 km/h-val is röpíthette. Összesen 18 igazolt repülést hajtottak végre ezzel a géppel.
Érdekessége a sajátos kialakítás mellett, hogy a könnyű szerkezet egyetlen kerék alkotta futóművön nyugodott. A szárnyak két végén csúszók segítették a sima talajfogást.

A típus folytatása a BiCs-7 lett.
Csak érdekességként: a BiCh-18 egy "Muszkulolet", azaz emberi erővel hajtott szerkezet volt, csapkodó szárnyakkal. Az indítást a vitorlázógépek esetében használt "csúzli"-val oldották meg. Az eszköz csaknem fél kilométerre tudott eljutni, 1937-ben.
A tervező túlélte a sztálini tisztogatást, a "csisztkát" és 1960-ban ágyban, párnák közt halt meg. Van ilyen is.

Maga a gép leginkább a kissrácok által a iskolai füzetek borítójára rajzolt repülőkhöz hasonlít.
Ennek az érdekes kísérleti gépnek 1/72-es makettjét gyártotta le az ukrán Unicraft cég. Ha letudtuk a nem túl jelentős vámot, két ilyen műgyanta "palacsinta" kerül a kezünkbe. Az egyik a valóságban 20 m² terjedelmű szárny, a másik pogácsába(?), palacsintába(?), esetleg "blincsiki"-be bele van "sütve" az összes többi alkatrész. Így legalább nem vesznek el és nem vetemednek olyan könnyen. Így, ha jól számoltam, kilenc alkatrészből áll össze ez a makett.

Festése a szovjet kísérleti gépeknél megszokott fehér-fém szín és a szárny belépőéle, valamint a törzs jó része piros festést kap olyan elrendezésben, hogy az okoz majd némi hajszínvesztést a makett megépítőjének. (De létezik "tokától bokáig" pirosra festett variáció is!) Lévén, hogy kísérleti gép, felségjelzés, lajstromszám nincs rajta. (Fennmaradt fekete-fehér fotókon is ez a két változat azonosítható.)

Nos, meghozta a posta a kis csomagot. Tényleg nem nagy! A gondosan csomagolt dobozkában kilenc alkatrész rejtőzött. Ha készítek hozzá - márpedig készítek - a szélvédő lesz a tizedik. Kibontva a csomagot két kis műanyag tasakban voltak elosztva az alkatrészek. Az egyikben a szárny, a másikban minden más. A szárny legvastagabb részén - a belépőélen - apró lyukacsok voltak. Ezek némi tömítővel könnyen orvosolhatók. Ami előny, hogy az öntőcsonkokat nyom nélkül el lehet távolítani a szárny be-, illetve kilépőéléről. Ennél kritikusabb a másik öntőkeret. Itt a két kipufogó hajszálnál valamivel vastagabb alkatrészei kívánnak az átlagnál is nagyobb figyelmet. Vékonyak, ahogy kell, viszont könnyen törnek és nem hengeresek. Lehet, hogy a méretek ismeretében elkészítem őket kicsit jobbra? Ugyanígy gondolkodom a pilótafülke alapszintű berendezésén is.

Miután a főbb alkatrészek - az a három - a helyére került, elkezdtem kiszerkeszteni a maszkokat, hiszen a piros részek látványosak, de nincs bennük egy centi egyenes sem.

Végül lassacskán elkészül a szovjet repülőipar egyik csodája, a "repülő szárny". Ahhoz képest, hogy összesen kilenc gyári alkatrész, lehetett vele kínlódni. A két kipufogót végülis drótból hajlítottam meg. Száradás közben a makett orrabukott - az egyetlen főfutón való ácsorgás eléggé instabil, így a légcsavar alsó ága szépen, előírásosan letörött. Mit mondjak? Nem voltam túl boldog. Még a szélvédő kiszabása van hátra.

Matrica a készletben nem volt. De minek is, hiszen az eredeti gépen sem voltak jelzések. Még alkotni kell alá egy füves alapot, aztán kész is!