Csőbe húzott Fagot

Mikojan-Gurjevics MiG-15 Fagot

1:48, Hobby 2000 No.48005
Utazásaim során egy alkalommal elhaladtam a dunaújvárosi reptér mellett, és megláttam a „kapuőrt”, azaz egy MiG–15-öst póznára kirakva. Igaz, hogy részletesen nem láttam, csak menet közben, de már akkor és ott megfogalmazódott bennem, hogy ezt egyszer megépítem. Nem sok idő után visszamentem, és körbefotóztam. Akkor láttam meg az emlékművet is, amit anno menet közben észre sem vettem, és elhatároztam, hogy ezt így, ahogy van, mindenképpen meg kell építeni. Eltelt egy pár év, mire sor került rá, egy 1/48 méretarányú Hobby 2000 makett lett a szenvedő alany. Maga az építés könnyen ment. Annyi volt az extra, hogy a műszerfalból kifúrtam a jelzőket (kiszerelt állapotot bemutatva), valamint az ülést sem tettem bele, ezáltal pótoltam a kabinba való részleteket, amik így láthatóvá váltak (vezetékek, kábelek stb.) Mivel jól látható a futómű, saját magam tuningoltam fel némi rézdróttal és sztirollappal, így próbálva minél élethűbbé tenni. A matricák a HAD különböző matricakészleteiből lettek összeollózva – semmi gond nem volt velük, kiváló minőségük miatt még a kényes ezüstfestésen is kiválóan működnek.
A diorámát teljes egészében saját kezűleg készítettem. A pózna és az emlékmű Evergreen sztirolból készült, a pózna csavarjait RP Toolz szerszámmal készítettem. A mécseseket színes öntőkeretekből esztergáltam, amelyeket Kovács Ádám barátomtól kaptam, aki autómaketteket készít. Az emlékművön látható táblát Novák Máté készítette kiváló minőségben. A növényzet különböző gyártók terméke, kisebb-nagyobb beavatkozással. A dioráma ezüstérmet nyert Bergamoban, Olaszorszag legnagyobb versenyén, de több díjat nyertem vele Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon, Szerbiában és Szlovéniában is.
A műszerfal
A műszerfal
A pilótafülke teknője
A pilótafülke teknője
A bal szárny futóműaknája
A bal szárny futóműaknája
A futóakna bedrótozva
A futóakna bedrótozva
A futóaknák ajtajai újragondolva
A futóaknák ajtajai újragondolva
Felül a gyári, alul a saját
Felül a gyári, alul a saját
A főfutók kerekei lefestve
A főfutók kerekei lefestve
A szárnybekötéseknél felkerült némi fém
A szárnybekötéseknél felkerült némi fém
A kimaszkolt fülketető
A kimaszkolt fülketető
Lemezelés a törzsön
Lemezelés a törzsön
Az antennaszál rugós vége
Az antennaszál rugós vége
Az emlékmű központi betontáblája
Az emlékmű központi betontáblája
Az emlékmű előtti térkő burkolat
Az emlékmű előtti térkő burkolat
A repülőgépet tartó konzol csövei
A repülőgépet tartó konzol csövei
A konzol gerincét adó fémpálca
A konzol gerincét adó fémpálca
A csavarfejek az RP Toolz lyukasztójával készültek
A csavarfejek az RP Toolz lyukasztójával készültek
Az egyik csavar hatlapú feje
Az egyik csavar hatlapú feje
Hegesztési varrat a konzolon
Hegesztési varrat a konzolon
A virágok feje ezekről a koszorúkról származik
A virágok feje ezekről a koszorúkról származik
A koszorúk alapja
A koszorúk alapja
A kész koszorúk
A kész koszorúk
Az emlékmű melletti virágágyás
Az emlékmű melletti virágágyás
A dioráma kialakítása miatt speciális szállítódobozra van szükség
A dioráma kialakítása miatt speciális szállítódobozra van szükség
Az emlékmű a kisapostagi reptéren
Az emlékmű a kisapostagi reptéren
2026.02.12.
modellius, Senta
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Miggyuri
2026.02.16. 06:47:54
Ami szép, az szép! Gratu!
kervil
2026.02.16. 07:59:00
Gyönyörű lett, gratulálok hozzá!
Freddy
2026.02.16. 12:16:35
Nagyon szép lett!
Mekett
2026.02.16. 12:17:57
Elképesztő munka, gratulálok! Ez a kedvenc gateguardom, nagyon magyar, kezdve a szerintem a vasműben társadalmi munkában összerakott konzollal.
McFrost
2026.02.16. 16:19:10
Én már sokszor elkocsikáztam mellette és maximálisan vissza adja a makett a valóságot, gratulálok, remek lett!
Propellerfanatic
2026.02.17. 11:04:32
Hát ez nem semmi!
Respect és Tisztelet!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció