Iljusin DB-3

1:72, Maquette No.MQ-7228

Pintér György - Múzeumi krimik A DB ebben az esetben, így nagybetűkkel nem a Deutsche Bundesbahn azaz a Német Szövetségi Vasút napjainkban közismertebb rövidítése. Pláne nem a "darab" szó rövidítése (kisbetű). Esetünkben a "Dalnyij Bombargyirovsik" azaz a nagy hatótávolságú bombázó orosz elnevezés kezdőbetűiből képzett betűszó.
Kialakításában komoly szerepe volt a tervező Iljusin és a konkurens Tupoljev közötti, időnként szó szerinti harcnak, amely egyre jobb repülőgépek megalkotásához vezetett. Így jött létre a 30-as évek elején a később DB-3-nak nevezett gép.

Eredetileg CSKB-26 jellel kísérleti gép volt fa törzzsel és fém szárnyakkal. Ez volt az első kétmotoros típus, amely a Nyesztyerov-hurkot végre tudta hajtani. (Ez ugyanaz a Nyesztyerov, aki az első "taran"-t végrehajtotta az első világháború idején.)
A típushoz köthető az első leszállás nélküli repülés Moszkva és a távolkeleti Szpasszk-Dalnyij között. Erre a célra a gépet kissé átalakították. Szintén a CSKB-26 volt, amely az Északi-sark fölött átrepülve az USA-ba jutott. Ennek továbbfejlesztése lett a CSKB-30. Mindezen eredmények ellenére a pilóták nem szerették az instabil, gyártási pontatlanságokkal érkező gépeket. Állandó javítások, átalakítások következtek. Többféle motorvariációt is kipróbáltak, végül az M-88 lett a nyerő.

Az Iljusin által tervezett gép a későbbiekben több átalakításon, korszerűsítésen esett át és korának egyik sikeres konstrukciója lett. A bombázón kívül létezett torpedóvető és szállító változta is. Létrehoztak egy 10 ejtőernyős befogadására alkalmas gépet is. Összeségében a különböző variációkból 1528 darab készült.
Sebességi, nagy hatótávolsági és terhelhetőségi paraméterei jobbak voltak, mint kora jópár bombázójának. A maga 3100 km-es hatósugara, 390 km/ó sebessége és egy tonnás bombaterhe akkortájt tekintély parancsoló volt.

A típushoz kapcsolható a "Kaleva-incidens". Ennek során, 1940. június 14-én Tallinn/Ülemiste repülőtérről Helsinkibe tartó Aero finn polgári légitársaság 1630-as járatát, egy Ju-52-t két DB-3T típusú, szovjet torpedóvető üldözőbe vette, majd az észt Keri szigetétől nem messze lelőtte. A fedélzeten tartózkodó 2 főnyi személyzet és 7 utas (akik közül három diplomáciai védelmet élvező személy volt) meghalt. A finn lajstromozású gép az utasokon kívül diplomáciai postát szállított. Az eset két nappal azelőtt történt, hogy Észtország – persze "teljesen önként" – csatlakozott a nagy Szovjetunióhoz. Ezt megelőzően a szovjetek légi és tengeri blokáddal akadályozták a közlekedést. Állítólag a gép lelövését személyesen Sztálin rendelte el, mert úgy értesült, hogy a fedélzeten próbálják az kis balti országból kimenekíteni Konstantin Päst észt köztársasági elnököt. (Az elnök nem volt a gépen.)

No de a bombázók esetében is "a puding próbája, hogy megeszik", azaz esetünkben az éles, háborús bevetés.
Elsőként a kínai égen került harci bevetésre. A nagy hatótávolságot kihasználva két rajtaütést is végrehajtottak a japánok hankui repülőtere ellen. A második során három gép odaveszett. A japán veszteséget 140 gépre becsülték (a japánok sem közöltek más adatokat), amelyek többségében a földön álltak.

Az 1939/40-es "téli háború" idején megpróbálkoztak egy sítalpas megoldással. De a sítalpak az állóhely talajához fagytak, így valójában használhatatlanok voltak. A finnek gyorsan kiismerték a típus holttereit és sikeresen lőtték le az érkező bombázókat. Zsákmányul is esett jópár. Ezeket a DB-3M-eket – a németektől vásárolt példányokkal kiegészítve a Lentolaivue (Finn Légierő) 46. és a 48. repülőszázadba is szervezték és részt vettek mindkét szovjet-finn háborúban.

A típus részt vett az 1941. augusztus 7-i Berlin, illetve Königsberg elleni légitámadásokban. Ekkor 15 DB-3 támadott és veszteség nélkül távozott. (A későbbi támadások már nem voltak ennyire sikeresek. Az elsőn kívül még nyolc alkalommal támadtak szeptember 5-ig.) Erről a bevetésről film készült 2022-ben "1941 – Szárnyak Berlin felett" címmel. A Nagy Honvédő Háború idején a típus gépei megdöbbentő veszteségeket szenvedtek. Előfordult, hogy a kilenc bevetett gépből nyolcat lelőttek. Ezeknek oka csak részben volt a gyenge védelmi fegyverzet. A bevetések tervezésekor legalább ugyanennyi hibát követtek el a kiszámítható bevetési útirányokkal.

Jelenleg az egyetlen ép példány a Monino-i repülőmúzeumban látható. Ezt a példányt a Távol-Keleten egy tajgaerdőben találták meg Komszomolszk na Amure-tól 120 km-re.

Nos, ennek a típusnak az 1/72-es műanyag makettjét készítette el az orosz gyártó, amely írd és mondd 60 számozott alkatrészből álmodta meg a harmincas évek rekorderét, a kínai, német, finn és szovjet égbolt egyik rémét(?) A készlet nem "mai gyerek", ha csak a dobozfedélen látható grafika '99-es jelzését nézem, éppen negyedszázados. Persze ettől még lehet jó! Kapunk egy Pionyerszkaja Pravda méretű összeállítási rajzot, festési sémákkal, meg minden egyébbel. Emellé egy gyanús matricalapot, rajta szovjet, finn és kínai Koumintang jelzésekkel. Hogy a minősége "vízben oldódó-e" azt nem tudom, de felhasználás előtt végigfújom majd lakkal – biztos, ami biztos! Maga a készlet nagyon sokszínű. Hacsak a képeket nézem, legalább ötféle műanyagból készültek az alkatrészek, plusz az átlátszónak szánt darabok. Meglátjuk, mire megyek velük!

Eddig úgy gondoltam, az AModel makettjei után nincs lejjebb. Tévedtem, van! A készlet egyetlen előnye, hogy van! Ezt a típust más 1/72-ben nem adta ki. Az LF gyárt hozzá finn matricákat, de készlet formájában csak ez létezik, tudomásom szerint.

Más készletek a pilótafülke berendezésével kezdik. Nos, itt ezzel nem kell sokat vacakolni, mert nincs. Van egy székformájú valami, amit a fülke végébe kell majd ragasztani, meg egy hasonlóan részletezett alkotás az orrban helyet foglaló(?) lövész számára és ennyi. Megfolyás van bőven. A jobb törzsfélnél beteríti a hátsó lőállást. Azt majd ki kell bányászni onnan. Elcsúszott öntés szinte mindenhol, így van alkalmam újra és újra gyakorolni a csiszolás-passzítás-káromkodás hármasságát. Mindezekhez még "hab a tortára" az eszetlen alkatrészbontás. De hát az ember ne panaszkodjon, ha ritkaságot szeretne – orosz gyártótól!

A futószárak anyaga hasonlatos a Plasticart Tu-2-esének bakelitszerű, könnyen hasadó darabjaihoz. Óvatosságot igényel a 2x2 alkatrész leválasztása a keretről! A többinél csak a gyufaszálnál vastagabb öntőcsonkokat kell szépen, türelmesen eltüntetni.
A szárnyakat a főfutók alkatrészein kívül, összesen nyolc alkarészből lehet összeépíteni, plusz a két motor az ő burkolatával és a gyenge kidolgozottságú, akár motorimitációnak is felfogható darabokkal.

A fegyverzetről, az összesen két darab géppuskaszerűségről nem állítom, hogy rossz, mert ez még annál is gyengébb. Alaktalan és rossz kialakítású, elnagyolt. Most, hogy ezt hogyan kellene elosztani a három lőállás között, az rejtély. Bár, ha az alsó állást csukott ablakkal készítem el, akkor akár elég is lehet. De ronda! Nagyon ronda! Ha találok valami elfogadhatóbbat, azt fogom beépíteni.

Időközben eldöntöttem, hogy a gép a Kuomintang légierejének színeiben és jelzéseivel készül el. Találtam egy viszonylag elfogadható rajzot a hankui japán bázis ellen végrehajtott kínai légitámadás gépei közül az egyikről. Érdekes módon a gép parancsnokát G.A. Kulisenkonak hívták. Ezt ugyan nem mondanám tősgyökeres kínai névnek, inkább oroszos, de még jobban ukrán hangzású. Persze ebben nincsen semmi csoda, hiszen Sztálin Szovjetuniója "kölcsönzött" szovjet – természetesen önkéntes – pilótákat a nankingi kormánynak.

Elkezdtem "felfegyverezni" a makettemet, de már az első lépésnél nehézségbe ütköztem és várhatóan lesz még néhány. A gép orra egy nyújtott félgömb alakú üvegkalitka. Ebben helyezkedik el a géppuska. Nos, a felületen nem részletezték a merevítő rudazatot és itt az érdekesség: nincs helye a géppuskának. Nyílás nélkül, tömörre van öntve. Persze, lehet fúrni, alakítani, de ez a trehányság messze túlmegy a makettgyártásban megszokott, oroszos nagyvonalúságon. Láthatóan a hátsó géppuskaállásnál is lesz gond. A kínai gépeken más alakúak, mint a szovjeteken. Ezt a laposabb tetejű alkatrészt azonban nem tartalmazza a készlet, bár a doboz oldalán megjelölt variáció oda van nyomtatva. Meglátjuk!

A teljes orr-részt két félbe vágott, átlátszó kupola formájában kapjuk. Ki kell maszkolni az apró ablakokat. Ezzel nem is volna gond, de a két rész összeragasztása után derül csak ki, hogy a szép, ovális alkatrész nem passzol a törzshöz. Kellemes "lépcsőt" képez a törzs, ami összességében egy milliméterrel szélesebb az orrnál. Ezt csiszolással lehet javítani, de messze nem tökéletesen. Persze törekedni kell rá! Vagy betoldani alul és fölül a kupola két felének csatlakozásához egy hajszálnál valamivel vastagabb húzott szálat, ha már a tökéletességre törekszünk. Márpedig... egy Maquette-készletből is lehet szép dolgot építeni. Legalább is meg kell próbálni!

Lefestettem a gép hasrészét az előírt szürkés színre. A farokrészre szükséges fehér-kék csíkozású festést kinyomtattam fehér matricalapra, mert nem tartalmazta kapott matricasor. A kék szín azonban nem lett túl meggyőző. Át kellett kennem, hogy erősebb kontúrok legyenek.

Felraktam a főfutók kerekekeit, a farkofutót, berendeztem a lőállásokat, a futóaknák borítólemezeit, a két-két kipufogócsonkot. Egy másik készletből Pitot-cső is került. A légcsavarokat, az antennaárbócot hagytam a legvégére. Ez után már csak a kék alapon tizenegy-ágú fehér csillag, a Koumintang felségjelek következnek. Már csak a húzott szálból készülő antennakábel hiányzik.

Így aztán elkészülhet a Hankou elleni, 1939-es kínai-szovjet koprodukcióban végrehajtott bombatámadás vezérgépének 1:72-es makettje.

https://moszkvater.com/berlinre-hullottak-a-szovjet-bombak/