DKM Scharnhorst
1:400, Heller
Pintér György - Múzeumi krimik
Nos, lényegében ez a második hajó melyet megépítettem, azonban ebben a méretben csupán az első. Azonban elhatároztam, hogy összegyűjtöm 1:400 (illetve amit lehet 1:350 és 1:144) méretben a Kriegsmarine összes felszíni flottáját (a rombolókat és a torpedónaszádokat is beleértve), lényegében a Scharnhorst-é a nyitány, úgyhogy bőven kérek instrukciókat és kritikákat a makettel kapcsolatban, hogy minél jobb és szebb hajókat tudjak építeni a későbbiekben.
A hajó története
Az építését 1935. június 15-én a németországi Wilhelmshavenben kezdték el és 1936. október 3-án bocsátották vízre. 1939. január 7-én állt először hadrendbe, mint a Kriegsmarine új csatacirkálója az osztály névadójaként. Összesen 31500 tonnát nyomott üresen, teljesen felkészítve pedig 38900t volt az összsúlya. Hossza 229,8m volt, ám 1939-ben egy sokkal kecsesebb orrkialakítást kapott, melynek köszönhetően hossza elérte a 235,4m-t. Maximális sebessége 31,65 csomó volt és 18700km-t tudott megtenni 19 csomós sebességgel. Összesen 9db 280 mm-es löveggel rendelkezett, mely elképesztő rombolóerővel bírt. Emellett 12db 150mm-es, 14db 105mm-es, 16db 37mm-es és 10db 20mm-es ágyúval rendelkezett, valamint 6db torpedóvető tubust is hordozott.
A Scharnhorst első harci bevetésére 1939 novemberében került sor, melyen testvérhajójával a Gneisenau csatacirkálóval vettek részt. 1940 tavaszán a testvérhajók részt vettek a Norvégia elleni támadásban is. 1940. június 8-án ismét együtt indultak útnak és ezúttal elsüllyesztették a HMS Glorius repülőgéphordozót. A támadás következtében a Scharnhorst torpedótalálatot kapott, melynek következtében 50-en életüket vesztették. Néhány nappal később bombatalálatot is kapott, ezért 1940 második felét nagyrészt a javítások tették ki.
1940 decemberében futottak ki ismét a testvérhajók, de vissza kellett fordulniuk, mert a Gneisenau megsérült a viharban. 1941 január 22-től március 22-ig az Atlanti-óceánon tevékenykedtek. Ezután a Scharnhorst kisebb nagyobb légitámadásokon esett át a kikötőben, melynek következtében újabb tétlenségre kényszerült.
1942 februárjában a Scharnhorst, a Gneisenau és a Prinz Eugen parancsba kapták, hogy térjenek vissza Németországba. A britek ugyan nem tudták megállítani a hajókat, azonban a Scharnhorst és a Gneisenau is aknára futottak. Az újabb bevetésre 1943 márciusáig kellett várni, amikor is a Tirpitz csatahajóval együtt támadták az északi konvojokat.
1943 karácsonyára már csak a Scharnhorst maradt az északi vizeken, hogy meggátolja a szövetségesek hadianyag szállítmányainak Szovjetunióba való eljuttatását. Mivel a briteknek szálka volt a szemében a Scharnhorst, ezért elhatározták, hogy csapdát állítanak neki. Összesen 10 hajót küldtek egy ellen: A HMS Belfast, a HMS Norfolk, A HMS Sheffield, a HMS Duke of York, a HMS Jamaica, a HMS Musketeer, a HMS Matchless, a HMS Opportune, a HMS Virago és a HMS Scorpion. Az előnytelen küzdelemben a Scharnhorst-nak majdnem sikerült elmenekülnie, ám olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem volt képes elérni a 31 csomós sebességet, mely jócskán felülmúlta volna az ellene küldött brit hajók sebességét. 1943. december 26-án 19:45-kor a Scharnhorst elsüllyedt a Barents tengeren. A legénység 1968 tagjából csupán 36 fő élte túl a támadást.
Egyedül talán az nyújt némi tisztességet az angoloktól, melyet a Duke of York kapitánya közölt legénységével: "Uraim, a Scharnhorst elleni ütközet a győzelmünkkel zárult. Remélem, hogy ha egyszer maguknak is többszörös túlerővel szemben kell csatába vezetniük a hajójukat, olyan hősiesen fogják tenni, mint ahogy azt ma a Scharnhorst parancsnoka tette".
A roncsot csak 2000. október 3-án találták meg 72°16′ 0″ N, 28° 41′ 0″ E koordinátáknál, 300 méteres mélységben
A makett
Mivel eddig még nem volt dolgom ekkora méretű makettel, ezért igazán nem is tudtam, hogy milyen márkák közül lehet választani. Elmentem egy makettboltba, hogy egy kicsit körülnézzek. Már épp feladni készültem a dolgot (interneten kell keresgélni), amikor egy eldugott kis helyen megláttam a feliratot: SCHARNHORST 1:400 HELLER. Na mondom ez már érdekel. Előbányásztam a többi doboz alól, majd meglepődve vittem az eladóhoz, hogy jól látok-e? Összesen 8900 Ft-ot kértek érte, azt hittem valami gond van vele (visszavásárolt, hibás termék, stb), de nem. Kibontattam és egyszerűen csak ámultam.
Lehet hogy más nem osztozik ennyire a lelkesedésemmel, de szerintem ennyi pénzért a HELLER a lehető legtöbbet kihozta ebből a makettből. Apró láncszemek, melyek a horgonyláncot alkotják, és nekem kell méretre vágni. Mozgatható lövegek, korlátok, remekül kidolgozott fedélzet. Több se kellett azonnal lecsaptam rá. Na persze aztán otthon, miután kezdtem összeilleszteni a hajótest két héját, kiderült, hogy azért van egy kis illesztési hézag, ami viszont nagyon tetszett, hogy szinte egyáltalán nincs sorja.
Elhatároztam, hogy nem diorámákat fogok készíteni (pedig tudom, hogy abban van az igazi kihívás), hanem az éppen kifutáskor kinéző, csillogó-villogó hajókat szeretnék látni a vitrinemben. Rengeteg fotót és videót összegyűjtöttem a hajóról, jónéhány színes kép (és film a youtube-ról) fellelhető az interneten (scharnhorst-class.dk), miután elhatároztam, hogy az 1940 június 8-i állapotot fogom „megfesteni”.
A festés
Mint mindig, most is az alap szürke réteget hordtam fel, majd a vízvonal alatti vöröset. Ezután jött a fekete csík, melyet a Heller ugyan matricában csatol, de szerintem azzal csak bajlódna az ember, ekkora felületen a pontos beállítás, meg hasonló, szerintem sokkal egyszerűbb volt kimaszkolni. Ezután jött a vízvonal feletti szürke. Újabb maszkolás és jött a fedélzet fa mintázatának lefújása. Ekkor jött el az igazán nagy pillanat. Mivel én előre összeragasztottam mindent (nagyobb a kihívás), így az imént lefújt fedélzetet teljes egészében be kellett maszkolni. Teljes két napba telt, mire a legapróbb fedélzeti nyílást (B lövegtorony mögötti apró beugró például) teljesen lemaszkoltam. Ekkor jött a felső fedélzet és a lövegtornyok felső részének sötétszürkével való lefújása. Ezután ezeket a lefújt részeket szintén le kellett maszkolni a következő fehér réteg felviteléhez. Őszintén szólva rém rondán festett a maszkolószalagokkal összetekert hajó, azonban miután elkezdtem kicsomagolni… az egyszerűen leírhatatlan. Még a legjobb minőségű makett is feldobható egy igazán jó festéssel. Szerintem a képek is önmagukért beszélnek.
Matricák, zászló, horogkereszt
Mivel a korabeli fotókon is van, ezért nem hiányozhat erről a hajóról sem a horogkereszt. Azonban a Heller nagyon óvatosan kezeli ezt az ügyet (lényegében a korabeli német zászlón, melyet mellékeltek nem a szokásos horogkereszt van, hanem inkább egy elnagyolt vaskereszt), ezért a fehér karikát ki kellett javítani és magamnak belerajzolni a horogkeresztet. Ezt a problémát, ahogy az internetet néztem a Trumpeter oldotta meg a legelegánsabban. Mellékelt egy sima vékony keresztet, valamint sok kicsi „pálcikát”. „Mindenki úgy rakja össze, ahogy neki tetszik”.
Szóval várom a jó és rossz kritikákat a makettel kapcsolatban. Leginkább a kötélzet okozott gondot, illetve annak a rögzítése, mivel szerintem az kissé ronda lett. Más ezt hogy oldja meg? Én 0,3-as rézdrótból készítettem el (egyedül a kémény felett átívelő két kábel van cérnából).
A hajó története
Az építését 1935. június 15-én a németországi Wilhelmshavenben kezdték el és 1936. október 3-án bocsátották vízre. 1939. január 7-én állt először hadrendbe, mint a Kriegsmarine új csatacirkálója az osztály névadójaként. Összesen 31500 tonnát nyomott üresen, teljesen felkészítve pedig 38900t volt az összsúlya. Hossza 229,8m volt, ám 1939-ben egy sokkal kecsesebb orrkialakítást kapott, melynek köszönhetően hossza elérte a 235,4m-t. Maximális sebessége 31,65 csomó volt és 18700km-t tudott megtenni 19 csomós sebességgel. Összesen 9db 280 mm-es löveggel rendelkezett, mely elképesztő rombolóerővel bírt. Emellett 12db 150mm-es, 14db 105mm-es, 16db 37mm-es és 10db 20mm-es ágyúval rendelkezett, valamint 6db torpedóvető tubust is hordozott.
A Scharnhorst első harci bevetésére 1939 novemberében került sor, melyen testvérhajójával a Gneisenau csatacirkálóval vettek részt. 1940 tavaszán a testvérhajók részt vettek a Norvégia elleni támadásban is. 1940. június 8-án ismét együtt indultak útnak és ezúttal elsüllyesztették a HMS Glorius repülőgéphordozót. A támadás következtében a Scharnhorst torpedótalálatot kapott, melynek következtében 50-en életüket vesztették. Néhány nappal később bombatalálatot is kapott, ezért 1940 második felét nagyrészt a javítások tették ki.
1940 decemberében futottak ki ismét a testvérhajók, de vissza kellett fordulniuk, mert a Gneisenau megsérült a viharban. 1941 január 22-től március 22-ig az Atlanti-óceánon tevékenykedtek. Ezután a Scharnhorst kisebb nagyobb légitámadásokon esett át a kikötőben, melynek következtében újabb tétlenségre kényszerült.
1942 februárjában a Scharnhorst, a Gneisenau és a Prinz Eugen parancsba kapták, hogy térjenek vissza Németországba. A britek ugyan nem tudták megállítani a hajókat, azonban a Scharnhorst és a Gneisenau is aknára futottak. Az újabb bevetésre 1943 márciusáig kellett várni, amikor is a Tirpitz csatahajóval együtt támadták az északi konvojokat.
1943 karácsonyára már csak a Scharnhorst maradt az északi vizeken, hogy meggátolja a szövetségesek hadianyag szállítmányainak Szovjetunióba való eljuttatását. Mivel a briteknek szálka volt a szemében a Scharnhorst, ezért elhatározták, hogy csapdát állítanak neki. Összesen 10 hajót küldtek egy ellen: A HMS Belfast, a HMS Norfolk, A HMS Sheffield, a HMS Duke of York, a HMS Jamaica, a HMS Musketeer, a HMS Matchless, a HMS Opportune, a HMS Virago és a HMS Scorpion. Az előnytelen küzdelemben a Scharnhorst-nak majdnem sikerült elmenekülnie, ám olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem volt képes elérni a 31 csomós sebességet, mely jócskán felülmúlta volna az ellene küldött brit hajók sebességét. 1943. december 26-án 19:45-kor a Scharnhorst elsüllyedt a Barents tengeren. A legénység 1968 tagjából csupán 36 fő élte túl a támadást.
Egyedül talán az nyújt némi tisztességet az angoloktól, melyet a Duke of York kapitánya közölt legénységével: "Uraim, a Scharnhorst elleni ütközet a győzelmünkkel zárult. Remélem, hogy ha egyszer maguknak is többszörös túlerővel szemben kell csatába vezetniük a hajójukat, olyan hősiesen fogják tenni, mint ahogy azt ma a Scharnhorst parancsnoka tette".
A roncsot csak 2000. október 3-án találták meg 72°16′ 0″ N, 28° 41′ 0″ E koordinátáknál, 300 méteres mélységben
A makett
Mivel eddig még nem volt dolgom ekkora méretű makettel, ezért igazán nem is tudtam, hogy milyen márkák közül lehet választani. Elmentem egy makettboltba, hogy egy kicsit körülnézzek. Már épp feladni készültem a dolgot (interneten kell keresgélni), amikor egy eldugott kis helyen megláttam a feliratot: SCHARNHORST 1:400 HELLER. Na mondom ez már érdekel. Előbányásztam a többi doboz alól, majd meglepődve vittem az eladóhoz, hogy jól látok-e? Összesen 8900 Ft-ot kértek érte, azt hittem valami gond van vele (visszavásárolt, hibás termék, stb), de nem. Kibontattam és egyszerűen csak ámultam.
Lehet hogy más nem osztozik ennyire a lelkesedésemmel, de szerintem ennyi pénzért a HELLER a lehető legtöbbet kihozta ebből a makettből. Apró láncszemek, melyek a horgonyláncot alkotják, és nekem kell méretre vágni. Mozgatható lövegek, korlátok, remekül kidolgozott fedélzet. Több se kellett azonnal lecsaptam rá. Na persze aztán otthon, miután kezdtem összeilleszteni a hajótest két héját, kiderült, hogy azért van egy kis illesztési hézag, ami viszont nagyon tetszett, hogy szinte egyáltalán nincs sorja.
Elhatároztam, hogy nem diorámákat fogok készíteni (pedig tudom, hogy abban van az igazi kihívás), hanem az éppen kifutáskor kinéző, csillogó-villogó hajókat szeretnék látni a vitrinemben. Rengeteg fotót és videót összegyűjtöttem a hajóról, jónéhány színes kép (és film a youtube-ról) fellelhető az interneten (scharnhorst-class.dk), miután elhatároztam, hogy az 1940 június 8-i állapotot fogom „megfesteni”.
A festés
Mint mindig, most is az alap szürke réteget hordtam fel, majd a vízvonal alatti vöröset. Ezután jött a fekete csík, melyet a Heller ugyan matricában csatol, de szerintem azzal csak bajlódna az ember, ekkora felületen a pontos beállítás, meg hasonló, szerintem sokkal egyszerűbb volt kimaszkolni. Ezután jött a vízvonal feletti szürke. Újabb maszkolás és jött a fedélzet fa mintázatának lefújása. Ekkor jött el az igazán nagy pillanat. Mivel én előre összeragasztottam mindent (nagyobb a kihívás), így az imént lefújt fedélzetet teljes egészében be kellett maszkolni. Teljes két napba telt, mire a legapróbb fedélzeti nyílást (B lövegtorony mögötti apró beugró például) teljesen lemaszkoltam. Ekkor jött a felső fedélzet és a lövegtornyok felső részének sötétszürkével való lefújása. Ezután ezeket a lefújt részeket szintén le kellett maszkolni a következő fehér réteg felviteléhez. Őszintén szólva rém rondán festett a maszkolószalagokkal összetekert hajó, azonban miután elkezdtem kicsomagolni… az egyszerűen leírhatatlan. Még a legjobb minőségű makett is feldobható egy igazán jó festéssel. Szerintem a képek is önmagukért beszélnek.
Matricák, zászló, horogkereszt
Mivel a korabeli fotókon is van, ezért nem hiányozhat erről a hajóról sem a horogkereszt. Azonban a Heller nagyon óvatosan kezeli ezt az ügyet (lényegében a korabeli német zászlón, melyet mellékeltek nem a szokásos horogkereszt van, hanem inkább egy elnagyolt vaskereszt), ezért a fehér karikát ki kellett javítani és magamnak belerajzolni a horogkeresztet. Ezt a problémát, ahogy az internetet néztem a Trumpeter oldotta meg a legelegánsabban. Mellékelt egy sima vékony keresztet, valamint sok kicsi „pálcikát”. „Mindenki úgy rakja össze, ahogy neki tetszik”.
Szóval várom a jó és rossz kritikákat a makettel kapcsolatban. Leginkább a kötélzet okozott gondot, illetve annak a rögzítése, mivel szerintem az kissé ronda lett. Más ezt hogy oldja meg? Én 0,3-as rézdrótból készítettem el (egyedül a kémény felett átívelő két kábel van cérnából).
|
|
DKM Scharnhorst 076
|
2010.11.01.