DUKW
1:35, Italeri
Pintér György - Múzeumi krimik
Rohamcsónak és kétéltű lánctalpas után most következzék egy valamivel békésebb vonal a kétéltű teherautók képében. Az Italeri volt olyan kegyes, hogy ennek a járműnek is kiadta négy változatát, vagyis ismét hiánypótló maketteket nyújtott a partraszálló járművek szerelmeseinek.
A DUKW is egyike volt a szövetséges inváziók igáslovainak. Tulajdonképpen a GMC kéttonnás teherautójának kétéltű változatáról van szó. A megjelölés egyébkén nem a megszokott katonai rövidítések hagyományait követi: a DUKW ugyanis nem betűszó, hanem a General Motors standardja szerinti megjelölés. A D betű az 1942-es évre utal, az U az általános célra („utility”), a K az irányítható első kerekekre, a W pedig a hátsó meghajtott kerekekre. Mivel ezt kibetűzni kissé bajos, a többség Ducknak, vagyis Kacsának nevezte – amúgy jogosan. Nos, ez a jármű eleinte komoly ellenállással találkozott a katonai körökben, s leginkább annak köszönhette a szerencséjét, hogy egy ízben Provincetown előtt megfeneklett a parti őrség bárkája, s a viharos tengeren egyedül a közelben gyakorlatozó DUKW volt képes kimenteni a legénységet… Ez azért sokat elárult képességeiről.
Az üresen 6,5 tonnás járgány úton 80, vízen pedig 10 km/órás sebességre volt képes. Nem volt páncélozva, és a legtöbb példány védőfegyverzettel sem rendelkezett, csak a széria durván egynegyede kapott 50-es géppuskát. Több mint 21.000 darabot gyártottak belőle, és használták a britek, az ausztrálok és az oroszok is. Guadalcanalnál esett át a tűzkeresztségen 1942-ben, de bevetették Szicíliában, Franciaországban és az európai folyóátkeléseknél is. 1945 után is évtizedekig használták különböző országokban és konfliktusokban (Koreában, Indokinában, Malajziában és Borneón), s a békés felhasználás keretében az árvízvédelemben és a tengeri vagy folyami turizmusban is szerepet kapott (London utcáin is gyakran feltűnik egy turistákat szállító citromsárga Kacsa).
Bő száz darabos a zöldesbarna műanyagból készült készlet, és már akkor izgalmas ránézni, amikor kinyitjuk a dobozt (főleg, mert az én példányomban a keretek nem voltak lefóliázva – az Italeri szerencsére ilyen téren is fejlődik, de úgy látszik, kifogtam egy korai csomagolású példányt). Alapvetően két nagy egységet fogunk megépíteni, a hajótestet a futóművel, illetve a fedélzetet. Az illeszkedés változó, itt-ott csak közepes, másutt viszont egyenesen példás: a kapcsolódó felületek egyértelmű kialakítása a futóműnél például egyre jobban hasonlít, mondjuk a Tamiyánál látott megoldásokra, és a szélvédő darabjai is passzentosak.
Akadt pár gond építés közben. A fényszórók üvegfelületét nemigen lehet utólag beragasztani, ha a védőkereteket már felraktuk, viszont, mint minden üvegalkatrészt, ezeket is csak az összeállítás végén, a lakkozás után lenne érdemes rögzíteni. A hullámterelő lemezt csak nyitott állapotban javasolja a rajz, de a lemez belső oldalán négy beszívódás vigyorog. Ha meg lezárva ragasztjuk be, akkor a fényszórók már említett védőkereteinek illesztésével lesz gond, de ez utóbbit némi csiszolással könnyedén orvosolhatjuk. Mindenesetre szemügyre vettem pár archív fotót, hogy lássam, a merevítők hogyan helyezkednek el zárt helyzetben és végül eszerint építettem meg.
A hátsó futómű meglehetősen bonyolult és az összeragasztás közben is volt kellemetlenségem belőle: javaslom, hogy a 89C, 90C és 91C alkatrészeket rögzítsük először a hajótesthez,és csak utána nyúljunk a tengelyekhez és a lengéscsillapítókhoz. Ezáltal könnyebb lesz elérni, hogy mind a hat kerék egy vonalba kerüljön. A hajócsavaron lehetőleg tömítsük a három beszívódást, mert ezek elég jól látszanak.
A test és a fedélzet összeillesztésénél legyünk óvatosak; ajánlott pillanatragasztót használni ennél a ragasztásnál. A 99-100-101C alkatrészek keretről leválasztásánál is vigyázzunk, ezek a darabok hajlamosak elpattanni. Én sajnos csak utólag vettem észre, hogy a 24A jelű darabot figyelmetlenül ragasztottam,és a hűtőrács felett rés tátong, de ezzel már nem tudtam mit tenni.
Sajnos az összeállítási ábra több helyen sem egyértelmű, ezért alaposan gondoljuk át előre az építés menetét. A szélvédő keretét az átlátszó részektől függetlenül már korábban rögzíthetjük; a vezetőfülkében a vezetőülést és a kormánykereket csak a szélvédőüveg beragasztása után érdemes rögzíteni, hogy ne zavarja a munkát; a visszapillantókat szintén csak a legvégén tegyük a helyükre. A horgony láncának kábeldobjánál a 61A alkatrészt a vasmacskával (36A) együtt ragasszuk fel, mivel ez annak rögzítését végzi, de a rajzról elsőre ez nagyon nem derül ki…
Az ütközőzsákok kidolgozása elég spártai, ezért benedvesített gézt hajtogattam fel a kérdéses darabokra (102C, 103C, 104C, 107C), majd nem sokkal később a helyükre is ragasztottam ezeket. Száradás után Tamiya Khaki Drab festékkel festettem őket.
A makettet a Tamiya flakonos olívjával fújtam le. A kereket a Hobby Color akril abroncsszínével kezeltem, később középszürkével szárazcseteltem. Sötétbarnával átmostam a felületek nagyját és fémszürkével végeztem a koptatást. Az alsó és oldalsó felületeket finoman átfújtam még sötét porszínnel. Összességében viszonylag új állapotában akartam bemutatni a járművet, ezért egyik műveletet sem vittem túlzásba.
Rakomány címszóval mindössze két benzineskannát kapunk a járműhöz, ami édeskevés, de szerencsére elérhető többféle, nem is drága kiegészítő készlet (például a Tamiyától vagy az Academytől), úgyhogy hordókkal, ládákkal, ponyvákkal és álcahálóval viszonylag könnyedén megpakolhatjuk a rakteret. Ahogy az kitalálható, figura sem jár a készlethez.
A tenyérnyi matricaív három példányhoz nyújt jelzéseket: az első kettő olajzöld, egy 1944-es Normandiából és egy 1945-ös Németországból. A terepszínű változat 1945-ben Ivo Dzsimán került bevetésre. Sajnos a matricák nem elég vékonyak, sőt, némelyik el is van méretezve, bár az is elképzelhető, hogy a többnézeti rajzot szerkesztették hanyagul.
Az összeállítás végül jobban elhúzódott a vártnál. Az alkatrészszám ismeretében ez elsőre meglepő, de ahogy látható, az építési fázisok a szokásosnál is jobban függnek egymástól, illetve az illeszkedési nehézségek néha lassították a munkát. Mindezek ellenére ajánlom a készletet a partraszállásos téma szerelmeseinek, már csak azért is, mert ezt a járművet ebben a léptékben más cég nem gyártja, ára pedig elviselhető (főleg, hogy akciósan tudtam beszerezni). Az Italeri-katalógusban szerepel még a géppuskás változat, a 105 mm-es tarackkal egybecsomagolt verzió, illetve a brit hadsereg által használt variáns is.
A DUKW is egyike volt a szövetséges inváziók igáslovainak. Tulajdonképpen a GMC kéttonnás teherautójának kétéltű változatáról van szó. A megjelölés egyébkén nem a megszokott katonai rövidítések hagyományait követi: a DUKW ugyanis nem betűszó, hanem a General Motors standardja szerinti megjelölés. A D betű az 1942-es évre utal, az U az általános célra („utility”), a K az irányítható első kerekekre, a W pedig a hátsó meghajtott kerekekre. Mivel ezt kibetűzni kissé bajos, a többség Ducknak, vagyis Kacsának nevezte – amúgy jogosan. Nos, ez a jármű eleinte komoly ellenállással találkozott a katonai körökben, s leginkább annak köszönhette a szerencséjét, hogy egy ízben Provincetown előtt megfeneklett a parti őrség bárkája, s a viharos tengeren egyedül a közelben gyakorlatozó DUKW volt képes kimenteni a legénységet… Ez azért sokat elárult képességeiről.
Az üresen 6,5 tonnás járgány úton 80, vízen pedig 10 km/órás sebességre volt képes. Nem volt páncélozva, és a legtöbb példány védőfegyverzettel sem rendelkezett, csak a széria durván egynegyede kapott 50-es géppuskát. Több mint 21.000 darabot gyártottak belőle, és használták a britek, az ausztrálok és az oroszok is. Guadalcanalnál esett át a tűzkeresztségen 1942-ben, de bevetették Szicíliában, Franciaországban és az európai folyóátkeléseknél is. 1945 után is évtizedekig használták különböző országokban és konfliktusokban (Koreában, Indokinában, Malajziában és Borneón), s a békés felhasználás keretében az árvízvédelemben és a tengeri vagy folyami turizmusban is szerepet kapott (London utcáin is gyakran feltűnik egy turistákat szállító citromsárga Kacsa).
Bő száz darabos a zöldesbarna műanyagból készült készlet, és már akkor izgalmas ránézni, amikor kinyitjuk a dobozt (főleg, mert az én példányomban a keretek nem voltak lefóliázva – az Italeri szerencsére ilyen téren is fejlődik, de úgy látszik, kifogtam egy korai csomagolású példányt). Alapvetően két nagy egységet fogunk megépíteni, a hajótestet a futóművel, illetve a fedélzetet. Az illeszkedés változó, itt-ott csak közepes, másutt viszont egyenesen példás: a kapcsolódó felületek egyértelmű kialakítása a futóműnél például egyre jobban hasonlít, mondjuk a Tamiyánál látott megoldásokra, és a szélvédő darabjai is passzentosak.
Akadt pár gond építés közben. A fényszórók üvegfelületét nemigen lehet utólag beragasztani, ha a védőkereteket már felraktuk, viszont, mint minden üvegalkatrészt, ezeket is csak az összeállítás végén, a lakkozás után lenne érdemes rögzíteni. A hullámterelő lemezt csak nyitott állapotban javasolja a rajz, de a lemez belső oldalán négy beszívódás vigyorog. Ha meg lezárva ragasztjuk be, akkor a fényszórók már említett védőkereteinek illesztésével lesz gond, de ez utóbbit némi csiszolással könnyedén orvosolhatjuk. Mindenesetre szemügyre vettem pár archív fotót, hogy lássam, a merevítők hogyan helyezkednek el zárt helyzetben és végül eszerint építettem meg.
A hátsó futómű meglehetősen bonyolult és az összeragasztás közben is volt kellemetlenségem belőle: javaslom, hogy a 89C, 90C és 91C alkatrészeket rögzítsük először a hajótesthez,és csak utána nyúljunk a tengelyekhez és a lengéscsillapítókhoz. Ezáltal könnyebb lesz elérni, hogy mind a hat kerék egy vonalba kerüljön. A hajócsavaron lehetőleg tömítsük a három beszívódást, mert ezek elég jól látszanak.
A test és a fedélzet összeillesztésénél legyünk óvatosak; ajánlott pillanatragasztót használni ennél a ragasztásnál. A 99-100-101C alkatrészek keretről leválasztásánál is vigyázzunk, ezek a darabok hajlamosak elpattanni. Én sajnos csak utólag vettem észre, hogy a 24A jelű darabot figyelmetlenül ragasztottam,és a hűtőrács felett rés tátong, de ezzel már nem tudtam mit tenni.
Sajnos az összeállítási ábra több helyen sem egyértelmű, ezért alaposan gondoljuk át előre az építés menetét. A szélvédő keretét az átlátszó részektől függetlenül már korábban rögzíthetjük; a vezetőfülkében a vezetőülést és a kormánykereket csak a szélvédőüveg beragasztása után érdemes rögzíteni, hogy ne zavarja a munkát; a visszapillantókat szintén csak a legvégén tegyük a helyükre. A horgony láncának kábeldobjánál a 61A alkatrészt a vasmacskával (36A) együtt ragasszuk fel, mivel ez annak rögzítését végzi, de a rajzról elsőre ez nagyon nem derül ki…
Az ütközőzsákok kidolgozása elég spártai, ezért benedvesített gézt hajtogattam fel a kérdéses darabokra (102C, 103C, 104C, 107C), majd nem sokkal később a helyükre is ragasztottam ezeket. Száradás után Tamiya Khaki Drab festékkel festettem őket.
A makettet a Tamiya flakonos olívjával fújtam le. A kereket a Hobby Color akril abroncsszínével kezeltem, később középszürkével szárazcseteltem. Sötétbarnával átmostam a felületek nagyját és fémszürkével végeztem a koptatást. Az alsó és oldalsó felületeket finoman átfújtam még sötét porszínnel. Összességében viszonylag új állapotában akartam bemutatni a járművet, ezért egyik műveletet sem vittem túlzásba.
Rakomány címszóval mindössze két benzineskannát kapunk a járműhöz, ami édeskevés, de szerencsére elérhető többféle, nem is drága kiegészítő készlet (például a Tamiyától vagy az Academytől), úgyhogy hordókkal, ládákkal, ponyvákkal és álcahálóval viszonylag könnyedén megpakolhatjuk a rakteret. Ahogy az kitalálható, figura sem jár a készlethez.
A tenyérnyi matricaív három példányhoz nyújt jelzéseket: az első kettő olajzöld, egy 1944-es Normandiából és egy 1945-ös Németországból. A terepszínű változat 1945-ben Ivo Dzsimán került bevetésre. Sajnos a matricák nem elég vékonyak, sőt, némelyik el is van méretezve, bár az is elképzelhető, hogy a többnézeti rajzot szerkesztették hanyagul.
Az összeállítás végül jobban elhúzódott a vártnál. Az alkatrészszám ismeretében ez elsőre meglepő, de ahogy látható, az építési fázisok a szokásosnál is jobban függnek egymástól, illetve az illeszkedési nehézségek néha lassították a munkát. Mindezek ellenére ajánlom a készletet a partraszállásos téma szerelmeseinek, már csak azért is, mert ezt a járművet ebben a léptékben más cég nem gyártja, ára pedig elviselhető (főleg, hogy akciósan tudtam beszerezni). Az Italeri-katalógusban szerepel még a géppuskás változat, a 105 mm-es tarackkal egybecsomagolt verzió, illetve a brit hadsereg által használt variáns is.
|
|
DUKW
|
|
|
Kész a test
|
|
|
Kész a test
|
|
|
A kész makett
|
|
|
A kész makett
|
|
|
A kész makett
|
|
|
A kész makett
|
|
|
A kész makett
|
2013.10.24.
A fotók a szerző munkái.