Opel Blitz 1t Lieferwagen
1:35, Dnepromodel
Pintér György - Múzeumi krimik
Dnepromodel No. 3553 Opel Blitz 1t Lieferwagen
Bár manapság szerencsére már egyre több gumikerekes jármű makettje lát napvilágot a makettgyártó cégek jóvoltából, háborús fotók tanulmányozása közben mégis azzal szembesülhetünk, hogy az annak idején bevonultatott rengeteg – eredetileg civil vagy katonai - típus közül sok egyáltalán nem létezik makett formájában. Mivel a jól ismert típusokkal ellentétben általában elkeserítően kevés információt találhatunk ezekről, sokszor a „scratchbuild” sem igazán járható út.
Emiatt én nagyon megörültem, amikor hozzájutottam a Dnepromodel műgyanta készletéhez: bár azelőtt még soha nem építettem teljes járművet műgyantából, úgy döntöttem, belevágok. Mint mindig, most is igyekeztem minél többet megtudni a makett eredetijéről, és közben sokat tanultam. Az Opel Blitz név hallatán, gondolom, legtöbbünknek a klasszikus II. világháborús 3 tonnás teherautó ugrik be, ám a valóságban ilyen név alatt számos, teljesen különböző típust és változatot gyártottak mind 1945 előtt, mind a háborút követő évtizedekben (akit érdekel a téma, annak ajánlom például a www.blitzfahrer.de weboldalt). Fröccsöntött készlet formájában csak a jól ismert 3 tonnás változatok kaphatóak, így a Dnepromodel készlete szerintem igazi hiánypótló. Ebből a készletből egy kis furgon építhető meg, mely az 1 tonnás Blitz-ek családjába tartozik.
De lássuk, mit is kínál az egyszerű, archív fotóval illusztrált doboz: Szerencsére nem ömlesztve kapjuk az alkatrészeket, hanem külön-külön, gondosan zacskókba csoportosítva. A zacskókon kis matricák jelölik az adott alkatrészek számát, így építés közben nem kell sokáig keresgélnünk. A gyanta alkatrészek mellett kapunk egy lap fotómaratást, igazán szép és hasznos alkatrészekkel. A hűtő kivételével gyakorlatilag az autó egész motorházát maratott lapokból kell összeállítanunk, és természetesen maratásból van a hűtőrács is, a hozzá tartozó Blitz felirat, valamint egy hátsó rendszámtábla. Van néhány maratott alkatrész, mely ehhez a változathoz nem szükséges, de esetleg más maketteknél még jól jöhet.
Az összeállítási útmutató egy elég egyszerű, két oldalas rajz, mely nagyjából eligazít építés közben, de sajnos néhol hibásnak tűnik, illetve sok helyen nem egyértelmű. Szerencsére segítségemre volt néhány fotó, bár így is többször végig kellett gondolnom, mit hová ragasztok, és előtte persze sok szárazpróbát végeztem. A gyanta alkatrészek leválasztásához cseh gyártmányú JLC fűrészes borotvapengét, illetve Olfa szikenyélbe fogható fűrészpengét használtam, ragasztáshoz pedig géles és folyékony pillanatragasztót (ahol erősebb kötésre van szükség, használhatunk kétkomponensű epoxy ragasztót is, mellyel kényelmesebben be is állíthatjuk az alkatrészeket, hiszen lassabban szárad). Itt felhívnám rá a figyelmet, hogy a pillanatragasztó mellett nagyon hasznos az úgynevezett Debonder nevű folyadék, mely száradás után (!) oldja a pillanatragasztót, így nyom nélkül eltávolíthatjuk vele a rossz helyre kifolyt kisebb pillanatragasztó-foltokat (sajnos nálunk nem kapható, így csak külföldről, esetleg börzéken szerezhetjük be).
Az összeállítási útmutatónak megfelelően először a tengelyeket, majd az alvázat állítottam össze. Itt arra kell figyelni, hogy a létraváz (a 10-es számú alkatrész) túlságosan magas, így a raktér padlója is túl magasra kerülne, ráadásul a vezetőülés mögött pedig lyukas lenne a belső tér. Ezt a hibát úgy javíthatjuk, ha a létravázról lefűrészeljük a felső felesleget, a középső keresztrúd dudorát pedig kicsit megreszeljük. A lényeg, hogy a raktér padlólemeze egy szintben legyen a vezetőfülke padlójával. Építés közben a kisebb-nagyobb öntési hibákat különféle módszerekkel tömítettem: a kisebb légbuborékokhoz és egyenetlenségekhez Tamiya Putty-t használtam, a nagyobb hibákhoz viszont Milliputot: ez az anyag azért nagyon jó tömítéshez is, mert miután a két komponenset kézzel összegyúrjuk, a kapott ragadós, gyurmaszerű anyag feltapasztható a kívánt helyre, majd még száradása előtt vizes pengével vagy más eszközzel elsimíthatjuk, így később kevesebbet kell csiszolni. Mivel száradás után nagyon stabilan a helyén marad és térfogatából sem veszít, gyakorlatilag bármilyen vastag réteget vagy formát kialakíthatunk vele egycsapásra, és száradása után jól csiszolható, faragható. Tömítés és csiszolás után véglegesen összeragasztottam az alváz elemeit, és felkerültek az apróságok (belülre a vezetőülés, a pedálok, a kézifék és a sebességváltó, kívülre pedig a lámpák és a vonóhorgok, melyeket én az útmutatóval ellentétben alulra ragasztottam, mivel fotók alapján ez tűnt jellemzőbbnek). Alulra nem kapunk kardántengelyt és kipufogócsövet, így azokat egy méretre vágott tollbetéttel és szigetelt dróttal pótoltam. A szigetelt drót végét egy kicsit bemetszettem, a belső rézdrótból egy kis darabot lecsíptem, majd a szigetelést összeragasztottam, így belül a „kipufogóvég” üres lett, mint az eredeti. Ezután a belső részt lefújtam Tamiya German Grey-jel, a pedálokat és karokat Vallejo feketével ecseteltem, a vezetőülés pedig Vallejo Leather alapszínt kapott, melyet Humbrol 62-es bőrbarnával szárazecseteltem. A padlót befolyattam híg olajfestékkel, majd MIG földszínű pigmentekkel poroltam (bár a kész makett belsejébe nem nagyon lehet belátni). A motortér sajnos üres, és a maratott szellőzőkön át később be lehet látni: Itt vagy az a megoldás, hogy pótoljuk valahogyan a motort, vagy pedig – ahogyan én is – lefújjuk a motorteret matt feketével, így később nem lehet annyira belátni. Ezt a módszert más maketteknél is alkalmazom, hiszen nagyon illúzióromboló tud lenni, ha egy nyíláson át nézve belül a csupasz műanyag pompázik sárga vagy világosszürke színben.
Miután félretettem az alvázat, nekiálltam az egy darabból öntött karosszéria külső megmunkálásának. Itt vannak kisebb egyenetlenségek, melyeket Tamiya Putty-val, illetve Gunze Surfacer 500-al javítottam, majd az egész felületet többször átcsiszoltam 1000-es és 1500-as nedves csiszolópapírral, míg szép egyenletes nem lett. A belső résszel nem igazán foglalkoztam, mert a kész, zárt maketten úgysem látható a belső rész, hacsak nem készítjük el nyitva a hátsó ajtókat (sajnos a vezetőfülke ajtajai viszont egybe vannak öntve a karosszériával, megnyitásukhoz fűrészelni kéne). Az ablakok helyén pengével és tűreszelővel vágtam ki a felesleges gyantát, majd belül felragasztottam a műszerfalat a kormánykerékkel és a drótból készült kormányrúddal. Az útmutató jelöl néhány apróságot (29, 30, 33), amelyeknek a helye nem egyértelmű, de szerintem ezek akár el is hagyhatóak. Ezután lefújtam a karosszériát belülről Tamiya German Grey-jel, majd kifestettem a műszerfalat és a kormányt. Az ablakok helyére kívülről maszkolófóliákat ragasztottam, melyeket szintén lefújtam belülről, így eltávolításuk után megkaptam nagyjából az ablakok formáit. Ablakokat a készlet nem tartalmaz, így azokat a maszkolófólia-formák segítségével próbáltam kivágni átlátszó anyagból. Itt használhatunk írásvetítő fóliát, mely később nem sárgul be, ellentétben pl. a különféle dobozfedelekkel, csomagolóanyagokkal, melyek idővel besárgulhatnak. Sajnos azonban az én írásvetítő fóliám túl vékony és ruganyos volt, ezért össze-vissza hajlott már az ablakkeretek legkisebb egyenetlenségeitől is (mivel kézzel kell kivágnunk az ablakok helyét, így előfordulhat, hogy nem lesz minden nyílás tökéletes). Így sok rontott példány után inkább előkerestem egy évekkel ezelőtt eltett, vastagabb átlátszó műanyaglapot, melyen a karcolásokat előbb 1500-as csiszolópapírral, majd kisgépbe fogott polírozó filckoronggal tüntettem el. Az ebből elkészített ablakok némi csiszolgatás után faragasztóval kerültek helyükre.
Közben rátértem a maratott lemezekből összeállítható motorházra. Szerintem ez a megoldás nagyon jó ötlet, hiszen egy roncs vagy szerelés alatt álló jármű elkészítésekor nem kell bajlódnunk a motorházfedél szétvágásával és elvékonyításával. Hátránya viszont, hogy kezdők számára komoly nehézséget okozhat az egyes lemezek stabil rögzítése és formára hajlítása. Ebben egyébként segítséget nyújt egy gyantatömb, melyet sablonként használhatunk összeállításkor – ez véleményem szerint nagy figyelmesség a gyártó részéről! Az egyes maratott lemezek kis fülekkel kapcsolódnak egymáshoz, így a pillanatragasztó nem biztos, hogy elég erős kötést biztosít. A legjobb megoldás, ha a maratott rézlemezeket belülről a kis füleknél megforrasztjuk: én életemben először alkalmaztam a forrasztásos módszert, de némi forrasztóvíz segítségével sikerült mindent jól rögzítenem (belül pedig nem baj, hogy nem forrasztottam vérprofi módon, hiszen a kész maketten úgysem látszik, és a lényeg számomra az erős tartás volt). A maratott motorházfedélnél érdemes a PE3-as és PE15-ös alkatrészek külső oldalát 1-2 mm szélességben pl. egy hengeres végű fogó segítségével jobban lehajlítani, beljebb pedig nagyon enyhén, finoman íveltebbre hajlítgatni – ha a karosszéria és a hűtő ívéhez próbálgatjuk az alkatrészeket, némi ügyességgel szép motorházat kaphatunk. Elkészülte után hozzáragasztottam elől a hűtőt, arra rá a maratott rácsot és a Blitz feliratot. Alulra kerültek a 41-es számmal jelölt gyanta alkatrészek, melyek azonban nem illeszkedtek tökéletesen az alváz ívéhez, így kicsit megfaragtam és csiszoltam őket. A kész motorházat összepróbáltam a karosszériával és az alvázzal. A karosszéria elől, a szélvédő alatt nem volt teljesen egyenes, így Milliput használatával kijavítottam. Ezután már jól illeszkedett a motorház, így összeragasztottam a karosszériával, majd belül lefújtam matt feketével. Végül összepróbáltam az alvázat és a felépítményt, majd pillanatragasztóval rögzítettem őket. Fontos, hogy a tengelyeket és a kerekeket ragasztás előtt ellenőrizzük, így elkerülhetjük, hogy a jármű később „bicegjen”. A kerekeket és a tengelyvégeket kifúrtam és rézdróttal megcsapoltam, így egyrészt könnyebben helyükre tudtam próbálni őket, másrészt később, ragasztás után erősebben tartanak. A hátsó sárvédő lemezeket a kerekekhez viszonyítva ragasztottam a karosszériához: itt sajnos elég hézagos volt az illeszkedés, így Milliputtal tömítettem. Már csak pár apróság volt hátra: felragasztottam a kilincseket, a rendszámtáblát, a lámpákat, és a rézdrót-darabkákból készült zsanér-imitációkat az ajtókhoz. A visszapillantó tükröt a rajzhoz képest másként készítettem el, mert az archív fotók alapján ez a megoldás tűnt jobbnak. Az ablaktörlőket csak legvégül, festés után rögzítettem helyükre (ezek az útmutatón eredetileg nem voltak feltüntetve).
Következhetett a festés! Először lemostam a felületeket alkohollal és mosogatószeres vízzel, majd Humbrol 1-es szürke alapozóval vékonyan átfújtam a járművet, mert ez előhozza az apróbb felületi hibákat. Néhány helyen javítottam Gunze Surfacerrel és tömítőpasztával, majd csiszolás után ismét megtisztítottam a makettet. Alapszínnek először Tamiya German Grey-t használtam, de mivel a Vallejo Model Air színei sokkal „élőbbek”, és gyönyörű selyemfényű felületet adnak, így a végső réteget ezzel a festékkel készítettem el (a német szürkét fehérrel világosítva). Tapasztalatom szerint a Vallejo Model Air festékek kevésbé tapadnak jól a puszta felületre, ezért is vittem fel előtte egy Tamiya akril réteget. Miután megszáradt a Vallejo szürke, még jobban kivilágosítottam helyenként, a szürkébe pici világos homokszínt és sok fehéret keverve. Közben persze az ablakokat az egyes festékrétegek felfújása előtt mindig kimaszkoltam Humbrol folyékony maszkolóval. A festést végül megpróbáltam változatosabbá tenni néhány vöröskeresztes jelzéssel, elvégre a dobozon is egy vöröskeresztes példány látható. A jelzésekhez átlátszó maszkolófóliából vágtam ki sablonokat, majd Tamiya akrilokkal fújtam fel őket. Matricát nem kapunk a készlethez, így a rendszámtáblát egy régi maradék matricalapról vágtam ki és Microscale lágyítóval rögzítettem, majd Vallejo selyemfényű lakkal átkentem. Az alváz egyes részleteit Vallejo feketével, Humbrol Gun Metallal és Gunze rozsdaszínnel festettem, a kerekek gumijához pedig maszkolófóliából sablont csináltam és Gunze matt feketével fújtam le őket.
Ezután következett a filterezés: én ezalatt azt a módszert értem, amelyet Miguel Jimenez írt le régebbi cikkeiben és F. A. Q. című könyvében. A lényeg az, hogy az alapszínre nagyon vékony festékrétegeket viszünk fel, változatosabbá és életszerűbbé téve a makettet. Ehhez egy csepp Humbrol enamelhez legalább kilenc-tíz csepp White Spiritet adtam, majd ezzel a nagyon híg réteggel finoman, vékonyan átecseteltem az egész makettet. Fontos, hogy ez nem átmosás, vagyis nem szabad eláztatni a makettet: ügyeltem rá, hogy minden filterréteg egyenletesen vékony legyen és sehol ne folyjon meg (vagyis a résekben se gyűljön fel). Az első réteget Humbrol 67-es sötétszürkéből kevertem: miután az első réteg megszárad, a makett olyan lesz, mintha nem is csináltunk volna semmit – ettől nem kell megijedni! Igazából összesen három-négy különböző színű réteget kell felvinni egymás után (természetesen mindig meg kell várni a teljes száradást a következő réteg felvitele előtt). Én a szürke után még kétféle barna (Humbrol 29-ből és 110-ből kevert) filterréteget vittem fel, de igazából rengetegféle színt használhatunk, attól függően, milyen irányba akarjuk módosítani az alapszínt. Ha jól csináljuk, a 3-4. réteg után megtörténik a „varázslat”, és az egymásra rakodó vékony rétegek finoman módosítják, életszerűbbé teszik az alapszínt. Így egyébként egységesíthetjük is a felületet (főleg terepszínű járműveknél), vagy változatosabbá is tehetjük, ha az egyes paneleken más színeket alkalmazunk. Arra érdemes vigyázni, hogy a filterezés egyben sötétíti az alapszínt, így azt előzőleg kellően világosra kell fújni. Közben a szélvédőnél maszkolófóliával kitakartam az ablaktörlő ívét, majd egyszer barna filterrel átmentem az ablakokon, így kicsit koszosabbá téve őket.
Filterezés után fekete és égetett umbra művészolajok és White Spirit híg keverékével befolyattam a réseket, feketével pedig a hűtőt. Ahol a keverék melléfolyt, visszatöröltem egy tiszta ecsettel. (Nem szeretem az egész makettet átmosni, mert úgy túl sötétté válna.) Azért alkalmazok koszolásnál hígítóként mindig White Spiritet, mert nem oldja fel az alapréteget, nagyon szépen terül, végigfut a résekben, és nem szárad foltosra, mellesleg nem is büdös. Bár viszonylag kevés helyen kapható (néhány művészboltban), de szerintem jobb ezt beszerezni, mint más hígítókkal kísérletezgetni.
Következő lépésként kék, barna, okkersárga és fehér művészolajjal pöttyöket tettem a felületekre, majd tiszta White Spirites, 4-es laposecsettel lehúztam, elmostam őket, így száradás után változatos árnyalatokat kapunk, és érzékeltethetjük az időjárás viszontagságait. Ilyenkor ne tegyünk fel túl sok pöttyöt, valamint ne árasszunk el mindent, mert akkor csak egy újabb átmosást kapnánk. Az elkenéshez, lehúzáshoz nedves, de nem tocsogós, tiszta White Spirites laposecset a legjobb, melyet érdemes közben törölgetni, tisztogatni. Néhányan félnek attól, hogy a művészolaj fényessé teszi a makettet: ha helyesen alkalmazzuk a technikákat, a White Spirit száradása után nem lesz semmi ilyen gond.
Az alvázat és a kerekeket híg Tamiya Buff és Flat Earth akril színekkel többször átködöltem, ez jó alapot adott a későbbi porozáshoz, amit MIG földszínű pigmentekkel végeztem. Végül híg fekete művészolajjal itt-ott olajfolyásokat imitáltam az alvázon és a kerekeken. A kerekeket csak legvégül ragasztottam helyükre, a visszapillantó tükröt pedig tükröződő csomagolóanyagból, bőrlyukasztóval vágtam ki.
Összességében elmondhatom, hogy a makett elkészítése igazi kihívás volt. Sok kisebb-nagyobb nehézség adódott, de kellő türelemmel, némi tapasztalattal és ügyességgel egy ilyen kisszériás gyanta készletből is szép makettet varázsolhatunk, bár kezdőknek nem ajánlanám. Őszintén szólva nekem ez a makett valóban örömet okozott, hiszen a végeredmény igazán egyedi és tetszetős. Talán még nagyobb élmény is volt, mintha egy x-edik, könnyen építhető, ámde unalmasabb Dragon vagy Tamiya makettet építettem volna.
Köszönet illeti Horváth Péter és Szebényi Zsolt barátaimat az építés és a festés során nyújtott tanácsokért, valamint elsősorban a gyártót, Kamarás Lászlót a készletért!
Bár manapság szerencsére már egyre több gumikerekes jármű makettje lát napvilágot a makettgyártó cégek jóvoltából, háborús fotók tanulmányozása közben mégis azzal szembesülhetünk, hogy az annak idején bevonultatott rengeteg – eredetileg civil vagy katonai - típus közül sok egyáltalán nem létezik makett formájában. Mivel a jól ismert típusokkal ellentétben általában elkeserítően kevés információt találhatunk ezekről, sokszor a „scratchbuild” sem igazán járható út.
Emiatt én nagyon megörültem, amikor hozzájutottam a Dnepromodel műgyanta készletéhez: bár azelőtt még soha nem építettem teljes járművet műgyantából, úgy döntöttem, belevágok. Mint mindig, most is igyekeztem minél többet megtudni a makett eredetijéről, és közben sokat tanultam. Az Opel Blitz név hallatán, gondolom, legtöbbünknek a klasszikus II. világháborús 3 tonnás teherautó ugrik be, ám a valóságban ilyen név alatt számos, teljesen különböző típust és változatot gyártottak mind 1945 előtt, mind a háborút követő évtizedekben (akit érdekel a téma, annak ajánlom például a www.blitzfahrer.de weboldalt). Fröccsöntött készlet formájában csak a jól ismert 3 tonnás változatok kaphatóak, így a Dnepromodel készlete szerintem igazi hiánypótló. Ebből a készletből egy kis furgon építhető meg, mely az 1 tonnás Blitz-ek családjába tartozik.
De lássuk, mit is kínál az egyszerű, archív fotóval illusztrált doboz: Szerencsére nem ömlesztve kapjuk az alkatrészeket, hanem külön-külön, gondosan zacskókba csoportosítva. A zacskókon kis matricák jelölik az adott alkatrészek számát, így építés közben nem kell sokáig keresgélnünk. A gyanta alkatrészek mellett kapunk egy lap fotómaratást, igazán szép és hasznos alkatrészekkel. A hűtő kivételével gyakorlatilag az autó egész motorházát maratott lapokból kell összeállítanunk, és természetesen maratásból van a hűtőrács is, a hozzá tartozó Blitz felirat, valamint egy hátsó rendszámtábla. Van néhány maratott alkatrész, mely ehhez a változathoz nem szükséges, de esetleg más maketteknél még jól jöhet.
Az összeállítási útmutató egy elég egyszerű, két oldalas rajz, mely nagyjából eligazít építés közben, de sajnos néhol hibásnak tűnik, illetve sok helyen nem egyértelmű. Szerencsére segítségemre volt néhány fotó, bár így is többször végig kellett gondolnom, mit hová ragasztok, és előtte persze sok szárazpróbát végeztem. A gyanta alkatrészek leválasztásához cseh gyártmányú JLC fűrészes borotvapengét, illetve Olfa szikenyélbe fogható fűrészpengét használtam, ragasztáshoz pedig géles és folyékony pillanatragasztót (ahol erősebb kötésre van szükség, használhatunk kétkomponensű epoxy ragasztót is, mellyel kényelmesebben be is állíthatjuk az alkatrészeket, hiszen lassabban szárad). Itt felhívnám rá a figyelmet, hogy a pillanatragasztó mellett nagyon hasznos az úgynevezett Debonder nevű folyadék, mely száradás után (!) oldja a pillanatragasztót, így nyom nélkül eltávolíthatjuk vele a rossz helyre kifolyt kisebb pillanatragasztó-foltokat (sajnos nálunk nem kapható, így csak külföldről, esetleg börzéken szerezhetjük be).
Az összeállítási útmutatónak megfelelően először a tengelyeket, majd az alvázat állítottam össze. Itt arra kell figyelni, hogy a létraváz (a 10-es számú alkatrész) túlságosan magas, így a raktér padlója is túl magasra kerülne, ráadásul a vezetőülés mögött pedig lyukas lenne a belső tér. Ezt a hibát úgy javíthatjuk, ha a létravázról lefűrészeljük a felső felesleget, a középső keresztrúd dudorát pedig kicsit megreszeljük. A lényeg, hogy a raktér padlólemeze egy szintben legyen a vezetőfülke padlójával. Építés közben a kisebb-nagyobb öntési hibákat különféle módszerekkel tömítettem: a kisebb légbuborékokhoz és egyenetlenségekhez Tamiya Putty-t használtam, a nagyobb hibákhoz viszont Milliputot: ez az anyag azért nagyon jó tömítéshez is, mert miután a két komponenset kézzel összegyúrjuk, a kapott ragadós, gyurmaszerű anyag feltapasztható a kívánt helyre, majd még száradása előtt vizes pengével vagy más eszközzel elsimíthatjuk, így később kevesebbet kell csiszolni. Mivel száradás után nagyon stabilan a helyén marad és térfogatából sem veszít, gyakorlatilag bármilyen vastag réteget vagy formát kialakíthatunk vele egycsapásra, és száradása után jól csiszolható, faragható. Tömítés és csiszolás után véglegesen összeragasztottam az alváz elemeit, és felkerültek az apróságok (belülre a vezetőülés, a pedálok, a kézifék és a sebességváltó, kívülre pedig a lámpák és a vonóhorgok, melyeket én az útmutatóval ellentétben alulra ragasztottam, mivel fotók alapján ez tűnt jellemzőbbnek). Alulra nem kapunk kardántengelyt és kipufogócsövet, így azokat egy méretre vágott tollbetéttel és szigetelt dróttal pótoltam. A szigetelt drót végét egy kicsit bemetszettem, a belső rézdrótból egy kis darabot lecsíptem, majd a szigetelést összeragasztottam, így belül a „kipufogóvég” üres lett, mint az eredeti. Ezután a belső részt lefújtam Tamiya German Grey-jel, a pedálokat és karokat Vallejo feketével ecseteltem, a vezetőülés pedig Vallejo Leather alapszínt kapott, melyet Humbrol 62-es bőrbarnával szárazecseteltem. A padlót befolyattam híg olajfestékkel, majd MIG földszínű pigmentekkel poroltam (bár a kész makett belsejébe nem nagyon lehet belátni). A motortér sajnos üres, és a maratott szellőzőkön át később be lehet látni: Itt vagy az a megoldás, hogy pótoljuk valahogyan a motort, vagy pedig – ahogyan én is – lefújjuk a motorteret matt feketével, így később nem lehet annyira belátni. Ezt a módszert más maketteknél is alkalmazom, hiszen nagyon illúzióromboló tud lenni, ha egy nyíláson át nézve belül a csupasz műanyag pompázik sárga vagy világosszürke színben.
Miután félretettem az alvázat, nekiálltam az egy darabból öntött karosszéria külső megmunkálásának. Itt vannak kisebb egyenetlenségek, melyeket Tamiya Putty-val, illetve Gunze Surfacer 500-al javítottam, majd az egész felületet többször átcsiszoltam 1000-es és 1500-as nedves csiszolópapírral, míg szép egyenletes nem lett. A belső résszel nem igazán foglalkoztam, mert a kész, zárt maketten úgysem látható a belső rész, hacsak nem készítjük el nyitva a hátsó ajtókat (sajnos a vezetőfülke ajtajai viszont egybe vannak öntve a karosszériával, megnyitásukhoz fűrészelni kéne). Az ablakok helyén pengével és tűreszelővel vágtam ki a felesleges gyantát, majd belül felragasztottam a műszerfalat a kormánykerékkel és a drótból készült kormányrúddal. Az útmutató jelöl néhány apróságot (29, 30, 33), amelyeknek a helye nem egyértelmű, de szerintem ezek akár el is hagyhatóak. Ezután lefújtam a karosszériát belülről Tamiya German Grey-jel, majd kifestettem a műszerfalat és a kormányt. Az ablakok helyére kívülről maszkolófóliákat ragasztottam, melyeket szintén lefújtam belülről, így eltávolításuk után megkaptam nagyjából az ablakok formáit. Ablakokat a készlet nem tartalmaz, így azokat a maszkolófólia-formák segítségével próbáltam kivágni átlátszó anyagból. Itt használhatunk írásvetítő fóliát, mely később nem sárgul be, ellentétben pl. a különféle dobozfedelekkel, csomagolóanyagokkal, melyek idővel besárgulhatnak. Sajnos azonban az én írásvetítő fóliám túl vékony és ruganyos volt, ezért össze-vissza hajlott már az ablakkeretek legkisebb egyenetlenségeitől is (mivel kézzel kell kivágnunk az ablakok helyét, így előfordulhat, hogy nem lesz minden nyílás tökéletes). Így sok rontott példány után inkább előkerestem egy évekkel ezelőtt eltett, vastagabb átlátszó műanyaglapot, melyen a karcolásokat előbb 1500-as csiszolópapírral, majd kisgépbe fogott polírozó filckoronggal tüntettem el. Az ebből elkészített ablakok némi csiszolgatás után faragasztóval kerültek helyükre.
Közben rátértem a maratott lemezekből összeállítható motorházra. Szerintem ez a megoldás nagyon jó ötlet, hiszen egy roncs vagy szerelés alatt álló jármű elkészítésekor nem kell bajlódnunk a motorházfedél szétvágásával és elvékonyításával. Hátránya viszont, hogy kezdők számára komoly nehézséget okozhat az egyes lemezek stabil rögzítése és formára hajlítása. Ebben egyébként segítséget nyújt egy gyantatömb, melyet sablonként használhatunk összeállításkor – ez véleményem szerint nagy figyelmesség a gyártó részéről! Az egyes maratott lemezek kis fülekkel kapcsolódnak egymáshoz, így a pillanatragasztó nem biztos, hogy elég erős kötést biztosít. A legjobb megoldás, ha a maratott rézlemezeket belülről a kis füleknél megforrasztjuk: én életemben először alkalmaztam a forrasztásos módszert, de némi forrasztóvíz segítségével sikerült mindent jól rögzítenem (belül pedig nem baj, hogy nem forrasztottam vérprofi módon, hiszen a kész maketten úgysem látszik, és a lényeg számomra az erős tartás volt). A maratott motorházfedélnél érdemes a PE3-as és PE15-ös alkatrészek külső oldalát 1-2 mm szélességben pl. egy hengeres végű fogó segítségével jobban lehajlítani, beljebb pedig nagyon enyhén, finoman íveltebbre hajlítgatni – ha a karosszéria és a hűtő ívéhez próbálgatjuk az alkatrészeket, némi ügyességgel szép motorházat kaphatunk. Elkészülte után hozzáragasztottam elől a hűtőt, arra rá a maratott rácsot és a Blitz feliratot. Alulra kerültek a 41-es számmal jelölt gyanta alkatrészek, melyek azonban nem illeszkedtek tökéletesen az alváz ívéhez, így kicsit megfaragtam és csiszoltam őket. A kész motorházat összepróbáltam a karosszériával és az alvázzal. A karosszéria elől, a szélvédő alatt nem volt teljesen egyenes, így Milliput használatával kijavítottam. Ezután már jól illeszkedett a motorház, így összeragasztottam a karosszériával, majd belül lefújtam matt feketével. Végül összepróbáltam az alvázat és a felépítményt, majd pillanatragasztóval rögzítettem őket. Fontos, hogy a tengelyeket és a kerekeket ragasztás előtt ellenőrizzük, így elkerülhetjük, hogy a jármű később „bicegjen”. A kerekeket és a tengelyvégeket kifúrtam és rézdróttal megcsapoltam, így egyrészt könnyebben helyükre tudtam próbálni őket, másrészt később, ragasztás után erősebben tartanak. A hátsó sárvédő lemezeket a kerekekhez viszonyítva ragasztottam a karosszériához: itt sajnos elég hézagos volt az illeszkedés, így Milliputtal tömítettem. Már csak pár apróság volt hátra: felragasztottam a kilincseket, a rendszámtáblát, a lámpákat, és a rézdrót-darabkákból készült zsanér-imitációkat az ajtókhoz. A visszapillantó tükröt a rajzhoz képest másként készítettem el, mert az archív fotók alapján ez a megoldás tűnt jobbnak. Az ablaktörlőket csak legvégül, festés után rögzítettem helyükre (ezek az útmutatón eredetileg nem voltak feltüntetve).
Következhetett a festés! Először lemostam a felületeket alkohollal és mosogatószeres vízzel, majd Humbrol 1-es szürke alapozóval vékonyan átfújtam a járművet, mert ez előhozza az apróbb felületi hibákat. Néhány helyen javítottam Gunze Surfacerrel és tömítőpasztával, majd csiszolás után ismét megtisztítottam a makettet. Alapszínnek először Tamiya German Grey-t használtam, de mivel a Vallejo Model Air színei sokkal „élőbbek”, és gyönyörű selyemfényű felületet adnak, így a végső réteget ezzel a festékkel készítettem el (a német szürkét fehérrel világosítva). Tapasztalatom szerint a Vallejo Model Air festékek kevésbé tapadnak jól a puszta felületre, ezért is vittem fel előtte egy Tamiya akril réteget. Miután megszáradt a Vallejo szürke, még jobban kivilágosítottam helyenként, a szürkébe pici világos homokszínt és sok fehéret keverve. Közben persze az ablakokat az egyes festékrétegek felfújása előtt mindig kimaszkoltam Humbrol folyékony maszkolóval. A festést végül megpróbáltam változatosabbá tenni néhány vöröskeresztes jelzéssel, elvégre a dobozon is egy vöröskeresztes példány látható. A jelzésekhez átlátszó maszkolófóliából vágtam ki sablonokat, majd Tamiya akrilokkal fújtam fel őket. Matricát nem kapunk a készlethez, így a rendszámtáblát egy régi maradék matricalapról vágtam ki és Microscale lágyítóval rögzítettem, majd Vallejo selyemfényű lakkal átkentem. Az alváz egyes részleteit Vallejo feketével, Humbrol Gun Metallal és Gunze rozsdaszínnel festettem, a kerekek gumijához pedig maszkolófóliából sablont csináltam és Gunze matt feketével fújtam le őket.
Ezután következett a filterezés: én ezalatt azt a módszert értem, amelyet Miguel Jimenez írt le régebbi cikkeiben és F. A. Q. című könyvében. A lényeg az, hogy az alapszínre nagyon vékony festékrétegeket viszünk fel, változatosabbá és életszerűbbé téve a makettet. Ehhez egy csepp Humbrol enamelhez legalább kilenc-tíz csepp White Spiritet adtam, majd ezzel a nagyon híg réteggel finoman, vékonyan átecseteltem az egész makettet. Fontos, hogy ez nem átmosás, vagyis nem szabad eláztatni a makettet: ügyeltem rá, hogy minden filterréteg egyenletesen vékony legyen és sehol ne folyjon meg (vagyis a résekben se gyűljön fel). Az első réteget Humbrol 67-es sötétszürkéből kevertem: miután az első réteg megszárad, a makett olyan lesz, mintha nem is csináltunk volna semmit – ettől nem kell megijedni! Igazából összesen három-négy különböző színű réteget kell felvinni egymás után (természetesen mindig meg kell várni a teljes száradást a következő réteg felvitele előtt). Én a szürke után még kétféle barna (Humbrol 29-ből és 110-ből kevert) filterréteget vittem fel, de igazából rengetegféle színt használhatunk, attól függően, milyen irányba akarjuk módosítani az alapszínt. Ha jól csináljuk, a 3-4. réteg után megtörténik a „varázslat”, és az egymásra rakodó vékony rétegek finoman módosítják, életszerűbbé teszik az alapszínt. Így egyébként egységesíthetjük is a felületet (főleg terepszínű járműveknél), vagy változatosabbá is tehetjük, ha az egyes paneleken más színeket alkalmazunk. Arra érdemes vigyázni, hogy a filterezés egyben sötétíti az alapszínt, így azt előzőleg kellően világosra kell fújni. Közben a szélvédőnél maszkolófóliával kitakartam az ablaktörlő ívét, majd egyszer barna filterrel átmentem az ablakokon, így kicsit koszosabbá téve őket.
Filterezés után fekete és égetett umbra művészolajok és White Spirit híg keverékével befolyattam a réseket, feketével pedig a hűtőt. Ahol a keverék melléfolyt, visszatöröltem egy tiszta ecsettel. (Nem szeretem az egész makettet átmosni, mert úgy túl sötétté válna.) Azért alkalmazok koszolásnál hígítóként mindig White Spiritet, mert nem oldja fel az alapréteget, nagyon szépen terül, végigfut a résekben, és nem szárad foltosra, mellesleg nem is büdös. Bár viszonylag kevés helyen kapható (néhány művészboltban), de szerintem jobb ezt beszerezni, mint más hígítókkal kísérletezgetni.
Következő lépésként kék, barna, okkersárga és fehér művészolajjal pöttyöket tettem a felületekre, majd tiszta White Spirites, 4-es laposecsettel lehúztam, elmostam őket, így száradás után változatos árnyalatokat kapunk, és érzékeltethetjük az időjárás viszontagságait. Ilyenkor ne tegyünk fel túl sok pöttyöt, valamint ne árasszunk el mindent, mert akkor csak egy újabb átmosást kapnánk. Az elkenéshez, lehúzáshoz nedves, de nem tocsogós, tiszta White Spirites laposecset a legjobb, melyet érdemes közben törölgetni, tisztogatni. Néhányan félnek attól, hogy a művészolaj fényessé teszi a makettet: ha helyesen alkalmazzuk a technikákat, a White Spirit száradása után nem lesz semmi ilyen gond.
Az alvázat és a kerekeket híg Tamiya Buff és Flat Earth akril színekkel többször átködöltem, ez jó alapot adott a későbbi porozáshoz, amit MIG földszínű pigmentekkel végeztem. Végül híg fekete művészolajjal itt-ott olajfolyásokat imitáltam az alvázon és a kerekeken. A kerekeket csak legvégül ragasztottam helyükre, a visszapillantó tükröt pedig tükröződő csomagolóanyagból, bőrlyukasztóval vágtam ki.
Összességében elmondhatom, hogy a makett elkészítése igazi kihívás volt. Sok kisebb-nagyobb nehézség adódott, de kellő türelemmel, némi tapasztalattal és ügyességgel egy ilyen kisszériás gyanta készletből is szép makettet varázsolhatunk, bár kezdőknek nem ajánlanám. Őszintén szólva nekem ez a makett valóban örömet okozott, hiszen a végeredmény igazán egyedi és tetszetős. Talán még nagyobb élmény is volt, mintha egy x-edik, könnyen építhető, ámde unalmasabb Dragon vagy Tamiya makettet építettem volna.
Köszönet illeti Horváth Péter és Szebényi Zsolt barátaimat az építés és a festés során nyújtott tanácsokért, valamint elsősorban a gyártót, Kamarás Lászlót a készletért!
|
|
Készen, festve, koszolva...
|
|
|
Megépítve, festés előtt...
|
|
|
alváz alapállapotban
|
|
|
módosított váz
|
|
|
belső pedálok, ülés
|
|
|
Festve, még tisztán...
|
|
|
Előlről, immár készen
|
|
|
Bal oldalról nézve...
|
|
|
Hátulról nézve
|
|
|
Jobb oldalról...
|
|
|
Alváz, koszolva, porozva
|
2011.02.13.
Utolsó módosítás: 2011.03.09.
Utolsó módosítás: 2011.03.09.