Pintér György - Múzeumi krimik
Egy olyan témába fogok bele (ez a kezdő cikk), ami lehet, hogy sok makettezőnél kiveri a biztosítékot, ugyanis itt nincsenek tökéletes arányok, az alakhűsêg köszönőviszonyban sincs a valósággal, és ha az ember nem vigyáz, könnyen paródiába csaphat át egy rajongott repülőgéptípus ábrázolása. Igyekszem is majd kitérni arra, hogy én miként próbálom elkerülni, hogy abszolút idiótaságnak tűnő végeredményeket produkáljak.
De egy kollégámnak - aki szintén makettezik és szabadidején kívül hozzám hasonlóan Ferihegyen húzza az igát - meséltem egyszer az őrültségemről, és ő javasolta, hogy írjak erről a témáról, mert lehet, hogy tudok újat mutatni, kedvet csinálni, tanácsot adni olyanoknak, akiket érdekel a makettezés ezen ága.
Ez a cikk tehát nem születhetett volna meg az ő unszolása nélkül. Köszönet érte.
A téma: eggplanes, azaz a tojásrepülők világa.
De nem a japán makettgyártók dobozban kapható, tojáshéj-formájú műanyag, torz micsodái, hanem valódi szárnyasok kloáka-nyílásain világra jött egysejtek mészvázai - illetve az azokból készült repülőgép makettek.
Többször készítettem már hímes tojást húsvétra, ami nem nehéz dolog, ha odafigyelünk. Én így csinálom: a tojás két végén egy-egy kis lyukat fúrok. Minél kisebb a lyuk, annál kisebb filckorong vagy kevesebb tömítőpaszta kell az eltüntetéséhez, ezért maximum 3, de ha lehet, inkább csak 2 mm átmérőt igyekszem tartani.
A kis lyukakon csak rendkívül óvatosan és sokszor a szédülés által kerülgetve lehet csak kifújni a tojás belsejét, pedig két nagyobb fújás között hústűvel igyekszem szanaszét lyukasztani a sárgája hártyáját, a lyukakat befogva pedig addig rázom a tojást (felváltva egy fújás, pár másodperc rázás), amíg a nagyjából egyneművé váló belsőség hígan folyós állagú és ezáltal könnyebben kifújható lesz.
Történt egyszer egy gimnáziumi németórán, hogy a tanár által szövegértés gyakorlása céljából behozott német diákmagazinok egyikében megpillantottam egy cikket, ami kifújt tyúktojásokból készült emberi figurákról szólt. A legjobban egy súlyemelő tetszett, amint a feje fölé emelt súlyt vicsorogva, görnyedten próbálja megtartani. A tojás alkotta a testét, a kezei-lábai valamilyen anyagból voltak megformázva, a rúd és a tárcsák szintén. A ruhája és arca pedig a tojáshéj megfelelő kifestésével vált "élethűvé".
Akkoriban még nagy rajongója voltam a Forma-1-nek, de ügyetlen voltam az arcok ábrázolásában, így hamar elvetettem az ötletet, hogy az akkoriban nagy ellenfél F1-pilótákat alkossam meg (Schumacher, Häkkinen).
Viszont véletlenül megláttam valahol egy képet a Granville Brothers R-1-eséről (Gee Bee), és azonnal beugrott, hogy ez a pöttöm repülőgép szinte olyan, mint egy tojás, repülőgép-makettet pedig tudok csinálni!
És itt jön az alapelvem: csak olyan repülőgéptípust formázok meg tojásrepülőként, aminek a formája eleve tömzsi, de legalábbis gömbölyded. Egy karcsú, esetleg szögletes típus szóba sem jöhet, például a Bf-109 vagy a P-40 és a Spitfire. A Gee Bee alapján viszont egy P-47, egy Hellcat vagy egy I-16 Rata már jó lehet, de a modernebb repülőgépek között is találni jó példákat. Csak gondolatébresztőként néhány: Nord Noratlas, Fairey Gannett, Super Constellation, MiG-15 és A380 (ez utóbbi kettő jelenleg építés alatt).
A fentiek alapján a Gee Bee lett az első, amivel megpróbálkoztam, és bizony ez ki is állta a próbát.
A tojás-törzsre ragasztottam fel a papírból készült szárnyakat és vezérsíkokat. Ezek még kezdetlegesek voltak, profil nélkül, azóta már profilos szárnyakat és vezérsíkokat készítek. A futószárak fogpiszkálók, a kerekeket pedig egy kindertojás-autótól vettem (el).
A nyitott pilótafülke a tojás óvatos kivágásával készült, a cockpit alkatrészeit pedig itt még kezdetlegesen imitáltam. Azóta már ezt is jobban részletezem.
A tojás kivágása volt a legnehezebb. Egy körző tűjével karcolgattam a tojáshéjat addig, amíg annyira elvékonyodott, hogy ki tudjam törni az eltávolítandó darabot. Most már vágókoronggal végzem az ilyen műveleteket.
A Gee Bee-t követően elkészült egy Boeing 737 (az akkoriban még javában működő Malév által ihletve), azután egy Lufthansa A300-as (ma már nem repülik a németek ezt a típust), majd megformáztam a Douglas DC-3 szovjet licencben gyártott változatának ma egyetlen repülőképes példányát, a HA-LIX lajstromjelű Liszunov Li-2-t.
A merevszárnyú gépek után egy helikopter következett: egy szentkirályszabadjai repülőnap emlékére egy Mi-8. Itt már jelentősebb mennyiséget távolítottam el a tojásból, és apró plexilapokból építettem vissza a pilótafülkét.
A jelenlegi utolsó, elkészült példány az Országos Mentőszolgálat Mi-2 helikoptere. Erről már sokat lehetne írni, ezért egy külön cikkben szándékozom bemutatni a megépítésének történetét. Előzetesen annyit elárulok, hogy ebben már rengeteg munka van: az összes ablak és ajtó helyét kivágtam és az alig tenyérnyi tojásba a teljes kabinbelsőt beépítettem, amit jól láthatóvá tettem a nyitott ajtókon keresztül.
Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődést a tojásrepülők iránt, anélkül, hogy bárkiben nagy megbotránkozást váltottam volna ki.
Amint időm engedi, megírom a Mi-2 történetét, de egy építés alatt álló MiG-15-öt is szeretnék bemutatni. Ez utóbbinál már az építés fázisait és az időközben jelentkező problémákat is tudom fotókkal illusztrálni.