Egy Falcon újjászületése

General Dynamics F-16 Fighting Falcon

1:72, Revell No.04330 (1988)
Pintér György - Múzeumi krimik Egy Falcon újjászületése

Tavaly nyáron az egyik barátom meglepett egy nagy szatyornyi régi poros makettel és alkatrésszel, amiket egy ismerőse sajnált volna a kukába dobni, de már nem volt rájuk szüksége. A csomag átböngészése után úgy láttam, hogy egy F-16-oshoz nagyjából megvan minden, de a korábbi tárolás és szállítás miatt az apró alkatrészek, antennák, fegyverzet vezérsíkok, futóművek jórészt sérültek vagy letörtek a gépről. / 2.- 5. képek /

Összegyűjtöttem mindent, ami a típushoz tartozott, megnéztem mi sérült, mit kell javítani, pótolni. A pitot cső letört, a futómű jelentősen sérült volt, emiatt úgy döntöttem, hogy egy tartóoszlopon lévő, emlékmű lesz belőle.

Első lépés a makett szétbontása volt. Igyekeztem törésmentesen megoldani a dolgot. A megmaradt függesztmények, futóakna ajtók, fegyvertartók, stabilizátor szerencsére könnyen lejöttek. Mivel a kabintető nem volt körbe ragasztva azt is sikerült egyben levennem. A fúvócsövet és a nyitott féklapokat már fűrészelni kellett. Ezután a vízszintes osztású törzset kellett szétbontani, a törzshátsórész szétvágása után a szárnyak viszonylag könnyen elváltak, a kabin körül lett egy kis javítható sérülés, az orrkúpot viszont le kellett vágni az alsó törzsfélről. A pilótafülke az alsó törszfélbe volt ragasztva, azt nem vettem ki, de a fülkéből a katapultülést igen.

Ezután a festék eltávolítása következett, ehhez egy narancssárga flakonos lefolyótisztító használtam. Kb. két napos áztatás után folyóvízzel le tudtam mosni a festéket. A kabintetőt is ebben áztattam, szerencsére nem marta meg az anyagát. / 6.- 8. képek / A letisztított alkatrészek és függesztmények ellenőrzése után elvégeztem a szükséges javításokat, pótlásokat, és eltüntettem a jobb szárny alsó részén levő ”REVELL 1988” feliratot.

Az építést a pilótafülkével kezdtem, pótoltam a hiányzó gázkart és joystick-ot, majd festés után egy régebbi Fujimi készletből maradt matricát tettem a műszerfalra és oldalkonzolokra. A katapultülést fotók alapján festettem meg. Fényes fehérre festettem a szívócsatornát, amit belül egy fémszínű lappal zártam le, hogy ne lehessen átlátni a törzsön.

A törzs felső részében kifúrtam a gépágyú torkolatot, elkészítettem a HUD keretét, majd lefestettem a kabinhoz tartózó részeket, szürke és fekete festékkel. A függőleges vezérsík alatti fékernyő tartót levágtam és kialakítottam az USAF gépein lévő formát.

A törzs alsó részét a főfutók mögött több réteg sztirol lappal erősítettem meg, hogy a tartóra rögzítést biztosító 30-as szeget stabilan be tudjam ragasztani. Ezután összeragasztottam a tözsfeleket, bezártam a futóaknákat és tömítettem az illesztési réseket.
A nyitott féklapokat szétfűrészeltem, lecsiszolás után csukott állapotban összeragasztottam, és felraktam a törzsre. Beragasztottam a vízszintes stabilizátorokat is.
A kabintető beragasztása előtt egy vékony átlátszó műanyag lapot raktam a korábban kialakított HUD keretbe. Majd a gépet, a póttankokat és a fegyverzetet lealapoztam egy réteg szürke festékkel.

A fúvócső törzsbe illeszkedő részét kb. 1 cm-el meghosszabbítottam, hogy legyen egy kis mélység hatása az utánégető térnek, de ezt még nem rögzítettem a helyére.

Még az építés közben elkezdtem matricát keresni, lehetőség szerint valamilyen USAF gépet akartam elkészíteni. A cserebere fórumon kaptam segítséget egy szinte teljes matrica ív formájában, amit ezúton is köszönök Balogh Attila makettező kollégának.

Így már megvolt a konkrét gép, ennek alapján elkészítettem a végleges festést ( ecsettel ) a net-en talált fotók alapján. Felraktam a matricákat majd, Revell matt és fényes lakk 2:1 arányú keverékével fújtam át a teljes gépet és a póttartályokat.
A lakkozás megszáradása után a gépet rögzítettem a tartóállványra, majd felragasztottam a függesztményeket. A fúvócső beragasztásával befejeződött az újjáépítés, és már csak helyet kellett találni a vitrinben a többi gép között.
F-16  01
F-16 01
F-16  02
F-16 02
F-16  03
F-16 03
F-16  04
F-16 04
F-16  05
F-16 05
F-16  06
F-16 06
F-16  07
F-16 07
F-16  08
F-16 08
F-16  09
F-16 09
F-16  10
F-16 10
F-16  11
F-16 11
F-16  12
F-16 12
F-16  13
F-16 13
F-16  14
F-16 14
F-16  15
F-16 15
F-16  16
F-16 16
F-16  17
F-16 17
F-16  18
F-16 18
F-16  19
F-16 19
2016.09.04.
Faragó Tamás (Figaro), Dunaújváros
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
pmheros
2016.09.14. 08:07:19
Szép munka!
Sok újat tanul az ember, mikor egy kész repcsit újra felhasznál. (Én a félig kész Gripenemet mostam, bontottam vissza, így ismerem a problémákat). Két észrevétellel élnék. Az egyik: vegyesen van függesztve éles, és gyakorló (kék sávos) rakéta. A másik: túl világos lett a felső szín, ezért a matricáknak nincs kontrasztja a háttérhez képest, érts alig látszódnak. Egy behúzott futójú géphez illik pilóta, úgy hiteles. Ha hozzájutsz egyhez tedd utólag majd bele.
Összességében mutatós lett a gépmadár, főként így állványon hogy az ég felé tör! Csak így tovább!
pmheros
2016.09.14. 08:20:58
Figyelmetlenül olvastam, átsiklottam afelett hogy emlékmű. Így természetesen nem kell az előző hozzászólásomban említett pilóta. (De ha belerakod jobb lesz)

Üdv.: pmheros
Figaro
2016.09.14. 17:02:30
Köszönöm az észrevételeket.
A fegyverzet jelzéseinél a matricaív leírását követtem.
A felső szürke színt fotók alapján kevertem ki és tényleg világosabb lett, de ezen már nem tudok javítani.
Figaro
spenot
2016.09.14. 18:56:45
Érdeklődésssel olvastam, különösen, mert gyermekkoromból saját makettjeim maradtak rám, szép számban, amelyeket jó lenne profibb módon újraépíteni. Ezért kérdem, mi is az a "sárga flakonos" lefolyótisztító, van-e pontosabb info? Márka? Gyártó?
Spenot
Figaro
2016.09.14. 19:18:19
Te.co Value Lefolyó tisztító, 1000 ml.
Ha adsz e-mail címet, elküldöm a fotóját.
Figaro
badboy
2016.09.15. 07:48:48
Szia!

Szép munkát végeztél. A matrica az melyik készletből való? Nagyon jól néz ki.
p-51
2016.09.15. 10:54:31
Szia!
Mint Makettfelújítás, gyönyörű Munkát végeztél, le a kalappal előtte!!!
Sajnos azonban úgy látszik, sok apró részlet nem felel meg a valóságnak. Nyilván ez nem mindenkink tűnik fel, de ha nem haragszol, jobbító szándékkal ideírom.

1. A legszembetűnőbb, hogy az általad épített gép egy F-16A, viszont a matricák F-16C-hez vannak. A vezérsík nem csak annyiban különbözik, hogy egy késantennát szereltek rá, amit szépen megoldottál Te is, hanem hosszabb és szélesebb a C-nél, keress rá, nézd meg, ezt esetleg még tudod orvosolni ha beszerzel egy C vezérsíkot, mert a matrica nem lóg bele az alsó részbe.
2. Ez a gép a 20. ezred gépe, kizárólag utolsó szériás USA gépeket használ, 99%, de inkább 100, hogy soha nem volt függesztve egyikre sem AIM-7 Sparrow rakéta. Amennyire tudom, egyébként sem rendszeresítette az USAF az F-16-osokhoz, bár meg volt oldva a kompatibilitás. Én a helyére a helyedben tennék AGM-88 HARM-okat, mert ez az ezred légvédelem kiiktató feladatokat lát el, úgy mint itt Európában a Spangdahlemiek.
3. A REVELL elrontotta a póttartályokat, ezt a fajtát csak a prototípusok, meg esetleg az előszériás gépek használták, de legfeljebb F-16A Block 10-ig, míg az általad matricázott gép Block 50, vagy 52.
4. Éppen ezért valószínű a hajtómű levegőbeömlő sem jó, mert az "Big Mouth" szélesített a 20 ezred gépein.
5. Megint csak éppen ezért valószínű a kiömlőd sem jó, mert másfajta a hajtóműve.
6. Az AIM-120-akat másfajta sínnel függesztik a szárnyvégre, nem a szabványossal, azt az AIM-9-hez használják. de mondjuk ez nem jelentős hiba szerintem.

Ennek ellenére, mint nagy rajongója a típusnak,nagyon tetszik a munkád, gratulálok hozzá!
én is sokat "mosogatok" és újítok fel, szép feladat minden esetben.
Szerintem a póttartály/HARM-ot cserélheted a vezérsíkot csak ha megszállott vagy.
Üdv:
Viktor

Én a vezérsí
Figaro
2016.09.15. 15:57:30
Szia badboy!
A matrica a Hasegawa D18 számú készletéből való.
Figaro
2016.09.15. 16:26:14
Szia p-51!

Köszönöm az elismerést, és a részletes elemzést.

A kiinduló makett adott volt, egy elég sajátos festéssel. A felújítással egyrészt az volt a célom, hogy kipróbáljam ezt a technikát, másrészt egy szabványos festésű F-16-ost hozzak össze, de nem terveztem kiegészítőket venni hozzá, abból dolgoztam, amit kaptam.
Amiket felsoroltál elfogadom, én nem ismerem ilyen részletesen a különböző változatokat.
Egy biztos, a következő ilyen munkánál alaposabban utána kell néznem az adott típusról fellelhető információknak.
Üdv:
Figaro
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció